Az újságíró archívumából – Osztrák kormányülés Óperenciában

Aligha Orbánék találták föl a kihelyezett kormányülést: éppen negyven esztendővel ezelőtt, a mostaninál sokkalta jobb időket, sajtószabadságot és a hiteles tájékoztatás felszabadító időszakát megért Magyar Hírlap 1984. január 21-i számában írtam kihelyezett kormányülésről – ami akkoriban már hosszú múltra visszatekintő gyakorlat volt. Osztrák barátaink korántsem megközelíthetetlen szállodába zárkóztak be kormányülésezni a Bécstől 150 kilométerre nyugatra fekvő, történelmi emlékekben gazdag kisvárosban, ahová természetesen busszal és nem fényűző luxus személygépkocsikkal érkeztek, hogy takarékoskodjanak és útközben is beszélgethessenek egymással – közügyekről. Nem úgy, miként egy másik kormány teszi gyatra utánzásképpen, amelyik Budapesttől 210 kilométerre, Sopron peremére utaztatta a teljes pereputtyát, és mozgósított meglehetősen nagy számú rendőrt, nehogy bárki is megzavarja a kiránduló kormány embereit és népes munkatársi gárdáját… (A nyitó képen: pillanatkép Steyr történelmi belvárosáról.)

«Ennyire nyílt zárt ülést még nem tartott az osztrák kormány! Az Osztrák Köztársaság szövetségi kabinetje (régi hagyományt ápolván) az új esztendő első heteiben klauzúrát, azaz zárt ülést szokott tartani valahol az országban, általában valamelyik üdülőhelyen, távol a fővárostól. Az idén a magyar mondákból s népmesékből jól ismert Operenciára (Ob der Enns – az Ennsen túl), Steyrre, erre a felső-ausztriai iparvárosra, megengedhető túlzással: az osztrák Győrre, esett a választás. Az Enns és a Steyr összefolyásánál elterülő, több mint ezeresztendős, 43 ezer lakosú, mindenekelőtt jármű- és gépiparáról, valamint a magyar históriában is sokat emlegetett, kalandos történelmi múltjáról, csodálatos műemlékeiről híres település mozgalmas napokat élt át a múlt hét második felében.

Dr. Fred Sinowatz kancelláral az élen Steyrbe buszozott a bécsi kormány, hogy zárt ajtók mögött ülésezzék. De nem sikerült. A klauzulát ugyanis úgy szervezték meg, hogy minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapjon, nem csupán helyben, hanem az országos rádió- és tévéhálózaton keresztül is. A kabinet tagjai kora reggeltől késő estig járták a várost és üzemeit. Miniszterekkel sörözhettek a steyriek a kiskocsmákban, vitatkozhattak velük az ország gazdasági problémáiról. A kancellárnak még családlátogatásra is futotta az idejéből s energiájából. A Siemensstrasse 3-ban Beerékhez csöngetett be, ahol a többi között elmondta: nemrég nagypapa lett, miután lányunokája született…

Túlságosan idilli lenne a kép, ha csupán a külsőségeit tekintenénk ennek a steyri kormánykirándulásnak. Már az imént említett Beer családnál tett kancellári vizit első perceiben kibújt a szög a zsákból, amikor kiderült: a családfő csak nemrég tudott ismét elhelyezkedni az egyik helybéli nyomdában. Előzőleg az államosított Steyr Művekben dolgozott, ahonnan elbocsátották. Fél évig volt munkanélküli, miközben a felesége megszülte a második gyereküket is.

Ha már a Steyr Műveket említettük: mindenekelőtt ez a hatalmas járműgyár és még nagyobb problémái vonzották a városba a szövetségi kormány tagjait. A vállalat 895 dolgozóját fenyegette az elbocsátás veszélye – a piac pangása miatt ugyanis eladhatatlanokká váltak az ott készülő traktorok és tehergépkocsik. A Steyrbe kihelyezett kormányülés A-tól Z-ig rangsorolt napirendjében az A azt jelenti, hogy Arbeitslosigkeit, azaz munkanélküliség. Alfred Dallinger, a szociális ügyek minisztere éppen az Óperenciába utazás előtti napon számolt be az ország foglalkoztatottsági helyzetéről. A múlt év végén 159 742 munkanélkülit (a munkaképes lakosság 5,6 százaléka) tartottak nyilván. Közülük minden negyedik egykori építőipari dolgozó.

