Az a jó oktatási rendszer és iskola, amelyben a diákok használható, a való életre felkészítő és befogadható mennyiségű ismeretet tudnak szerezni. Ahol a tanárok ki tudnak teljesedni hivatásukban, megkapják a megfelelő támogatást nemcsak anyagi, hanem szakmai értelemben is, írta Magyar Péter Facebook bejegyzésében.

Az a jó iskola, ahol a szülők biztonságban tudhatják a gyermekeiket, és számíthatnak arra, hogy a diákok a legkorszerűbb tudást kapják, és esélyt arra, hogy tehetségük szerint boldoguljanak a felnőtt életben.

Magyar Péter kiemelte, hogy a sikeres oktatási rendszer alapja a tanárok, diákok, szülők és civil szervezetek bizalmi együttműködése. Megjegyezte azt is, hogy az oktatási folyamatban a tanárok mellett további szakembereknek is megfelelő számban helyt kell kapniuk.

Az államnak gondoskodnia kell a megfelelő szakmai utánpótlásról, szakmai műhelyekről, amelyek a tanártársadalom rendelkezésére bocsátják a modern pedagógiai tudást – hangsúlyozta a Tisza Párt elnöke.

Az intézményvezetőkkel egyetértettek abban is, hogy „közösen vonzóvá kell tennünk a pedagógusi pályát, hogy a legtehetségesebb fiataljaink válasszák ezt a csodaszép hivatást, mert csak az ő segítségükkel építhetünk egy működő és emberséges Magyarországot”.

Az egyeztetésen a fővárosi Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumból Barlay Bence, a budapesti Kempelen Farkas Gimnáziumból Békefi Gábor, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola képviseletében Bene Tünde, a fővárosi ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumból Csapodi Zoltán, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumból Fazekas Róbert, a Budapesti Piarista Gimnáziumból Horváth Bálint, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium képviseletében Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból Juhász-Lacik Albin OSB, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnáziumból Kampós András, a fővárosi Deák Téri Evangélikus Gimnáziumból Kézdy Edit, a budapesti Veres Pálné Gimnáziumból Korompay Bálint, a fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium képviseletében Láng György, a budapesti Szent István Gimnáziumból Lázár Tibor, a fővárosi Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumból Rakovszky Andorás, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumból Schultz Zoltán vett részt.

A Stratégiai fontosságú lesz az oktatás az új kormány alatt bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A képernyő fogságában

Eltúlzott digitalizáció? A fiatalok mentális egészsége tovább romlik

Az egyre szaporodó tudományos munkák alapján a hosszú képernyőidő, a közösségi média
használata negatív hatást gyakorol a gyerekek és fiatalok társas kapcsolataikra és kognitív
fejlődésükre. Vannak, akik egyenesen közegészségügyi válságról beszélnek a statisztikai
adatok fényében. Európában már minden hetedik gyermek valamilyen mentális problémával küzd, legyen szó alvászavarról, depresszióról, szorongásról vagy testképzavarról.

Sőt, az öngyilkosságok száma is emelkedik. A WHO adatai szerint a 15–29 éves korosztályban az öngyilkosság a vezető halálok.
Ezzel párhuzamosan a társas kapcsolatok minősége is megváltozott az eszközhasználat
következtében, hiszen életük jelentős részét online élik. Emiatt a fiatalok szociális képességeiromlanak, az online bántalmazás elharapódzott, és egyre gyakoribb az elmagányosodás. A szakértők szerint ezt a negatív trendet a jövőben még inkább felerősítik, azok a mesterséges intelligenciák, amelyeket kifejezetten társas kapcsolatok szimulálására fejlesztenek. A felhasználók 32%-a már most úgy találja, hogy az MI-vel való beszélgetés kielégítőbb, mint egy hús-vér baráttal való diskurzus, mert az algoritmus mindig elérhető, nem ítélkezik és figyelmesnek tűnik.

A jövő oktatása digitális, vagy mégsem?

Védőháló a gyerekeknek: Állami szabályozás és jogi mérföldkövek

E folyamatokat látva a gyermekek védelmében egyre több ország szabályozza az
okostelefonok és a közösségi média használatát. A szabályozások ma még elsősorban a
telefonok iskolai használatának tilalmára vagy korlátozására koncentrálnak. Az elmúlt pár
évben számos európai ország – köztük Magyarország is – korlátozta az okostelefonok
jelenlétét az iskolákban. Ettől a diákok teljesítményének és szociális kompetenciájának
javulását várják.

Egy másik lehetséges út a platformok használatának korhatárhoz kötése. Eddig kevés ország választotta ezt adatkezelési aggályok miatt. Elsőként 2025-ben Ausztrália tiltotta meg a 16 év alattiak számára például a TikTok, a YouTube és a Facebook használatát. Szomszédunkban, Ausztriában is betiltják 14 éves kor alatt a közösségi média használatát. Ennek különös súlyt ad, hogy az EU is tervezi az egységes, 16 éves korhatár bevezetését az Unió egész területén. Mivel azonban a központi szabályozás késlekedik, az osztrák kormány nem látott más lehetőséget, mint hogy saját hatáskörben lépjen az ügyben.

Az állami beavatkozást több szakértő helyesli, mivel a politika ezzel áthelyezi a felelősséget a szülőkről a platformokra. Véleményük szerint a szülők esélytelenek az addiktívra kalibrált
algoritmusok elleni küzdelemben. Így a szabályozás komoly terhet vesz le a szülők válláról,
csökkentve a családon belüli konfliktusokat.

A jövőbeli döntésekre várhatóan komoly hatással lesznek az Egyesült Államokban zajló
perek, amelyeket fiatalok százai indítottak a platformok ellen a kialakult függőség és mentális problémák miatt. Az első mérföldkőnek számító ítélet már meg is született. Ez kimondta, a felületeket szándékosan úgy tervezték meg, hogy függőséget okozzanak.
A skandináv országok még ennél is tovább mennek. Ők már az oktatás digitalizációját is
újragondolják. Dániában a negatív tapasztalatok miatt 2024-ben Mattias Tesfaye oktatási
miniszter bocsánatot kért a fiataloktól a „digitális kísérlet” okozta károkért. Svédországban szintén 2023 óta építik le a tabletek használatát, és mindkét országban reform keretében térnek vissza az analóg oktatási elemekhez.

Miért nem helyettesítheti a tablet a papírt és a tollat?

