Egy hét tudomány

Az orvosi kutatások közül a hét egyik legerősebb híre a stroke-kezeléshez kapcsolódik. A JAMA július 22-én közölt klinikai vizsgálata a mechanikus trombektómia alkalmazását vizsgálta olyan iszkémiás stroke-esetekben, amelyeknél az elzáródás nem a legnagyobb agyi erekben, hanem közepes vagy disztális érágakban jelentkezik. A téma azért fontos, mert a trombektómia az elmúlt években a stroke-ellátás egyik meghatározó beavatkozása lett, de nem minden betegcsoportnál egyértelmű, hol húzódik a haszon és a kockázat határa. A tanulmányt érdemes óvatosan kezelni: klinikai vizsgálatról van szó, nem általános terápiás ajánlásról, de jól jelzi, hogy a stroke-ellátás finomhangolása továbbra is aktív kutatási terület.

Az egészségügyi mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról szól a JAMA Network Open tanulmánya is, amely a szepszisellátás minőségellenőrzésében vizsgált nagy nyelvi modellre épülő rendszert. A kutatás szerint a gyors, MI-támogatott kórlap-értékelés javíthatta egyes minőségi mutatók teljesülését, ugyanakkor a 30 napos halálozásban nem mutatott egyértelmű javulást. Ez a kettősség fontos: az MI hasznos lehet az adminisztratív és ellenőrzési folyamatokban, de ebből nem következik automatikusan, hogy közvetlenül jobb betegkimeneteket eredményez.

Az Alzheimer-kutatásban a Johns Hopkins Medicine kutatói betegsejtekből létrehozott agyi organoidokkal dolgoztak. Ezek a laboratóriumi idegszövet-modellek nem „miniagyak” a hétköznapi értelemben, hanem olyan kísérleti rendszerek, amelyekben emberi eredetű sejtek viselkedése és gyógyszerválasza vizsgálható. A kutatók azt nézték, miként reagálnak az Alzheimer-kórban érintett sejtekből növesztett organoidok az escitalopram nevű antidepresszánsra, amelyet a betegséghez társuló pszichiátriai tünetek kezelésében is alkalmaznak. A munka korai fázisú, de arra mutat, hogy a személyre szabott neurológiai kutatásban egyre nagyobb szerephez juthatnak a betegspecifikus sejtrendszerek.

Az antibiotikum-rezisztencia ellen is új irány körvonalazódik. A Cold Spring Harbor Laboratory és partnerei egy pghi-4 nevű kis molekulát vizsgáltak, amely a beszámolók szerint segíthet visszaadni a vancomycin hatását bizonyos rezisztens baktériumokkal, köztük az Enterococcus faeciummal szemben. A vegyület nem önálló csodaszer, hanem a rezisztencia egyik mechanizmusát gyengítő kémiai eszköz. Ez a megközelítés azért figyelemre méltó, mert az antibiotikum-fejlesztésben nemcsak teljesen új hatóanyagokra, hanem a régi szerek hatékonyságát helyreállító kombinációkra is szükség lehet.

A daganatkutatásban matematikai modellezés hívta fel magára a figyelmet. A City St George’s, University of London kutatói azt vizsgálták, javíthat-e a kezelésen, ha az orvosok nem várják meg, amíg a daganat ellenállóvá válik egy terápiával szemben, hanem időben másik kezelésre váltanak. A modell szerint az előre megtervezett váltás megnehezítheti, hogy egy rezisztens sejtcsoport átvegye az uralmat a tumorban. Fontos azonban: ez egyelőre modell, amelyet laboratóriumi és klinikai vizsgálatoknak kell követniük.

A közegészségügy és a környezettudomány határán mozog a Nature friss tanulmánya, amely az európai por- és aeroszolszennyezés egészségügyi hatásait vizsgálja. A sivatagi por nem pusztán látványos légköri jelenség: a levegőminőség romlásán keresztül egészségügyi kockázatot is jelenthet. Az ilyen kutatások jelentősége nőhet, mert a klímaváltozás, a szárazodás és a légköri folyamatok átalakulása a következő években újraírhatja a levegőminőségi kockázatokat.

