Az osztrák, az európai, a nemzetközi politika nagy öregétől, dr. Bruno Kreisky kancellártól „örkölte” dr. Fred Sinowatz, ugyancsak régi szocdem politikus a bécsi kormánykereket. Jószándékú, okos, sok tekintetben vidéki (Burgenland, Lajtaújfalu) tudós tanárember volt, akire 12 esztendei miniszterség után nehezedett a kormányfői örökség. Társai bíztak benne, és ő minden erejével igyekezett megszolgálni a bizalmat, hallatlan erőfeszítéssel próbálta folytatni „az Öreg” (Der Alte) munkásságát. Milyen eredménnyel? Engedtessék meg, hogy ne az újságíró értékelje; az biztos, hogy szerfölött jó szándékkal igyekezett megfelelni a követelményeknek, amelyeket elődje, Kreisky látszólag könnyen, bölcsen és rafináltan, elképesztő munkabírással és rutinnal teljesített: gyakorlatilag az 1940-es évek végétől 1983-ig (1970–83 között már szociáldemokrata kancellárként) cselekvő részese volt hazája politikai életének. Az utód, Sinowatz tizenkét évig dolgozott Kreiskyvel, elsősorban az osztrák iskolareform atyjaként vonult be az oktatástörténetbe (hivatali ideje alatt rengeteg iskola épült, könnyebbé vált a diákok továbbtanulása, bevezette a tanulók ingyenes tankönyv-ellátását és utazását…) Sinowatz is arra törekedett, hogy erősítse-bővítse a Kreisky-években kiváló osztrák–magyar sokoldalú kapcsolatokat, amelyek persze nem csupán Bécsen, hanem (amennyire Moszkva engedte és még egy kicsit) Budapesten is múltak. Sinowatz megválasztása utáni első útja Budapestre vezetett. Ezt megelőzően fogadta az Ausztriával foglalkozó, az országos lapoknál dolgozó magyar újságírókat, köztük szerénységemet. Az időt és lehetőséget igyekeztem kihasználni arra, hogy a kancellárén kívül más osztrák potentátok véleményét is megismerjem, közreadjam. Íme:
Mi foglalkoztatja az osztrákokat 1983 novemberében? Hogyan élnek nyugati szomszédaink? A kérdésekre választ kaphat a Bécsbe látogató, hanem éri be azzal, hogy megcsodálja a Graben és a Mariahilferstrasse fényes és gazdag választékot kínáló kirakatait, hanem alaposabban szétnéz az utcán, kinyitja a rádiót, belelapoz az újságokba, szóba elegyedik a járókelőkkel – mindenekelőtt bevásárló háziasszonyokkal –, találkozik az osztrák politikai és gazdasági élet reprezentánsaival. A Ballhausplatzon, a kancelláriával és a külügyminisztériummal szemben, a Volksgarten felőli oldalon napok óta csendes tüntetés tanúi lehetünk: tizenévesek és idősebbek tartják a jó tízméteres transzparenst. Az új amerikai atomrakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítése ellen tiltakoznak, leszerelést, békét, biztonságot, fegyverkezés helyett tárgyalásokat sürgetnek a két világrendszer vezető hatalmai között. Csupán kőhajításnyira a némán tüntetőktől, a Magyarországra készülő osztrák kancellár, dr. Fred Sinowatz fogadja a magyar sajtó képviselőit. A tavasszal megválasztott tekintélyes szocialista pártpolitikus szükségesnek tartja, hogy elöljáróban leszögezze:
– Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy még ebben a különösen kiélezett helyzetben is fenntartsuk az államok közötti jó kapcsolatokat, tárgyalások útján oldjuk meg a vitás kérdéseket.
Példaként említette az osztrák kormányfő Ausztria és Magyarország kiváló, Európa és a világ minden országának, térségének mintául szolgáló kapcsolatait, az élet minden területére kiterjedő, kiemelkedően jó együttműködésüket. Utalt rá, hogy a két ország között még a legnehezebb időkben sem szakadtak el a szálak. „Szülő- és lakóhelyemen, Lajtaújfalun keresztül vezet a közös magyar–osztrák vasút, a GYSEV vonala. A vonatok mindenkor és minden körülmények között közlekedtek, és járnak ma is.”
A Bécsben is kiemelten kezelt osztrák–magyar kapcsolatok ösztönző példaként szolgálhatnak a kis és nagy országoknak egyaránt hangoztatta beszélgetésünkkor dr. Friedrich Bauer nagykövet, a külügyminisztérium politikai igazgatója. „Szándékainkat bizonyítja – tette hozzá –, hogy dr. Sinowatz szövetségi kancellár első hivatalos útja Budapestre vezet…” Miként már eddig is nemegyszer megtörtént (az ENSZ-ben, az európai biztonsági értekezleten és másutt is), nyugati szomszédunk továbbra is számol a velünk való együtt munkálkodással.