A digitális tanulás negatív hatásai három területen érhetők tetten: az olvasáskészségben, a
szenzomotoros fejlődésben és a koncentrációban.
Digitális felületeken az olvasás nem lineáris; a gyerekek csak átfutják a szöveget
kulcsszavakat keresve, így nem mélyülnek el benne, és elsiklanak a rejtett összefüggések
felett. Ezzel szemben a könyvolvasás során az agy mentális térképet készít – például: jobb
oldalon, alul -, ami segíti az információk rögzülését.

A szenzomotoros fejlődésre is negatívan hat az eszközhasználat, mivel a gépelés kiszorítja a
kézírást. A kézírás megtanulása elengedhetetlen az agyi hálózatok fejlődéséhez, hiszen a
motoros és vizuális területek egyszerre dolgoznak, segítve a betűfelismerést. A hagyományos jegyzetelés során ráadásul az információk már a rögzítéskor feldolgozásra és szelektálásra kerülnek.

Végül a koncentrációs képesség is csökken a digitális környezetben. A linkek és felugró
ablakok folyamatos készenlétben tartják a figyelmet, gátolva az elmélyülést. Ezentúl a gyors
digitális visszajelzések dopaminlöketet okoznak, így a lassabb, komplexebb feladatok
unalmassá válnak a fiatalok számára, hamar feladják azokat. Emiatt nemcsak az iskolai
teljesítményük romlik, hanem olyan alapvető készségek sem alakulnak ki megfelelően, mint a hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás vagy a hosszú távú célok eléréséhez
szükséges kudarctűrő képesség.

A digitalizáció visszaszorítása nem a haladás elutasítását jelenti, hanem annak felismerését,
hogy a technológia csak akkor hasznos, ha az emberi fejlődést szolgálja, nem pedig gátolja
azt. A skandináv példák és az alakuló jogi szabályozások egyaránt arra mutatnak rá, hogy a
gyermekkor kritikus éveiben az analóg alapok – a mélyolvasás, a kézírás és a valódi társas
interakciók – pótolhatatlanok. Ha sikerül megvédenünk a legfiatalabbakat az algoritmusok
addiktív hatásaitól, és hagyni nekik időt a kognitív érésre, akkor a digitális eszközök később
nem veszélyforrássá, hanem valódi, hatékony segítőtársaikká válhatnak a felnőtté válás útján.

A Magron-Juhász Rita: Kell-e mobil a gyereknek? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A kérdés az, hogy ki irányít, ki lát bele, és ki profitál abból, ami eddig csak a miénk volt.

Nem sci-fi, hanem startup

Elon Musk Neuralinkje, a Facebook (Meta) agy–számítógép kutatásai, az EEG-alapú „wellness” eszközök, amelyek fókuszt, stresszt vagy alvást mérnek – mind ugyanabba az irányba mutatnak. Amit korábban kórházi környezetben, klinikai kísérletek során tettek, az most dobozba csomagolva, előfizetéssel érkezik.

Más cikkek – például a Guardian, a MIT Technology Review vagy a Nature publicisztikai rovatai – visszatérően hangsúlyozzák: a technológia gyorsabban fejlődik, mint a jogi és etikai keretei. Ez már ismerős történet. Így jártunk a közösségi médiával, az arcfelismeréssel, a big data világával. Most viszont nem a kattintásainkról van szó, hanem az idegrendszerünkről.

Az adat, ami már nem „csak adat”

A neuroadat nem olyan, mint a pulzus vagy a lépésszám. Nemcsak azt mutatja meg, mit csinálunk, hanem azt is, mit érezhetünk, mire vagyunk hajlamosak, mitől félünk, mire vágyunk.

Ahogy több tanulmány is kiemeli: ezek az adatok nemcsak rögzítenek, hanem előre jeleznek. Mentális betegségek kockázatát, impulzivitást, stressztűrést, döntési mintázatokat. Egy biztosítónak, munkaadónak, hadseregnek vagy politikai kampánynak ez aranybánya.

Nem véletlen, hogy Chile már alkotmányos szinten beszél „neurójogokról”, és hogy az UNESCO 2025-ben globális etikai ajánlást fogadott el. Ezek reakciók. A probléma már itt van.

Beleegyezés – de mibe?

A modern ember beleegyezése rutinszerű mozdulat. Letöltünk, elfogadunk, továbblépünk. A neurotechnológia esetében azonban ez a gesztus súlyosabb következményekkel jár.

Több elemzés – köztük európai agytrösztök jelentései – rámutat: nem lehet valódi beleegyezésről beszélni ott, ahol a felhasználó maga sem érti, mit lehet kiolvasni az adataiból öt vagy tíz év múlva.

És mi történik akkor, ha a „választás” látszólagos? Ha a munkahelyen ajánlott, majd elvárt a fókuszmérés? Ha a teljesítményértékelésbe becsúszik egy grafikon az agyhullámokról? Kínában már vannak erre példák. Másutt még „csak” kísérletek.

A teljesítmény kultusza és az új dopping

A neurotechnológia pontosan ott jelenik meg, ahol a modern társadalom amúgy is sebezhető: a teljesítménykényszerben. Jobban tanulni, gyorsabban dolgozni, kevesebbet pihenni – miközben mosolygunk.

Más publicisták ezt „kognitív neoliberalizmusnak” nevezik: amikor a hatékonyság nemcsak elvárás, hanem belső erkölcsi kötelesség. Ha pedig létezik eszköz, ami állítólag segít, akkor aki nem használja, az „lemarad”.

Ez már nem technológiai kérdés, hanem társadalmi: ki engedheti meg magának a „felturbózott” agyat, és mi történik azokkal, akik nem?

Az elme, mint politikai tér

A katonai és állami érdeklődés nem véletlen. A hadsereg mindig is az emberi határok kitolásában volt érdekelt. A neurotechnológia itt egyszerre ígér rehabilitációt és kontrollt.

Elemzők figyelmeztetnek: a kognitív hadviselés nem feltétlenül kínzást jelent. Elég, ha finoman befolyásolja a döntéshozatalt, az érzelmi reakciókat, a félelmet vagy az engedelmességet. Ez már nem Orwell világa, inkább Huxley-é – kevesebb erőszakkal, több optimalizálással.

Az utolsó kérdés

A legnagyobb tét talán nem is az adatvédelem vagy a szabályozás. Hanem az, hogy mit tekintünk emberinek. Ha a gondolataink mérhetők, befolyásolhatók, finomhangolhatók, akkor hol húzódik a határ segítség és beavatkozás között? Mikor válik a „jobb önmagam” projektje idegen elvárássá? Az agy eddig nem volt piac. Most azzá válik. És mielőtt reflexből rákattintanánk az „elfogadom” gombra, érdemes feltenni egy régi, de makacs kérdést: Ki gondolkodik – én, vagy valaki más rajtam keresztül?

