Gazdaságának egyik alappillére a turizmus

Pedig a galloknak igazán nem volna szükségük marketingre, hiszen hazájuk a világ leglátogatottabb desztinációja, tavaly több mint százmillióan voltak rá kíváncsiak. Gazdaságának egyik alappillére a turizmus: 2 millió munkahelyet teremt, és több mint 9
százalékos a GDP-ben az ágazat részesedése. Magyarországról is egyre többen látogatnak ide, bár ma már nehéz ezt pontosan nyomon követni, hiszen csak a fapados járatokkal naponta ezrek érkeznek.
Franciaországban minden van és minden – a kevésbé attraktív látnivaló is – profi módon van eladva. Bár a franciák különösebben nem kényeztetik az ide érkezőt – bár ma már mintha jobban elfogadnák, ha valaki nem beszél franciául, csak „angolul” – mégis milliók érkeznek ide, évről-évre, egyre többen.

Új látnivalók, Nizzától Nantes-ig

Ahogy a nagykövet hangsúlyozta, mind a be-, mind a kiutazó turizmusban jelentős szerepet játszik, hogy számos várossal bővült a repülőgéppel megközelíthető városok száma. Ezzel tehermentesítik Párizst, miközben az ország egészen új szegleteivel ismertetik meg a turistákat. A franciák pedig lehetőségeket kapnak a közép- és kelet-európai városok megismerésére. Dagmar Grzeja, a Bécsben székelő közép- és kelet-európai piacot lefedő Atout France marketing igazgatója nyitotta meg a nagykövetségen rendezett mini workshopot, ahol tájékoztatást kaptunk az idei év kiemelkedő eseményeiről is.

A síparadicsomok idén különösen népszerűek

Minden évben más, viszonylag kevéssé ismert régiók mutatkoznak be. Most – sokak meglepetésére – a független Monaco képviselője is jelen volt, amely persze, ha úgy akarjuk, kicsit francia is. Nizza szépsége évszázadok óta mindenkit elbűvöl, de amióta pár óra alatt odaérünk repülővel, sokkal többen felfedezik, mint eddig. Nantes nem tartozik a leghíresebb városok közé, pedig történelmi emlékekben gazdag és természetesen magas szintű a gasztronómia, akárcsak a többi francia városban. A sajtótájékoztatón levetített filmből nem hiányozhattak a síparadicsomok sem, amelyek idén várhatóan 83 százalékos töltéssel zárják a szezont, talán a szomszédban rendezett téli olimpiának köszönhetően is.

Korzikának saját légitársasága van

Az Air Corsica különösen nagy figyelmet kapott a workshopon. A legkorszerűbb gépekkel repülő légitársaság képviselője, Emilie Luciani elmondta, hogy a céget 1989-ben alapították. Ma egyike azon légitársaságoknak, amelyek utasainak 93 százaléka elégedett a reptéri, valamint fedélzeti kiszolgálással.

A helyi nevezetességeket talán kevésbé ismerjük, de nyilvánvaló, hogy a történelmi emlékek, a bor és a gasztronómia, mint vonzerő nem hiányoznak itt sem. A korzikai városokat a jövőben – igaz, még nem közvetlen budapesti csatlakozással – könnyebben felfedezhetjük, ha Bécsben felszállunk valamelyik gépükre. A sajtótájékoztatón szóba kerültek az idén Franciaországban nyíló kiállítások, a legfontosabb sportesemények, valamint bor- és gasztronómiai fesztiválok is.

A Egyre több francia város érhető el repülőgéppel Magyarországról bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

• 2025.07.02.

Angliát mindenki ismeri könyvekből, filmekből, tudósításokból, sportversenyekből, a barátai elbeszéléséből vagy a hírekből. Angliába készülve az utazó úgy csomagol a bőröndjébe az élményekre várakozva, ahogyan egy család a nagybácsijához utazna látogatóba. Milyen lehet igazán az ország és milyenek a lakói?

A tervezgetés és álmodozás után, a kalandra vágyó elindulhat, hogy megtapasztalja az angliai életérzést. Ha teheti, minél kevesebb fővárosi és több vidéki helyszín legyen a programjában, ezért érdemes autót bérelni, amelyet igyekezzen maximálisan kihasználni. Ne féljen attól, hogy az autó jobbkormányos, tájékozódjon az ottani közlekedési szabályokról és biztos lehet benne, hogy a vezetés is élménnyé válik. A szigetországi autósok udvariasak, segítőkészek.

A Budapest – London távolságot érdemes nem fapados légitársasággal megtenni, hanem inkább valamelyik nagyobb európaival. Így kevesebb járatkésés várható vagy egy törölt járat miatt sem kell bánkódni. Hasznos előre összeállított programtervvel indulni, készülni a látnivalók feltérképezésével, hogy gyorsabban és egyszerűbben érjen célba. A terv összeállítása már előre felfokozza a várakozást, hiszen Dél-Anglia bővelkedik a kies vidéki helyekben és városokban, múzeumokban, tengerpartokban. Nem szabad kihagyni Oxfordot, Cambridge-t, a katedrálisok városait, a British Múzeumot és aki ünnepi időszakban érkezik, menjen el színházba, koncertre, mert életre szóló élménnyel gazdagodhat.

Az Angliába tartó utazók általában Londonba érkeznek a repülőgéppel, majd innen mennek tovább, vagy maradnak felfedezni a fővárost. Amikor a gépük földet ér, elindulnak csomagjaikkal a kijárat felé, egyszerre szembe jön velük a világ mindenféle nációja, hangja, ruházata, illata, temperamentuma. Az élmény szó szerint sokkolja az embert, a sokféle helyről származó, nyüzsgő tömeg ámulatba ejtő. Aki nincs hozzászokva ehhez a zsongáshoz, annak akár zavaró is lehet. Eligazodni viszont könnyű, mivel minden ki van táblázva, ki van írva, nem lehet eltévedni ezen a hangyabolyszerű, örökké nyüzsgő reptéren. Minden itt dolgozó segítőkészen végzi a munkáját, néha kérni sem kell, odajönnek és eligazítanak mindenkit.

A British Múzeum egyiptomi csodái

A múzeumok múzeuma a világ harmadik leglátogatottabbja, a francia Louvre és a vatikáni után. Itt mutatják be a kairói Egyiptomi Múzeum mellett a világon a 2. legnagyobb egyiptomi gyűjteményt, mely 11 ezer év történetét szemlélteti.  Mindig hatalmas tömeg van, szinte lépni sem lehet, minden egyes tárló előtt sorok állnak, várni kell, hogy a látogató egy pillantást vethessen a múmiákra, szarkofágokra, egyéb kiállítási tárgyakra, szobrokra és eszközökre. Szédítő az a gazdag tárgyi anyag, amelyet itt felhalmoztak. Érdemes tudni, hogy Angliában minden állami fenntartású múzeumot bárki ingyenesen megnézhet. A kiállított tárgyakkal kapcsolatban a mai napig folyamatos a nemzetközi tulajdonjogról szóló vita. A britek ezen tárgyak többségét elkobozták, lefoglalták, vagy egyszerűen elvitték, ahol rátaláltak, a kisebb részét megvették, esetleg ajándékba kapták.