A fizika és kémia határterületéről a Dalian Institute of Chemical Physics kutatása emelkedik ki. A Nature Materialsben közölt munka egy proton által segített energiaátadási mechanizmust ír le kvantumpontok és a hozzájuk kapcsolt molekulák között. A jelenség lényege, hogy a proton átmeneti mozgása összehangolhatja az elektronok viselkedését, és hatékonyabbá teheti az energiaátadást. Ha az eredményeket más rendszerekben is sikerül igazolni, a kutatás a fényvezérelt anyagtechnológiák, például a napelemek, lézerek vagy katalitikus rendszerek fejlesztésében lehet fontos.

Az informatika és a robotika területéről az MIT CSAIL SceneSmith nevű rendszere került előtérbe. A kutatók több MI-ügynökből álló rendszert építettek, amely valószerű, háromdimenziós beltéri környezeteket hoz létre robotok tanításához. A robotok így előbb virtuális éttermekben, konyhákban vagy szállodai szobákban gyakorolhatják a tárgyak kezelését és a mindennapi feladatokat. A cél nem a látványos demonstráció, hanem a tanítási adatok olcsóbb, biztonságosabb és változatosabb előállítása.

A mesterséges intelligencia kutatási szerepét egy Nature-tanulmány is árnyalja, amely a „Co-Scientist” típusú, több ügynökből álló MI-rendszerek lehetőségeit mutatja be. Az ilyen rendszerek hipotéziseket javasolhatnak, szakirodalmat rendezhetnek, kísérleti terveket hasonlíthatnak össze. A kulcsmondat mégsem az, hogy az MI kutatóvá vált, hanem az, hogy új eszközt adhat a kutatók kezébe. A tudományos felelősség, az ellenőrzés és a kísérleti bizonyítás továbbra is emberi és intézményi feladat.

A mesterséges intelligencia árnyoldalát jelzi az a kutatás is, amely több millió rákkutatási publikáció nyelvi mintázatát elemezte, és számos olyan cikket talált, amely hasonlított korábban gyanúsnak vagy visszavontnak minősített „papírgyári” közleményekre. Ez nem bizonyíték minden egyes cikk esetében csalásra, de komoly figyelmeztetés. Az MI nemcsak a tudomány gyorsítására használható, hanem a tudományos kiadás minőségellenőrzésében is szerepet kaphat.

Az űrkutatásban két hír is jól illeszkedik a heti összképbe. A NASA James Webb-űrtávcsöve a Beta Pictoris rendszerben azonosított új bolygót; ez a rendszer régóta a bolygókeletkezés és a fiatal csillagrendszerek kutatásának egyik fontos célpontja. Az ESA Smile küldetése pedig a Föld mágneses védőburkát és a napszéllel való kölcsönhatást vizsgálja. Ez alapkutatás, de nem távoli érdekesség: az űridőjárás a műholdak, kommunikációs rendszerek és űreszközök működésére is hatással lehet.

A hét tanulsága, hogy a tudományos eredmények egyre kevésbé férnek el egyetlen tudományág keretei között. A stroke-ellátásban klinikai orvoslás és adatértékelés, az Alzheimer-kutatásban sejtbiológia és gyógyszerválasz-vizsgálat, az antibiotikum-rezisztencia ügyében kémia és mikrobiológia, a robotikában MI és szimuláció, az anyagkutatásban kvantumfizika és kémiai tervezés kapcsolódik össze. A mesterséges intelligencia ebben a képben nem külön fejezet, hanem módszer, gyorsító és ellenőrző eszköz. Éppen ezért nemcsak a lehetőségeit, hanem a korlátait is pontosan kell megnevezni.

Források: JAMA, JAMA Network Open, Nature, Nature, ScienceDaily / Johns Hopkins Medicine, ScienceDaily / Cold Spring Harbor Laboratory, ScienceDaily / DICP, MIT News, Nature, Nature Medicine, NASA Science, ESA.

A Egy hét tudomány: MI a laborban, új utak az orvoslásban, az MI kutatási eszköz bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Napjainkban a gyors technológiai változások korát éljük, ez azonban a szólásszabadság alapvetéseire kevésbé van hatással. A nemzetközi szerzőgárda műve éppen ezeket a szabad beszéd jogával kapcsolatos, lassan avuló alapokat rögzíti. A kötet szerkesztői rámutatnak, hogy a mű 2021-i megjelenésekor a világban éppen a tetőfokára hágtak viták és nézeteltérések a szólásszabadságról, rávilágítva, hogy az akár egy olyan joggá is válhat, amely fegyverként fordítható azon eszmények ellen, amelyekből sarjadt.