A Az agy – az utolsó magánterület is veszélyben van bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Erdős László, Benjamin Schlein és Horng-Tzer Yau a „Félkör-törvény rövid skálákon és sajátvektorok
delokalizációja a Wigner-féle véletlen mátrixok esetén” (Annals of Probability, 2009), a „Lokális
félkör-törvény és teljes delokalizáció a Wigner-féle véletlen mátrixok esetén” (Comm. Math. Physics,
2009), és a „Véletlen mátrixok univerzalitása és a lokális relaxációs áramlás” (Invent. Math., 2011)
című cikkeikért kapták megosztva a 2026-os Steele-díjat.

Az indoklás szerint ezek a cikkek „gyönyörű dinamikus megközelítést nyújtanak a véletlen mátrixok
spektrumának lokális skálán érvényes univerzalitására”. Az első két cikk a rezolvens becslések
induktív javítását mutatja be az érvelés képzetes részének zsugorodásával. A harmadik cikk, amely
érvelésük csúcspontját jelenti, ezeket a rezolvens becsléseket használja kiindulópontként a lokális
statisztikák keverésének dinamikus vizsgálatához a Dyson Brown-féle mozgás egyik változatában.

Az AMS szerint Erdősnek, Schleinnek és Yaunak sikerült megmutatniuk, hogy a véletlenszerűen
szimmetrikus mátrixok sajátértékei közötti távolságok határeloszlásai, ahol az adott értékeket
meglehetősen általános eloszlásokból függetlenül választjuk ki, megegyeznek a Gauss-esetre
klasszikusan kiszámított értékekkel (konkrétan a Gauss-ortogonális együttessel). A három cikkben
bemutatott technikák nagyon gyümölcsözőek voltak, és hozzájárultak a véletlen mátrixok számos
más együttesének, így a ritka véletlen gráfokból és a kapcsolódó objektumok finom spektrális
tulajdonságainak teljes megértéséhez.

Az 1970-ben alapított, az AMS által évente kiosztott matematikai díjat azok a matematikusok kapják,
akik neve alatt olyan tanulmányok láttak napvilágot, melyek alapvető vagy tartós jelentőségűnek
bizonyultak az adott matematikai szakterületen, vagy valamely fontos kutatás modelljéül szolgáltak.
A Leroy P. Steele-díjat évente más-más témakörben (algebra és számelmélet, alkalmazott
matematika, geometria és topológia, diszkrét matematika, nyílt matematika, analízis és
valószínűségszámítás) ítélik oda, a 2026-os évre kihirdetett díjat a valószínűségszámítás területén
elért eredményeikért kapták a kutatók.

További részletek az alábbi cikkünkben olvashatók: https://mta.hu/iii-osztaly/erdos-laszlo-matematikus-az-mta-kulso-tagja-kapta-megosztva-a-2026-os-leroy-p-steele-dijat-114994

A Erdős László matematikus, az MTA külső tagja kapta megosztva a 2026-os Leroy P. Steele-díjat bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Kinek érdemes a MÚOSZ fotós képzésére jelentkeznie?

A fotóban több dolog zseniális, az egyik, hogy a legdemokratikusabb alkotóterület. Bármikor bárki bekapcsolódhat. Hozzánk jelentkezhet bárki, aki elmúlt 18 éves és tudja az alapokat, mert arra nem vállalkozunk, hogy megtanítsuk fényképezni a hallgatókat. Nálunk nincs felvételi vizsga, de tartunk nyílt napokat, ahova egy válogatást kell hozniuk az érdeklődőknek a legjobbnak gondolt képeikből. Nem árulunk zsákbamacskát, a nehézségekre hívjuk fel a figyelmüket, hogy ne csalódjanak. Olyan is van, akinek jelezzük, hogy nem biztosan ez az ő útja. Azoknak érdemes ide jönniük, akiket az élet érdekli. Az élet megörökítése persze nagyon tágan értendő.

Aki elvégzi a képzésünket, annak áttekintése lesz arról, hogy Magyarországon mi van a profi fotográfiában, és nem csak a sajtóban, hanem a művészeti galériáktól kezdve a kutatáson át a múzeumokig. Helyzetbe hozzuk őket, aztán rajtuk múlik, mennyit vesznek ki ebből, mennyire élnek ezzel. Régóta tanítok fotótörténetet, képelemzést, művészettörténetet fotográfusoknak, és foglalkoztam fotóval, a sajtóban is fotósokkal dolgoztam. Tudom, mivel lehet segíteni a fotográfiában komolyabban elmélyülni akarókat, jól értem a fotográfusokat, naprakész vagyok a szűk értelemben vett szakmai kérdésekben. Látom, mi kell ahhoz, hogy a fotósok a médiában, a művészeti életben meg tudjanak kapaszkodni, és ki tudják hozni saját magukból a legjobbat.

Hogyan épül föl az oktatás?

A tanfolyamunk két részből áll. Az első öt hónapos szakaszban egy héten egyszer találkozunk személyesen 3-4 órára, néha online pluszban. Ekkor elmélyítjük a dokumentarista fotózás elméleti és gyakorlati részét. Az alapműfajokat pontosítjuk, átvesszük a klasszikus követelményeket a kompozícióban, a képválogatásban. Elemezzük, hogyan lehet egy képsorrendet jól összeállítani.

Színes, fekete-fehér, mikor melyik megfelelő ez is az anyag része. A fotósoknak képaláírásokat is kell tudni írniuk, vagy projektleírást adni, erről is beszélünk az órák során. Megtanítjuk azt is, hogy akinek nehézséget okoz a kapcsolatfelvétel, hogyan fejlődhet ebben. A tanítványaink látásmódját próbáljuk fejleszteni.

Az elmélet mellett folyamatosan feladatokat kapnak a résztvevők, például az utcán kell csinálniuk random portrékat megszólított emberekről. Máskor ki kell találniuk, hogy mi legyen a téma, és az mitől lesz érdekes. Van, amikor egy mesterséget kell bemutatniuk. Ott a feladat része, hogy például az adott mesterség kiszemelt művelőjével össze kell barátkozniuk, hogy megengedje a fotózást. Munkás dolog a dokumentarista fotó. Ha esik, ha fúj, akármi történik, oda kell menni.