Royal Albert Hall

Érdemes átküzdeni magunkat Londonon a Hyde Parkig, hiszen az előadóterem a park mellett található. Az előzetesen megvásárolt jegy mellé lehet kedvezményes parkolást is vásárolni, hiszen Londonban nagyon nehéz parkolni és nem olcsó. A Royal Albert Hall messziről szemet szúr, megtalálása nem okoz gondot. Lenyűgöző már a látvány is, a belső tér elrendezése, a meredek lépcsősor. A széksorok, a nyüzsgő tömeg hangja és látványa teljesen elbódítja az embert. Itt, ezen a helyen egy komoly- vagy könnyűzenei koncert megtekintése örök élményt ad. Maga az épület gyakran látható koncerteken, televíziós közvetítésekben vagy filmekben. A világ legkiválóbb művészei, zenekarai lépnek itt fel az év szinte minden napján, tekintet nélkül a műfaji sajátosságokra. A Royal Albert Hall 1871-ben nyílt meg, Viktória királynő kezdeményezésére, amelyet a férjéről, Albert hercegről neveztek el. A kerek, vöröstéglás épület nem véletlenül világhíres, megtiszteltetés itt fellépni a művészeknek és különleges élmény a közönségnek. Hatezer ember a befogadó képessége és 41 méter a legmagasabb pontja a tető szerkezetének. Az akusztikája rendkívüli és csodálatos a hangulata.

Oxford a tudás vagy Harry Potter városa

Aki Oxfordról hall, annak általában az egyetem, a tudás, a tudományos felfedezések és a Nobel-díjas tudósok nevei jutnak eszébe.  Már ez is vonzó lehet az utazó számára, de a Harry Potter filmek megjelenése óta Oxford valami mást is jelent.

A 130 ezer fős városban rengeteg fiatal sétál és nézelődik, csoportokban, vagy többen összeállva keresik a film helyszíneit, hiszen a Harry Potter sorozat több jelenetét itt rögzítették. Érdemes tudni, hogy nemcsak az ifjú varázslótanoncról szóló filmek jelenetei készültek itt, hanem más alkotók is szívesen használták a város egyes helyszíneit, ezek is kultuszszámba mennek. Több múzeum is várja a turistákat, valamint a könyvtárakba is érdemes ellátogatni. Megérintő sétálni az egyetemi városrészben és a kollégiumok környékén, ahol a kutatás és a tanítás zajlik. Érdekesség lehet, hogy Oxfordban a középkorban épült kollégiumok mellé templomot is építettek, ezért a városban az átlagosnál több templom látható. Az egész egyetemi rész olyan, mint egy meseváros. Különböző épületekkel, tornyokkal, kis kápolnákkal, csodás ajtókkal és csúcsos ablakokkal. Ez alól a modern tudományokat oktató és kutató informatikai és műszaki egyetemi épület hatalmas téglatest formájú, üveg- és betontömbje a kivétel. Továbbá ott vannak a beülésre csábító teázók, kávézók, a könyvesboltok, a sétáló utcán lévő szuvenírárus boltok számossága, a gyorséttermek és a varázslótanuló nevével ellátott sokféle emléktárgy turistacsalogató boltjai. Látványosságnak számít a középkorban alapított fedett piac.

Persze kihagyhatatlan élmény látni a múzeumokban pihenő kincseket, például az Einstein eredeti kézírását őrző táblát, amit az 1931-es előadásán használt. Különlegesség az utolsó dodo madár kitömött példánya, a régi kódexek, ősnyomatok, kutatásra szánt eszközök garmadája. A botanikus kert pedig több, mint varázslatos.

Cambridge vagy Oxford eldöntendő kérdés

Az alapítás szempontjából Anglia második egyetemi városa inkább hasonlít egy régen még működő, ma már nem funkcionáló ipari városra. Persze itt is vannak régi, hagyományos angol stílusban épült szép, csúcsos épületek, közrefogott belső kertek. Cambridge-ben 31 kollégium van, amely mind önálló, mind mást és máshogyan oktat, de mégsem lengi be az az összetéveszthetetlen érzés, ami Oxfordban még az idegenek számára is érezhető. Cambridge egyetemét egyébként az 1209-ben Oxfordból megszökött diákok alapították. Az oxfordi polgárok ugyanis nem mindig voltak barátságosak a diáksággal. Az évszázadok alatt többször is összetűztek egymással, és általában ennek a vége a fiatalok menekülése lett, legtöbbször a szomszédos Cambridge-be. A két egyetem versengése 800 éve tart, ennek igazi csúcsa és kiemelt rendezvénye az egyetemek közötti evezős verseny, amely egy igazi vérre menő küzdelem.

A városban nincs olyan sok relikviabolt, mint Oxfordban, helyette egyéb üzletek sokasága, bevásárlóközpontok elégítik ki a vásárlásba menekülő helyiek és a turisták igényeit. A pihenni vágyóknak lehet csónakázni, mint Velencében, vannak puccos sokcsillagos szállodák, de még a pékségek és az éttermek is túlságosan személytelenek. Cambridge-ben látni – a magyar szem számára szokatlan – városi legelőt, a hatalmas zöldterületet, egy kerítéssel körbekerített rétet, amely a belvároshoz közel, a folyó partján terül el. Viszont tilos az átjárás, mert magánkézben van – erre egy nagy tábla figyelmeztet. Felmerülhet a kérdés: honnan lehet tudni, hogy ez egy legelő? Onnan, hogy tehéncsorda legelészik rajta, a bámészkodók nagy örömére.

Érdemes felülni a Parker’s Piece-i parkban az óriáskerékre, megtekinteni fentről is a várost, és közben elmerengeni azon, hogy amíg 1848-ban Magyarországon a szabadságharcunkat vívtuk, addig az angolok – az itt felállított emlékmű tanúsága szerint – éppen feltalálták a modern labdarúgás első szabályait, a játékosok pedig ezen a zöld gyepen (ami most már park) játszották az első modern labdarúgó mérkőzést. Élmény lehet átsétálni a matematikusok hídján, amely Európában egyedülálló.

Az újságok szerelmesei

Angliában nagyon sok újság jelenik meg nyomtatott formában, azonban a fiatalabbak ebben az országban is az elektronikus eszközeiken olvasnak szívesebben, viszont legendás az újságszeretetük. Belépve akár egy egészen apró élelmiszerboltba vagy egy papír-írószer, esetleg könyvesboltba, pláne egy szupermarketbe, a szem beleszédül az újságválasztékba. Szinte minden témának van saját lapja, legyen az hobbi, szakma, bulvár, divat, gazdaság, de régészet vagy hajómodell szaklap is van. A napilapok száma pedig lenyűgöző, a legnagyobb példányszámú és egyben a legrégebbi, a The Times napilap, aminek a szombati száma a mellékletekkel közel egy kilót nyom. Akár a következő hétvégéig is tartogat olvasnivalót. Angliában emellett számos országos és helyi lap is van, ezek ingyenesek és naponta informálják az olvasókat. Elképesztő, megdöbbentő és egyben lenyűgöző a kínálat sokfélesége, ami minden olvasói igényt képes kielégíteni.

