Svájc nem titkolózik (vagy legalább is úgy tesz), polgárai, a Schwyzerbürgerek nyíltan, egyenesen és készségesen válaszolnak az érdeklődő külföldi újságírók kérdéseire, még akkor is, ha éppen magasrangú kanton- vagy kormánytisztviselők, netán éppen katonatisztek. „Nincs titkolnivalónk – szokták mondani –, évszázadok óta láthatja a világ, miként élünk, cselekszünk, imádkozunk, tanulunk és oktatunk, és miként védjük hazánkat. És láthatja a világ: tisztességgel, szorgalommal, okos takarékossággal, lankadatlan igyekezettel, évszázadok óta elkötelezett semlegességgel is lehet boldogan élni. Mi több, közben úgy, hogy otthont adunk azoknak, akik bizonyítottan a védelmünkre szorulnak…” – fejtegette az éves hadgyakorlat közepette az ebédnél egy igazi Schwyzerbürger, rendfokozata szerint hadnagy. – A svájciak nem azért öltik magukra időnként az egyenruhát, mert ha nem tennék, börtönbe csuknák őket, hanem azért, mert tudják: szépséges hazájukat, az alpesi államszövetséget és népét szolgálják. És ez a szolgálat Tell Vilmos óta kitüntetésnek számít – tette hozzá némi pátosszal az éppen katona civil. (Az alábbi beszámoló 1985. augusztus 30-án jelent meg a Magyar Hírlapban.)
«Munkatársunk a Svájci Államszövetség külügyminisztériumának meghívására riportúton járt az alpesi országban. Élményeiről, találkozásai, beszélgetései során szerzett tapasztalatairól szóló beszámolójának első részét az alábbiakban adjuk közre, egyúttal felhívjuk kedves olvasóink figyelmét a Magyar Hírlap képes mellékletében megjelenő Svájci specialitások című sorozatára is.
– Huszonhét és fél személyes intézet a miénk – mondja Max Nyffeler, a Pro Helvetia svájci kulturális alapítvány sajtó- és tájékoztatási szolgálatának a vezetője Zürichben. – Béralapunk még csak lenne, de létszámstop van, több munkatársat nem vehetünk föl egyelőre. Munkánk viszont mindegyre gyarapodik, tevékenységi körünk is bővül. Néhány hét múlva megnyílik az alapítvány első külföldi kirendeltsége, a párizsi intézetünk …
– Máris egy kérdés: szándékoznak másutt is hasonlót nyitni?
– A Pro Helvetia immár belépett a meglett férfikorba, hisz’ 1939-ben alapították az igazi svájci kulturális örökség védelmében az akkoriban egyre hangosabbá és erőszakosabbá váló „népi német” kulturális imperializmus ellensúlyozására. Szerencsére, napjainkban ettől a veszélytől már nem kell tartanunk, nyugodtan munkálkodhatunk eredeti, az alapítólevelünkben meghatározott céljaink megvalósításán: a kulturális identitásunk erősítésén, az alkotó energiák fölszabadításán, a belföldi, tehát hazai kulturális értékek cseréjén, valamint a külfölddel folytatott kulturális párbeszéd szélesítésén.
– Ez utóbbinak része a párizsi intézet megnyitása, miután történelmi sajátosságaink folytán mindig is iránytű volt a svájci gondolkodók, művészek számára a francia szellemiség és a belőle kibontakozó európai gondolatiság és egyetemesség. Kérdésére válaszolva annyit mondhatok, hogy a párizsi tapasztalatok majd megmutatják, célszerű-e másutt is megvetni a lábunkat?
– Alapítványunkat felkérték – és erre szerfölött büszkék vagyunk –, hogy a Pro Helvetia néhány prominens tagja vegyen részt az ősszel Budapesten sorra kerülő Európai Kulturális Fórumon. Ennél nagyszerűbb alkalmat el sem lehet képzelni a külfölddel folytatandó sokoldalú kulturális párbeszédre. És ha m ár magyar vonatkozást említettem, elmondom még: jövőre közös könyvkiállítást rendezünk svájci és magyar könyvkiadók és könyvkereskedők részvételével.
– A Pro Helvetia céljai között említette a belföldi kulturális értékek cseréjét. Miért van erre szükség?
– A tipikus svájci föderalizmusnak, az országhatárainkon belül beszélt német, francia, olasz, rétoromán nyelveknek és dialektusoknak, a földrajzi tagolódásnak megfelelően egész sor – hogy is nevezzem? – kiskultúra alakult ki hazánkban. És bár a múlt évtizedekben a nyomtatott sajtónak, a könyvkiadásnak, a rádiónak, a tévének, a filmnek köszönhetően kézzelfogható és mindennapos közelségbe kerültek egymással a Jura, Közép-Svájc, az Alpok és a dél-alpesi völgyek lakói, sajátos kulturális értékeik kölcsönös megismertetésében és megőrzésében (!) sok még a teendőnk. Huszonhét és fél személyes intézményünk talán még csak győzné a szervezéssel, de semmire se’ jutnánk anyagi és erkölcsi támogatás nélkül. A Pro Helvetia évről évre tetemesebb központi pénzjuttatásban részesül: 1979-ben 5,5, az idén már 12,6 millió frankot szavazott meg a berni szövetségi parlament; jövőre előreláthatólag 16 millió frankkal gazdálkodhatunk. És persze azzal a hatalmas erkölcsi-szellemi energiával is, amellyel az alapítványi tanács tagjai, a nemzetközi tekintélynek örvendő írók, festők, szobrászok, zeneművészek, újságírók, publicisták erősítenek bennünket.