A második etapban arra fókuszálunk, hogy mindenki csináljon egy hosszú távú anyagot. Ez csak úgy megy, ha gyakorlatilag a részévé válik a fotós annak, ami a témája. Ott kell lennie folyamatosan, miközben ő maga is változik. Ez a képzési szakasz három hónap, márciusban indul, júniusban bemutatják a hallgatók a vázlatát annak, amit terveznek. De itt nem hagyjuk őket magukra. Például pont most, július végén fogok velük egy zoomos megbeszélést tartani, hogy mennyit haladtak. Ősszel pedig megnézzük, hogy hova jutottak. Ez már grátisz, ez nem része a tanfolyamnak.

Neves fotográfusokkal, elismert szakemberekkel dolgozik a fotósiskola. Hogyan osztják el a feladatokat?

Nagyon különböző stílusú, gondolkodásmódú, beágyazottságú oktatókat kértem fel. Szeretném kicsit összezavarni a résztvevők fejét. Ma már nem működik, hogy jön a nagy tekintély és elmondja a szentenciát. Ez soha nem volt helyes, de a mai világban különösen nem az. Nincs egy igazság.

Az oktatóink különbözőképpen gondolkoznak, de egy dologban egyformák vagyunk. Mindenki meg tudja mondani, hogy mi minőség és mi nem. Amikor látok egy anyagot, és nem az én ízlésem, azt mégis pontosan érzékelem, jól van-e megcsinálva. Olyanokat kérek föl, akinek izgalmas és értékes a portfoliója, jó a szemléletmódja, hajlandó időt áldozni az oktatásra, sőt inspirálja, lehetőséget lát benne. Nálunk mindenki megszállott kicsit.

Természetesen a vezető tanárainknak vannak dedikált feladatai. Csak néhány példa: Fábián Éva, aki portréfotóban egy markáns vonalat visz és remek pedagógus, ő a portréfényképezéssel és a kapcsolatteremtéssel foglalkozik, azzal, hogyan lehet becserkészni egy színészt vagy bármilyen híres embert. Szigeti Tamás dolga, hogy pontosítsa a műfajokat, Sebestyén László terepfeladatokat bíz a tanítványokra. A tanáraink folyamatosan értékelnek is. Próbálunk nagyon píszík lenni, de elmondjuk az elején, hogy itt őszinte véleményt adunk. Ha valakinek már „fotóművészként” kiállítása volt, vagy sok lájkot kapott egy fotójára, attól mi meg fogjuk mondani, ha rossz egy fotó. Kevés kivételtől eltekintve, meg olykor kis érzelmi amplitúdók után ezt elfogadják.

Van-e valami visszajelzésük, hogy mennyire hasznos az itt elsajátított tudás a hallgatók számára?

10 éve vezetem ezt az iskolát, átlagosan egy évfolyamon 15 fotós vesz részt, szerintem 150 körül biztos van, akik a szárnyaim alól repültek ki. Közülük úgy 40-50 emberrel viszonylag rendszeresen kapcsolatban vagyok, követem a pályájuk alakulását. Csak néhány példát említek.

Egy vidéki kisvárosban élő, festőművészeti ambíciójú rajztanár tanult nálunk. Teljesen új volt neki ez a riporteri szemlélet, küzdött vele. Őt most fölkérték a környékbeli hagyományőrző együttesek fotósának. Ha nem jön hozzánk, ez eszébe se jutott volna. Egy nyugdíjas korú, amatőr fényképész, amúgy jogász, beiratkozott hozzánk. Neki az emberek megszólítása nehezen ment. A vizsgafeladatában az Andrássy utat végigfényképezte úgy, hogy megszólított karakteres embereket, és megkérte, hogy lefényképezhesse őket. Egy 60 pluszos, introvertált embernek ez óriási dolog.

Van sok olyan tanítványunk, akire büszke vagyok, mert Magyarországon bekerültek a dokumentarista fotósok krémjébe, díjakat halmoznak. Többen közülük nemzetközi szinten is jelen vannak. Az Arles-i a legnagyobb európai fotófesztivál. Kovács Beát, aki rengeteg nagydíjat nyert magyar sajtófotó pályázaton és gyönyörű anyagokat csinál, aki Karsai Dániel utolsó hónapjait végigkövette, őt felkérték, hogy az egyik szekcióban tartson előadást.

Szajki Bálint, akire szintén büszke vagyok, bekerült a sajtó világába, a 24.hu-nál dolgozik, ahol a főnöke, Farkas Norbert szintén a mi tanítványunk volt. Szajki Bálint és még néhány volt tanítványom, Ruprech Judit, Melegh Noémi Napsugár Hemző Károly-díjat nyert, amit 35 év alatti fotósoknak adnak egy évben egyszer.

A Népszavánál jószerivel csupa volt diákunk dolgozik Flaijsz Pétertől Farbaky Tamáson át, Csomor Ádám, Pavel Bogolepov mind nálunk végzett. A Telexnél ott van Melegh Noémi Napsugár, aki szintén egy óriási tehetség. A hírportál kemény világ. Van, akinek való, de nem mindenki akarja ezt csinálni. Van olyan, például Mónus Márton, aki a Reutersnek dolgozik, meg más külföldi képügynökségeknek. Rózsa Tamás egy győri srác, aki sportot fényképezett, különösen bokszot. Most a Metropolitanre jár, és egy gyönyörű művészeti könyvet állított össze Japánról, és benne van egy polaroid alkotókörben.

Lettner Krisztina, aki szép fotós múlttal érkezett hozzánk, például Presser Gábornak volt sokáig a fotográfusa, kicsit tipródott, merre lépjen tovább, ő a Capa Központ munkatársa lett. Sokakat említhetnék még.

És akkor még egy szót sem ejtettem a 4 vagy 5 éve működő MÚOSZ-műhely nevű csoportunkról. Ide azokat a diákokat hívtam, akik az elmúlt 10 évben végeztek. Van egy online felületünk is, de rendezvényeket is szervezünk. Egy évben kétszer zártkörű képbírálatot tartunk, mert amikor valaki egy komolyabb anyagon dolgozik, akkor jó megmutatni, hogy hol tart. Tehát ez a képzés egy közösséget is ad mindazoknak, aki elkötelezettek.

Mikor indul a következő képzési időszak?

Októberben fogunk elindulni, szeptemberben lesznek a nyílt napok, és 2026. márciusban fognak kvázi vizsgázni a hallgatók. A végén kapnak egy hivatalos felnőttoktatási tanúsítványt és egy MÚOSZ-os oklevelet.