Whitstable tengerpartja

Aki még nem volt angol tengerparton, nem tudja, mit hagy ki. Whitstable tengerpartja egy halászkikötő, a mellette kialakított „hajóbeállókkal”, melyeket vastag cölöpökkel védenek a hullámzástól, mint valamely hajókarámokat. A part kavicsos, a víz nagyon hideg, mégis gyönyörű. Az utazó leteheti az autót a védőgát melletti parkolóban, majd a hideg szél miatt magára öltve a nála lévő összes ruhát, sétára indulhat. Találkozhat fiatalokkal, akik egy nagy tálca kagylóval és pezsgővel sietnek tovább, vagy a szélben és esőben piknikező, nyugágyon poharazó párokkal, kisgyermekekkel, akik homokozóvödörben gyűjtenek kavicsot és kagylóhéjat, vagy társaságokkal, akik csak úgy sétálgatnak. A parton kicsike házacskák állnak, amelyek egyemeletesek és láthatóan szinte mindegyiket használják. Van itt tengerparti sörfőzde, valamint éttermek, amelyek gyertyafényes vacsorával, a tenger gyümölcseivel várják a vendégeket.

Dover fehér sziklái

A jellegzetes fehér sziklák egészen megérintenek, szinte világítanak, ha éppen nincs köd. Az a tény, hogy esik, vagy csepeg az eső, az élményt cseppet sem befolyásolja. Dover igazi, hamisítatlan kikötőváros, nincs mit szépíteni. Itt is érdemes a helyi múzeummal kezdeni az ismerkedést. Egy múzeumnak úgy kellene kinéznie, mint a doveri történelmet bemutató kiállításnak. Rengeteg tárggyal, diorámákkal, melyben van ember nagyságú jelenet is, egyszóval ötletesen és informatívan. Autóval vagy busszal könnyen megközelíthető a kilátó, ahonnan a fehér sziklák jól, Európa pedig, – köd esetén – egyáltalán nem látszik. A vendégváróban büfé, ajándékbolt, sőt csizmamosó és egy antikvárium is van a fáradt utazóknak.

A kilátóról lepillantva megtekinthetők az óriási komphajók, amelyek szinte megállás nélkül érkeznek a kikötőbe vagy indulnak vissza a szárazföld felé. Nemcsak a személyforgalom jelentős, izgalmas figyelni, ahogy a kamionok és a személyautók elfoglalják a helyüket egy mértanilag pontos rendben. Aki eltöltött Anglia különböző részein néhány napot, bizonyára a visszatérésen is gondolkodni fog, sőt el is kezdi megálmodni, tervezni a következő útját és mondhatja: „Good bye England, see you next time!”

Domak István

képforrás: Domak István saját képei

kiemelt kép: grubertravel.hu

reptér kép forrás: getyourguide.com

mentor: Csaba Beatrix

korrektor: Breznay Orsolya

Tag:Anglia, britek, British Múzeum, Cambridge, Dover fehér sziklái, Ehyiptom csodái, Einstein, Harry Potter, London, múmiák, Oxford, Parker’s Piece, Royal Albert Hall, újság, Whitstable

A Anglia szubjektív szemmel bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az alkotó gyerekkora Várpalotához és Pétfürdőhöz kötődik, de felnőtt életének évtizedeiben Budapesten, azon belül Kispesten, az ikonikus Wekerle telepen élt és alkotott. A helyi baráti közösséggel együtt végzett munkák és élmények máig is meghatározóak az életében. Az intenzív pesti élet mellett nyaranta heteket töltöttek Csopakon. Feleségével együtt döntöttek úgy, hogy házat építenek és végleg a csopaki Berekhátra költöznek. Abban az időben született meg az első vázlat, majd épült meg végül a szobor. Gyakorlatilag egyidőben lettek csopaki lakosok ők és a szobor. Erről beszélgetünk Urmai Lászlóval.

Hogyan született ide ez a szobor, a körforgalom közepébe?

Még Pesten laktunk, de mint helyi nyaralótulajdonosok az interneten figyelemmel kísértük az itteni eseményeket is.  Feleségem olvasta, hogy a csopaki önkormányzat kiírt egy pályázatot, mert a tervezés alatt álló körforgalom közepébe egy installációt terveztek felállítani. Pontosabban nem is pályázat volt ez, mert nem volt meghirdetett pályázati díj, vagy ismert költségkeret. Valójában egy „ötletbörzét” hirdettek meg a helyi lakosoknak és a nyaralók tulajdonosainak, milyen is legyen az a szobor. Fontos és nekem nagyon szimpatikus volt, hogy a felhívásban kiemelték: színvonalas alkotást szeretnének létrehozni, elkerülve a klasszikusnak számító „szőlőprés” és „bőségszaru” motívumokat. Rita, a feleségem bíztatott: „Laci, próbáld meg!”. Nekem tetszett, hogy külföldi példákat is felsoroltak, például Velencét. Akkor már a terveink között szerepelt, hogy leköltözünk, de még csak elemeztük a lehetőségeinket. Pár nap múlva azt mondtam: „Hát jó… Csinálok tervet a körforgalomra.” El is küldtem, a határidő napján tervemet, mert a legnagyobb múzsa a határidő. Eltelt egy-két hónap, amikor jött egy válasz: szeretnének meghívni Csopakra, hogy beszéljünk a tervről, mert a szavazáson mindenki támogatta a beküldött anyagomat.

A körforgalom megépítése hozta ezt az igényt, a lehetőséget, de egy szobor azért nem grafikai munka… 

Igen, ez egy másik műfaj… Szokatlan is lett a szobor, újdonság például az anyaghasználata. De fontos volt a „prezentáció” is, ahogyan a javaslatot papíron bemutattam. Ez grafikai munka volt. Térbe raktam, méreteztem, számításokat végeztem, szinte egy kiviteli terv részletességével. Azt gondolom, hogy az egy profin beadott pályázati anyag lett. Persze grafikusként tehettem mindezt azért, mert Pesten, a szűkebb pátriámban, „a Wekerlén”, már sok köztéri szobrot, pontosabban installációt készítettünk a barátaimmal – mérnökökkel, népművelőkkel. Ezekben a projektekben, alkotásokban nekem a látvány volt a feladatom, az emóció, az érzés, amit a szemlélőnek meg szeretnénk mutatni. A mérnökök kiszámolták, hogyan lesz stabil, mi legyen a megfelelő anyag. Én tulajdonképpen már ott megismerkedtem ezekkel a Csopakon is használt anyagokkal, a rozsdamentes acéllal és a vaslemezzel. Ez egy olyan vaslemez, amely csak a felületében rozsdásodik, de nem hatol mélyen az anyagba. Ezt az anyagot használják a modern építészetben is, mert az időjárás gyorsan patinásítja. Ezzel a háttérrel vágtam bele, hogy Csopaknak egy 5 méteres acélszobrot, egy különleges alkotást tervezzek.

Hogyan született a szobor formája, alakja? Gondolom a szokatlan anyagválasztás csak ezután következett.

Ez a szobor arról szól, amit nekem a Balaton jelent.  A Balaton számomra a szabadság, mert amikor nyaralni jön ide az ember, akkor olyan mértékű szabadság érzés ragadja el, hogy már szinte lebeg… 

Itt elfelejtettem minden gondomat, lerakhattam, ami Pesten nehezedett rám. Azért Csopak, mert itt van bor, és ráadásul jó bor. Valójában ezek indítottak el. De a strandolás, fürdőzés megjelenítése táncoló fiatalokkal a habokban, az nekem túl triviális lett volna. Ezért döntöttem a vitorlás motívum mellett.   Jellegzetes az orrvitorla, amely hatalmasra dagad, ahogy belekapaszkodik a szélbe, az röpíti a cél felé. Sok vázlatot rajzoltam, hogy a megfelelő ívet megtaláljam. Akkor tudatosult bennem, hogy ez az ív olyan, mint egy hordó íve. A dagadó vitorla, a fényes acél csövek, egyben a hordót is megformálják. Ha már hordó, akkor a hordó a bor, a bor pedig a szőlő…   

Fontos szempont, kihívás, volt a helyszín sajátossága, hogy az emberek, akik látják a szobrot, autóban ülnek, folyamatosan haladnak, nincs idejük elgondolkodni az alkotáson. Másodperceik, vagy tizedmásodperceik vannak csak. Egyértelműnek kell lennie. Ezért van benne a vaslemezen „átütött” szőlő motívum. Ez jeleníti meg a bort, Csopakot.

