Hetvenhárom esztendővel ezelőtt alapították az Északi Tanácsot, földrészünk északi országainak együttműködése céljából. Évtizeddel később Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország a Helsinki Szerződésben határozta meg az északiak együttműködését. A hetvenes évek elején az Északi Tanács mellett megalakult az Északi Miniszterek Tanácsa; mindkettőnek központja Koppenhágában található. Az alapító ötökön kívül három autonóm terület és a négy megfigyelő állam küldöttei is jelen vannak a szervezetben, miáltal az Északi Tanács a dánok mellett grönlandi és feröeri, a finn ålandi, Észt- és Lettország, Litvánia, valamint a német Schleswig-Holstein tartomány megfigyelő állami státuszban vesz részt a tanácsban. A múlt évszázadban meglehetősen gyakran hallatta hangját az Északi Tanács a nagypolitika fórumain is, jó ideje azonban csak akkor figyel föl létezésére a nemzetközi hírek iránt is érdeklődő, amikor kiosztják az Északi Tanács irodalmi, zenei, természeti és környezeti, valamint filmdíját. A Magyar Hírlap 1980. június 8-i számában a nemzetközi politikai és katonai enyhülés (évtizedek óta és utána is a világ fennmaradásának 1. számú problémája) témakörében írt összefoglalóm középpontjában az akkor még fontos politikai küldetést is betöltött Északi Tanács aktivitásával foglalkoztam. (A nyitó képhez: a koppenhágai Amalienborg-palota, a dán uralkodók koppenhágai rezidenciája előtt készült 1979-ben – Anker Jørgensen frissen alakított kormányáról. Svend Auken előtt és Anker Jørgensen mögött Poul Søgaard. (Fotó: Erik Petersen / https://ekstrabladet.dk)
«Ola Ullstein svéd külügyminiszter minap lezajlott moszkvai tárgyalássorozata kollégájával, Andrej Gromikóval (1909–89) és Alekszej Koszigin (1904–80) szovjet miniszterelnökkel, illetve Valéry Giscard d’Estaing (1926–2020) francia államfő megbeszélései Urho Kaleva Kekkonen (1900–86) finn köztársasági elnökkel az idén már nem először irányította a közvélemény figyelmét az északi térség felé. Kelet és Nyugat országai, politikusai ugyanis évtizedek óta méltányolják az európai Észak nemzetközi politikai megnyilvánulásait, amelyek nem egyszer jótékony, lendítő hatással, vagy ha szükség volt rá, mérséklő, célszerű kompromisszum keresésével igyekeznek részt venni korunk nagy kérdéseinek megoldásában. A nagyrabecsülés egyöntetű kifejezése volt az immár történelmi eseménnyé rangosodott európai biztonsági és együttműködési konferencia színhelyének, Helsinkinek a kiválasztása is.
A helsinki sokoldalú párbeszéd kedvező légkört teremtett a politikai enyhülés számára. A záródokumentum ajánlásai a nemzetközi egymás mellett élés és együtt munkálkodás szabálygyűjteményévé váltak.
A helsinki ajánlások ma is élnek, érvényesek! Még akkor is, ha időközben jócskán lehűlt a nemzetközi légkör, ha lefékeződött is az enyhülési folyamat és az atlanti oldalon olyan téves reakciók mutatkoznak, amelyek a többi között elsietett döntések formájában életveszélyes fegyverkezési versenyt igyekeznek a világra kényszeríteni.
Az enyhülésre leselkedő veszélyeket, idejében fölismerték egyenként és kollektíven is Észak józanul gondolkodó és cselekvő politikusai. Az aktív semlegességi politikát folytató Finnország nagy nemzetközi tekintélyt élvező elnöke, Kekkonen idei újévi nyilatkozatában megállapította: „Most már sürgős cselekvésre lenne szükség, mivel minden egyes hét szélesíti a bizalmatlanság szakadékát.” Kekkonen nem sokkal később, a helsinki parlament tavaszi ülésszakának megnyitásakor fölelevenítette az ENSZ-ben előterjesztett finn javaslatot: az érintett államok megállapodhatnának a leszerelésre és fegyverzet-ellenőrzésre vonatkozó tárgyalások kereteiben és alapelveiben, utat mutathatnának az európai leszerelési program összeállításában is. E programtervezetet Finnország eljuttatta a helsinki záródokumentumot aláírt valamennyi ország kormányának.
A leszerelés a biztonság legfőbb garanciája – csendült ki Finnország, Svédország, Dánia, Izland és Norvégia parlamentjei tanácskozó testülete, az Északi Tanács márciusi ülésszakáról kiadott közleményből. Olof Palme (1927–86), a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke ugyanezen a plénumon – az atlanti tömb példátlan méretű katonai előkészületeire célozva – kijelentette: Európa csatatérré válhat, mivel ezen a kontinensen a legnagyobb a konfrontáció veszélye.
