Éppen harminc esztendővel ezelőtt megjelent jegyzetem címében kérdeztem, hogy elavult-e a semlegesség? Nyugati szomszédunk, a nagyon sok tekintetben irigylésre méltó, még több vonatkozásban évtizedek óta példaképnek tekintendő Osztrák Köztársaság időnként megrengő belpolitikai életének – amikor már mással nem tudnak/akarnak foglalkozni a sógorok – föltoluló kérdése: kell-e még nekik semlegesség? Ilyenkor szokták mondani józan szomszédaik: ha nincs gondjuk-bajuk, akkor csinálnak maguknak… Akkor, 1992 nyara elején is ekként volt, amikor az általam nagyra becsült néppárti politikus, külügyminiszter és (sajnos, éppen ma 5 évvel ezelőtt elhunyt) alkancellár, akivel nemegyszer volt alkalmam érdekes beszélgetésekre (mi több: vasfüggönyvágásra is), ekként spekulált: miután az európai kommunista diktatúrák megszűntek, alapvetően megváltozott a nemzetközi helyzet, ekként az osztrák külpolitika aktuális feladata az lenne, hogy az alpesi köztársaság biztonságát valamiféle kollektív biztonsági rendszerbe integrálja. Mock meggyőződése szerint „ezzel a semlegesség jogi magva még érintetlen marad(hat)na”. – Mindez az oroszok Ukrajna elleni agressziója, háborúja okán jutott eszembe, és vettem elő a Mai Nap 1992. június 16-i számában megjelent jegyzetemet:
«Ha már végképp nincs min vitatkozniuk az osztrák pártoknak, akkor időről időre előveszik a semlegesség témáját.
A minap a koalíciós kormányzótárs néppártot (ÖVP) képviselő Busek alkancellár vélte úgy, hogy az Osztrák Köztársaság – hosszú és kemény diplomáciai küzdelemmel kiharcolt – 1955-ben pedig négyhatalmi szavatolással, államszerződés formájában létrejött, a mindenkori osztrák kormányok által vállalt svájci mintájú, örökös semlegességi státusza mostanra elavult, nincs különös jelentősége.
Az ugyancsak néppárti Mock külügyminiszter (nemrég még ő ült Busek székében!) is csatlakozott az alkancellár kijelentéséhez. A néppárti politikusok indoklása: alapvetően megváltozott a nemzetközi helyzet a kommunista diktatúrák megszűntével. Szerintük az osztrák külpolitika aktuális feladata most az lenne, hogy az ország biztonságát egyfajta kollektív biztonsági rendszerbe integrálja. Mock szerint ezzel a semlegesség jogi magva még érintetlen marad(hat)na.
E sorok írásáig nem derült ki, hogy állást foglalt-e a semlegesség kérdésében a magas rangú diplomatából éppen a néppárt támogatásával új osztrák államfővé megválasztott Klestil, aki a példásan fair választási küzdelemben és az államfői hivatal küszöbén is büszkén hangoztatta: Bruno Kreiskyt, az osztrák és a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom nagy alakját tartja példaképének. Azt a Kreiskyt, aki cselekvő részese volt az osztrák szuverenitás és örökös semlegesség megteremtését célzó nemzetközi tárgyalásoknak.
Nem tudható az sem, hogy istenigazából mi készteti a néppárt külpolitikusait a semlegességi státus revíziójára. Ausztriát eddig sem érte semmiféle megkülönböztetés vagy hátrány, amikor a nemzetközi biztonságot szolgáló intézmény-rendszerekhez való csatlakozása kerül napirendre. Mi több: Bécs eleve kezdeményezőként lépett fel az EBEÉ (európai biztonsági és együttműködés) -folyamat kiteljesítéséért, házigazdája volt Európa-tanácskozások sorának, és otthont ad ma is a konfliktusmegelőző (a biztonságot szolgáló!) testületnek. Tudjuk viszont, hogy Ausztria öntudatosan törekszik a sokoldalú európai integrációban való részvételre, és mi[1]előbb szeretne az Európai Közösség tagjává válni. Tudjuk azt is, hogy Brüsszelben senki sem szabta feltételül Bécsnek a semlegességről való lemondást.
Az egész világ tudja, hogy Ausztria semleges. Ennek révén a gyakran sikerrel közvetítő, tekintélyes Ausztriára ezután is így van szüksége a világnak.»