Amikor elkészültek az első vázlatok akkor már nagyjából ez volt a papíron? 

Az első skicceknél maga a vitorla formája és az iránya volt meg. A balatoni szél dagasztja az acélvitorlákat. Ez volt a meghatározó érzés. Itt minden a Balatonról szól. A Balatontól lehet olyan érzéseket kapni ebben a faluban, amit sehol máshol. Tulajdonképpen a tó felől fújó szél repíti tovább azt az élményt, ami itt elsodorja az embert. Én erre gondoltam. Ha kék az ég mögötte, az vizuálisan is keltheti a Balaton érzetét.

Ez a szobor fémből, acélból készült. Egy festőnek nem feltétlenül az anyag jut eszébe…

Nagyon szeretem a fát, de ha térben gondolkodom, mindig fémben látom. A fém egy durva, kemény anyag, de időtállót akartam, bízva abban, hogy ez megvalósulhat. A Wekerlén is minden installációban kombináltam a fát és a fémet. A fémről azt mondjuk, hogy merev, rideg, de például az építészeti alkalmazásában pont ennek köszönhetően lehetett először könnyed, légies épületeket tervezni már 100 évvel ezelőtt is.  A fémet fizikálisan nehezebben, de szabadabban lehet alakítani. Hagyja magát, ha valaki ismeri a viselkedését. Jobban alakítható, mint egy fa. Ezért is pályáztam ezzel.

Ki tudta ezt a fémszobrot elkészíteni és felállítani?

Eredetileg abban a cégben gondolkodtam, akikkel a korábbi szobrainknál is együtt dolgoztunk. Végül egy csopaki, mindenki által ismert helyi cég, a Rezgő Kft. készítette el. Ez nagy segítség volt a közelsége és a helyismerete miatt. A gyártáshoz persze műszaki rajzok is kellenek, sokat kellett egyeztetnünk. Egy szobrot pedig nem egyszerű a műszaki rajz követelményeinek megfelelően dokumentálni, de hát ezért vannak az embernek barátai… A szobor fém elemeire gyakorlatilag gyártási dokumentációt adtunk le, beleértve a pontos műszaki méreteket, anyagminőséget is.A statika volt a legnehezebb feladat, emiatt az egyes alkatrészeket átterveztük és acélsodronyt is alkalmaztunk. Ennek a szobornak komoly alapot is kellett építeni, amelyet végül a körforgalom kivitelezője készített el.  A szobor gyakorlatilag együtt készült el a körforgalom építésével, közel egy év volt az átfutása.

Hasonló művek készültek Wekerlén? 

Nagy élmény nekem grafikusként térben gondolkodni és jó érzéssel tölt el, hogy még ma is állnak azok a művek.  A wekerlei életfa 5-6 méter magas, oszlopokon álló, áttört fagyökérzet, amely természetesen faanyagokból épült, és abból magasodik ki – a népművészetben sokszor használt motívum – egy rozmaring ág. Így indultak el a köztéri alkotásaim.  Azóta minden évben csinálunk egy Szent Iván-éji tűzgyújtást, egy fa szobrot építünk, ami aztán – elég szokatlan módon – a tűz martaléka lesz. A kiindulás az volt, hogy csináljunk egy olyan szobrot, amit a tűz mozgat, kelt életre vagy a tűz hatására átlátható lesz. Ami izgalmassá teszi, hogy minden évben új szobrot kell kitalálni.

Csopakon is fontos a lokálpatriotizmus

Látom is a lehetőséget. Az elmúlt három évben sok értékes és minőségi embert sikerült megismernem, akikkel érdemes szövetkezni, akikkel érdemes a kultúrát „csinálni”. Még ha először csak magunk között is. Szeretnénk, hogy az bevonzon más embereket is.  

Szóval érdemes foglalkozni a közöséggel, például filmklubbot szervezni, ami Palóznakon is van. Írókat és költőket meghívni, művészeket megismerni, bemutatkozási lehetőséget adni nekik. Ott van a kultúrház és már épül az új faluközpont, ami további teret nyit. Fontos lenne, hogy a társaságra, kultúrára vágyó embereknek ne kelljen átmenni a szomszéd faluba, ha ott izgalmas programok várják. Csopaknak méltán népszerű a strandja, de mellette szüksége lenne más, karakteres egyéni arculatra is.

Bő tíz évvel ezelőtt a falu kiemelt pontjain megjelentek fából készült, többnyire színesre festett, nagy méretű installációk, nagyon egyediek voltak, de sajnos már nem láthatók…

Igen, ezeket a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar, a MOME és más hazai, építészettel foglalkozó egyetem hallgatói készítették a Csopakra szervezett nyári „work-shop”-nak nevezett szakmai táborozás keretében.  A céljuk az volt, hogy olyan installációk szülessenek, amelyek vizuálisan gazdagítják a településképet, és éveken át szolgálják majd a csopakiakat, valamint az idelátogatókat. A szervezők a helyszíneket az Önkormányzattal közösen választották ki. A művek között volt például egy strandon felállított „Halles”, és egy nagy vízkerék is a Csonkatoronynál, amelyet a Séd patak vize hajtott. Sajnos ezek az installációk nem bizonyultak időtállónak, pedig nagyon karakteressé tették a falut. Hiányoznak. Jó lenne valahogy újra elmenni ebbe az irányba. Most jut eszembe, Csopakon is meg lehetne csinálni – és nagy sikere lenne – a Szent Iván-éjhez kapcsolódóan a nyárindító tűzgyújtást. Szívesen részt vennék egy ilyen projektben is.

Írta: Mohácsi Béla, a Bálint György Újságíró Akadémia végzett hallgatója. Mentor Csaba Beatrix. Képek: Mohácsi Béla. A portrékép forrása: Urmai László archívuma.

A Dagadó acélvitorlák bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„A gasztroforradalomhoz társadalmi igény kellene –ez valójában nincs” – fogalmaz Herczeg. – „A hazai éttermek többsége nem tudja tartani a tempót sem minőségben, sem innovációban: az idén is igaz, hogy 50 ezer vendéglátóhelyből minden évben alig 500-at tudunk, – akár országos szinten -, kiemelni. Húsz éven át tartó forradalmat még nem láttunk, az már állóháború. A gasztronómiai forradalmat nem egy bizonyos kis számú étteremnek kellett volna elindítania, hanem a tömegeknek, a fogyasztóknak. Ebben még van mit tennünk. Fogyasztóként nekünk kell diktálni, és az éttermeknek ezt követniük kellene. Úgy látszik, hogy a nemzetközi konyhák ezt sokkal jobban oldják meg, sokkal direktebben érik el az igényes fogyasztót, vagy azt az embert, aki egyáltalán megteheti, hogy étterembe látogat.”