S.Takács Zsuzsanna

fotó forrás: Szarka Klára

Tag:Bálint György Újságíró Akadémia, fotózás, professzionális fotózás, riport és dokumentarista fotós képzés, Szarka Klára, Szigeti Tamás

A „Nálunk mindenki megszállott kicsit” bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az újságírás receptje egy kezdő szemével

Az ízig-vérig újságírói létet valahogy úgy képzelem el, mint Martha Stewartot a konyhában. Könnyed, szemeket vonzó, zsigeri és lágyan odaillően harmóniát sugárzó, azzal az érzésvilággal, hogy pont ott, pont akkor, pont azzal, pont a legjobb pillanatban. Mint egy kiváló fogás.

Az újságírásban mindenki megkapja azt, amit szeretne: alanyunk a figyelmet, olvasónk az értékes információt, mi pedig azzal a kellemes elégedett érzéssel a szívünkben hunyjuk le este a szemünket, hogy ma is adtunk valamit a világnak. Hát nem nagyszerű? Döntse el az olvasó…

De az elégedettség érzetéhez vezető út nem mindig könnyű. Időnként érezzük, hogy jó irányba megyünk, olykor zsákutcába vezet, néha pedig csak toporgunk, de ha elég kitartóak vagyunk, hiszem, hogy elérhetjük Ózt, a nagy varázslót. Végig a sárga úton!

A képzésre azzal a kérdéssel a fejemben vágtam bele: Vajon újságírónak „születik” valaki, vagy azzá válhat élete során és sosem késő elkezdeni? Mik azok a tulajdonságok, amik szükségesek ennek a csodás szakmának az elsajátításához, és vajon zöldfülűként, hatalmas lelkesedéssel a szívemben szert tudok-e tenni ezekre a szupererőkre?

A továbbiakban kicsipegettem azokat a gondolatokat a kurzus során tanultakból, amik egy általam elképzelt újságírónak elengedhetetlenül szükségesek: mik az erények, milyen tudás kell, mi lesz a védjegy.  Az első és talán a legfontosabb, hogy az ember tudja magát pozícionálni a kezdő helyzetébe, hol van most és hová tart a szakmában. Ha tisztában vagyunk a céljainkkal és az erőforrásainkkal, akkor meg kell tanulni menedzselni magunkat. Erősségeinket magabiztosságig formálni, gyengeségeinkben lehetőséget találni és élni a változtatás jogával. Teljesíthető irányokat, célokat határozzunk meg.

Zsigeri szakma vagy tanulható mesterség?

 Az újságírás egy komplex szakma, ahol egyformán jelen van az elsajátított tudás és a zsigeri, ösztönös belső vágy, hogy az ember híd legyen a történés és az olvasó között.

Fontos az érzelmi intelligencia. Keltsünk jó benyomást, a bizalom kialakítása is alapvető elvárás, újságíróként empátiával, érzékenyen és tudatosan kell reagálni mások érzelmeire, miközben kiegyensúlyozottan kezeljük a saját érzéseinket. Ez különösen fontos az interjúk során, hiszen segíti a gyors bizalomépítést, a jó első benyomást és az őszinte, nyitott kommunikációt. Hiteles, figyelmes és empatikus hozzáállásunk révén nem csak értékes történeteket tudunk feltárni, hanem megbízhatóbb és emberközelibb szereplőként is vagyunk jelen a szakmában.

Kérdezz jól!  A jól feltett kérdés nyitja meg az ajtót a történethez, a gyors reagálás pedig segít időben belépni rajta. A célratörő, empatikus hozzáállás és a helyzethez való azonnali alkalmazkodás képessége tesz minket igazán hitelessé és ütőképessé – hiszen egy jó sztori megszületése gyakran egy jól időzített kérdésen is múlik.

Az újságírás nem csak kérdésekről, hanem látásmódról is szól, ehhez pedig elengedhetetlen a széles spektrumú, sokoldalú világkép. Minél gazdagabb az ismeretanyagunk, annál pontosabban tudunk értelmezni, kérdezni és mesélni. A világ komplex megismerhetősége adja a hátteret, a mélységet és a kontextust, ettől lesz egy hír több puszta információnál, válik valódi történetté. Olvassunk! Lássunk! Halljunk! Nyissunk!

A változás jó és szükségszerű

A kaméleonsimogatás, avagy a változás művészete. Ebben a szakmában azt jelenti, hogy az újságíró képes folyamatosan alkalmazkodni a világ, a technológia és a társadalom változásához anélkül, hogy elveszítené a hitelességét. Nemcsak követi az eseményeket, hanem felismeri az irányokat, új kérdéseket tesz fel és új formákat keres a történetmesélésre. A szakma lényege nem a merev szabályok követése, hanem a gondolkodás, a formanyelv és a személet állandó frissítése. A változásra való nyitottság nem veszély, hanem LEHETŐSÉG – így marad élő, releváns és hatásos.

Nem fizetnek érte? Azért vállald be! Ha kezdetben vagy éppen akkor, nem tudnak fizetni érte, akkor is merjünk és menjünk, vágjunk bele – tegyük bele szívünket-lelkünket, hittel, és tekintsük pro bono munkának, portfóliógyűjtésnek. Tegyük ezt lelkesedéssel a szívünkben. Szükségünk van a sokak által már eltemetett naiv gyermeki lelkesedésünkre. Megtérül. Erősebb motiváló erővel bírjon a vágy, hogy maradandót alkossunk, mint a pénz. Lássuk a láthatatlant, a célunk lebegjen előttünk.

„Adj egy percet nekem az életedből” rohanó világunkban információcunami áraszt el nap, mint nap. Felfoghatatlan adatmennyiséggel találkozunk másodpercenként. Itt jövünk mi, lelkes, tenni akaró ÚJSÁGÍRÓK, akiknek küldetésük megérinteni a célközönségüket. Hatást gyakorolni. Figyelmet felkelteni. Adni. Megragadni. Összekötni. Vonzani.

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” /Arany János/ 

Embernek maradni minden körülmények között. Jelen vagyunk nem csak tollal, hanem lélekkel is. Az újságírás nemcsak hivatás, hanem emberségből tett ígéret a világ felé.

Saját stílus? Ne féljünk máshogy látni, másképp kérdezni, más szavakat választani! A hiteles stílus nem tökéletességből születik, hanem őszinteségből, kíváncsiságból és bátorságból. Merjünk kísérletezni, hibázni, fejlődni, mert a saját hangod az, amit senki más nem adhat hozzá a világhoz, csak te.

