Barcelona után – veszélyek háromszöge 

Ami eddig történt 2017-ben a világban, keserű bizonyossággal jelzi: a kiszámíthatatlan bizonytalanság lett az élet meghatározója.

Ennek a hétnek a történései pedig sűrített töménységben tanúsították, bármerre nézünk, Barcelonától Amerikán át a Távol-Keletig: a terror, Trump és Kim Dzsong Un a folyamatos robbanásveszélyek háromszöge az emberileg belátható jövőnek. Az pedig ugyancsak része a szomorú valóságnak, hogy ezt a háromszöget bárki okkal-joggal – sokszögűsítheti…

A tények önmagukért beszélnek: a terror globalizálódásának Spanyolország az elmúlt napokban csak ez egyik helyszíne volt. Afganisztántól Afrikáig jutott minden napra radikálisan szélsőséges, szélsőségesen iszlamista erőszak, halottak tömegével, vallásháborús fanatizmussal, a különféle muzulmán irányzatokon belül is. Az «iszlám állam» (ISIS) közel-keleti visszaszorításáról szóló hírek is legalább kérdőjelesek: a „bagdadi kalifa” csapatainak iraki támadásáról éppen azon a napon szóltak a jelentések, amikor Barcelona sétálóutcájába rontott be a gyilkos furgon.

A folytatásnak pedig csak a helyét, idejét és módszerét találgathatjuk…

Ahogyan azt is, mit mond, tesz Trump holnap, majd homlokegyenest másként – holnapután. Magának az általa meghirdetett jelszónak: „America first” (Amerika az első) is kettős az értelmezhetősége. Az minden állam vezetői számára – beleértve az Egyesült Államokat és akár Magyarországot – hivatalból adódó kötelezettség, hogy saját országuk, népük érdekeit mindenkor az első helyre tegyék. 

A trumpi értelmezést azonban már meghirdetésekor is sejthettük, mára pedig az nehezen érthető másként: az Egyesült Államok első embere mindent és mindenkit alárendelne annak, amit ő maga Amerika érdekének tekint.  Mára már kézzelfogható tények sorából tudhatjuk: ez épp úgy vonatkozik a világ klímájára, mint az euro-atlanti szövetségesnek számító Európai Unió gazdaságára, nem is beszélve Oroszországról, Kínáról és az USA közelében egyre kitartóbban fortyogó Latin-Amerikára. És mindazokra, akiket fajra, vallásra, nemre, nemzetre való tekintet nélkül egyformán fenyeget a terrorizmus, s ezért a legszélesebb körű nemzetközi összefogást sürgetnének – ha volna kinél…

Sőt! Az „America first” immár magát az Egyesült Államokat sodorta „trumpi légkörbe”, olyan zavargásokba, gyűlölködésekbe, amilyeneket korábban nemhogy a világ, de egy tisztes amerikai polgár sem tudott elképzelni arról az országról, amely magát előszeretettel vallja a szabadság első számú hazájának. A sikeres üzletember Trump értelmi rendszerét viszonylag kevesen vitatják, a politikus Trump értékrendjének kuszaságát azonban – joggal – egyre többen. Az amerikai polgárháborús múltba visszavezető, rasszista gyökerű virginiai, charlottesville-i összetűzések nyomán született megszólalásai után immár – korábbi „sikamlós” megnyilatkozásokra is emlékeztetve – olvastam nem kis rémülettel amerikai és nem amerikai tekintélyek következtetését: az USA első náci beütéses elnökét emlegetik. Van, aki felkiáltójellel! Én maradok a világ számára is a reménykedő kérdőjelnél. Nem függetlenül attól, mi lesz Trump személyes jövője a világ gazdaságilag, katonailag, politikailag még mindig legerősebb államának elnökként…

A számomra állandóan robbanékony veszélygócok „harmadik szöge azért a „Kim Dzsung Un-jelenség”, mert bármi rendkívüli történik is ott: az Észak- és Dél-Koreán kívül legalább három világhatalmat, Amerikát, Kínát és Oroszországot és egy negyedik „nagyot”, Japánt közvetlenül érinti, és rajtuk kívül is, bárki mást. Guam ma épp úgy kiindulópontja lehet egy bármilyen széles világkonfliktusnak, ahogyan Pearl Harbor fordulópontja volt a II. világháborúnak. S akár mindegy is, hogy egy most „dilettáns” Washingtonban vagy egy „öntörvényű” Phenjanban adja ki az első tűzparancsot…

Ebben a világban bármilyen nagy púp a  mi hátunkon az, amit minden nap magyar belpolitikai helyzetként, belső háborúságként élünk meg – a világ számára ez egy kellemetlenkedő pörsenés, akkora, amekkora Magyarország a világ térképén. Ha meggyógyítjuk, magunknak tesszük, ha sebesre vakarjuk, nekünk fáj…