Az új generáció, a Z generáció fogyasztóként való megjelenése új elvárásokat hozott: nemcsak ételt, hanem élményt, filozófiát, fenntarthatóságot is keresnek az éttermekben. Örömteli, hogy ezt egyre több nyitó hely igyekszik azért megvalósítani.

Fenntarthatóság vagy marketingfogás?

A Dining Guide 2024 óta külön vizsgálja az éttermek fenntarthatóságát is. Herczeg Zoltán elismeri: sok helyen még hiányzik az ehhez szükséges tudás, de már az is előrelépés, hogy egyre többen foglalkoznak vele. A „zöld Michelin-csillag” koncepciója is inspiráló hatással van a hazai vendéglátókra, ám a változás lassú, – főként a vidéki régiókban.

Az éttermek sikerének egyik új, meghatározó szempontja a „WOW-faktor” – vagyis az élményszerűség és az emlékezetes karakter. Ez nem csupán a fine dining sajátja: akár egy klasszikus vendéglő is lehet „wow”, ha hiteles és őszinte koncepciót képvisel. A vendégek egyre inkább értékelik azokat az éttermeket, amelyek gondolkodnak – akár filozófiai, akár fenntarthatósági szempontból.

Csapdahelyzetben a magyar vendéglátás: amíg nincs minőségi turizmus, nincs miből fejleszteni

„Még nem született meg a kortárs magyar vendéglátás identitása” – emeli ki Herczeg Zoltán, hozzátéve: – „Budapest és néhány turisztikai gócpont ugyan már a nemzetközi színvonalat közelíti, de az ország többi részén még mindig „60 fokon forr” a gasztronómiai gondolkodás.”

Miközben Európa más részein a gasztronómia már önálló turisztikai vonzerő, Magyarország továbbra is inkább az olcsó, ár-érték arányban kedvező úti célok között szerepel. Herczeg Zoltán szerint a minőségi turizmus növekedése hozhatna változást.

„Nyílnak helyek, bezárnak helyek – de a fejlődés megállt. Várjuk a következő lendületet” – mondja a szakértő, aki éppen a napokban fejezte be az éttermek tesztelését, amelynek eredményét a június 16-i Dining Guide Év Étterme Díjátadón ismerheti majd meg a szakma és a közönség.

A Identitásválságban a magyar vendéglátás, jelentsen ez bármit… bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Ettől bizonyára tömegek nem fognak nekivágni ennek az ázsiai országnak, de azért lesznek majd ezrek, akik kíváncsiak erre az abszurd birodalomra. A Kommerszant című orosz napilap szerint mindenkit szívesen látnak, kivéve a dél-koreaiakat – ez azért sokat elmond a várható vendégszeretetről. Arról nem szól a Kommerszant cikke, hogy a dél-koreai származású, de már külföldi állampolgárokat beengedik-e. Ugyanakkor ismeretes, hogy a járvány előtt sem volt éppen turisztikai nagyhatalom az ország, jóllehet, a cikk szerzője azért felsorol látogatószámokat.

Honlapján az észak-koreai túrák szervezésére szakosodott KTG, valamint a kínai Koryo Tours megerősíti, hogy a külföldi turisták 2024 végétől látogathatják az országot. Kezdetben csak a hegyvidéki területen, a kínai határ közelében fekvő észak-koreai Samjiyon városba szervez túrákat a két iroda. Előfordulhat, hogy később más térségekbe is visznek turistákat. Az utazásszervezők jelentése szerint észak-koreai partnereik hivatalosan értesítették őket a nemzetközi turizmus újraindításáról.

„Több, mint négy évet vártunk a bejelentésre, és örülünk, hogy feléled az észak-koreai turizmus” – nyilatkozta a kínai utazásszervező. 2020 óta nagyon kevesen, és csak bizonyos országokból, főleg hivatalos okból, különleges esetekben léphettek be Észak-Koreába. Tavaly már indult néhány nemzetközi járat, az idén pedig már orosz turista- és iskoláscsoportok is ellátogathattak az országba.

Amint arról a CNBC amerikai hírtelevízió az észak-koreai médiára hivatkozással beszámolt, a múlt években Samjiyonban nagyszabású turisztikai infrastruktúra-fejlesztésbe fogtak, szállodákat, vidámparkokat és síközpontot építettek. Kim Dzsongun, az évtizedek óta elzárt ország mindenható vezetője a múlt hónapban Samjiyongba látogatott, hogy felmérje az építkezéseket.

Amint azt a helyi média megjegyezte, „az ország vezetője rendkívül civilizáltnak ítélte meg a hegyekben található várost. Emellett az ország keleti partján fekvő Wonsan városában is folynak turisztikai építkezések, ahova Kim Dzsongun szintén ellátogatott. A helyi média szerint ez is annak a jele, a „vezér” mindig buzgón gondoskodott arról, hogy „népünknek a legcivilizáltabb és legboldogabb élete legyen. Ez egy új kezdet kezdetét jelenti és Wonsan csodálatos kulturális turisztikai várossá válik”.

Az amerikai hírtévé által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy ezek a túrák elsősorban a kínai állampolgárokat célozzák meg, a világjárvány előtt is ők adták a külföldi turisták legnagyobb részét: 2019-ben 350 ezer kínai turista látogatott Észak-Koreába, ami akkor rekordnak számított. A Koryo Tours honlapján található adatokból kiderül, hogy egy észak-koreai kirándulás személyenként 600–1500 eurónak megfelelő összegbe kerül. Az utazási iroda arra figyelmeztet, hogy „eleinte a dolgok kissé kaotikusabbak lehetnek a megszokottnál”, de igyekeznek gondoskodni a biztonságról.

Ne gondoljuk, persze, hogy Európából vagy Észak-Amerikából rögvest ezrek indulnak majd felfedezni az országot, legfeljebb azon bátrak, akik nem ragaszkodnak a nyugati életszínvonalhoz, de kíváncsiak az országban tapasztalható, nyugati szemmel meghökkentő körülményekre, no meg, a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet sem tántorítja el őket. Az sem egyértelmű, hogy az oroszok és a kínaiak mellett kit látnának tényleg szívesen, és rajtuk kívül kik merészkednek majd el oda, miután megdöbbentő hírek érkeznek Észak-Korea lakóinak életéről. Az sem tudható, hogy a vízumok kiadása mennyire lesz gördülékeny, hiszen azt bárkitől bármilyen okból megtagadhatják.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ugyanakkor változatlanul szigorúan figyelmezteti az amerikai állampolgárokat: bármikor előfordulhat, hogy valakit letartóztatnak Észak-Koreában. Kiemelik a „hosszú idejű fogva tartás magas kockázatát”, az amerikai útlevéllel rendelkezőkkel szemben.

A Észak-Korea megnyílik a külföldi turisták előtt? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Augusztussal immáron kiteljesedett a turisztikai főszezon, amely sokaknak az önfeledt pihenésről, a nyaralásról szól. A világ eközben soha nem látott kihívásokkal küzd, hiszen egyfajta „világrend nélküli világ” idejét éljük. Mostanában felértékelődik minden, ami biztos kapaszkodónak látszik. Bizonytalanság, munkaerőhiány, háborús félelmek és a szélsőséges klíma okozta kihívások egymás mellett léteznek az emberek töretlen utazási vágyával. Melyik az erősebb? Melyik oldalra billen a mérleg serpenyője?

