A Magron – Juhász Rita: Az iráni háború ismét rámutat Európa energiafüggőségére bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az alkoholfogyasztás világszerte rekord alacsony szintre süllyedt, miközben az egészségügyi figyelmeztetések és a Z generáció józanabb életmódja 830 milliárd dollárral csökkentette az ágazat piaci értékét az elmúlt négy évben. A globális alkoholipar 2021 júniusa óta 46 százalékos értékvesztést szenvedett el – ez akkora visszaesés, amelyet elemzők „strukturális változásként” írnak le. A hatás a becslések szerint négyszer erősebb, mint amit a 2008-as pénzügyi válság okozott az ágazatban. A nagy szeszesital- és sörgyártók részvényei meredeken estek, a befektetők pedig egyre kevésbé tekintik biztos alapnak azt a terméket, amely évtizedeken át a társasági élet megkérdőjelezhetetlen kelléke volt.

A Z generáció nemet mond

A fordulat egyik fő mozgatója a Z generáció. A fiatal felnőttek körében látványosan csökken az alkoholfogyasztás, sokan tudatosan a józanságot vagy az alkalmi, minimális fogyasztást választják. Az Egyesült Államokban az alkoholfogyasztók aránya 54 százalékra esett vissza – ilyen alacsony értéket utoljára 1939-ben mértek. Vagyis még a második világháború előtti szintre zuhant a mutató.A változás nem pusztán divathullám. Több tényező egyszerre erősíti:

• Egészségközpontú szemlélet: A közösségi médiában és a fitnesz- és mentális egészségtudatos mozgalmakban a józanság presztízse nő.
• WHO-állásfoglalás: Az Egészségügyi Világszervezet szerint nincs biztonságos mennyiségű alkoholfogyasztás.
• 2025-ös amerikai főorvosi figyelmeztetés: Az alkohol fogyasztását súlyos egészségügyi kockázatokkal – többek között daganatos megbetegedésekkel és krónikus betegségekkel – hozták összefüggésbe.
• Mentális egészség fókusz: A fiatalok körében az alkohol már nem „stresszoldó”, hanem potenciális kockázati tényező.

Röviden: a „még egy kört?” helyett egyre gyakrabban hangzik el a „kösz, inkább egy alkoholmentest”.

Nem csak kevesebbet isznak – mást is

Az iparági elemzések szerint nem pusztán mennyiségi csökkenésről van szó. A fogyasztói szerkezet is átalakul:

• Nő az alkoholmentes és alacsony alkoholtartalmú italok piaca.
• A prémium, ritkábban fogyasztott termékek iránt nagyobb az érdeklődés, mint a rendszeres, nagy volumenű fogyasztás iránt.
• A „józan január” és hasonló kihívások már nem kampányszerű akciók, hanem tartós életmódelemek.

A közösségi események is változnak: a fiatalok egy része számára a társasági élmény már nem az iváshoz kötődik, hanem sporthoz, digitális közösségekhez, élményalapú programokhoz.

Strukturális fordulat vagy átmeneti hullám?

Elemzők szerint a mostani visszaesés nem egyszerű ciklikus megingás. A 830 milliárd dolláros értékvesztés azt jelzi, hogy az alkoholipar olyan kulturális átalakulással szembesül, amely hosszú távon formálja át a piacot.A kérdés nem az, hogy visszatér-e a régi ivási kultúra, hanem az, hogy az iparág mennyire tud alkalmazkodni az új valósághoz. Egyes gyártók már komoly összegeket fektetnek alkoholmentes alternatívákba és egészségtudatos márkakommunikációba.Az biztos: a társasági élet „alapértelmezett kelléke” státusz megingott. A pohár még nincs teljesen üres – de már messze nem csordul túl.

Forrás: Brown, E. (2026. február 19.). The Alcohol Industry Lost $830 Billion In the Last 4 Years, Thanks Largely to Gen Z. News Wire.

A A szeszipar alkohol problémája bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Mercedes azóta halmozott sikert-sikerre, a popkultúrában a vágyak netovábbja, a non plus ultra, egyetlen autómárkáról sem énekeltek annyit, mint a Mercedesről, gondoljanak csak Janis Joplin dalára, „Istenem, vennél nekem egy Mercedes Benzt…”

A mai napig az európai autóipar egyik legismertebb, mondhatni ikonikus márkája. A német cég azonban bajban van, bár évtizedeken át a luxus, a technológiai innováció és a megbízhatóság szinonimája volt, az elmúlt időszakban több irányból is nyomás alá került. Mi vezetett a jelenlegi helyzethez, és milyen esélyei vannak a márkának arra, hogy kilábaljon a válságból?

A válság okai

Szakértők úgy vélik, hogy a legfontosabb ok a lassú alkalmazkodás az elektromos járművek forradalmához. A Mercedes elindította saját elektromos modelljeit, mint az EQ sorozat, a vállalat nem tudta felvenni a versenyt a Tesla vagy a kínai BYD gyors tempójával és innovációjával. Az elektromos hajtásláncok és szoftverek terén a német márka lemaradásban van, miközben az új generációs vásárlók egyre inkább fenntartható és digitálisan fejlett megoldásokat keresnek. Ugyanakkor ez stratégiai hiba miatt alakult így, ugyanis a cég vezetése korábban nem hitt az elektromos autók sikerében és fejlesztőik egy másik cégnek végeztek bérmunkát, ez volt a Tesla…

Kína, amely hosszú éveken keresztül a Mercedes egyik legnagyobb növekedési motorja volt, mára megtorpant. A hazai gyártók térnyerése, az elektromos járművek árháborúja és a nemzeti preferenciák erősödése miatt a Mercedes eladásai jelentősen visszaestek ebben a kulcsfontosságú régióban.

Az infláció, a kamatemelések és az ukrajnai háború okozta ellátási lánc-problémák világszerte megtépázták az autógyártók helyzetét. A luxusautók iránti kereslet ingadozóvá vált, különösen Európában, ahol az energiaárak és a szigorodó környezetvédelmi előírások is hatnak a piacra. Az amerikai vámok sem tesznek jót az eladásoknak…

A Mercedes saját szoftverplatformjának fejlesztése többször is csúszott, miközben a versenytársak – különösen a technológiai orientált gyártók – egyre erősebb integrált digitális élményt kínálnak. Ez különösen fontos a fiatalabb generációk számára, akik egyre inkább az autót is digitális termékként értékelik.

Mi lehet a kiút a válságból?

A vállalat 2025-ig több új elektromos modellt ígér, valamint azt, hogy 2030-tól teljesen elektromos márkává válik – ahol a piaci körülmények ezt lehetővé teszik. Ez azonban csak akkor lehet sikeres, ha a Mercedes nemcsak hajtásláncban, de felhasználói élményben és szoftveres képességekben is meg tud újulni.

A cég együttműködést kötött több technológiai vállalattal (pl. Nvidia, Google), hogy felgyorsítsa saját digitális ökoszisztémájának kiépítését. Ha ezek a fejlesztések valóban áttörést hoznak, új lendületet adhatnak a márkának.

A Mercedes egyre inkább a prémium szegmens felső kategóriáira – Maybach, AMG – összpontosít, kevesebb modell, de magasabb árrés elve mentén. Ez segítheti a jövedelmezőség fenntartását, de kockázatos stratégia lehet, ha a vásárlóerő tovább csökken.

Afrika, Délkelet-Ázsia vagy Latin-Amerika lehetnek olyan régiók, ahol még van növekedési potenciál – bár ezek a piacok nem pótolják teljes mértékben Kína kiesését.

Visszatérhet még a Mercedes a csúcsra? Semmi nem lehetetlen, de időre van szükség. A Mercedes-Benz válsága nem egyik napról a másikra következett be, és kilábalása sem lesz gyors vagy egyszerű. A márka presztízse továbbra is erős, de ez önmagában már nem elegendő a versenyben maradáshoz. Ha a vállalat képes gyorsítani az elektromos átálláson, javítani digitális szolgáltatásain, és átgondolni globális stratégiáját, jó esélye van a talpra állásra. Ha viszont továbbra is az eddigi lassú, konzervatív tempóban halad, könnyen végzetes lehet a lemaradás.