A szerencsemalac legyen veled! A szerencse az újságírásban nem csupán annyit jelent, hogy a jó időben kell jó helyen lenni, bár néha valóban az élet adja a legjobb sztorit. Aki nyitott szemmel jár, kérdezni mer, észreveszi a részleteket, annál gyakrabban kopogtat a szerencse. Azonban nem pusztán a véletlen műve, amikor a gyermeki lelkesült vággyal teli kíváncsi ember találkozik a lehetőséggel, a MOST pillanatával, amiből történet születhet.

A közösség ereje – az újságírók közössége nem csak megtart, hanem tanít is. Minden beszélgetés, minden megosztott tapasztalat egy új nézőpontot ad és emlékeztet arra, hogy a közösség jó dolog. Egymást figyelve, egymást inspirálva fejlődjünk, mert ebben a hivatásban a legnagyobb tudás gyakran a másik látásmódján keresztül érkezik. Adunk és kapunk, inspirálódunk, akár szakmai biztonságot nyújtunk egymásnak. A gondolataink ötletszikrát pattinthatnak a másikban, formálnak, segítenek. Merjünk nyitni, szükségünk van egymásra.

Ne féljünk segítséget kérni! A fejlődés nem magányos út, a segítségkérés nem gyengeség, hanem a személyiség érettsége. Azok, akik előttünk járnak, iránytűként szolgálnak: nem csak szakmai tudást, hanem tartást, szemléletet és emberi mélységet is adhatnak. Merjünk folyamatosan megújulni, kérdezni, visszajelzést kérni, mert az újságíró nem attól jó, hogy mindet tud, hanem attól, hogy mindig kíváncsi marad a világra.

A jó időbeosztás fél siker! A tudatos időbeosztás az egyik legfontosabb eszköze az újságírónak. A strukturált nap önbizalmat ad, fókuszt teremt és segít, hogy ne csak túléljük a napi feladatokat, hanem jelen is legyünk bennük. A jó időmenedzsment nemcsak abban segít, hogy határidőre elkészüljön egy cikk, hanem abban is, hogy legyen tér a gondolkodásra, az elmélyülésre, a háttérkutatásra, vagy éppen egy váratlan, de fontos történet felgöngyölítésére.

Kulcskérdés a tiszta kommunikáció. Az újságírás ereje a tiszta, egyenes kommunikációban rejlik. Amikor az újságíró világosan, egyértelműen fogalmaz, a tényekre támaszkodik, akkor születik meg a hitelesség. A pontosan megválasztott szavak, a gondolatok letisztultsága nemcsak a szakmai igényesség jele, hanem az olvasó iránti tiszteleté is. A kifejezésmód, a stílus eszköz arra, hogy a valóságot torzítás nélkül közvetítse. Az igazán erős mondatok nem hangosak, csak tisztán szólnak.

A csend ereje, a figyelmes várakozás sokszor mélyebb választ hoz. A jó újságíró tud hallgatni, mert a csendben is megszülethet a lényeg. A türelem bizalomépítő eszköz, ami azt üzeni: „Figyelek rád, fontos, amit mondasz!”

Helyesen írni valódi tudomány. Az újságírás nem csupán nyelvtani kérdés, hanem a szakma alapvetése. Aki pontosan, igényesen ír, azt üzeni, hogy fontos számára az olvasó, a nyelv és a szakma ismerete. A hibátlan szöveg megbízhatóságot sugall. Az újságíró a szavaival dolgozik, ezért a helyes nyelvhasználat nemcsak elvárás, hanem felelősség is.

A felkészültség bizalmat ébreszt. Ajtókat nyit ki és lehetőséget ad arra, hogy a felszín mögé nézzünk. Ez különbözteti meg az igazán jó újságírót az átlagostól. Az a csendes munka, ami már jóval az interjú vagy a riport előtt elkezdődik, az alap ahhoz, hogy jól felépített, érdekes, informatív írás jöhessen létre.

Az a bizonyos plusz, ami az újságíró mozgatórugója. Belülről fakadó motiváló erő, az újságírás lelke. A hajtómű, a szűnni nem akaró belső lüktetés, egy mindent átszövő életérzés, ami erőt ad egy nehéz napon is, ami átlendít, kapaszkodót nyújt.

Sosem késő elkezdeni?

Lelkesedjünk! Mert kell a vágy, hogy írjak, alkossak, átadjak, értéket teremtsek. Szenvedélyből érdemes írni, zsigerileg működni, a WOW effektus, hogy ez fantasztikus, az érzés, hogy nem lehet nem írni róla, hogy nemcsak informálni, hanem érinteni, megérinteni, formálni akarsz. Ez tesz teljessé. Az újságírás egy olyan mesterség, amit nemcsak tanulni lehet, hanem igazi hivatássá is válhat, ha van bennünk elég spiritusz, kíváncsiság és kitartó munka! Az írás egy út, amelyen bármikor elindulhatsz, és sosem késő elkezdeni!

Az újságírás a világ és önmagunk megismerése

Minden egyes cikk, interjú és történet bennünket, újságírókat is formál, felépít. Ahhoz, hogy valódi újságíróvá váljunk, nemcsak tudásra, hanem önismeretre, érzelmi intelligenciára és bátorságra is szükség van.

Merjünk másképp látni és legyünk nyitottak a változásra, mert ezek segítenek abban, hogy hitelesek maradjunk, és valódi értéket hozzunk létre. Minden egyes lépés, amit az újságírás világában teszünk, a közösség javát kell szolgálja. Az újságírói közösség ereje határtalan, inspiráljuk is egymást, hogy még jobbak és sokkal jobbak legyünk. Soha ne hagyjuk, hogy a lelkesedésünk elhalványuljon, mert épp ez az, ami minden egyes munkánkban benne van, ami miatt érdemes írni és világot formálni. Merjünk nagyot álmodni, mert az igazi újságírás éppen a szenvedélyből és kíváncsiságból születik! Lássuk a láthatatlant!

Tigyi Katalin / mentor: Csaba Beatrix, László József / korrektor: Breznay Orsolya

A Az újságírás receptje egy kezdő szemével bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Lengyel zene, a nyelvek hasonlósága és a tartózkodásuk pozitív élményei – ezek azok az okok, amik miatt érdeklődnek a lengyel nyelv iránt a találkozó résztvevői, de az emberek legtöbbször a lengyel gazdaság dinamikus fejlődése iránti csodálatukat fejezik ki. „Tetszik, hogy Lengyelország hogyan fejlődött a kommunizmus bukása óta. Mi valahogy megrekedtünk itt Csehországban, míg most nekik van esélyük arra, hogy gazdasági méretben még Nagy-Britanniát is megelőzzék” – mondja egy láthatóan meghatott diák.

