A fejvíz elmegy, a vízfej marad. Ez a csúfondáros, a honi főhatósági bürokráciára rásüthető mondás jön elő egy híradó-tudósítás nyomán. Vízről és fúrásról van szó benne (riport egy kereskedelmi tévében). Mindez konkrétan és szimbolikusan egyaránt érthető. Leképezi közéletünket.
Momentán a természet, a tágabb környezet, pl. a kincset érő vízkészlet – kötelező, a védelem elért szintjét legalább nem csökkentő – megóvásáról volna szó. Még sincs fair oltalom. Punktum, állami fölény, hárítás, öntörvényűség van. Holott általában és helyi viszonylatok tömegében parti fövenyt, szabadstrandot, fát, erdőt, nádast, lápot, vízbázist, természetes élőhelyeket szüntet meg vagy foszt ki a közérdeknek álcázott kapzsiság; oszt jónapot!
Sokszor már nemhogy távlatos létstratégiában, de egy négyéves választási ciklusban sem számít: mi pusztul el egyszer s mindenkorra, s válik a színtere önző magánérdekké. Szégyenletes csoda, mi mindent megengedhet magának akárki, avagy megenged X-nek, Y-nak vagy Z-nek a közhatalom.
Ebben a közegben bolondnak tűnhet föl az, aki a Földünk egészéért, pár évtized alatt bekövetkező leromlásáért aggódik, s tenne is ellene. Nem ő a LUDAS; Matyi sem.
Itthon a zöldgondolat lokális, hátrányos és magányos; képviselete érdemben marginális; zömmel alig akceptált tiltakozásokra korlátozódik. Nem a saját hibájából, hanem a hatalmasságok bratyija vagy közönye folytán.
Világviszonylatban, illetve Európában árnyalatnyilag kedvezőbb a kép. Ez utóbbinak apostola David Attenborough, aki a dokumentumfilmjeivel élesztgeti a lelkiismeretünket és a cselekvőkészségünket. Ilyen csúcskategóriás, lenyűgöző alkotása – egy 8 elemből álló minisorozat egyik epizódjaként – az Egy bolygó című 49 perces összeállítás. Pazar minőségben látható, lényegében korhatártól függetlenül a Netflix saját gyártásában.
Isten ments, hogy a képi varázslatot megpróbáljam leírni. Mindössze hiteles, eredeti forrásból kedvcsinálót nyújthatok hozzá.
Idézem tehát Attenborough profetikus szavait, főként a mintegy 3 percnyi bevezetőjét. A nyitó képen az 50 éve meghódított Holdról felvett Föld látható. A tudományos monológ így kezdődik: „50 év alatt az emberiség létszáma megduplázódott. A film a természet fennmaradó csodáit ünnepli, és megmutatja, mit kell megőriznünk, hogy biztosítsuk az emberiség és a természet virágzását. Amikor az emberek, kb. tízezer éve megépítették az első településeiket, az őket körülvevő világ: szárazföld és tenger tele volt élettel. Generációkon át ez az édenkert táplálta a növekvő civilizációt. Most azonban egyetlen emberöltő alatt mindez megváltozott. Az elmúlt ötven évben a vadon populációi átlagosan 60%-kal csökkentek. Az emberi történelem során először nem vehetjük biztosra a természet állandóságát. De a természet világa képes újrakezdésre. Még mindig találni gazdag élőhelyeket. És a segítségünkkel a bolygó rendbe jöhet. Még sosem volt ennyire fontos megértenünk, hogyan is működik a természet, hogyan segíthetünk rajta.”
Nemigen kell ráerősítés Attenborough szempontjaira. Talán csak az emberiség és a természet szimbiózisára érdemes utalni. A Mesteré nem nihilista, kárörvendő, bűnöst kereső, a felelősöket elítélő, hanem józan és progresszív álláspont. Műve érvek és kilátások, cselekvési pontok láncolata, szemléletes háttérrel és megindító őszinteséggel. Azt mondja, amit gondol, és úgy érti, ahogy minden normális ember is érthetné. Címzettjei éppúgy kormányzati tényezők, mint egyszerű tenni akaró emberek.
A Netflix hivatalos ajánlása ezt írja: „Légy szemtanúja a bolygó káprázatos sokszínűségének, a tengeri madarak óceáni szőnyegbombázásától Serengeti vadkutyáitól menekülő gnúkig.”
Akkor, amikor a hazai alkotmánybíróság még az volt, ami a valódi rendeltetése, általa a természet, a környezet oltalmának alapvető közjogi követelményei keletkeztek és látszottak megkerülhetetlennek. Pár kiemelés még 1994-ből:
„Az Alkotmányban biztosított környezethez való jog a környezet védelmére és az élet természeti alapjának fenntartására vonatkozó állami kötelezettség. Az egyedi alanyi jogok ez idő szerint e jog megvalósításában csak mellékesek…A környezethez való jog az emberi élethez való jog érvényesülésének a fizikai feltételeit biztosítja. Mindez a…jogalkotással való védelmének különös, más jogokéhoz képest fokozottan szigorú voltát követeli meg… Az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. A természetvédelemben a védettség szükségességének objektív – bizonyos körben nemzetközi normákban kötelezően megállapított – ismérvei vannak. A természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít be. Emiatt …nem lehet a gazdasági és társadalmi körülményektől függő…hullámzást megengedni…Az állam preventív védelmi szabályoktól ne lépjen vissza a szankciókkal biztosított védelem felé…”
Több mint 25 évvel ezelőtt tiszta volt a jogi kép(let). Azóta az önző iparági szempont, vagy a luxusra bármi áron vágyók magánérdeke rendre felülírja az egyetemes érdekeket és normákat.
Attenborough-nak igaza van, de meghallani és akceptálni őt tisztességes politikai akarat híján nehéz. Magyarországon ma a negyedszázados normákat illetően jó, ha helyben járunk. Nálunk a progresszív és az agresszív végképp két külön dolog.
Bolygónk csodái: 8 részes sorozat, s benne az első epizód: Egy bolygó (One Planet); 49 perces, angol nyelvű, magyar feliratos, 7 évhez kötött életkori minősítésű dokumentumfilm. Alkotója: Sir David Attenborough. Forgalmazza a Netflix.