A Válságban a Mercedes! bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az újra az elnöki posztra emelkedett Donald Trump, elvetve Amerika immár hagyományos szabadkereskedelmi politikáját, a védővámokhoz fordult. Szomszédai és történelmi szövetségesei ellen vezet be vámokat. Ezeket már meghirdette, majd vár bevezetésükkel, hogy tárgyalásos megegyezésre kényszerítse a partnerországokat. Ázsia olyan szegény országai ellen, mint Vietnam, Kambodzsa és Srí Lanka ellen is 54-59 százalékos vámokat akar kivetni. Kína ellen, Japán ellen, az Európai Unió ellen beígért vámjaival a mai világgazdaság rendszere ellen fordult.

Mi sem természetesebb, az amerikai vámokkal sújtott országok visszaütnek és hasonlóan magas vámokat vetnek ki az amerikai árukra, Kína 125 százalékos vámokkal válaszol Trumpnak. Az Európai Unió az amerikai árukra kivetett 23 milliárd dollár értékű vám bevezetésével torolja meg Trump kilátásba helyezett vámjait.

Ezzel Trump mintegy felújította a 16. századtól sorozatosan kirobbant vámháborúk lehetőségét. A történelem telve van vámháborúk történetével. Ezek között a 16-18. századokban számos angol–holland és angol–spanyol vámháborút ismerünk. Amikor ugyanis egy ország vámokat vezetett be más országok árui ellen, azok azonnal hasonló módon válaszoltak. Vám vámokat generált, minden ország térdre akarta kényszeríteni a másikat.

A vámháborúkat azonban nem igazán lehetett megnyerni, de az ellenségeskedés veszedelmes területekre sodorja az országokat.

Amikor az országok az elzárkózás politikájához fordultak, már úgyszólván kartávolságra kerültek a háborús konfliktustól. A történelem tanúsította, hogy amikor a 19. század utolsó évtizedeiben, majd a két világháború közötti negyedszázadban, s különösen a nagy válság 1930-as éveiben az országok erre az útra léptek, az mindennél jobban igazolta a 19. századi francia közgazda, Frédéric Bastiat (1801-50) felismerését: „Ha az áruk nem lépik át az országhatárokat, a hadseregek fogják azt megtenni”. Háborús készülődés és gazdasági elzárkózás kéz a kézben járt, a világ külkereskedelme 1929–32 között a felére zuhant, az országok közötti gazdasági kapcsolatok összezsugorodtak, az önellátás vált céllá, és ez kövezte az utat a világháborúhoz.

És Donald Trump most ehhez a politikához fordult.

A vámoknak hosszú története van. Már az időszámítás előtti 3. és 2. évezredből is fennmaradtak írásos feljegyzések róluk. Amikor a régi asszír kereskedelmi bázisról nemesfémeket exportáltak Asszíriába, az anatóliai uralkodók megvámolták e keresedelmet. A modern gazdaság a késő középkortól a 17. századig a merkantilista gazdaságpolitika jegyében bontakozott ki. E gazdaságpolitika lényege az export maximalizálása és az import minimalizálása volt. Franciaországban XIV. Lajos híres minisztere, Jean-Baptiste Colbert volt e politika bevezetője. A vámok jelentősége eredetileg leginkább az volt, hogy a kormányzat jövedelemhez jusson. 1789–1913 között a kormányzati jövedelmek 50–90 százaléka ebből származott. A 20. században azonban a vámok ezen funkciója gyakorlatilag megszűnt, mindössze 2 százalékra zsugorodott, mivel az államok új jövedelemforrásokat nyitottak meg a jövedelmi és egyéb modern adózás bevezetésével.

A 18. század végétől, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok révén, a vámok új jelentőséget nyertek. Az újonnan születő ipar védelmét szolgálták erősebb versenytársakkal szemben. Az USA a 19. század elejétől a 20. század közepéig magas vámokkal védte iparát. 1790–1860 között 20-ról 60 százalékra emelkedtek a vámok, hogy azután – a magas fejlettség elérését követően – 5 százalékra csökkenjenek. Amerika, amikor ipara már nem szorult különleges védelemre, az 1940-es évektől vált a szabadkereskedelem legnagyobb hívévé. Németország az iparosítás útjára lépve 1789-ben vezetett be vámokat. Az elmaradottabb afrikai és karib-tengeri országok ugyanezt tették, amikor magas védővámokkal próbálták védeni kialakuló iparukat.

A szabadkereskedelem történelmi vívmány. A 17–18. századokban még nem létezett. Mint a königsbergi filozófusóriás, Immanuel Kant, Örök béke (Zum ewigen Frieden) című 1795-ben megjelent munkájában kifejtette, a béke megvalósítható, de ennek alapvető követelményeként, nélkülözhetetlen feltételeként jelölte meg a szabadkereskedelem megvalósulását. A szabadkereskedelem ideálja a Felvilágosodás gondolatrendszerében hódított teret. Legnevesebb hirdetői a skót Adam Smith és David Hume, valamint a francia Voltaire és Montesquieu voltak. Adam Smith klasszikus An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations, vagy rövidített címén a Wealth of Nations (A nemzetek gazdagsága) című, 1776 márciusában megjelent munkája a szabadkereskedelem ideáljának leghatásosabb elméleti megalapozója volt. Az országok közötti munkamegosztás előnyét, társadalmi hasznát bizonyította.

A 19. század 40-es éveiben az új eszmék kezdtek átmenni a gyakorlatba. A merkantilista politika a végéhez közeledett. Az angol kormány már 1785-ben javaslatot tett a szabadkereskedelemre Írországgal. A következő évben az angol–francia kereskedelmi megállapodás két vezető európai ország között a legfontosabb lépés volt a szabadkereskedelem felé a 19. századi Európában. Angliában a protekcionizmus legfőbb szimbólumát, a „Gabonatörvényt” 1846-ban eltörölték. A viktoriánus Anglia vezető gazdasági hatalmára alapozva emelkedett fel, mint szabadkereskedelmi ország. Elsőként a világon William Gladstone költségvetési reformmal biztosította a vámokon kívüli állami jövedelmeket.

A nagy áttörés azonban még váratott magára. Ez széleskörű nemzetközi megegyezési rendszer formájában 1960-ban valósult meg az EFTA (European Free Trade Association – Európai Szabadkereskedelmi Társulás) rendszerében. A szervezetet eredetileg hét ország: Anglia, Ausztria, Dánia, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország hozta létre. 1970-ben Izland, 1986-ban Finnország, 1991-ben pedig Liechtenstein csatlakozott hozzájuk. Az EFTA-országok hamarosan a szabadkereskedelmi megállapodások legnagyobb hálózatát alakították ki mintegy hatvan országot tömörítve.

Ugyancsak a II. világháborút követően – amerikai kezdeményezésre – jött létre huszonhárom ország részvételével a nemzetközi szabadkereskedelmi intézmény, a General Agreement on Tariffs and Trade (GATT/ Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény), ma 164 ország a tagja.

A szabadkereskedelemnek hatalmas lendületet adott az Európai Unió létrejötte, hiszen az EU alapító elveinek legfontosabb eleme a tagországok egymás közötti szabad kereskedelme volt. 1999–2010 között a tagországok közötti vám nélküli kereskedelem megkétszereződött. Az Európai Unió ugyanakkor hetvenhat országgal létesített kereskedelmi partneri kapcsolatokat.

Ez ellen a történelmi folyamat ellen nyitott most frontot Donald Trump. Évszázados fejlődési folyamatot akar visszájára fordítani. Ráadásul megalapozott becslések szerint vámpolitikája elsősorban az amerikai lakosságot sújtja, hiszen 10 százalékos vámemelés az okozott áremelkedésekkel mintegy másfél-ezer dollár többletkiadást kényszerít a háztartásokra.