A turisztikai ágazatban pozitív változásról, újturizmusról nem beszélhetünk addig, amíg nincs átgondolt stratégia és cselekvési terv. Mi vár ránk a következő hónapokban és években, milyen akadályversennyel szembesülhetünk az elmúlt években igencsak megtépázott turisztikai ágazatban? Milyen jövőre készüljünk, s mit tehetünk, hogy megőrizzük mindazt, amit fontosnak tartunk?

„Gyorsabban, magasabbra, messzebbre…” – gyakran hallhattuk a múlt hetekben az olimpiai játékok jelmondatát. Ami jó a sportban, az nem biztos, hogy jó nyaralás közben is. A nyár általában a lelassulásról, az átértékelésről és az erőgyűjtésről szól. Ám idilli nyaralás helyett sokszor extrém melegben, tomboló viharokban, árvizekben van részünk.

A sajtó címlapjait megtöltő történések sokunkat foglalkoztatnak. Süt a nap, de gyülekeznek a felhők is. Furcsa nyár az idei: a bizonytalanság törzsvendéggé vált a turisztikai szektor minden ágazatában. Pár éve ilyenkor a járványhelyzet csitulása fölötti örömünket már nagyban beárnyékolták a szomszédban dúló háborúnak eseményi és következményei. A problémák és a sötét felhők azóta is velünk vannak, a törés- és frontvonalak megmerevedtek.

Néhány éve a járvány, most pedig sok helyütt a tömegturizmus tünetei lángolnak fel újra: zsúfolt repterekről, a nyaralóhelyek környékén forgalmi dugókról, sokórás várakozásokról és járatkésésesekről érkeznek a hírek. A szomszédban dúló háború, az ebből következő sok bizonytalanság, a megnövekedett árak, a krónikus munkaerőhiány mind-mind baljós árnyként vetülnek rá az idei főszezonra is.

A klímakatasztrófa nyomasztó jeleit a szó szoros értelmében a bőrünkön érezzük az idén is. Utazzunk bármerre is a nagyvilágban, nem tudjuk függetleníteni magunkat bolygónk megszédült légkörének anomáliáitól. Furcsa ez a nyár: más, mint amire tiszta szívből vágynánk – ahogyan emlékeinkben él még a „régi szép idők” nyara. Napsütés, langymeleg áztató esők, bővizű, frissítő patakok és üde zöld természet.

A merengés helyett azonban érdemesebb volna cselekvéssel válaszolnunk a kihívásokra. Egy körforgásos turizmusgazdaság alapjainak lerakásával talán biztosítható lehet, hogy tíz, húsz, vagy ötven év múlva is beszélhessünk boldogító utazásokról.

Szerintem az embert és környezetének harmóniáját kell a stratégia fókuszába helyezni. A következő kérdésekre kell válaszokat találnunk:

Miként lehetne az égető munkaerőhiányt a vendéglátás területén orvosolni? Hogyan hat a közelünkben dúló háború az ágazatra? Milyen praktikák és megoldások léteznek a vendégforgalom erősítése és a biztonság garantálása érdekében, illetve hogyan építhető fel egy új, fenntartható turisztikai ökoszisztéma? (Az alábbi kép forrása: moin.de.)

A hangsúly remélhetőleg mindinkább a kérdések második felének megválaszolásra fog át helyeződni.

Feladat van tehát bőven, már „csak” elhatározás, erő és állhatatosság kell, hogy el is végezhessük.

Az érdeklődők a körforgásos, fenntartható, boldogság-központú turizmusról tájékozódhatnak Kovács Balázs Dunakavicsok című turisztikai podcastjában is!

A Furcsa nyár – világrend nélküli világ bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Kényelmi szolgáltatásként hirdetik, ám a valóságban világ egyik legnagyobb becsapása a dinamikus valutaváltás (Dynamic Currency Conversion – DCC) szolgáltatás, amivel a külföldi ATM-es készpénz-felvételeknél, illetve kereskedelmi kártyaelfogadásban, elsősorban a POS/Point of Sale-terminálokon találkozhatunk egyre több helyen a nyaralás alatt. 

Nem lehet megúszni a konverziót

A megtévesztés alapja az, hogy az emberek döntő része abban a pénznemben szeret fizetni, amiben a jövedelmét kapja – mi magyarok tehát forintot használunk. A DCC/dinamikus valutaváltás-szolgáltatásban az automata épp ezt a lehetőséget ajánlja fel, azaz azt, hogy a külföldi számlát forintban fizessük ki az adott ország pénzneme helyett. 

Már az első pillanatban érdemes elgondolkodni azon, hogy alapvetően minden külföldi tranzakciónk – ha nem devizaszámláról fizetünk – a végén forintban terhelődik a számlánkon. A külföldi pénznemben történő fizetést a kártyatársaság (igen kedvező árfolyamon) euróra vagy dollárra váltja, majd itthon a kártyakibocsátó bankunk váltja át az így világvalutaként nyilvántartott pénznemben kifejezett összeget forintra. Sokan épp ettől a kettős váltástól (konverziótól) tartva gondolják azt, hogy olcsóbb, ha egyből forinttal fizetünk. 

Csakhogy ez nem így van! A külföldi kereskedő egészen biztosan nem forintban kéri a bankjától az ügyfél által fizetett összeget, így a forintban történő fizetéskor a banknak ugyanúgy vissza kell váltania a fizetett összeget az adott ország pénznemére. Ez azt jelenti, hogy a konverzió költsége nem takarítható meg – azt a bank egész biztosan beépíti az árfolyamba. Ilyenkor a külföldi elfogadó bank még csak a pénzénél van, ám jó eséllyel keresni is akar az extra szolgáltatáson. Így válik a DCC/dinamikus valutaváltás-szolgáltatás rémálommá, és így kerülhet az ügyfélnek egy 100 eurós számla kifizetése – az euróban történő fizetés 39 200 forintja helyett – akár 10-15, sőt akár 20 százalékkal is többe, tehát 47 000 forintba pusztán azért, mert a forintban történő fizetést választotta. 

A kereskedő is részesül a húzós díjból

Egyre több elfogadó áll át erre a lehetőségre, így mind gyakoribb, hogy fizetéskor választanunk kell. Fontos tehát, hogy ha a fizető terminálon két különböző pénznemben jelenik meg a fizetési lehetőség, akkor mindig az adott ország pénznemét válasszuk, ahol épp vagyunk. Ha a kereskedő kérdez rá ugyanerre, akkor is így cselekedjünk, ne fogadjuk el azt, hogy ő esetleg a forintban fizetést ajánlja, mert ráfizethetünk. Sajnos, a kereskedők is ráébredtek a DCC extra lehetőségeire, mivel az elfogadó rendszerint megosztja a drága váltáson szerzett extra jövedelmet velük, így – bár a szabályozás szerint a döntés minden esetben az ügyfélé – célszerű és kifizetődő odafigyelés. 

Hasonló a helyzet a készpénzkiadó automatáknál: bár fölajánlja az automata, hogy a felvett készpénz árát forintban számolja el, el ne fogadjuk, ha pl. török lírát vennénk fel, akkor a lírában történő elszámolást válasszuk. 