Koltay András a kötet itthoni kiadásához fűzött előszavában rávilágít arra, hogy a szólás- és a sajtószabadság témakörében született legfontosabb művek hazai kiadása küldetés, hiszen a magyar jogtudomány eleddig sok tekintetben adós maradt e területek közös alapjainak tisztázásával. A szólásszabadság alapvetései kortól és technológiától nagymértékben függetlenek, legalábbis csak igen lassan változnak. A kötet célja ezeknek a szabad beszéd jogával kapcsolatos lassan avuló alapoknak a rögzítése.

A szólásszabadság alapvető kérdéseit a könyv három részben tárgyalja: az első politikai eszmeként, a második jogelvként vizsgálja a szabad véleménynyilvánítást, az utolsó harmad a világ alkotmányos rendszereiből összegyűjtött vitákon és jogeseteken keresztül, gyakorlati példákkal illusztrálja az első két rész általános értekezéseit.

A könyv egyebek mellett arra is rámutat, hogy napjaink egyes jogrendszerei eltérő érvekből vezetik le a szólásszabadság létjogosultságát. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata például az emberi méltóságot tekinti a szólásszabadság alapértékének, ezzel az értelmezéssel egyben jóval túl is terjeszti azt a politikai véleménynyilvánítás szabadságán. Az európai jogrendszerek ezzel szemben elsődlegesen a demokrácia előmozdítása végett biztosítják a szólásszabadságot, amivel elsősorban a közéleti véleménynyilvánításnak biztosítanak erős védelmet.

A kötet a véleménynyilvánítás szabadságát jogelvként vizsgáló második része ismerteti a szólásszabadságot – mint pozitív szabadságjogot. A szólás szabadságát az állam hagyományosan nem cselekvő fellépéssel biztosítja, hanem azzal, hogy nem avatkozik be a polgárai által folytatott vitákba. Ez az értelmezés azonban nem vesz tudomást arról, hogy egy állam a szabályozáson túl számos egyéb módon befolyásolhatja saját területén a véleménynyilvánítást, és nem vizsgálja, hogy nyújt-e például az állam támogatást a nyilvános kommunikáció bizonyos formáinak, vagy alkalmaz-e sajátos versenyjogi szabályokat a média különböző piacaira nézve.

A kötet a szólásszabadság gazdasági és nemzetközi jogi vetületeit és a véleménynyilvánítás korlátozásának arányossági kérdéseit is vizsgálja, utolsó részében pedig emellett gondolatébresztő esettanulmányokon és gyakorlati példákon keresztül mutatja be a szólásszabadság és a magánélethez való jog viszonyát, a véleménynyilvánítás szabadságának online térbeli érvényesülését és szabályozási kérdéseit, valamint a szólásszabadság számos egyéb vetületét.

A A szólásszabadság oxfordi kézikönyve bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Azerbajdzsán érdekelt az EU által támogatott, Közép-Európáig húzódó Nabucco-gázvezeték megépítésében, miután a Kaszpi-tenger mellett már komoly földgázkészleteket tártak fel.

„Kiemelten kezeljük az EU-hoz fűződő kapcsolatainkat, és ezek fontos eleme lehet a gázszállítás – hangsúlyozta lapunknak Azerbajdzsán külügyminisztere, Elmar Mammadyarov. Az EU-azeri együttműködés elveirőI llham Aliyev államfő novemberben emlékeztetőt írt alá José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel. Bakui közlés szerint 2012-re elvileg évi húszmilliárd köbméternyi földgázt is tudnának exportálni. (A feltételezhetően Ausztriáig nyúló Nabucco-vezetéken harmincmilliárd köbméternyi gázt lehet majd továbbítani évente.) Jelenleg is intenzív tárgyalásokat folytatnak a Nabucco konzorcium képviselőivel, mindenekelőtt az osztrák OMV szakértőivel arról, hogy a vezeték megvalósítására milyen megoldások látszanak reálisnak. A napokban Bakuban járt az OMV elnöke is, aki az azeri kőolaj- és földgáztermelő vállalat vezetőivel cserélt véleményt a tervekről, eléggé „érdekfeszítő” eredménnyel – mondta sejtelmesen a külügyminiszter.