Amerika gazdasági ereje és jelentősége ellenére azonban a behemót Trump keresztbe fekhet a világkereskedelem széles országútján, de a történelmi folyamatot, a szabadkereskedelem felülkerekedését aligha tudja leállítani. Lehet, hogy még fegyveres konfliktusokba is keveredhet, de a világ ellen nincs esélye a győzelemre.

A Trump beletapos a világgazdaságba bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Nem vitás, hogy az európai vezetők többsége Kamala Harris megválasztásában reménykedett, mert ez azt ígérte nekünk, hogy legalább a transzatlanti gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok folyamatosak, megbízhatóak és szilárdak maradnak.  Trump megválasztása, ráadásul az ún trifecta (azaz többség a szenátusban és a képviselőházban is) hidegzuhanyként érte Európa felelős vezetőit (azokat nem sorolom ide, akik viszont önfeledten ünnepelték). Mégis létezett valamiféle bizakodás, hogy Trump elnök igazi meglepést nem fog okozni, hiszen ismerjük őt, van már egy korábbi négyéves tapasztalatunk az elnökségéről, ez sem lehet nagyon más, mint az első ciklus. Nos, erre az első két hónap alaposan rácáfolt.

Megrendült az a közel nyolcvanéves bizonyosság, hogy Amerika védelmező szövetségese Európának és minden körülmények között, feltételek nélküli végső biztosítéka a mi biztonságunknak, az amerikai nukleáris védőernyő a mi végső menedékünk, ami minden veszéllyel szemben oltalmaz minket. Trump elnökségének első hónapjai szertefoszlatták ezeket az egykoron sziklaszilárd biztonságpolitikai premisszákat.

Az ártatlanság korának vége és véget ért Európa amerikaiak által óvott békés gyermekkora is. Az ébredés fájdalmas volt, de legalább megtörtént.

Most bánhatják az európai vezetők és persze mi, európai polgárok is, hogy nem hallgattak Macron elnök látnoki beszédére, amit a Sorbonne Egyetemen tartott még 2017-ben. Macron akkori javaslatát az európai stratégiai autonómia létrehozására is Trump elnök első ciklusa inspirálta, pedig a világhelyzet akkor még távolról sem volt annyira fenyegető, mint most, és Trump akkori politikája, amit még jócskán befolyásoltak a hagyományos amerikai külpolitikai konszenzus képviselői az adminisztrációjában, sem sürgette a változtatást. Akkor az európai vezetők többsége, élükön Angela Merkel német kancellárral, elutasították Macron javaslatát. Merkel attól tartott, hogy ez alááshatja a transzatlanti egységet, duplikációt hozhat létre a NATO-val, és nem is érzékelte az akkor még csak embrionális formában meglévő fordulatot Trump politikájában.

Hosszú évekig ment a szócséplés, hogy stratégiai autonómiára vagy inkább csak stratégiai szuverenitásra van-e szükség, mintha ennek a definíciós vitának bármi értelme lett is volna, de érdemben nem történt semmi. Így érkeztünk el 2025. január 20-án Trump elnök beiktatásához és az azt követő napok kijózanító eseményeihez.

Ma már persze kár rágódni azon, hogy mi lett volna, ha Európa hamarabb ébred fel csipkerózsika álmából és illúzióiból, mert ez már a múlt. Arra érdemes figyelni, hogy milyen következtetéseket vonnak le az európai vezetők az új helyzetből és főleg, hogy képesek-e adekvát reakcióra.

Jobb későn, mint soha

A transzatlanti kapcsolatok újkeletű válsága különösen nehéz időszakban érte Európát és sokkolta a vezetőit.  Közismert, hogy az Európai Unió akkor tud cselekvő módon, eredményesen reagálni a kihívásokra, ha az integráció motorját adó két állam, Francia- és Németország jó állapotban van és egymással szorosan együttműködik. Ez a francia–német tandem, amit a britek gunyorosan Franco-German Holy Alliance-nek (Francia-Német Szent Szövetség) neveztek. Nos, Trump hivatalba lépése idején Németországban éppen választási kampány folyt, a szélsőséges pártok látványos erősödésével súlyosbítva, az ország „béna kacsa” állapotban volt, és most, amikor ezeket a sorokat írom, még mindig nincs új kormánya Németországnak. Franciaország is belpolitikai nehézségekkel küzd, most van ugyan megválasztott kormánya, de annak nincs többsége és az egyik bizalmatlansági indítványtól a másikig evickél.

Az előjelek tehát roppant kedvezőtlenek voltak. Ehhez képest Európa önmagára találásának folyamatában vannak határozottan bíztató jelek. A kezdeményezést – nagyon helyesen – magához ragadta Macron elnök, mint aki a stratégiai autonómia tervének egyébként is az ötletgazdája, Párizsban előbb egy szűkkörű megbeszélést hívott össze azok részvételével, akiknek az egyetértésére számíthat, később tovább bővítette a kört. Nagyon pozitív fejlemény, hogy ebbe aktívan bekapcsolódott Európa másik nukleáris hatalma is, az Egyesült Királyság, és Londonban tartott egy ugyancsak fontos találkozót az Európai biztonság jövőjéről. E megbeszélések nyomán körvonalazódni látszik egy harminc-egynéhány ország részvételével létrejövő „hajlandók koalíciója”, amiből kinőhet egy új védelmi közösség.

A terveket támogatja az EU tagállamainak nagy többsége, de nem mindegyik, ugyanakkor részt vesz benne, Norvégia, Kanada, sőt megfigyelőként Törökország is.

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem az EU platformján hozzák létre Európa védelmi közösségét? Ennek több oka is van. Talán a legfontosabb az EU döntéshozatali rendszerének a deficitje a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. Itt ugyanis csakis egyhangúsággal hozhatnak döntéseket és ez gyakorlatilag már eddig is az EU cselekvőképességének a rovására ment, sokszor már az EU komolyan vehetőségét is kérdésessé tette. A döntésképtelenség még súlyosabb következményekkel járna egy valódi krízishelyzetben, ugyanis megbéníthatná és rekacióképtelenné tenné az EU-t. Bár hosszú ideje vannak tervek, javaslatok a minősített többségi szavazások bevezetésére ezen a kényes területen is, rövid távon kicsi az esélyük, mivel a szerződés módosítása egyhangúságot kíván. 

A másik ok, hogy az EU tagállamok között még mindig vannak semleges vagy el nem kötelezett országok (bár Finn- és Svédország NATO-csatlakozása óta ezek súlya csökkent): Ausztria, Írország, Málta, Ciprus (bár az utóbbi időben Cipruson vetődött a NATO-csatlakozás). Ők vonakodnak szorosabbra vonni a katonai, védelmi együttműködést. És végül az EU-ban vannak ún. troll-kormányok, ilyen a magyar is, amikre nem lehet számítani, amik hintapolitikát folytatnak, szorosan együttműködnek azokkal, akik létében fenyegetik az európai biztonságot.

Ebben a helyzetben logikus következtetés, hogy az EU-n kívül, azokra az országokra támaszkodva, amik készek és képesek megbízhatóan ebben a védelempolitikai együttműködésben részt venni, alapozzák Európa kollektív védelmi rendszerét. Nagyon pozitív fejlemény és egyben hitelessé és fajsúlyossá teszi a kezdeményezést, hogy ebben az Egyesült Királyság is részt vesz.

Mi lesz a NATO-val?

Bár Trump környezetéből megmondóemberek, beleértve a kivételes befolyással rendelkező Elon Muskot is, egyre többször mondják, hogy az Egyesült Államoknak a NATO-ból ki kell lépnie, szerintem ez nem fog bekövetkezni, mert ehhez a szenátus hozzájárulása kell, ahol még a republikánus szenátorok többsége is ellenezné a formális kilépést, ami egyben a NATO halálát is jelentené.