Lengyelország annyira lenyűgözte a húszéves fiatalembert, hogy úgy döntött, tanulmányait ennek szenteli. Jelenleg lengyel tanulmányokat folytat a Károly Egyetem Filozófiai Karán. Barátjával ugyanazt a kart látogatják, rekord számú hallgatóval. A szomszédos német és orosz tanszékeket az utóbbi években félig üres előadótermek sújtották, a lengyel tanulmányok aranykorukat élik. „Az idén és tavaly is körülbelül 20 diák kezdte meg első tanulmányi évét.

A világjárvány előtt évente csak 10-12 diák volt” – mondja Renata Rusin-Dybalska, a prágai Lengyel Tanulmányok Tanszékének lengyel előadója. Hasonló a helyzet Brnóban is. Bár a prágai Masaryk Egyetem Filozófiai Karán a lengyel tanulmányok – ellentétben más ottani filológiai programokkal – nem tapasztaltak közvetlen hallgatói létszámnövekedést, továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. A lengyel nyelvi kurzusok iránti érdeklődés azonban más területeken tanuló hallgatók számára olyan nagy, hogy a tanszék nem tud elegendő oktatóval kielégíteni a keresletet. „Azt mondanám, hogy ez elsősorban a lengyel-cseh együttműködés által kínált jó jövőbeli kilátásoknak köszönhető. Egyik végzősünk sem volt munkanélküli” – mondta Roman Madecki a brnói intézetből a Voxpotnak.

A nyelv iránti fokozott érdeklődés határozottan nem korlátozódik az akadémiai szférára. Épp ellenkezőleg, a lengyel nyelv az utóbbi időben egyre több cseh diákot vonz, akiknek a diákévei már rég mögöttük vannak. A prágai Lengyel Intézet is tisztában van ezzel. „Határozottan növekvő érdeklődést tapasztalunk. Már a COVID előtt is átlagosan négy kurzust nyitottunk félévente. A világjárvány után a számok az egekbe szöktek.

„Tíz teljes kurzusunk van” – dicsekedett ezzel a pozitív tendenciával Renata Rusin-Dybalska, aki szintén lengyel tanárként dolgozik itt. Véleménye szerint az intézet órái az akadémiai közösség mellett sokkal változatosabb hallgatói kört vonzanak: a középiskolásoktól kezdve az egyszerű csehekig, akik egyszerűen csak élvezik a Balti-tenger partján való utazást.

„Érdekes, hogy szinte egyetlen diákunknak sincs lengyel gyökere” – teszi hozzá Rusin-Dybalska. Az elmúlt 10 évben sokat írtak Csehország vadonatúj lengyel autópályáiról és Varsó felhőkarcolóiról. Hogyan lehetséges, hogy a lengyel nyelv csak most ér el egyre több csehhez?

„Véleményem szerint a COVID jelentős hatással volt” – mondja Wit Dostal, a Nemzetközi Ügyek Szövetségének közép-európai együttműködéssel és lengyel politikával foglalkozó szakértője. A világjárvány idején sok cseh utazott túl a hagyományos határ menti szupermarketeken, és kezdte el alaposabban felfedezni az ország északi részét. Ezt nemcsak a közelség motiválta, hanem az is, hogy Varsó akkoriban részben csökkentette az élelmiszerek áfáját.

„Olyan emberek kezdtek Lengyelországba jönni, akik normális körülmények között valószínűleg máshová mennének.” Később sokan közülük maguk is meggyőződtek arról, hogy valóban igaz az, hogy Lengyelországot Európa gazdasági tigrisének nevezik. „Ma már teljesen normális azt mondani, hogy a Balti-tengerhez mész nyaralni. Öt évvel ezelőtt semmi ilyesmi nem történt” – emlékszik vissza Dostal, hozzátéve, hogy bár a csehek is szívesen utaztak Lengyelországba, a vásárlásaikat többnyire a határra korlátozták.

A Csehországban a lengyel nyelv az új német bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A klímaváltozás hatásai, különösen a forró nyári hőhullámok egyre világosabban mutatják, hogy sürgősen szükség van olyan szakemberekre, akik értenek az energiatudatos épületfelújításhoz. Az energiaszekértői képzések középpontjában a többszintes városi lakóépületek felújítása áll. A cél nem csupán az energiafogyasztás csökkentése, hanem a lakók komfortjának növelése télen s nyáron egyaránt.

A képzésben részt vevők megtanulják, hogyan lehet az épületeket úgy átalakítani, hogy azok nyáron is kellemes hőmérsékletűek maradjanak klímaberendezés nélkül, illetve hogyan lehet energiatakarékosan fűteni télen. A szakszerű tanácsadás személyre szabottan segíti majd a lakókat abban, hogy passzív megoldásokkal, mint például megfelelő árnyékolással, éjszakai szellőztetéssel vagy zöld homlokzatokkal, csökkentsék nyáron otthonuk túlmelegedését. Ha elkerülhetetlen az aktív hűtés, a tanácsadók energiahatékony megoldásokat dolgoznak ki az adott helyzetre szabva.

A tanfolyamot elvégző energiaszakértők széles körű elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek. Elsajátíthatják az épületfizika és a magasépítés alapjait, betekintést nyerhetnek a hőtermelés és -elosztás, a megújuló energiaforrások – mint a hőszivattyúk és a napelemek – működésébe, valamint jogi és gazdasági ismereteket is szerezhetnek. A tanfolyam része a tanácsadási kommunikáció, valamint annak elsajátítása, hogyan lehet hatékonyan együttműködni egyszerre akár sok szereplővel – például lakóközösségekkel vagy ügyfelekkel.

A képzés terepgyakorlatokat is tartalmaz, ahol a hallgatók tapasztalt szakértőkkel tarthatnak valódi konzultációkat. A Bécsben az ősszel kezdődő oktatás két részből áll: alapképzésből és haladó szintű tanfolyamból. A tanfolyamokra máris lehet jelentkezni. A részvétel feltétele a sikeres záróvizsga az alapképzés végén, ami a haladó kurzus elvégzésére jogosít.

További információ a tanfolyamról, a költségekről és a támogatási lehetőségekről a Jetzt Energieberater*in werden! oldalon érhető el német és angol nyelven.

