Olykor az élet a legjobb kritikus. A Brazilok című film forgalmazói bemutatták munkájukat a sajtónak, aztán megkérték az újságírókat, hogy öt napon át őrizzék a látottakat, ne beszéljenek, ne írjanak róla. Embargó.
Az ember ilyenkor fészkelődik, az ujjai is viszketnek, a máskor a pokolba kívánt klaviatúrákon a betűk annyira vonzók, de mit lehet tennie, kalickába zárjuk a gondolatokat, és próbáljuk ott tartani őket. Van idő egy kedvesen egyszerű történet megemésztéséhez, a méltató szavak megkereséséhez. Nem sürget lapzárta, a semmittevésben még Hollywood emléke is betolakszik, onnan csordulnak ki a hasonló témájú filmek. Amerikában Dávid és Góliát összecsapását szívesen dolgozzák fel a legkülönfélébb változatokban, hogy az esélytelenek győzelméből kasszasiker lehessen. Egykoron rendre bénázó iskolai kosárlabdázok, focisták nyernek bajnokságot, egyébként galamblelkű tanárok verik a profi ketrecharcosokat, és egy igaz történet feldolgozásában, az egyetemista hokisok csenik el az olimpiai aranyérmet a Szovjetunió legyőzhetetlennek hitt ármádiájától.
Szóval nem előzményektől mentes a Brazilok forgatókönyve. Egy kis falu cigány közössége a roma felzárkóztatás jegyében csapatot szervezhet, és indulhat a település kispályás focibajnokságában. Ha nincs az embargós várakozás, akkor pofonegyszerű a film méltatása. Kedves, szeretetreméltó, a magyar valóságot a felszínén súroló történet 95 percben, humorral, szerelemmel, némi feszültséggel. A színészek láthatóan élvezik a munkájukat, a drámai pillanatokból is képesek kikacsintani, játék ez kérem, és mi jók vagyunk benne. A szivárványszerű világot az önmagát alakító Gáspár Laci is színezi, nemzetiségi hősként bújik elő, ő akkor is művész úr, amikor a többiek tolvaj cigányok. Farkas Franciska a HBO Aranyélete után ismét megmutatja, hogy nem kell diploma a tehetséghez, Schmied Zoltán hitelesen bunkó, Bánki Gergely plébánosa és Lakatos Erik lurkója pedig nyomaiban egy klasszikus film, „A kölyök” utánérzetének látszik. Ők ketten, majdnem egy évszázad elteltével úgy lelnek egymásra, kis túlzással, ahogyan egykoron Charles Chaplin és Jackie Coogan.
A Brazilokban mindenki megtalálhatja a neki tetsző figurát. Van benne előítéletes rendőr, kivagyi újgazdag, az eseményekkel sodródó polgármester, és persze fémet, fát „gyűjtő”, hirtelen haragú romák, földbe vájt házakkal, hegedűkkel, nyomorral, arany ékszerekkel, a világra csodálkozó szemekkel. Lehetne méltatni, hogy minden felfordulás végén a dolgok a helyükre kerülnek, a foci méltóságot ad még a mindennapok megaláztatásának is, de az embargó ötnapos.
A közbeszédbe két hír tolakszik be, félrelök mindent, egyik sem kerülhető meg. Az első egy tanfolyamot végző, a focipályákon 17 éve sípoló játékvezetőről, bizonyos Jónás Kornélról szól. Bejelenti, hogy abbahagyja a bíráskodást. Megunta, hogy a szurkolók folyamatosan sértegetik, cigányozzák, és amikor védelmet kér, nemhogy a szövetség vezetői, de még a saját kollégái sem állnak ki mellette. Jónás igaza tudatában, a rasszizmussal háborúzva már félbeszakított mérkőzést, de a sportág vezetői, a szabályok betű szerinti megtartását Jónás mimóza lelkével magyarázták. Talán a felelősségre vonás elkerülésének van köze a hazai drukkerek vakmerőségéhez, ahhoz, hogy a világbajnoki selejtezőn, Lisszabonban buzizzák a portugálok ikonját, Cristiano Ronaldót.
Ha itthon szabad, külföldön sem tilthatják. Rókatánc, pávatánc, nevezzük, ahogy akarjuk. A másságot zsigerből gyűlöljük, de viselkedünk, a rasszizmust nyilvánosan: plakáton, tévés montázsban, az ENSZ közgyűlésében elítéljük. Magyarok vagyunk, kérem, nem brazilok.
Aztán itt a másik hír, látszólag semmi köze a filmhez. Kiderült, hogy egy oktatási intézmény, egy egyetem is brazil. Nem olyan, mint a többi. A CEU (Közép-európai Egyetem) másként néz ki, másként beszél, nem illeszkedik a magyar közéletbe. Lehet, hogy nem lop, de ráfogható. Az is, hogy törvényeinket nem tisztelve létezik. Hogy nem lehet a szomszédságában élni. Félelmet kelt, megbélyegezhető. És mert nem tetszik, kizárható.
A filmben a döntő mérkőzés, az igazi megmérettetés előtt, fogdába csukják a romákat. Ismerősek a képek, választások közeledtével ilyeneket közvetít a kormány-televízió: őrizetbe vesznek, bilincsben, vezetőszáron mutogatnak ellenzéki politikusokat. A meccset nélkülük játsszák. Mire kiderül, hogy nem tettek semmi rosszat, hogy ártatlanok, már eredményt hirdettek. Az ember szájában megkeseredik a nyál. Lenyelni nem tudja, ha meg kiköpi, brazilnak nevezik.
A művészek ilyenkor csinálnak egy filmet, üzennek a nézőknek: nem beszarni! A megszólítottak bólogatnak, aztán mennek a boltba, és szemérmesen, ahogy a kotont szokták, keresik a pelenkát. A felnőtt méretet.
Brazilok, vígjáték, 95 perc. Rendezte: M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor. Mozipremier: április 6. Operatőr: Réder György. Vágó: Mógor Ágnes. Zene: Bornai Tibor. Díszlet: Valcz Gábor. Jelmez: Lengyel Rita, Kemenesi Tünde. Írta: M. Kiss Csaba, Muhi Klára, Huszár Péter. Főszereplők: Nagy Dániel Viktor, Farkas Franciska, Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Lakatos Erik, Nagy Norbi, Pászik Christopher, Lakatos Csaba, Kaszás Gergő, Bánki Gergely, Mészáros Blanka, Dóra Béla, Bezerédi Zoltán, Székely B. Miklós, Rezes Judit, Schell Judit, Dobó Kata, Gryllus Dorka, Anger Zsolt és Gáspár Laci. Producer: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő. Gyártó: M&M Film. Forgalmazó: InterCom.12 éven aluliaknak nem ajánlott.