Én tehát a veszélyt nem abban látom, hogy a NATO felbomlik vagy az Egyesült Államok kilép, hanem abban, hogy a hitelességét elveszíti, erodálódik a súlya és tekintélye. Különösen igaz ez a NATO lelkét és jelentőségét meghatározó Washingtoni Szerződés 5. cikkére. Minél többször állítja Trump elnök, hogy nem automatikusan nyújt segítséget egy megtámadott tagállamnak, például akkor, ha nem teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó előírásokat, sőt volt olyan kijelentése, amiben kifejezetten meghívta Putyin elnököt, hogy ezeket az országokat támadja meg. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter brutális őszinteséggel vágta európai partnerei fejéhez Ramsteinben, hogy sem Ukrajna, sem Európa biztonsága már nem prioritás számukra. Ehhez még hozzáfűzte azt, hogy az ukrajnai békefenntartásban esetlegesen részt vevő európai erőket ért támadás esetén nem lép automatikusan hatályba az 5. cikk. Ezek a nyilatkozatok mind veszélyesen aláássák a NATO hitelességét és annak eljelentéktelenedéséhez vezetnek.

Az én előrejelzésem szerint tehát a NATO megmarad a jobb időkre (reméljük, hogy lesznek még ilyenek), de önmagában és jelen állapotában már nem tölti be azt a funkciót, amit a szervezet első főtitkára, Lord Ismay tábornok így fogalmazott meg: „to keep Americans in, Germans down, Russians out” (azaz: „hogy az amerikaiakat bent tartsuk, a németeket lent, az oroszokat kint”). Ezért van égető szükség egy új védelmi kezdeményezésre, aminek a magva a „hajlandók koalíciója” lehet.

München, Molotov-Ribbentropp paktum, Jalta

E három szomorú és szégyenletes esemény emlékét nem véletlenül idézik fel olyan gyakran mostanában politikusok, szakértők, újságírók. Sok jel mutat arra, hogy a leendő Trump-Putyin tárgyalások nyomán egy új nagyhatalmi alku születik az érdekszférákról. Mindez az érintettek kizárásával, a fejük felett, ahogy ez az idézett történelmi példákban is történt. Az nem vitás, hogy Putyin már régóta szorgalmaz egy ilyen alkut. Ezt nyíltan megfogalmazta 2015-ben, az ENSZ őszi ülésszakán elmondott beszédében, ahol Jalta jelentőségét méltatta és elmondta, hogy most is szükség lenen valami hasonló megállapodásra a nagyhatalmak között.

Trump elnök erre vonatkozó álláspontját nem ismerjük, ha van neki ilyen egyáltalán. Az egyértelmű, hogy az orosz-ukrán háború lezárása és Ukrajna jövője kapcsán ő egy amerikai–orosz alku mellett tette le a voksot és többször kimondták az adminisztráció emberei, hogy a tárgyalóasztalnál sem Ukrajnának, sem az Európai Uniónak nincs helye.  Majd a tárgyalások eredményeiről értesítik a feleket és közlik velük a teendőiket.

Ez a megközelítés mind Ukrajna, mind az Európai Unió számára elfogadhatatlan. Nem csupán azért, mert végtelenül megalázó és egy olyan korszak emlékét idéz fel, amit mi már régen magunk mögött hagytunk. Hanem elsősorban azért, mert a megállapodás végrehajtásában döntő szerepe van Ukrajnának és az EU-nak, végre sem hajtható nélkülük. Itt annak az elvnek kell érvényesülnie, hogy semmit rólunk nélkülünk.

Ehhez azonban erő és határozottság kell, ami a következő, rövid határidőn belül elvégzendő feladat Európa számára. Kellő erőt gyűjteni és a sorsát a saját kezébe venni. Ebbe az irányba mutat von der Leyen ambiciózus terve, a „Rearm Europe” (felfegyverezzük Európát), a „hajlandók koalíciójának” felállása és a formálódó új német kormány egyértelműen pozitív hozzáállása ezekhez a tervekhez.

Hol van ezekben a biztató tervekben Magyarország, a magyar kormány helye? Sajnos, jelen pillanatban a magyar kormány semmilyen formában sem része a formálódó együttműködésnek. Európa peremén, a szélsőségesek táborában keresi a helyét és partnereit. Az elmúlt években magatartásával eljátszotta szövetségesei bizalmát, most már akkor is csak vonakodva és gyanakodva fogadnák be, ha valódi szándékot mutatna az együttműködésre. Erről azonban nincs szó. A magyar miniszterelnök durva, sértő kijelentéseket tesz partnereire (gyáva nyulak, a barázdában lapulnak és várják a végzetüket), az integrációra (az EU-nak kampó, a napjai meg vannak számlálva stb.) és sem külpolitikájában, sem belpolitikájában nem közelít névleges szövetségeseihez. Nem segít a folytonos trollkodás, a tüske a köröm alatt, bot a küllők között mentalitás sem, ahogy a folyamatos vétók, zsarolások sem.

Akik úgy gondolják, hogy Magyarországnak nem a senkiföldjén, esetleg páriaként a Nyugat perifériáján van a helye, azoknak le kell vonniuk a következtetést. Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzék, a magyaroknak változtatniuk kell. Erre minden lehetőségük meglesz jövőre – a választásokon. Végül is ott dől el, hogy újból az EU megbecsült tagja leszünk-e vagy az EU-tól egyre távolodó, felzárkózási lehetőségeinket elveszítő kompország a civilizált Európa peremén.

A A Trump-tornádó és Európa bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A KSH adatai alapján az építőipar 2024. január–november közötti teljesítménye 0,5%-os növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a múlt év egészét inkább a stagnálás jellemezte. A múlt években az iparág működését az állami beruházások befagyasztása, a megrendelések visszaesése, a munkaerőhiány és a lánctartozások nehezítették. Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, amit 2024-ben jelentettek be, reményt adhat a jövőre nézve. Az előző évben a speciális szaképítés teljesítménye segítette az építőipar szinten tartását, mivel ez az egyetlen szegmens mutatott növekedést.

„Figyelemre méltó, hogy az újonnan kötött szerződések volumene 40%-kal kisseb, mint amennyi egy éve volt. Ezt is alapul véve – várakozásom szerint – az idén erőteljesen növekedni fog a tevékenységét szüneteltető kisvállalkozásoknak a száma. Tovább fog csökkenni a tartósan (több mint 6 hónapon át folyamatosan) foglalkoztatottak száma. Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége)

várakozásai szerint 2025. év nehezebb lesz az építésgazdasági értéklánc szereplői számára, mint amilyen a 2024. év volt.” – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke, az INCONEX Vas- és Fémipari Kft. igazgatója.

Az OPTEN adatai szerint 2024-ben az építőiparban működő vállalkozások száma és az új alapítások mértéke is csökkent az előző évekhez képest. Ez a tendencia az iparág minden területét érintette, beleértve az épületek, az egyéb építmények építését, valamint a speciális szaképítést is.

Tavaly az építőipar működő vállalkozásainak száma nem érte el a 65 ezret, ami csaknem kétezerrel kevesebb cég és 3%-os visszaesés az előző évhez képest. A legnagyobb csökkenés az épületépítésben volt, ahol a működő vállalkozások száma több mint 1300-zal (4,6%-kal) esett vissza. Az egyéb építmények építése ágazatban 250 céggel (4,5%-kal), a speciális szaképítés területén közel 400 céggel (1,2%-kal) csökkent a működő vállalkozások száma.

„Az építőipar volumene 5%-kal csökkent 2023-ban, és már abban az évben éreztette hatását a vállalkozások számában: minden 13. cég megszűnt. A gazdasági helyzet bizonytalanságát jól mutatja, hogy tavaly már minden tizedik vállalkozás kiesett, és csak minden 15. cég volt új alapítású. Ez látványos csökkenés a 2022-i adatokhoz képest, amikor minden 10. vállalkozás újonnan alapított volt” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Tavaly az új cégek alapításának száma tovább csökkent, több mint 4200 új vállalkozás alakult, nyolcadával kevesebb, mint esztendővel azelőtt. Az új alapítású vállalkozások több mint fele (2200 cég) az épületek építése ágazatban jött létre, ami még így is 260-nal kevesebb, mint 2023-ban. Az egyéb építmények építése és a speciális szaképítés területe szintén visszaesést mutatott az új alapítású cégek számában, előbbiben több mint 50-nel, utóbbiban csaknem 300-zal kevesebb új vállalkozás jött létre.

