Göncz Árpád huszonöt évvel ezelőtt, 1997. szeptember 10-én a Magyar Köztársaság elnökeként háromnapos, hivatalos látogatást tett Svájcban. Ez volt az első hivatalos államfői vizit a két ország kapcsolatainak történetében. – Kollégánk, dr. Trom András 1991-től 15 évig volt a Világgazdaság című napilap által terjesztett (tehát nem a lap integráns részét képező) ország-mellékletek főszerkesztője. Huszonnyolc országról készített 116 mellékletet. A címlapon megjelenő bevezető cikkeivel, gazdasági esszéivel új műfajt teremtett, a gazdasági újságírás eszköztárát gazdagítva.
Svájcról sok mindent tudunk, és sok mindenről a 7,1 milliós országra asszociálunk. A lila tehén, az életmentő bernáthegyi, a zsebkés, a bankok, a soknemzetiségűség, az óra, a schwyzer-dütsch, az Alpok, a kantonok, a szavazások, az 1815 óta nemzetközileg elismert semlegesség és Tell Vilmos földje. Rendkívül óvatos emberek hazája, az egyik leggazdagabb ország. És a demokrácia mintaképe.
Svájc azonban számunkra ennél lényegesen több: a szabadság, a függetlenség, az önállóság mintaképe. Persze tudjuk, az ehhez vezető út hosszú volt és göröngyös, és mindennek megvolt a maga ára. De Svájc ezt az árat meg tudta, tudja fizetni. Mondják, mert szerencsés – ami a hátránya, az a legnagyobb előnye is: földrajzi fekvése és domborzati adottsága sok mindentől megkímélte.
Nem a szerencsén múlt azonban, hogy a Global Competitiveness Report nemzetközi összehasonlításban a svájci oktatási rendszert minősíti a második legversenyképesebbnek. Az sem a vak véletlennek köszönhető, hogy ugyanez a jelentés Svájcot az egy főre jutó távközlési beruházások alapján az élre, vasúthálózatát alapul véve a második, és autóút-infrastruktúráját tekintve a negyedik helyre sorolja. (Pedig a mi adottságainknál mennyivel nehezebb földrajzi viszonyok között, alagutak, hágók, viaduktok tucatjainak a megépítésével lehetett csak kiépíteni közlekedési hálózatát, és mennyi egyeztetés, véleményütköztetés, helyi népszavazás kellett a munkálatok előtt!)
Mindehhez – és sok máshoz – elsősorban jó célokra és kemény munkára volt szükség. Svájcban 42 órás a munkahét, az egyik leghosszabb a világon. Nemcsak sokat dolgoznak, hanem jól is.
Az ország izoláltságát, különállóságát bármilyen gyakran emlegetik is, a helvét cégek rendkívül nyitottak a világra és különösen jól beépültek a nemzetközi vérkeringésbe. Ez nagymértékben a közvetlen külföldi tőkekihelyezés (FDI) eredménye. Az OECD-országok sorában Svájc az FDI abszolút összege alapján a nyolcadik, de egy lakosra vetítve az első. A svájci cégek az ország határain kívül 1,4 millió embert foglalkoztatnak, ami Svájc belföldi munkaereje egyharmadának felel meg – ez is egyedülálló arány. A svájci transznacionális konszernek igazi globális cégek. Az ebbe a kategóriába tartozó tíz legnagyobb svájci multi értékesítésének több mint 90 százaléka külpiacokon történik, és alkalmazottainak közel 85 százaléka külföldön dolgozik. Svájc nemzetközi integráltságának legfőbb mozgatói ezek az óriáscégek. 12 ilyen svájci cégtől származik az ország összes külföldi befektetésének a fele.
Ma a helvét cégek a komparatív előnyök alapján egyre aktívabban helyezik külföldre a termelésüket, hogy nemzetközi versenyképességüket ily módon megőrizzék, vagy fokozzák. Régiónk az utóbbi években a svájci tőkekiáramlás szempontjából a legdinamikusabban fejlődő célpiac. 1995-ben például egyetlen év alatt 170 százalékkal nőtt a térségünkben befektetett svájci tőke értéke, és az összes tőkekihelyezés 6,2 százaléka jutott a reformországokba. A svájci külföldi befektetések halmozott összegének azonban még csak az 1,1 százaléka követhető nyomon régiónkban. Hazánkban idáig 550 millió frank értékű közvetlen beruházást hajtottak végre svájci cégek. Ezt még Johannes B. Kunz budapesti svájci követtanácsos is visszafogott jelenlétnek minősítette a közelmúltban. Remélhetően egyre intenzívebbé válnak a magyar–svájci kapcsolatok. Ehhez adhatott ösztönzést Göncz Árpád tavaly őszi látogatása. Ez volt az első hivatalos államfői vizit a két ország kapcsolatainak történetében. Az államfő benyomásairól a Svájci–Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén a következőképpen számolt be: „Nemcsak, hogy minden kifogástalanul, emberi dimenzióban működik, hanem a svájciak ezzel a makulátlan, tisztességes társadalmukkal nem is dicsekszenek”.
Erre szokták azt mondani: mert van mire szerénynek lenniük. És talán arra is, hogy Svájc valóban más: meg tudott maradni önmaga, és kicsisége ellenére nem lett mások másolata. Ez a nagysága.