A diplomata aláhúzta, hogy földgáztermelésük jó ütemben növekszik, a sah-denizi lelőhelytől – ahol 1200 milliárd köbméter gázt rejt a föld mélye – már lefektették a vezetéket Tbilisziig, és a grúz fővárostól tovább épül a cső a törökországi Erzerumig. A miniszter nem zárta ki, hogy ez a gázvezeték akár a Nabucco egyik szakasza is lehet majd, ám a kérdés végleges eldöntése a szakértőkre vár, akik több változat közül jelölik ki a legkedvezőbbet.

Mammadyarov a Népszabadságnak elmondta, hogy míg országa rendelkezik olyan kőolajvezetékkel, amely Oroszországot nem érintve juttatja el a világpiacra Azerbajdzsán „fekete aranyát” (ez a Bakutól a Földközi-tenger partján fekvő török kikötővárosig, Ceyhanig néhány éve megépített, nagy kapacitású csővezeték), a földgáz frontján ilyen kapcsolat még nem létezik. Az oroszokkal megépített csövön korábban inkább importáltak földgázt, ezt azonban – mióta a Gazprom ezer köbméterenként 235 dolláros árat állapított meg – szüneteltetik.
– Annál is inkább, mert az azeri gázkészlet realitás, amelyre bátran lehet merész terveket építeni – szögezte le a külügyminiszter, megerősítve, hogy ez az együttműködés fontos eleme lehet Azerbajdzsán és az euroatlanti integrációs szervezetek közötti kapcsolatépítésnek. – Országunk a Kaszpi-tengertől nyugatra fekszik, tehát Európához tartozik – mondta az azeri diplomácia vezetője.

Sajtó kontra iszlám?
Az azeri külügyminiszter nyitotta meg Bakuban azt a nemzetközi tanácskozást, amelynek társrendezője az Iszlám Konferencia szervezete volt, s amelynek
résztvevői – félszáz állam közéleti szereplői és újságírói – a média szerepét értékelték a megértés és a tolerancia elmélyítésében. Számos felszólaló (főleg a muzulmán többségű államokból) nehezményezte az „iszlám terrorizmus” szókapcsolat rutinszerű használatát a világsajtóban, rámutatva, hogy például az IRA vagy az ETA esetében a cikkszerzők sohasem emlegetnek „keresztény terrorizmust”.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

A Az újságíró archívumából – Baku vezetéket épít Törökország felé bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Más esetekben a piacok képesek gátat szabni a politikai elitek legsúlyosabb visszaéléseinek, például amikor a parasztok javuló munkaerő-piaci hozzáférése megnyitotta az utat a középkori politikai elitek feudális kiváltságainak összeomlásához. A korrupció úgy ássa alá a piaci folyamatokat a modern gazdaságban, hogy elvonja az összetett gazdasági tranzakciók legfontosabb elemeit, az egyenlő feltételeket és a bizalmat. Amikor gazdag vagy befolyásos magánszemélyek olyan kiváltságokhoz jutnak, amelyekkel előnyre tesznek szert a piaci versenyben (például indokolatlanul nyernek el közbeszerzéseket vagy működési engedélyeket, illetve gyerekeik érdemtelenül jutnak be oktatási intézményekbe vagy állásokba), sérül az egyenlőség elve, és torzul a tehetségnek az – összetett gazdasági tranzakciók megvalósulásához szükséges – elosztása. Ráadásul a korrupció aláássa a piaci intézményekbe vetett bizalmat, ami további káros következményekkel járhat hosszú távon. Latin-Amerikában például a gazdasági elitek évtizedeken átívelő korrupciója arról győzte meg a lakosságot, hogy a piacok eleve tisztességtelenek és működésképtelenek, még akkor is, ha demokratikus intézményrendszerbe ágyazódnak.