A cégfluktuáció (az újonnan alapított és megszűnt cégek együttes mozgása) tavaly minden ágazatban negatív irányú volt. A megszűnt vállalkozások száma 6200-ra emelkedett, ami csaknem negyedével, több, mint egy évvel azelőtt. Az épületek építése szegmens különösen érintett volt 3500 vállalkozás szűnt meg, ezerrel több, mint 2023-ban. Az iparág egészét jellemző cégfluktuáció tavaly megközelítette az össze hatodát, ezen belül a speciális szaképítés stabil, 12%-os szinten maradt. Ezzel szemben az épületek építése meghaladta a 20, az egyéb építmények építése pedig a 15,5%-os fluktuációs arányt.

„Tavaly minden 11. cég valamilyen formában cégmegszűnéssel járó új eljárásba esett, ennek csupán a negyede volt végelszámolás, ami az önkéntes bezárást jelentheti.

Aggasztóbb az, hogy növekedett és megközelítette azon új felszámolási eljárások száma az ezret, ráadásul semminemű eljárás nélkül, ami a lánctartozások növekedését is jelentheti. Ezen új eljárások növekedése jelzi, hogy a feszültség az építőipari szektorban tovább nőtt 2024-re” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

A Bajban az építőipar: magas cégfluktuáció, csökkenő cégszámok, növekvő feszültségek bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint decemberben 4,6 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel azelőttit, novemberről decemberre félszázalékos volt a drágulás üteme. Az éves átlagos infláció 3,7 százalék volt tavaly.

Virovácz Péter, az ING Bank magyarországi vezető elemzője szerint a Központi Statisztikai Hivatal decemberre vonatkozó inflációs adatközlése a várakozásokhoz képest nagyobb mértékben gyorsuló áremelkedésről számolt be. Az éves bázisú mutató 3,7-ről 4,6 százalékra ugrott. Az infláció erősödése részben az átlagos árszint havi alapú, magas, 0,5 százalékos emelkedéséből és a tavalyi alacsony bázisból adódott.

A részletek alapján az erős egyhavi átárazás egyik fontos forrása az élelmiszerek további drágulása volt, ugyanakkor az előző hónapokhoz képest mérsékeltebb volt az áremelkedés. Meglepetés azonban, hogy a szeszes italok, dohányáruk esetében 0,5 százalékos áremelkedést regisztrált a statisztikai hivatal.

Év végi pénz helyett végül Orbán Viktor arcképét kapták a vízügyisek

„Ami novemberben elmaradt, az megérkezett decemberre: a forint újabb látványos gyengülése decemberre gyűrűzött be a tartós fogyasztási cikkek árába” – tette hozzá az elemző.

A szakértő szerint az előző évhez képest valamelyest enyhébb időjárást hozó december ugyanakkor nem hagyott nyomot a háztartási energia árában. „Sőt, itt bőven a várakozások felett nőtt az átlagos számlaérték” – hangsúlyozta. Az egyik legmarkánsabb inflációs tétel ismét az üzemanyagok drágulása volt, hiszen itt 2,2 százalékkal emelkedett az átlagár novemberhez képest.

A szolgáltatások az év végén megszokott átárazásnál valamivel enyhébb változást hoztak, azonban jócskán drágult a közlekedési szolgáltatás és a lakbér ebben a csoportban. „Ami az éves bázisú indexeket illeti, az infláció 0,9 százalékpontos gyorsulásához a szolgáltatásokon kívül minden más tétel hozzájárult. Legnagyobb mértékben az üzemanyagok drágulása húzta fel az éves alapú inflációt. Ez felelős a gyorsulás közel kétharmadáért” – fogalmazott az elemző.

Virovácz Péter szerint az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése is markánsnak nevezhető hozzájárulás szempontjából. Összességében továbbra is megállapítható, hogy pont olyan tételek esetében jellemző az infláció gyorsulása (élelmiszer, üzemanyag, lakbér), amelyek nagy hatással vannak az érzékelt inflációra. „Nem elég, hogy már maga a hivatalos mutató is érdemben gyorsul, de az érzékelt infláció felnagyítja ezt a hatást.”

Jelentősen meg lehetne emelni a minimálbért – interjú Lindner Attila közgazdásszal

Virovácz szerint jó hír, hogy az éves átlagos infláció 3,7 százalékos volt, ami nemcsak az előző évhez képest érdemi javulás, de a 2024 elején felvázolt várakozásokhoz képest is kedvezőbb. „Üröm az örömben, hogy ez kéz a kézben járt a magyar gazdaság újabb rendkívül gyenge, a várakozásokat messze alulmúló teljesítményével” – tette hozzá.

Balog-Béki Márta és Árokszállási Zoltán, az MBH Bank elemzői az inflációról: az év első hónapjában a jövedékiadó-emelések hatása is láthatóvá válik, emellett továbbra is megmutatkozhat a forint gyengülése. Ezután azonban az éves index újra csökkenhet, márciusra pedig újra a toleranciasávba, azaz négy százalék alá eshet vissza. „Tehát a kilépés a toleranciasávból várhatóan csak átmeneti jelenség lesz” – tették hozzá.

Virovácz szerint az idén a tavalyihoz képest gyorsulhat az áremelkedés átlagos üteme, 3,7–5,1 százalék között ingadozhat az inflációs ráta, az éves átlagos ütem 4,2 százalék lehet. „A forint gyengülése, a nyersanyagárak feljebb mozdulása, a gazdaságpolitikai intézkedések (adóemelések) és a magas béremelkedés együttesen azt okozhatják, hogy az infláció a jegybank toleranciasávján kívül alakulhat átlagban” – tette hozzá.

A KSH adatai szerint 2024 decemberében 5,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek 2023 decemberéhez képest, ezen belül a liszt 36,2, a tojás 21,9, a tej 19,5, a gyümölcs- és zöldséglé 17,3, a vaj, vajkrém 16,4, az étolaj 13,7, a csokoládé és kakaó 9,9, az éttermi étkezés 7,8 százalékkal.

A szolgáltatások 6,8 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 12,6, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, az autópályadíj, a gépjármű-kölcsönzés, a parkolás 10,4, a sport- és múzeumi belépők 9,4, a lakásjavítás és -karbantartás 8,9, a testápolási szolgáltatások 8,7, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 7,1 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek 0,6 százalékkal drágultak, ezen belül az ékszerek 15,3, az új személygépkocsik 5,3, a szobabútorok 2,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 4,8 százalékkal kevesebbe kerültek. A gyógyszerek, gyógyáruk 3,1, a jármű-üzemanyagok 8,3 százalékkal drágultak.

A Szabad Európa 2021 szeptembere óta figyeli a szerkesztőség által összeállított, húsz tételt tartalmazó bevásárlólistával az árak alakulását ugyanabban az üzletben. A KSH a decemberi árakat közli, saját listánkkal viszont már a januári árváltozások láthatók.

Januárban a fehér kenyér ára 799 forintról 849-re emelkedett. Az általunk figyelt fogkrém ára 1299 forintról 1379-re nőtt, a benzin literenkénti ára pedig 619-ről 636 forintra. Leginkább szezonális okai lehetnek a burgonya és a paradicsom drágulásának. Előbbinek a kilogrammonkénti ára 349-ről 499 forintra, míg utóbbié 2396-ról 2998 forintra emelkedett.

