Az újságíró archívumából – nagykövetként már nem…

A minap jelent meg lapunkban egy összeállítás méltatlanul viselkedő magyar diplomatákról. Az Euronews szerzője a többi között megírta: Bus Szilveszter olyannyira buja életet élt Thaiföldön, hogy a helyi hatóságok figyelmét is felkeltette, és riasztották a magyar külügyminisztériumot. mert „vállalhatatlan” volt az életvitele. De nem ő volt az egyetlen, akit megbízatásának lejárta előtt kellett felmenteni tisztsége alól. Egy nős külszolgálatosnak nők csavarták el a fejét Minszkben – belarusz csapda? Ezért kedveskedett meghívással Orbán a fehérorosz diktátor kollégájának? Kaleta Gábor egykori perui nagykövet 19 ezer pedofil felvétel miatt volt kénytelen lemondani és a törvény elé állni. Volt aztán egy Szájer-ügy is…Meg jóval előtte Kiss Szilárd-féle vízumgyár Moszkvában. Mindezeket tekintve piti ügynek számít azoknak a magyar nagyköveteknek a távozása 1990 tavaszán, akik közül kettő nyilatkozott is a Mai Nap színeit képviselő szerénységemnek. Az interjúkettős a lap 1990. május 27-i számában jelent meg. Íme:

Közleményben adta hírül a külügyminisztérium, hogy mely magyar nagyköveteket érinti a kormány csütörtöki felmentő, illetve visszahívó állásfoglalása. Köztük van Bányász Rezső, Hajdú János, Kornidesz Mihály, Lakatos Ernő, Várkonyi Péter…

Az összesen tizennégy vezető diplomata közül elsőként Nagy Jánost, hazánk Ausztriában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét kérdeztem:

– Mi az oka, hogy az új kormány nem tart igényt a szolgálatára?

– Alighanem az én esetemben nem erről van szó. Jó esztendővel ezelőtt a Németh-kormány már javasolta a fölmentésemet és visszahívásomat. A nagykövetek kinevezése ugyanis általában négy évre szól. Rövidesen az ötödik bécsi évemet is betöltöm.

– Ki lett volna a nagykövet úr utóda?

– Benne állt a tavaly április 27-i magyar lapokban… Hadd ne én nevezzem meg! (Utánanéztem: Hargita Árpád, a volt MSZMP központi apparátusa külügyi osztályának vezető munkatársa költözött volna a bécsi Bankgasse magyar nagykövetségi palotájába.)

– És azt tudja-e, ki váltja önt ebben a rendkívül fontos tisztségben?

– Valószínűleg rövidesen ez is kiderül, miután a diplomáciai szokások szerint a nagykövet vagy az első beosztott dolga az agrément-t, a fogadó ország kormányának hozzájárulását megkérni az új misszióvezető számára.

– Mihez kezd Nagy János nagykövet, volt külügyminisztériumi államtitkár a hazatérése után?

– Engedje meg, hogy kiegészítsem: nem csupán államtitkár, hanem például irattáros is. Negyvenkét évvel ezelőtt ugyanis ekként kezdtem, onnan jártam végig diplomatakarrierem lépcsőjét. Megtanultam a munkában nagyon fontos rendszerezést. Életkorom a nyugállományba vonulásra is följogosít, 62 éves vagyok. Emellett dolgozni is szeretnék, hobbim a fordítás, a legszívesebben angol–magyar tolmácsolással foglalkoznék.

– És mi ennek az akadálya?

– A kérdés így helyes: ki az akadálya? A feleségem, aki minduntalan megpróbál lebeszélni a tervemről.

Hajdú János önként lemondott berni nagykövet az első megkereséskor elzárkózott a nyilatkozattól. Jelentkezett viszont, amikor a Képújságból megismerte a külügyminisztériumi közleményt:

– Március 19-én, tehát a parlamenti választás első fordulója előtt egy héttel írásban benyújtottam lemondásomat Horn Gyula külügyminiszternek, aki ezt választáviratában elfogadta. Sajnos, a régi magyar gyakorlat szerint a pénteken délután megjelent külügyminisztériumi közleményből hiányzik a lényeg: egyetlen magyar nagykövetként önmagam kezdeményeztem a fölmentésemet – a választás előtt. Én döntöttem el, hogy Horn Gyulával együtt dolgozom, mással viszont nem.

– Miért kérte a fölmentését?

– Megítélésem szerint világos volt, hogy Magyarországon nem azok a politikai erők kerülnek felszínre, amelyekkel én rokonszenvezek, hanem az MDF, amelynek a politikai filozófiájához soha semmi közöm sem volt. Ennek következtében magam határoztam a visszalépésemről, mert egy valamire való plurális demokráciában egy magyar nagykövet nem keresheti azoknak a kegyét, akiknek a politikáját nem kívánja képviselni. Ezt a döntést semminemű csúsztatással sem lehet ellenkező előjelűvé változtatni.

– Ki lesz az utódja Bernben?

– Sejtelmem sincs róla.

– Mihez kezd ezután Hajdú János? Visszatér a sajtóba?

– Egyelőre július 20-ig a külügyi államtitkár engedélyével a fölgyülemlett szabadságomat töltöm. Van időm, hogy megfontoltan döntsek sorsomról.

A nyitó képhez: egészen más hangulat és körülmények: Guzman Carriquiry Lecour, Uruguay frissen kinevezett nagykövete átadja megbízólevelét régi ismerősének, Ferenc pápának. (Vatican Media).