Az Északi Tanács külügyminiszterei pár héttel később tartott helsinki üléséről szóló kommüniké tételesen fölsorolja a legfontosabb teendőket: a SALT–2. szerződés ratifikálását, az Európában állomásoztatott nukleáris erők csökkentését, érdemi megegyezést a bécsi tárgyalásokon. Síkraszálltak a madridi Európa-konferencia megtartásáért, a finnek kezdeményezte európai leszerelési program összeállításáért. Támogatják azt a svéd kezdeményezést, hogy tartsanak európai leszerelési konferenciát Stockholmban.
Kjeld Olesen (*1932) dán külügyminiszter hazája nevében az elsők között üdvözölte az újabb kelet–nyugati kapcsolatfelvételt, a Szovjetunió és Franciaország államfőjének varsói találkozóját. Olesen a koppenhágai parlamentben hangsúlyozta, hogy meg kell védeni az enyhülés pozitív eredményeit, majd kijelentette: „Kormányunk továbbra is mindent megtesz azért, hogy a madridi tanácskozás építő szellemében járuljon majd hozzá az enyhülés folytatásához.”
Poul Søgaard (1923–2016) dán hadügyminiszter, akinek, ugyancsak meggyűlt a baja az ország harcias tábornokaival, miközben azok nyilvános támadásokat intéztek a katonai kiadások befagyasztását előíró tervek ellen, a tavasszal jelképesen is tiltakozott a fegyverkezési hajsza ellen. A NATO-tagország Dánia nőmozgalma békemenetet szervezett, és amikor a fölvonulók a Christiansborg-palota, a parlament épülete elé értek, Søgaard az egyik ablakból fehér galambokat bocsátott szárnyukra, tiltakozásul a hidegháború veszélye ellen. A felvétel azóta bejárta a világsajtót. Miképpen az az interjú is, amelyet Anker Jørgensen (1922–2016) dán miniszterelnök adott a svájci Die Weltwoche című hetilapnak: „Semmiféle új fegyverrendszerre nincs szükségünk… Szeretném leszögezni, hogy az újabb atomfegyverek bevezetéséről szóló nyugati döntést a Kelet provokációnak foghatja föl.
Az Északi Tanács tagjai közé tartozó Norvégiát Washington kulcsfontosságú észak-atlanti tagállamnak tartja: szárazföldön határos a Szovjetunióval, ráadásul nagy földgáz- és kőolaj-tartalékai vannak. Igaz, az oslói parlament megtiltotta, hogy békeidőben atomfegyvereket állomásoztassanak norvég földön, az ország közvéleményének erős ellenállása sem volt egyelőre elegendő ahhoz, hogy a kormányt visszariassza a kétes értékű norvég–amerikai tárgyalásoktól. Nevezetesen: amerikai nehézfegyverzet és haditechnika norvégiai elhelyezéséről, ami valójában újabb amerikai támaszpont létesítését jelentené az arktikus övezetben. Az északi térség többi országa tisztában van ezzel a veszéllyel, mindazonáltal kormányszinten egyelőre nem fejezték ki aggodalmukat. A visszafogottság némileg érthető, hiszen mindegyik észak-európai ország súlyos gazdasági nehézségekkel küszködik. Különösen érdekeltek a regionális energiaügyi kooperációban, melynek kulcsát „Észak szőke olajsejkjei”, a norvégok tartják kezükben. Oslo inkább adná olajkitermelési koncesszióit az NSZK-nak, Nagy-Britanniának, a Benelux-államoknak, mint Dániának vagy Svédországnak, mely utóbbiak (norvég álláspont szerint) „méltánytalan előnyökhöz” kívánnak jutni energiabeszerzéseik során.
Kölcsönös érdekeiket a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi politikában egyaránt fontosnak minősítette tárgyalásai végén a svéd és a szovjet külügyminiszter. Staffan Burenstam-Linder (1931–2000) svéd kereskedelmi miniszter ugyanakkor megerősíthette, hogy hazája érdekelt a szovjet–svéd kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésében. A szovjet–svéd együttműködés szélesítéséről Moszkvában meggyőződéssel vallják: a gyümölcsöző gazdasági, tudományos, kulturális stb. kapcsolatok erősítik a politikai kapcsolatokat. Az észak–európai térség esetében ez különösen így van, hiszen a régió országai egymással is szoros munkamegosztást alakítottak ki. Erre a kooperációra jótékony és serkentő hatású lehet a szovjet–svéd gazdasági, műszaki együtt munkálkodás, az árucsere választékának bővülése. Annál is inkább, mivel a gazdasági együttműködés a béke ikertestvére.» („Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)