A Miközben az inflációt 3,7 százalékra mérik,  aközben folytatódik a drágulás bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A pénzügyi világpiac felkészült egy lehetséges 2025-i valutaháborúra, amit az a félelem vezérel, hogy Kína leértékeli a nemzeti valutáját, a jüant – válaszul az Egyesült Államokkal szembeni kereskedelmi feszültségek növekedésére. Egy ilyen lépés – különösen Ázsiában – a tizenöt évvel ezelőtti devizahiteles zavarokra emlékeztető leértékelési hullámot indíthat el. Az iBanFirst elemzői azonban megkérdőjelezik ezt a konszenzust, és azt állítják, hogy valószínűtlen a jüan erőteljes leértékelődése. Ehelyett Magyarország számára 2025-ben a legégetőbb kockázat a költségvetés további romlása a nemzetközi kötvényhozamok emelkedése közepette, ami egyaránt látványos hatással lehet az ország gazdasági stabilitására és a befektetői bizalomra.

A szeptemberi óriási FED (—> Federal Reserve System/Szövetségi Tartalék-rendszer – az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere)  -kamatcsökkentés óta a 30 éves amerikai kötvényhozamok +40 bázisponttal emelkedtek. A kötvényhozamok 2024 szeptembere óta tartó emelkedése nem elsősorban Trump „reflációs” (—> a gazdasági növekedés költségvetési intézkedésekkel történő ösztönzése) politikájának köszönhető, ahogy azt egyes elemzők feltételezik. Ehelyett az emelkedés annak az eredménye, hogy a piacok már nem várnak gyors kamatcsökkentést a FED-től, mivel a munkaerőpiac ellenállónak bizonyult. A magasabb hozamok hatással vannak a globális pénzügyi feltételekre, és világszerte növelik a hitelfelvételi költségeket.

Ezáltal a törékeny költségvetéssel küszködő országok, mint például Magyarország, nagyobb befektetői ellenőrzés alá kerülnek. A külső adósság a feltörekvő országokban a legmagasabb, eléri a bruttó hazai termék (tehát a GDP) másfélszeresét, ami duplája – például – a csehországinak vagy a chileinek. Ráadásul kétséges a fenntarthatósága. Ilyen súlyos külső adósságteher mellett, aligha kell mondanunk, hogy Magyarország nagyon érzékeny a nemzetközi tőkeköltségek bármilyen emelkedésére. Pániküzemmód még nincs, de a magyar piac folyamatos bizonytalan pénzügyi helyzete mindenképpen figyelmeztetés a döntéshozók számára: ideje csökkenteni az adósságot!

„Véleményünk szerint az idén a legnagyobb kockázat a magyar gazdaság számára nem Trump vámpolitikája vagy az európai gazdasági növekedés lassulása, hanem a globális hozamemelkedés, ami hatással lehet az ország pénzügyi feltételeire és a befektetői bizalomra egyaránt” – mondta Alin Latu, az iBanFirst romániai és magyarországi országigazgatója.

A jó hír egyelőre az, hogy a devizapiac még immunisnak látszik a növekvő politikai kockázatok és a költségvetési aggodalmak iránt. 

Ami a dollár/forint- és az euró/dollár-párost illeti, a tőkebeáramlás most az árfolyamokat meghatározó tényező. Tavaly november óta az amerikai pénzügyi piacokra – főként a részvényekbe – beáramló tőke 140 milliárd dollárra ugrott. Ugyanakkor az európai piacokról ennek mintegy tizede távozott. A befektetők a magasabb hozam és az alacsonyabb kockázat miatt az amerikai részvénypiacot részesítik előnyben, ami a dollár árfolyamát felfelé hajtja. A dollár jelenleg 9%-kal túlértékelt a főbb valutatársaival szemben és az idén e szint közelében maradhat. 

A dollár/forint keresztárfolyama kerek egy év óta 12%-kal emelkedett. Az elemzők további növekedési lehetőséggel számolnak, és az év közepére a 420 Ft/dollár célt tűzték ki.

Az euró/forint árfolyam szintén emelkedni fog, az év közepére (minden bizonnyal) 425 forintba fog kerülni 1 euró. Az euró/dollár esetében az elemzők ezekre a hetekre 1,0350-es mélypontot jósolnak, majd az év hátralévő részében 1,05–1,10 között stabilizálódik. Az erős dollárkörnyezet várhatóan továbbra is fennmarad.

A Súlyos pénzügyi veszély fenyegeti a magyar gazdaságot az idén bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megerősítette az egy hónappal ezelőtti adatközlését a bruttó hazai termékről (GDP). E szerint a GDP a harmadik negyedévben éves és negyedéves alapon is 0,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján. Ezzel megerősítésre került, hogy az elmúlt kilenc negyedévből hat negyedévben csökkent a reál-GDP Magyarországon. „Az összkép tehát meglehetősen borús” – fogalmazott Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

A harmadik negyedévben a másodikhoz képest termelési oldalon a mezőgazdaság és az építőipar húzta vissza a gazdasági teljesítményt. Az előző terület 4,5, az utóbbi 4,2 százalékos visszaesést hozott negyedéves bázison. Az ipar teljesítménye sem adott okot a meglepetésre: csupán 0,3 százalékos növekedést regisztrált a KSH. 

„Az ok, ami miatt a magyar gazdaság összteljesítménye igen komoly negatív meglepetést hozott a harmadik negyedévben, a szolgáltatások területe – fogalmazott az elemző. A szolgáltatások hozzáadott értékének volumene ugyanis negyedéves bázison csupán 0,1 százalékkal nőtt. – Vagyis az elmúlt negyedévekben lényegében trendszerűen lassult a szektor bővülése.”

Virovácz Péter szerint az egyes részterületeket figyelve mindenképpen aggasztó, hogy az fogyasztáshoz kapcsolódó olyan területek, mint a kereskedelem, a vendéglátás, a szállítás, raktározás visszaestek negyedéves bázison. – A legnagyobb növekedést az információ, a kommunikáció és a pénzügyi, biztosítási tevékenység könyvelhette el. „Utóbbinál vélhetően szerepet játszik a hitelezés felfutása, bár pont az ingatlanügyletek területén nem látszódik növekedés, ami mindenképp felvet néhány kérdést.”

Összességében a reálbérek és a vásárlóerő növekedése, valamint a fogyasztói és üzleti bizalom javulásának elakadása lényegében stagnálást hozott a korábbi negyedévekben még bővülő szolgáltatásokban. Az elemző szerint ezzel párhuzamosan a harmadik negyedévben jócskán megnőtt a háztartások szolgáltatás vásárlására fordított kiadási aránya. Mögötte az infláció állhat, vagyis ugyanazt drágábban vették meg.

Az elemző szerint a szolgáltatások esetében továbbra is magasan maradt az infláció, így nem meglepő módon folyó áron számítva egyre nagyobb részt hasít ki a nyári szabadidő eltöltése a háztartások költségvetéséből. Eközben a tartós termékek vásárlására fordított háztartási kiadás aránya 2024 harmadik negyedévében csupán 5,4 százalék volt. „Ennél alacsonyabb harmadik negyedévi aránnyal legutóbb 2015-ben találkozhattunk” – tette hozzá.

A kínai beruházások még nem billentették helyre a gazdaságot, nem tudni, mitől lesz három százalék feletti növekedés

Az igazi negatív meglepetést a nettó export fordulata hozta. Az elemző szerint 2022 első negyedéve óta most először fordult elő, hogy a külkereskedelmi egyenleg változása fékezte a GDP-növekedést: az import ugyanis negyedéves bázison közel két százalékkal bővült, miközben az export csupán 0,3 százalékkal emelkedett. Az import növekedése vélhetően két forrásból fakadt: 

„Meglepetésünkre a fogyasztás továbbra is erős negyedéves bázisú növekedést mutatott, ami élénkíthette az importot. Ugyanakkor vélhetően inkább a féltartós vagy napi fogyasztási cikkek esetében élénkülhetett, nem pedig a nagy értékű, tartós cikkeknél. Talán a gyenge agrárium adhat erre némi magyarázatot.”