Továbbra is Pro Helvetia, azaz Svájcért. „Nyakunkba zúdul a havas eső, mire földet érünk” – mondja a sisakjára erősített mikrofonba Schöni főhadnagy, ifjú helikopter-pilótánk, miközben leszállásra alkalmas helyet keres az 1500–2000 méteres „dombokat” borító fenyvesek között. Schwyzertütsch– olasz keveréknyelven, időnként angol kifejezéseket is beiktatva, tájékoztatja az irányító központot, hogy megtalálta a kijelölt katonai alakulatot. Az emmentáli sajt szülőföldjén, Svájc kellős közepén, Luzerntól mintegy 30 kilométerre lehetünk. Azon a vidéken, ahol majd’ 700 esztendővel ezelőtt, a monda szerint 1291. augusztus 1-jén, örök szövetséget kötöttek egymással az őskantonok, Uri, Schwyz és Unterwalden képviselői.
Csupaablak Alouette-típusú helikopterünkből kilépve ismerkedünk a svájci „nyárral”: nulla fok körüli a hőmérséklet, havas eső, cipőt lehúzó latyak. Hanspeter Schmid, az 55. gyalogos lövészzászlóalj századosa (civilben német–francia szakos tanár a szomszédos Aargau kanton egyik községében) jobb híján egy Pinzgauer – Steyr-Daimler-Puch – katonai terepjáró ponyvája alá tessékeli a „légből kapott” vendégeket.
Csúszós hegyiösvényen kapaszkodik, erőlködik fölfelé a terepjáró. Volánjánál egy civilben is gépkocsivezető katona. Kis kápolnánál fékez a Pinzgauer. Ragyogó kék ég, napfény, csak hideg van. Allen Fischer százados (ugyancsak aargaui, egy magánbank jogi szakértője) javasolja, hogy hallgassuk meg a parancsnoki eligazítást, és nézzük meg, milyen ügyesek a pár hétre katonai gyakorlóruhába bújt svájci milicisták. Lehetnek hatan-nyolcan; szakaszparancsnokuk ismerteti velük a feladatot, a hegyoldalban megbúvó „ellenség” aknatűzzel való megsemmisítését. Két karón fénykép is mutatja a piros körrel jelölt célokat. Kétszer is meg kell „védeni” a rajztáblányi fotót, mert a közelben legelésző teheneknek ugyancsak tetszik: meg-megnyalogatják, mígnem az egyik katona elzavarja őket.
Tűzparancs, tompa puffanások a szemközti hegyoldalon, távcsővel ellenőrzik a 33/72 típusú, 8,1 centiméter kaliberű aknavető lövedékeinek a becsapódását. Jól céloztak az egység lövészei: négy másodpercenként leadott lövéseik közül csak kettő nem talált célba.
Miközben az aknavetősök előbbre nyomulnak, az ország határai felé űzve az „ellenséget”, Christian Kurth, a szövetségi hadügyminisztérium tájékoztató szolgálatának vezető munkatársa elmondja:
– Országunk alkotmánya szerint minden 20–50 év közötti férfi hadköteles; a tisztek 55 éves korukig szolgálnak. A nők önkéntes alapon vállalhatnak katonai szolgálatot. A svájci nem hivatásos hadsereg: itt egy egész nép áll fegyverben, amikor is a polgárjogokkal és -kötelezettségekkel egyidejűleg a katonai kötelezettségeknek – lényegében az egész aktív életen át – eleget tesz.
A svájci fiatalok húszévesen vonulnak be újoncnak; 17 heti alapkiképzés után (akkor kapják meg a szakmájuknak és az igényeknek megfelelő fegyvernemi beosztást is), egészen 32 éves korukig nyolcszor vesznek részt három-háromhetes ismétlő gyakorlatokon. Ez a mostani is ilyen – hangoztatja a minisztérium beosztottja. – Utána tíz év alatt háromszor kéthetes, majd pedig egy alkalommal kéthetes kiegészítő tanfolyamra hívják be polgárainkat. Ily módon a svájci milicista, aki egyébként uniformisát, fegyverzetét, munícióját köteles otthon őrizni és karbantartani, kereken egyéves katonai szolgálatot teljesít. – Teljes mozgósítás esetén 625 ezer svájcit szólíthatunk szolgálattételre; a tisztek száma mintegy 45 ezer, a tiszthelyetteseké 110 ezer. A különféle katonai gyakorlatokon évente 420 ezren vesznek részt; ebből kb. 40 ezer az újonc.
– Mennyit költ Svájc honvédelemre?
– Tavaly 4248 millió frankot fordítottunk erre a célra, a szövetségi kormány költségvetési kiadásainak 21 százalékát.
– A honvédelem eszközei szüntelenül korszerűsödnek, bonyolult elektronikai-műszaki berendezésekkel kell megbirkózniuk a civilkatonáknak. Hogyan képesek erre? A három hetes gyakorlatozás aligha elegendő…
– Csakis úgy, ha a polgári életben is hasonló a szakmájuk. Tehát mérnökök, technikusok, matematikusok, vagy éppen a Swissair pilótái – mondja az 55-ösök tisztikarának ebédjén a magasabb egység egyetlen hivatásos katonája, Max Riener őrnagy.»