Nem segít a konverziós ráta feltüntetése sem

Néhány POS-terminálnál akár árfolyamot is láthatunk, a készpénzkiadó automatáknál pedig kötelező a váltási árfolyamot feltüntetnie a terminálnak. Ám sokra nem megyünk vele; az automaták zöme nem azt írja ki, hogy az elkölteni/felvenni kívánt összeg forintban mennyi, hanem azt, hogy egy forintért mennyi pénzt kaphatunk a másik ország pénznemében. Euró esetében tehát nem euró/forint, hanem forint/euró árfolyamot láthatunk. A például 392 forintos euróárfolyam a terminálon 0,00255 HUF/EUR-ként jelenik meg, a DCC-vel már-már uzsorás szintre vitt 470 forintos árfolyam, ami – ha így lenne kiírva – a többséget elriasztaná attól, hogy a forint alapú elszámolást válassza; mindennek pillanatok alatt utánaszámolni lehetetlen.   Segíthet ugyanakkor elgondolkodni a váltási árfolyamon az, hogy sok helyen azt is feltüntetik a készpénzkiadó automatáknál, hogy az adott árfolyam, milyen mértékben tér el a középárfolyamtól. A hazai bankok 1-2,6 százalékkal térítik bankkártyás vásárláskor árfolyamaikat a középárfolyamtól, ha ennél lényegesen magasabb árfolyamrést látunk, egész biztosan alaposan ráfizetünk.

Elképesztő árfolyamok itthon is vannak

Nem kell kilépni Magyarországról úgy, hogy a dinamikus valutaváltással (vagy ahhoz nagyon hasonló tranzakciókkal) találkozzunk. Azt már megszoktuk, hogy a boltok egy része elfogad például eurót a fizetéskor és a vásárlás összegén felül forintban adja vissza a különbözetet. A kiírt kis táblákon mi, magyarok elborzadunk, hiszen nem egyszer látható, hogy az adott boltban mostanság 330-340 forintot ér egy-egy euró. 

Azt is látni kell, hogy az itthon bankkártya-elfogadásban érdekelt bankok és szolgáltatók zöme ma már a hazai kereskedőiknek is elérhetővé tette a DCC-szolgáltatást, azaz külföldi bankkártyával akár a fenti bolti készpénzváltási árfolyamhoz hasonló gyenge (!!!) euró árfolyamon fizethetnek a Magyarországra látogató turisták. 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint azok a magyarok, akik pénzváltás helyett EuroNet-automatából akarnak eurót felvenni, itthon is megismerhetik a DCC-árfolyamot. Az említett 1-2,6 százalék helyett az EuroNet 9 százalékos (!!!) átváltási haszonrést használ. Ez azt jelenti, hogy azon a napon, amikor az MNB hivatalos euró devizaárfolyama 391,40 forint volt, az EuroNet-automaták 425,56 forintért adtak ki egy eurót annak, aki forintkártyával eurót akart felvenni. Az OTP eurót kiadó automatája ugyanakkor harminc forinttal olcsóbban, 395,34 forinton adott ki egy eurót. 

A webes vásárlásnál is kell a figyelem

Adódik a kérdés: mit tegyen a magyar bankkártya tulajdonos, ha az interneten akar vásárolni. Webshoponként eltérő, hogy a forint vagy az eurós fizetéssel járunk-e jobban. 

A legdinamikusabban növekvő online kereskedelmi portálon, a Temu-n például egy-egy kiválasztott termék esetében a forintban feltüntetett árak nagyjából 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mintha az eurós fizetést választottuk volna. Az Aliexpress oldalán viszont az eurós fizetés látszik kedvezőbbnek – igaz, a különbség csekély. 

Ezen oldalak esetében így nem beszélhetünk érdemi árfolyam-eltérítésről. Nem úgy viszont a WizzAir esetében. Ott ugyanis azonos járatra 13,2 százalékkal magasabb összeget kellett fizetni akkor, ha az utas euróban fizette a viteldíjat, mintha forintban került volna sor a fizetésre. Az eurót tehát, ha így számolnánk, 346 forint körüli áron váltotta minap forintra a WizzAir.

Mindez még akkor is meglehetősen nehezen érthető mértékű árfolyamrés, ha pénznem kiválasztásakor a légitársaság felhívja utasai figyelmét arra, hogy az „alkalmazott átváltási árfolyam eltérhet a hivatalos vagy bankközi árfolyamoktól”. A pénzügyi szakértő szerint ennek a hatalmas árfolyam-eltérítésnek – a DCC-vel szemben – most örülhetnek a magyar ügyfelek. 

A Így lehet rémálom a nyaralás bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Aki még 50 forint csúszópénzért próbált asztalt foglalni a sztriptízbárba a 60-as évek derekán, aki randizott, vagy sörözött a Magyarosban, ott ette a böllérmájat, és persze talán olyanok is akadnak még, akik anno a Royalban báloztak a békebeli farsangokon, mind-mind más győri generáció, de egy biztos: járt a szállóban, hiszen az megkerülhetetlen társasági találkahely volt.

Az első győri szálloda alapítója, építtetője: Meixner Mihály.

A hajdani Meixner-féle Hotel Royal szálloda története igazi történelmi, kulturális és gasztronómiai időutazás, amit az idei tematikus rendezvénysorozatnak köszönhetően a szálloda vendégei is megismerhetnek a 120. születésnapját ünneplő Danubius Hotel Rábában.

Győr legelső szállodája az évszázadok viharai után ma is eredeti helyén áll, és a hajdani építtető, Meixner Mihály elképzeléseihez híven, vendégeket fogad a barokk belváros kapujában.

Jókedvű vagongyári társaság az 1930-as évek Royaljában. Aki bizonyíthatóan fölismeri magát a képen, egy üveg jófajta pezsgőre az Infovilág szerkesztőségének a vendége.

A város első, és 1987-ig egyetlen szállodája építése után hamar a társasági élet központja és a tehetős polgárok kedvelt szórakozóhelye lett. Számos társasági vacsora, ünnepi mulatság és farsangi bál színhelyéül szolgált, a városháza itt bonyolította le rendezvényeit, itt alakult meg és azóta is itt ülésezik rendszeresen a Győri Rotary Klub, és még Jászai Mari is megfordult a szállodában. A hotel aranykorának a második világháború bombatalálata vetett véget, majd az újjáépítést és a bővítést követően állami tulajdonként, Vörös Csillag néven üzemelt tovább a ház. Az újjáalakított hotel immár négy emelettel, „Magyaros” étteremmel, falatozóval, presszóval, söntéssel várta régi és új vendégeit.

Vendégvonzó attrakcióval is bővítette a győri éjszakai élet választékát a szálloda: sztriptíz-előadásokat szervezett az igazgatóság a hatvanas évek végén:

A győri szálloda: amikor már Hotel Rába volt a neve és kiegészült a jobb oldali bővítményével.

A ma Danubius Hotel Rába néven ismert intézmény ünnepel és csalogatja a vendégeket is ebben az évben tematikus jubileumi programokkal.

Mostantól őszig vezetett sétákon tekinthetünk be a Danubius Hotel Rába történetébe. A Rábarangolások elnevezésű délutáni sétát helyi idegenvezetők vezetik, a programban feltárulnak a 120 éves szálloda titkai. Az izgalmas történelmi és kulturális utazás mellett a szálloda vendégek által nem látható részeibe juthatnak el a látogatók, a Meixner család volt lakásától a szálloda pincéjéig, ahol a tárgyak a Danubius Hotel Rába elmúlt évszázadáról mesélnek.

A hotel Vörös Csllag-idejében kedvelt Magyaros étterem.

