Az újságíró archívumából – Tízemeletes a város közepén

Utólag, főként öt és fél évtizeddel azután, hogy lakói boldogan beköltöztek, aligha van értelme arról vitatkozni, hogy helyes döntés volt-e vagy sem a tízemeletes toronyház megépítése a győri városközpontban, az Árpád út és a valamikori Opitz Ferenc (1817–74, nagyvonalú lokálpatrióta, gabonakereskedő, a belvárosban emeletes házakat építtetett, a parkos Batthyány tér kialakításához telket adományozott a városnak;), majd Lukács Sándor (1823-54) utca sarkán. Róla, Lukácsról tudni illik, hogy az 1848. márciusi események „győri Petőfije”, a polgári átalakulás élharcosa, Győr teljhatalmú kormánybiztosa volt; a szabadságharc bukása után Amerikába menekült, majd visszatért Európába, és a dél-franciaországi Bizanos-ban hunyt el 31 évesen. A tízemeletesről annyit, hogy a Szt. István útLukács Sándor utca–Árpád út–Teleki László utca által határolt területen elsőként (Fátay Tamás tervei szerint) az akkori Tanácsköztársaság (ma: Szt. István) útra néző, hatemeletes, három lépcsőházas lakóház épült föl, majd a valamikori Sztár-garázs (a Győri Általános Közlekedési Vállalat egykori telephelye) háborús romjainak az eltakarítása után a győri belváros első (és remélhetőleg egyetlen) 10 emeletes lakóháza. A Kisalföld című megyei lapban 1967. május 14-én megjelent „Tükörlakások – Erdő a házban” című beszámolómban említett megyei könyvtár végül nem, ám helyette az akkori időszak építészetileg különösen korszerű, Győr kiváló építész-tervezői – Lőrincz József, Bodrossy Attila és Gyüre Zsolt – által megálmodott Petőfi Sándor Ifjúsági és Művelődési Ház épült meg. Annak ellenére, hogy Győr apraja-nagyja, köztük jeles közéleti személyiségek hetekig tiltakoztak, 2016 márciusában lebontották, hogy másfél év alatt fölhúzzák a környék lakóházait kipufogógázokkal szennyező, ötemeletes parkolóházat. (Földszintjén Balett Stúdió és próbaterem létesült…)

 

A most épülő tízemeletes lakóház lesz Győrött az egykori Sztár-garázs helyén kialakuló új tömb legparádésabb épülete. Cserhalmy József okleveles építészmérnök remekelt tervezőgárdájával együtt, amikor megálmodta a Sztár-garázs beépítésének második ütemét, a tízemeletest. Milyen lesz? Hihetetlen, de így igaz: lebegni fog ez a ház. Ügyes tervezői fogással a földszintet és az utána következő tíz emeletet látszólag elválasztják egymástól. Csillogó ablaksor és piros tégla a választóvonal, ahol a házláb szürke vasbetonja és a felette kialakuló, ugyancsak betonszürke test elválik egymástól…

– Kisebbfajta erdőt is kitenne az a rengeteg deszka, amit a zsaluzáshoz felhasználunk – mondja Bukó István, a tízemeletesen dolgozó ácsok vezetője. (Bukóék már a „lebegő” házrészen serénykednek.)

– Alighanem az egész építkezést végigkísérjük – teszi hozzá még a brigádvezető.

– Monolit vasbeton szerkezetű az épület, mintegy százezer négyzetméter zsaluzásra van szükség ahhoz, hogy elérjük a tetőt. Szintenként több mint ötven köbméter deszkát használunk fel. Szigeti Ferenc építésvezető-helyettes ifjú kolléganőjével, Pongrácz Istvánné épí­tész-statikussal szoros ütemtervet dolgozott ki a tízemeletes lakóház építésére.

Nehezen kezdődött a tízemeletes építése. Az alapozást a talaj magas vízszintje hátráltatta. „Búvárnak való munka az ilyen” – mondják az É.M. Győr-Sopron megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. – Legalább is mélyépítés. Szádpallókkal, japánkapával (különleges szerszám a víz alatti alapozáshoz) küzdöttek a víz ellen, míg sikerült megásni a mintegy hét ­ méter mély alapgödröt.

– Ma már az ütem szerint dolgozik itt mindenki – mondja büszkén Pongráczné. Hangjából elismerés csendül a kubikosok, ácsok iránt.

A nyolcvanegy lakásosépület szerencsés tájolású; délre, nyugatra és keletre néznek az ablakok. Egy-egy emeleten két lakás két és fél szobás lesz, hat pedig másfél szobás. Az alaprajz sok érdekességet elárul:

– Egyebek között azt, hogy  nem függőfolyosós, hanem belső zárt folyosós a nagyjából négyzet alapú magasház  – mondja Szigeti Ferenc. – Győrött az uralkodó északi, északnyugati szélirány miatt nem vált be a függőfolyosó. A másfél szobás lakások – egyenlő alapterülettel – két változatban készülnek, más-más beosztás­sal. A két és fél szobás lakások a négyzetlap két szemben lévő sarkán vannak, mintegy tükörképeként egy ­ másnak. Tágas loggiák, nagy ablakok, beépített konyha, teljes összkomfort teszi otthonossá a lakásokat.

A közlekedést két (remélhetőleg mindig működő) lift gyorsítja. A tízemeletes ház (földszintjén gyermekorvosi rendelő lesz. Pincéjében kap helyet a Sztár-tömböt fűtő olajtüzelésű kazán. (Harmadik ütemként az Árpád út és Gorkij utca sarkán épül fel az új megyei könyvtár!)

– Az első győri magasház monolit vasbeton-szerkezeténél fogva aránylag kevés téglából épül. Északi és déli oldala vakolás nélküli nyersbeton; a másik kettőt csiszolt műkővel borítják.

Izgalmas kérdést hagytunk a cikk végére: mikor költözhetnek be az új épületbe a lakásra várók? Az építők 1968. szeptemberében adják át a tízemeletest. (A cikk nyitó képének forrása: https://moderngyor.com)