Lehetőségeket lát arra is, hogy közösen lépjünk fel harmadik piacokon. Ide kívánkozik néhány gondolat abból az eszmecseréből, amelyet dr. Erich Schmidt, a kereskedelmi és ipari minisztérium államtitkára folytatott a magyar újságírókkal. Véleménye szerint még nem sikerült teljesen kihasználni a két ország ipari-gazdasági szerkezetéből, földrajzi helyzetéből eredő lehetőségeket, amelyeket mindenekelőtt a középszintű gazdasági szakemberek tudnának eredményesen fölkutatni. Látszólag sok, mégis kevés az eddig megkötött százhúsz kooperációs megállapodás. Az eddiginél nagyobb figyelmet kellene szentelni a közvetlen vállalati együttműködésnek, az áruszerkezet korszerűsítésének, valamint a harmadik piacokon való együttes fellépésnek. A jelenlegi gazdasági helyzet kihívásával közösen könnyebben megbirkózhatnánk. Más szavakkal ugyan, de ezt a véleményt fogalmazta meg az itteni kereskedelmi kamara kereskedelempolitikai és külkereskedelmi osztályvezetője, dr. Friedrich Gleissner is, hozzátéve: „Szándékainkat kifejezendő, a kancellárral vezető gazdasági és ipari szakemberek népes csoportja utazik a magyar fővárosba.”
Ma még jól élünk, lendületünknek és tartalékainknak köszönhetően – hangoztatják osztrák barátaim, akik a súlyos világpolitikai helyzet miatti aggodalmuk kifejtése után mindennapos gondjaikba is beavattak. „Az árak nálunk is gyorsan emelkednek, a bérek és fizetések nem tudnak lépést tartani velük. Aggasztó, hogy növekszik a munkanélküliség – bár fele akkora sincs, mint a többi nyugat-európai országban, az NSZK-ban, Angliában, Olaszországban. De naponta hallunk, olvasunk csődbe ment vállalatokról, az államosított ipar súlyos gondjairól, az adóemelésről, a szociális juttatások tervezett lefaragásáról, a nyugdíj-rendszer reformjáról.”
Kinyitom a tévét: közvetítés a parlamentből. A képviselők első olvasatban a költségvetésről vitatkoznak. (Ez volt a téma a keddi minisztertanácsi ülésen is. A tanácskozás után a kancellár – ápolván a hagyományokat – az újságírókkal találkozott. Elmondta, hogy a kormány 16,6 milliárd schillinget fordít jövőre az államosított ipar támogatására, mintegy felét annak az összegnek, amelyet a „gazdaság” címszó alatt tartalmaz a 436,5 milliárd schillinges költségvetés kiadási oldala.) A szocialista párti–szabadságpárti kormány néppárti ellenzéke a szokásosnál is hevesebben támad: mindenekelőtt a koalíciós partnerek között akar viszályt kelteni. Az osztrák belpolitikai élet egyik nagy öregje, a Szabadság Párt parlamenti csoportjának elnöke, Peter így érvelt: „Vegye tudomásul a Néppárt, és ezt most, a költségvetési vita kezdetén leszögezzük: senkinek sem engedjük meg, hogy ezt a koalíciós kormányt defenzívába szorítsa.” Salcher pénzügy miniszter is előhúzta aduját, amikor rámutatott: „Az ellenzékkel folytatott előzetes megbeszélés alkalmával a néppártiak egyáltalán nem nyilatkoztak ilyen ellenségesen a költségvetési tervezetről.”
A parlamentben nyolcvan egy mandátummal rendelkező Osztrák Néppárt (a szocialistáknak 90, a szabadságpártiaknak 12 helyük van a törvényhozásban) külpolitikai síkon nem gördít akadályt a koalíciós kormány útjába. Ez derült ki akkor, amikor dr. Ludwig Steiner, az ellenzék külügyi szóvivője válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. „Fenntartás nélkül támogatjuk az új kormány külpolitikai céljait, minden lépését, mert meggyőződésünk, hogy az hazánk, Európa, az egész emberiség javát szolgálja – hangoztatta. – Érdekeltek vagyunk a kelet–nyugati politikai párbeszéd folytatásában, a leszerelés szorgalmazásában, a bizalomépítésben, a gazdasági együttműködésben. Reméljük, hogy a kiemelkedően jó osztrák–magyar kapcsolatok a szövetségi kancellár úr jövő heti budapesti látogatása és tárgyalásai révén újabb ösztönzést adnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése politikájának és gyakorlatának.”
Nekünk, magyaroknak (és alighanem mindazoknak, akik jószándékú figyelemmel kísérik a világnak e kis részén zajló eseményeket) jólesik hallani, tapasztalni a vélemények összecsengését. Dr. Fred Sinowatznak a magyar újságírók előtt elhangzott kijelentésére gondolok:
„Történelmi jelentőségű a tény, hogy kölcsönös szándékkal, ésszerű politikával a mi tájainkon sikerült nyugalmat, jószomszédi együttműködést teremteni. Mindent meg kell tennünk, hogy e kapcsolatokat tovább fejlesszük, és nagyon derűlátó vagyok, hiszen ehhez mindkét oldalon megvan a jószándék.”