A szállodai kulisszák mögé is betekintést adó, érdekes helytörténeti barangolást az idén több alkalommal is meghirdetik a szállodai vendégek, a városba érkezők,  és persze a helybéliek számára is. A múltidézés még nagyobb figyelmet kap a nyári napokban és ősztől amikor a Belga Söröző és Étterem séfje ünnepi étlappal, közönségkedvenc helyi ételekkel invitál gasztronómiai időutazásra.

A kulináris nosztalgiát az elmúlt 120 évre történő visszakacsintással a szállodában megőrzött, eredeti receptekkel teszik még étvágygerjesztőbbé.  A hotel minden bizonnyal megér egy sétát és egy kóstolást utasoknak és helyieknek egyaránt.

A Royal–Vörös Csillag–Rába: 120 éves a győri szálloda bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A képen: Kovács Balázs, a GD Consulting partnere a tanulmánykötet breitenbrunni bemutatóján.

„Egy európai desztináció kihívása és lehetőségei” alcíműkiadvány csaknem 40 szerző munkája; a turizmus, a környezetvédelem, a vendéglátás, a rendezvényszervezés, valamint az építészet és a kultúra világából érkezvén összegezték a tóval kapcsolatos ismereteiket, s tettek kísérletet derűlátó jövőkép felvázolásra is. A kötet erénye, hogy széles merítéssel, ugyanakkor tudományos alapossággal járja körbe a tó múltját, jelenét és legfőképpen a jövőképét úgy, hogy az információgazdagság korántsem megy az olvasmányosság rovására.

A tó múltját a két világháború közötti békeévektől kezdve követik nyomon a szerzők, majd kitérnek az Ausztria, Magyarország és Szlovákia vonzásában lévő térség nyelvi, történelmi és mentális szétszabdaltságára. A könyv egyes fejezetei kitérnek arra, hogy a töredezettség ellenére milyen közös értékkel rendelkezik a vizsgált térség, amelyek a turisztikai élményfejlesztés szempontjóból az egyediség mentén egybeforraszthatja a sokáig megosztott településeket is.

A kötet pozitív jövőképe: a tudatos ökoturizmus szempontjából hatalmas lehetőséget tartogat a régió, ezt azonban csak akkor lehet fenntartható módon kihasználni, ha a vendég-, a látogatói gazdaság (visitor economy) szemlélet jegyében a turisták, látogatók mellett a helyben élők és a helyben dolgozók egyaránt profitálhatnak a minőségi élménytér javaiból.

Ennek megvalósítása viszont csak akkor lehetséges, ha a helyben élők főleg életminőségben, a régióban dolgozók anyagilag, a látogatók pedig élményekben gazdagodhatnak – derül ki a bevezető tanulmányból az egyik következtetés.

A történelmi távlatokon kívül külön fejezet foglalkozik a térség természeti adottságival és a klímaváltozásból adódó kihívásokkal. A szakterületükön ismert és elismert szakemberek által jegyzett tanulmánykötet külön fejezetben foglalkozik még a turisztikai élménytérfejlesztés, valamint a marketing szempontjából szükséges teendőkkel avégett, hogy a jövőben a külvilág is egységes térségként gondolhasson a Fertő tóra/tájra. Arra az egyedi térségre, ami nemcsak az UNESCO által jegyezett világörökségé része, hanem részese a rámszari egyezménynek (—> célja a vizes élőhelyek megőrzése és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása; az általa létrehozott nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében minden részt vevő állam legalább egy vadvizes területe szerepel), természetvédelmi terület és nemzeti parki terület is egyben, ahol szokatlan sűrűségben vannak jelen a ritka és értékes természeti és kulturális kincsek.

A turizmus területéről olyan gyakorló szakemberek osztják meg a régióval kapcsolatos elképzeléseiket és tudásukat, mint Mario Baier és Didi Tunkel, a Burgenland Tourismus egykori és jelenlegi ügyvezetője, Norbert Kettner, Bécs turisztikai igazgatója, Kovács Balázs nemzetköz turisztikai szakértő, Magyarország ausztriai turisztikai képviseletének volt vezetője, a GD Consulting tanácsadó iroda partnere.

A német nyelvű kiadvány – „Tourismusregion Neusiedler See” – nyomtatott és online változatban is elkészült, az online változat megtekinthető és megrendelő itt.  

A Mindnyájunké a Fertő – okos védőbeszéd a ma és a holnapok nemzedékeinek bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Amikor másfél évtizede megnyitott a Spoon, szakmai szenzációnak számított. Néhány éve aztán bezárt, hogy az új vezetés felfrissítse, ismét vonzóvá tegye. A panoráma és a helyszín páratlan: a luxusszállodák tövében, a Dunán ringatózik a hajó.

Gondolnánk, hogy csak külföldiek járnak ide, ám születésnapot ünnepelni, kinevezésnek örülni, házassági évfordulón elandalogni – honfitársaink is kedvelik a helyet, amint azt nem is oly’ rég megtapasztaltam. Nyilvánvalóan nem mindennapi étkezésre, inkább alkalomra, de hát ez természetes a jelenlegi jövedelmi viszonyok között.

 Amolyan „kozmopolita fine bistro” (—> étterem, ahol ízletes, minőségi szezonális alapanyagokból készült finom falatokra számíthatnak a vendégek egy viszonylag szűk kínálat alapján…) ez, ami jól ötvözi a hagyományos magyar kortárs konyhát az aktuális nemzetközi kínálattal. Szerethető, közérthető bisztrókonyhaként aposztrofálja a helyet az üzemeltető Eventrend Group, ahol a szakmai vezető Szabó Ákos, a séf pedig Fekete Tibor.

 A cél – miként a minapi sajtótájékoztatón elhangzott –, hogy egy itteni látogatás a turisták és a hazai vendégek számára a „kihagyhatatlan budapesti pillanatok” közé sorolódjék, és amiről várhatóan nem csupán a magas színvonalú és kiváló minőségű szolgáltatás gondoskodik, hanem az egyedülálló panoráma is. Mert gyönyörű ám a mi pest-budai Duna-partunk éjjel-nappal és télen-nyáron egyaránt!

A Spoon megfiatalodása azzal is együtt járt, hogy felfrissült a belső kialakítása, berendezése. A különféle hangulatú termek, a teraszok, a bárpultok, izgalmas világítótestek, a sok-sok növény kellemes környezetet teremtenek, hangulatosan illeszkednek a külső látványhoz. Az 1600 négyzetméternyi vendégtér minden szegletéből megcsodálható még a helybélieket is lenyűgöző panoráma.

A rendezvény-helyszínként működő hajó à la carte éttermi szolgáltatásokkal bővült. Bár egy sor felújítás történt az utóbbi időszakban, sikerült megőrizni a Spoon eredeti stílusjegyeit.

Nem csupán szakmai körökben egyre többet hallani az immár jó három évtizede működő, időközben vendéglátó nagyhatalommá előlépett Eventrend Groupról: jó nevű kávéházakat, éttermeket, szállodákat üzemeltet, keresett rendezvényszervezővé lépett elő. A cégcsoport 31 egységében mintegy nyolcszázan dolgoznak.

 Az itthon és Csehországban honos Eventrend-csoporthoz kötődik a többi között a budapesti Gundel étterem, a New York, a Centrál, a Főőrség kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna, a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti helyszínen jó háromszor annyi egyedi rendezvényterem is.

A Szerelembe esni Budapesttel – és a Dunával bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.