A Bécs szakképzéssel igyekszik lépést tartani a klímaváltozással bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A diákok megtanulják a rendszeres egészségügyi ellenőrzések és a fizikai aktivitás fontosságát, ismerkednek a szexuális felvilágosítás elemeivel, az online mentális egészséget fenyegető veszélyekkel és még sok mással.

Bár ezek a változások előrelépésnek tűnnek, a lengyel iskolák legnagyobb problémája továbbra is megoldatlan, ahogyan Jarosław Pytlak, a tanári mozgalomban részt vevő tapasztalt igazgató elmondta a The European Correspondentnek. „Lehetetlen egy ötmillió gyermek oktatásának hatalmas témáját megvalósítani anélkül, hogy lenne rá költségvetés” – mondja.

Lengyelország GDP-jének körülbelül 2%-át fordítja oktatásra, ami kevesebb, mint fele az EU 4,6%-os átlagának. A legalább 6 éves tapasztalattal rendelkező tanárok fizetése csak körülbelül 1,3-szorosa az ország minimálbérének, ami kevésbé vonzóvá teszi a tanári pályát.

Lengyelország természetesen nem egyedül küzd ezzel a problémával. Franciaországban és Németországban például tanárhiány van, körülbelül 4000, illetve 25 000 betöltetlen álláshely van. Mindkét országban a tanárok panaszkodnak a növekvő osztálylétszámra és a kezelhetetlen munkaterhelésre.

A sok munka, a stressz és a korlátozott fizetés miatt nem meglepő, hogy a lengyel általános iskolai tanárok több mint egyötöde kiégéssel küzd. Tanulóik is stresszesek: egy 2024-es UNICEF-jelentés szerint tíz gyermek közül hét az iskolával kapcsolatos stresszt nevezi meg legfontosabb problémájának.

Ami Magyarországot illeti, a bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 5,1-5,3%-át fordítja oktatásra. Ez az arány az elmúlt években változott, de mostanra stabilizálódott. Magyarországon az oktatásra fordított GDP arányában kifejezett kiadások az elmúlt évtizedekben hullámzó tendenciát mutattak. A 2000-es évek elején még 5,5% körül volt ez az arány, majd 2012-2013-ban 4,7%-ra csökkent, de 2022-re ismét elérte az 5,1%-ot. 2023-ban a KSH adatai szerint ez az arány 5,3% volt. Ez a 5,3% az Európai Unióban is magasnak számít, a V4 országok között pedig a legmagasabb.

Az oktatási kiadásokon belül azonban eltérő arányok tapasztalhatók az egyes oktatási szinteken. Például a magyar óvodai és általános iskolai képzésekre a GDP-nek mindössze 1%-át fordítják, ami a legrosszabb helyezést jelenti az Európai Unióban, míg a felsőoktatásra és a kutatás-fejlesztésre fordított összegek magasabbak.

A Pénz nélkül lehetetlen – variációk oktatásra bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Két ifjú magyar mérnök bizonyította, hogy elérkezett a jövő intelligens közlekedésének kora. Kis Mihály Bence, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (BME VIK) mesterképzéses hallgatója és a Bosch gyakornokprogramjának tagja, valamint csapattársa, aki ugyancsak BME mesterképzéses hallgató, Varga Dániel Jonatán egy teljesen egyedi, önvezető modellautóval diadalmaskodott az egyetem által szervezett RobonAUT megmérettetésen. A 16. RobonAUT versenyen minden induló egyforma alapjárművet kapott, amelyet egyedi módon alakíthatott át. A feladat mindenkinek egyformán nehéz volt, hiszen ugyanazon a pályán ugyanazokat az ügyességi és gyorsasági feladatokat kellett végrehajtaniuk.

Mihály és Dániel Sufnituning Kft. elnevezésű csapata a Verdák című rajzfilm Matukája által inspirált „Mateszre“ keresztelt járgányával érte el a sikert. Egyedi műszaki megoldásokkal, kifinomult szoftveres trükkökkel és áldozatos munkával utasították maguk mögé a teljes mezőnyt. A jármű különlegessége a hátsókerék-kormányzás, amely szűkebb kanyarodást és jobb manőverezést tesz lehetővé.

Kis Mihály Bence már előbb is indult a RobonAUT-versenyen, így tapasztalatokkal felvértezve vágott neki az idei megmérettetésnek. A Boschnál hardverfejlesztő gyakornokként dolgozik, jelenleg egy nyomásimpulzus-alapú tesztrendszert fejleszt nyomásszenzorokhoz. Saját bevallása szerint a döntő előtti három napban összesen 11 órát aludtak, közel 9000 sor kódot írtak, az összegyűlt telemetria-adatok mennyisége pedig több, mint 1 GB volt.

Varga Dániel Jonatán, Bence csapattársa szintén a BME mesterképzéses hallgatója, aki a Sufnituning Kft. sikeréhez szoftveres megoldásokkal járult hozzá. Ő felelt az útvonalkereső algoritmusért és a legjobb menetdinamikához szükséges modellalapú szabályozásért.

A RobonAUT versenyen elért eredmények is bizonyítják, hogy a fiatalok elkötelezettek az autonóm járművek fejlesztése iránt. Az önvezető autók és az automatizált vezetés pedig nem ismeretlen fogalmak a magyar társadalom körében. A megkérdezettek 87 százaléka ismeri ezt a technológiát, 94 százalék pedig tudja is, mire szolgál – derült ki a Bosch Tech Compass kutatásból. Ugyanakkor százból tizenhét magyar gondolja úgy, hogy az automatizált vezetés 10 év múlva a legmeghatározóbb technológia lehet. Ráadásul a válaszadók 14 százaléka szerint ezek a fejlesztések kiemelkedően szolgálják majd a társadalmat.

A RobonAUT-hoz hasonló események nem csupán a tehetséges hallgatók számára nyújtanak ideális platformot kreativitásuk kibontakoztatására, hanem kulcsfontosságúak a jövő csúcstechnológiáinak megalkotásában. A fiatalok itt valós mérnöki kihívásokkal néznek szembe, innovatív megoldásokat kényszerülnek kidolgozni, valamint éles, valós környezetben próbálhatják ki képességeiket, ezért az ilyen versenyeken szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlenek.

A képek forrása: BME Spot Fotókör.

Képaláírás – RobonAUT1: Kis Mihály Bence és Varga Dániel Jonatán két fős csapata az idén megállíthatatlannak bizonyult.

A Magyar hallgatók építik a jövő önvezető autóit bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.