Ennél is több a 25 éven aluli fiatalok között a kenyérkereset nélküli: 45 242, tehát az összes állástalannak a 28,3 százaléka. „Harmincnégy esztendeje dolgozom a Steyrnél, még három évem van hátra a nyugdíjig – fordult egy idős szaki Dallinger miniszterhez. – Miért nem küldenek engem már most nyugállományba, hogy egy fiatal léphessen a helyemre?” A meglepő kérdésre a miniszter azzal válaszolt, hogy nem lenne pénz a nyugdíj fedezésére. Ami tulajdonképpen igaz is, hisz’ minél több a munkanélküli, annál kevesebb a társadalombiztosítónak befizetett nyugdíjjárulék összege.

A szocialista–szabadság párti kormánykoalíció néppárti ellenzéke – anélkül, hogy elfogadható, megvalósítható receptet ajánlana a munkanélküliség csökkentésére – a közvéleményt riogató számításokat hozott nyilvánoságra Dr. Wendelin Ettmayer néppárti képviselő kijelentette, hogy az országnak az idén 57 milliárd schillingjébe kerül a majd’ 160 ezer munkanélküli eltartása, illetve ennyi kár éri a nemzetgazdaságot a termeléskiesés miatt.

Van egyéb, ugyancsak sok tízmillió schillinget fölemésztő kiadása is Ausztriának. Az A-tól Z-ig sorolt napirend Z-je Zwentendorfot jelöli, azt az immár esztendők óta kész atomerőművet, amelyet a felépítésekor még önállóan kormányzó szocialista párt kettős, néppárti és szabadság párti ellenzéke által kicsikart népszavazás nem engedett üzembe helyezni. Zwentendorf állagmegóvása azóta is csak viszi a tízmilliókat, miközben az ország iparának szüksége lenne az ott előállítható, aránylag olcsó elektromos energiára. A szocialisták mostani koalíciós partnere, a kis Szabadság Párt továbbra is nemet mond (a néppárttal együtt) az atomerőmű üzembe helyezésére. Legfőbb érve a környezet védelme, amelyet szerintük nem szavatolnak az erőmű berendezései.

A környezetvédelem egyébként a rendkívül nyílt steyri klauzúrán is központi kérdéssé lépett elő. Mario Ferrari-Brunnenfeld egészségügyi államtitkár tízéves környezetvédelmi programot jelentett be, amellyel 60 ezer munkahelyet is szeretnének létesíteni. Fölszerelnek ezenkívül egy „zöld telefont”, az egészségügyi minisztériumban, amelyet bárki bármikor fölhívhat – környezetvédelmi ügyben.

Abszolút elsőbbséget élvez a gazdaságpolitika – erősítette meg újólag Steyrben az osztrák kormánykoalíció elhatározását Sinowatz kancellár. Herbert Salcher pénzügyminiszter ugyanott jelentette be: az ország válságtól különösen sújtott körzetei (mint például Steyr és vidéke) 40 százalékos állami támogatást kapnak minden egyes ipari üzem létesítéséhez. Az olyan vállalkozásokhoz, amelyek csökkentik a munkanélküliek seregét. A negyvenszázalékos beruházási prémium nagyobbik részét a szövetségi kormány, kisebb részét pedig a tartományi kormány költségvetéséből fedezik. Steyrben külön 100 ezer schillinget kapnak a vállalatok minden egyes új munkahely létesítéséért. Az „Aktion 8000” elnevezésű intézkedéssel a 25 éven aluli fiatalok elhelyezését kívánják segíteni oly módon, hogy az állami munkaügyi igazgatóság fél éven keresztül hajlandó lenne 8000 újonnan munkába állított lány és fiú fizetését folyósítani.

Mindezek a döntések jóval azután születtek, hogy a kormány az idei költségvetéséből már eleve 16,6 milliárd schillinget kíván fordítani az államosított ipar támogatására. Mert a Steyr Művek csupán egy csepp a tengerben. Gondok vannak a vasútnál, a postánál, miként a Simmering–Graz–Pauker gép- és vagongyárnál, a Waagner–Bíró Rt.-nél, a VOEST- Alpine zeltwegi leányvállalatánál. Ez utóbbi három üzemben máris sor került jó néhány száz dolgozó elbocsátására, illetve – egyelőre három hónapra – a rövidített munkaidő bevezetésére.

Minden valószínűség szerint előbb-utóbb a Steyr Művekben is kénytelenek lesznek bevezetni a rövidített munkaidőt (és a vele arányosan csökkentett fizetést is), a mostani kihelyezett kormányülés nyomán felfüggesztett elbocsátások ellentételéül. Az Ausztria gazdaságát serkenteni hivatott, Steyrben bejelentett intézkedések mindenesetre politikai muníciót jelentenek a nem kevés gonddal birkózó Sinowatz–Steger-kormány számára, amely a többi kis európai ország kabinetjéhez hasonlóan, minden lehetőt igyekszik megtenni – a külső nehézségek ellenére – a gazdaság megújításáért, a társadalmi béke megőrzéséért.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)