Jellemzően a beruházásoknak is magas importhányada, és továbbra sem javuló a helyzet; negyedéves bázison 3,2 százalékos volt a visszaesés. Az elemző szerint ez azért érdekes, mert továbbra is zajlanak nagy ipari fejlesztések az országban. Szerinte az is lehet, hogy ezeknek az importhányada okozhatta a különbséget a harmadik negyedévben. 

„Összességében a beruházási kilátások gyengék, hiszen még mindig hiányzik az üzleti bizalom és a kereslet tartós növekedése. Ennek hiányában aligha számíthatunk a közeli jövőben fordulatra.”

A KSH adatai szerint az éves növekedési mutatók esetében a mezőgazdaság a tavalyi extrém magas alapot tekintve látványos zuhanást mutatott a harmadik negyedévben. A feldolgozóiparban csaknem hatszázalékos visszaesés volt, miközben az építőipari teljesítmény négyszázalékos mínuszt mutat, ami nem fogható a magas bázisra.

Virovácz Péter szerint a szolgáltatások éves alapon érdemi növekedést mutattak, és mind a vállalati-állami szektorhoz köthető szolgáltatások, mind a lakossági szolgáltatások esetében látható pozitív változás egy év távlatában.

Simor András: Nincs olyan, hogy gazdasági semlegesség

Némi bizakodásra ad okot, hogy a fogyasztás továbbra is dinamikusan bővül. „Ugyanakkor az ismét csökkenő bizalmi indexek utalhatnak arra, hogy megtörhet ez a pozitív lendület” – tette hozzá. Szerinte a beruházási fordulat még várathat magára, ugyanis a rendelésállományok csak lassan épülhetnek vissza, miközben a költségvetési helyzet továbbra sem betonbiztos, így a vállalatok bizalma is romlik éppen. Az új kormányzati programok hozhatnak némi változást az összképben, de önmagában – a piaci folyamatok vezérelte aktivitás hiányában – ez kevés lesz a drasztikus fordulathoz.

A nettó export a továbbiakban visszafoghatja a GDP-növekedést. „Erre a fordulatra számítottunk, csak nem ilyen hamar. Úgy tűnik, hogy az export vártnál erősebb negatív hatása gyorsabban begyűrűzött az alapfolyamatokba. A nyári aszály és az őszi árvíz eközben érdemben csökkenti a termésátlagokat, visszafogva ezzel nemcsak a mezőgazdaság idei teljesítményét, de az élelmiszer-exportot is. A súlyosbodó autóipari válság pedig aligha jó Magyarországnak” – tette hozzá.

A Recesszió: nem teljesítenek jól a húzóágazatok bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, hogy beállunk utolsóként a sorba, hiszen versenyképességi szempontból az utolsók között kullogunk az Európai Unió tagországai között.” Így reagált Inotai András a Hírklikk felvetésére, nem bizarr-e vajon az, hogy a magyar kormány a júliusban fél évre átvett uniós soros elnökség egyik legfontosabb céljaként az uniós versenyképeség javítását tűzte ki célul, holott ezen a téren épphogy mi állunk egyre rosszabbul.

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője szerint az nagyon is helyénvaló, hogy az e területen a versenytársaihoz képest „elaludt” EU új versenyképességi pályára álljon, ami amúgy a magyar elnökség nélkül is prioritása volt már az Európai Uniónak. Ám szemben az Orbán-féle vízióval, az EU-ban az az általános nézet: nem a nemzeti szuverenitás, hanem a közös gazdaság erősítése kell a cél eléréséhez.

„A nemzeti szuverenitás kergetése ugyanis nem erősíti, hanem éppenséggel aláássa Európa versenyképességét, társadalmi, politikai, biztonsági és gazdasági vonatkozásban is” – szögezte le a professzor.

A magyar elnökség fogja felállítani a padlón lévő Európai Uniót, s ez kiválóan sikerül is, miután a magyar megközelítések innovatívak és figyelembe veszik az eltérő érdekeket – ezt nyilatkozta a minap – az MTI jelentése szerint – Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója a Kossuth Rádiónak. Ezt pedig egy új európai versenyképességi megállapodással képzelik el.

„Az elmúlt években Európa versenyképessége leszakadt az Egyesült Államoktól és Ázsiától, célunk, hogy a magyar EU-elnökség alatt az unió felzárkózzon a versenytársakéhoz” – ezt már Varga Mihály mondta, mégpedig az uniós pénzügyminiszterek (ECOFIN) tanácskozása után Luxemburgban. 

Mint azt a soros elnökség hivatalos kommunikációja hangoztatja, „közös érdekünk kezelni az elmúlt évek nehéz gazdasági körülményeinek hatásait – mint a magas infláció, a megnövekedett államadósság, a magas energiaárak, a nemzetközi ellátási láncok széttöredezése, vagy a globális versenytársakétól elmaradó termelékenység és gazdasági növekedés – és ismét felfelé ívelő pályára állítani az EU gazdaságát”.

A bal oldali kép forrása: Wochenblatt.

(Kár, hogy a felsorolt területek jó részében mi, magyarok szenvedtük el a legnagyobb csapásokat, amire eklatáns példa az infláció – a szerk.)

Prioritás az „új európai versenyképességi megállapodás” elfogadása, aminek része „a gazdasági növekedés újraindítása és a tartós növekedés feltételeinek kialakítása, a belső piac elmélyítése, a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása, a zöld és digitális átmenet elősegítése az európai gazdasági szereplőkkel és az európai polgárokkal partnerségben, a nemzetközi együttműködések előmozdítása, illetve a munkahelyek stabilitásának és fenntarthatóságának biztosítása.”

Mindez pompásan hangzik, ám térjünk vissza a valóság talajára. Ahogy nem is olyan régen egy cikkünkben megírtuk: valójában Magyarország az, amely ott kullog a versenyképességi uniós lista alsó részén (mint sok más gazdasági és társadalmi mutatóban is). A Magyar Nemzeti Bank nem is olyan régen közzétett, a 2023-at vizsgáló versenyképességi jelentése szerint az Európai Unió – de még a másik három visegrádi ország – átlagától is elmaradva, a középmezőny alsó részében kullogunk, mégpedig úgy, hogy több mint egy pontot veszítve, két hellyel visszacsúsztunk az előző évi listához képest. 

Egy nemzetközi rangsor is hasonló – visszacsúszó – trendről és romló folyamatokról számol be Magyarország vonatkozásában. Mint a Portfolió alapján mi is beszámoltunk róla, a világ egyik leginkább figyelt versenyképességi rangsorában, a svájci IMD/ International Institute for Management Development által évente összeállított, 67 ország gazdaságának versenyképességét összehasonlító listán Magyarország az 54. helyen áll. Ami még ennél is rosszabb hír: 8 helyet csúsztunk vissza az előző évi listán elfoglalt helyünkhöz képest. És ez mire elegendő? Ahogy 2019–24 között mindvégig előttünk jár Cseh-, Észt-, Lettország, Litvánia és Szlovénia; ugyanezen időszak alatt a nemzetközi rangsorban hazánkat megelőzte Lengyel-, Horvátország és Románia. Sovány vigasz, hogy Szlovákia és Bulgária versenyképességi pozíciója továbbra is elmarad a magyartól. A magyar pozíció romlása nem egyedülálló kivétel ugyan az uniós országok között, hiszen hasonló következett be a német és az osztrák versenyképességi fronton is, de ez időszak alatt 8 országé javult (a többié változatlan maradt).

Mit szól ahhoz, hogy éppen a versenyképességben, s még inkább annak javításában folyamatos presztízsveszteséget elszenvedő Magyarország kormánya gondolja úgy, hogy majd megmutatja a tutit a többi tagországnak és az unió egészének? – kérdeztük Inotai Andrást.

„Annak nagyon örülök, hogy a 2024–29-i ciklusban az EU versenyképességének javítása prioritás, ennek az időszerűségét indokolja is jónéhány tagország romló versenyképessége, a probléma csak az, hogy ebben sajnos Magyarország éllovas” – szögezte le az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője. Emlékeztetett arra, hogy a kitűzött célok realitását nem a statisztikai (pillanatnyi és nagyon csalóka) adatokkal, hanem a fenntartható versenyképesség kritériumaival kell mérni. Valamint tudni kell a versenyképességi programokat készítőknek, amit a versenyben részt vevő vállalatok naponta érzékelnek, hogy a versenyképesség messze több, mint néhány gazdasági kritérium teljesülése. Csak helyeselni lehet, hogy az elmondottak alapján értelmezett versenyképesség javítása alapvető uniós cél. És bár az EU-ban is elaludtak – nem utolsósorban a németek – ezen a területen, Magyarország kivételével mindenütt másutt továbbra is megvannak a fenntartható versenyképesség meghatározó pillérei – mondta Inotai, rámutatva: Magyarországon ugyanakkor az elmúlt 14 évben a fő tényezőknek nemcsak a tényleges romlását, hanem a folyamatos rombolást is elszenvedjük, mégpedig minden területen, a rendelkezésre álló munkaerő szakképzettségétől, hozzáadott értéktermelő képességétől kezdve az egészségügyön, a kutatás-fejlesztésen, az infrastruktúra állapotán át a jogi-intézményi rendszer instabilitásáig, nem is beszélve az együttműködéshez nélkülözhetetlen nemzetközi bizalom szinte teljes hiányáig.

Vegyük példaként a munkaerő-piac állapotát! A több mint egy évtizede meghirdetett „munka alapú gazdaság” eredményeként – „amit egyébként olyanok találták ki, akiknek életükben nem volt normális munkaviszonyuk” – drámaian csökkent a magyar gazdaságban előállított hozzáadott érték. Az olcsó, betanított munkaerőre épített ipari és egyéb termelés alapvetően ellentmond a fenntartható versenyképesség meghatározó tényezőinek, mint a gyors technológiai fejlődés, az állandó alkalmazkodás, folyamatos továbbtanulás és -képzés, a jövőorientált gondolkodás és cselekvés. Nem beszélve arról, hogy a termelési értéknek a bérköltségek egyre szerényebb százalékát teszik ki. Ideiglenesen lehet természetesen fenntartani-meghosszabbítani a bérversenyképességet a nemzeti valuta folyamatos leértékelésével, ahogy ezt – súlyos és hosszabb távú következményekkel – Olaszország gyakorolta még a nemzeti valuta, a líra idején. Magyar esetben ez – az import magas szintje következtében – azonnal inflációt gerjeszt, ami nemcsak a fogyasztásban, hanem az importra épülő hazai termelésben is nyilvánvaló, és azonnal jelentkező ár-versenyképességi problémákat idéz elő. A meghatározó módon az olcsó munkaerőre épített termelés egy ideig és a felszínen versenyképesnek látszik, de alapvetően ellentmond a fenntartható versenyképesség feltételeinek. Egy idő után ugyanis ez a termelés áthelyezését vonja maga után még olcsóbb országokba, illetve ennek megakadályozási kísérleteként az adott gazdaság szinte kilátástalan „ön-bérrabszolgásodási spirálba” kerül.

Ehelyett kezdetektől fogva arra lett volna, és ma még inkább lenne szükség, hogy az olcsó munkaerő helyett a különböző szintű oktatásra, folyamatos továbbképzésre, önképzésre épülő munkaerő-piac jöjjön létre. Ez azonban nem illik bele a jelenlegi kormány koncepciójába és gyakorlatába – hívta fel a figyelmet a közgazdász professzor. 

A fenntartható versenyképesség további alappillére a jól működő és megfelelően finanszírozott egészségügy, hiszen a munkaerő versenyképessége elválaszthatatlan annak fizikai és mentális egészségi állapotától. A helyzetet pedig tovább rontja a központilag finanszírozott és irányított kutatás-fejlesztés eltűnése.

– Mindez és még több más hasonló tényező, folyamat azt eredményezi, hogy kimaradunk a hosszú távra is szóló, közös uniós együttműködés jelentős részéből (lásd például: Erasmus-program), hiszen a bizalom mérhetetlenül megingott a magyar kormánnyal szemben. 

A magyar kormányzat ugyanis szembe megy minden európai uniós alapértékekkel, s olyan jogi környezetet teremt, amely nem a stabilitást, hanem a bizonytalanságot erősíti.

És miután a versenyképesség nem kizárólag gazdasági, hanem össztársadalmi kérdés, ezért a fenntartható versenyképességet a gazdasági mellett egy sor nem gazdasági elem biztosítja, beleértve a társadalom tudatát és mentális egészségét is.

„Minden fenntartható versenyképesség részben intézményi, jogi, társadalmi stabilitásra épül, részben pedig bizalmi tőkére és világos jövőképre” 

– szögezte le Inotai András. A jelenlegi, immár évtizedes gödörbe-mocsárba irányuló negatív spirált, sajnos, semmiféle, papíron nagyívű versenyképességi, ha tetszik „újraiparosítási” programmal nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Nem beszélve arról, hogy – mint minden gazdasági terület – az ipar versenyképessége is szorosan kapcsolódik a többi között a szolgáltatások színvonalához, teljesítő képességéhez, versenyképességéhez.

Mindeközben Nyugat-Európában – a globális, részben kritikával kezelendő statisztikai összehasonlításban kimutatható megtorpanás ellenére – megmaradtak az alapvető versenyképességi pillérek. Nagyon lényeges, hogy továbbra is megvan a kapitalizmus formálódásakor kialakult alapvetés, hogy a tulajdonosi és a menedzseri funkció két különböző dolog. Hosszabb távon is versenyképességet akadályozó probléma, hogy nálunk az elmúlt időszakban a két funkció összemosódott. Az új tulajdonosok maguk menedzselnek, miközben sem képességük, sem tapasztalatuk, sem tervük nincs arról, hogy mi a versenyképesség, hogyan kell azt javítani.

„Ők csak a lopáshoz értenek és a saját zseb megtömésére figyelnek, azt menedzselik, ennek pedig semmi köze sincs sem a pillanatnyi, még kevésbé pedig a fenntartható versenyképességhez” 

– szögezte le Inotai András. Önmagában a vagyon újrarendezése nem teremt versenyképességet. Ellenkezőleg: az, hogy a magyar adófizetők pénzének és az uniós támogatásoknak fontos részei, amiket – normális esetben – a versenyképesség erősítésére lehetne fordítani, sok milliárdos ingatlanpanamákban és átláthatatlan magántőke-alapokban landolnak, tovább ássák alá a magyar gazdaság versenyképességi pilléreit, és számottevően rontják a versenyképességi felzárkózás már egy évtizede meggyengített-szétvert, de talán még feléleszthető tartalékait. 

Inotai András szerint a fentiek mellett számos oka van még annak, amiért

a magyar versenyképesség a béka feneke alá került, és folyamatosan tovább is romlik.

Így azután nem hangzik túlzónak a kijelentése: „Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, hogy beállunk utolsóként a sorba, hiszen versenyképességi szempontból az utolsók között kullogunk az Európai Unió tagországai között”. Arról az alapvetésről nem is szólva, hogy téves a regnáló magyar kormány nézete, ami szerint nemzeti bajnokokat akarunk látni.

Az Európai Unió versenyképességet erősítő középtávú terve kiemelt hangsúlyt helyez a nemzeti helyett az európai versenyképességi bajnokokra, egyértelműen túllépve a múlt „nemzeti bajnokain”, akik ugyancsak felelősek az európai versenyképesség gyengüléséért.„Nem nemzeti szuverenitás kell ahhoz, hogy javuljon a versenyképesség, hanem európai szuverenitás és identitás. Minden nemzeti szuverenitás ugyanis aláássa Európa versenyképességét, társadalmilag, politikailag, biztonságilag és gazdaságilag is” – üzente a közgazdász-professzor.

A Prioritás az uniós versenyképesség javítása, de aligha Magyarország oldja meg bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.