A korrupció hasonló okokból van rossz hatással a demokratikus intézményrendszerre is. A demokrácia törékeny politikai rendszer, bár minden kétséget kizáróan ez erősíti fel a leginkább az átlagemberek hangját. Előfeltétele, hogy a társadalom minden rétegének lehetősége legyen részt venni a politikában, továbbá – és ez talán még fontosabb – azon a követelményen alapul, hogy ez a részvétel érdemi és tartós marad. Ez a részvétel azonban nem tud ténylegesen létrejönni, ha mindent átsző a korrupció, mivel a korrupció gyorsan behatol a politikai folyamatokba, és lehetővé teszi a tehetős és megfelelő kapcsolatokkal rendelkező személyeknek, hogy vesztegetéssel még nagyobb politikai hatalomra tegyenek szert, sőt, akár teljesen elfoglalják és monopolizálják a legfontosabb hivatalokat. Ilyen módon a mindent elárasztó korrupció megrendíti azt a meggyőződést, hogy minden állampolgárnak számít a szava és a szavazata.

Ami talán még ezeknél is fontosabb, hogy a korrupció átalakítja a viselkedési normákat, sőt, adott esetben kialakulhat az, amit a társadalomtudósok a „korrupció kultúrájának” neveznek. Ilyenkor megszűnik a tisztességes verseny, és az érdemeken alapuló előmenetelnek még a látszata is elvész. Ha a korrupció normává és a többség számára a dolgok természetes rendjévé válik, akkor kiirthatatlan lesz. Ha a normák ilyen mértékben sérülnek, még nehezebbé válik az intézmények újjáépítése, a piacok fejlesztése és a jogsértések megbüntetése.

A nyugati világban megjelenő korrupció valódi költségeire a közeli múltból az egyik legjobb példa Ukrajna, ahol a korrupció érzékelt (és minden jel szerint tényleges) szintje az egyik legmagasabb az egész világon. Függetlenné válásakor Ukrajna valamivel gazdagabb volt, mint a szomszédos Lengyelország. Azóta azonban az ukrán gazdaság a korrupció martalékává vált, ami három évtizednyi vérszegény növekedést eredményezett, miközben Lengyelország gazdasága gyorsan és töretlenül növekedett. 2020-ra az egy főre jutó lengyel nemzeti jövedelem vásárlóerő-paritáson számolva meghaladta a 34 000 dollárt, miközben az ukrán mutató 13 000 dollár körül ragadt. Ha azonban mélyebbre tekintünk, láthatjuk, hogy a korrupció – miközben súlyosan károsítja az ukrán gazdaságot – legalább annyira tünete és következménye, mint okozója a problémáknak. Az ukrán rendszer erősen oligarchikus, tehát a politikai elitek és néhány vállalkozó uralja az államhatalmat és a gazdaságot.

Az ukrajnai korrupciót maga a rendszer táplálja, ami megmutatkozik a magas szintű korrupció burjánzásában (amikor „adják és veszik” a politikusokat), csakúgy, mint a kiskorrupció terjedésében (amikor rutinszerűen, kenőpénzekért adják és veszik az engedélyeket vagy más jogosultságokat). Ez a helyzet arra az időszakra vezethető vissza, amikor Ukrajna elnyerte a függetlenségét – anélkül, hogy a kommunista pártelitet megfosztották volna a hatalmától. Ebből a szempontból Ukrajna számos más egykori szovjet tagköztársaság példáját követte, ahol a függetlenség elnyerése és az átmenet a korábbi kommunista elitek vezetésével történt, akik jónéhány országban a függetlenség híveként és nacionalista vezetőként tértek vissza a politikába. Az átmenet egyik volt szovjet köztársaságban sem ment zökkenőmentesen. A helyzet azért volt még rosszabb Ukrajnában, mert az ottani kommunista pártelit, és azok az oligarchák, akiket ők maguk segítettek hatalomra az üzleti világban, a függetlenség elnyerése óta folyamatos harcban állnak egymással a politikai hatalomért.

Részben ez az elitvezérelt, oligarchikus politika okolható Ukrajnában a két „színes” forradalom kudarcáért. Az ukrán fejleményekkel egyértelmű párhuzamot mutatnak a grúziai tapasztalatok. Utóbbiban az ország függetlenségének korai szakaszában szintén a korábbi kommunista pártelit maradt domináns szerepben, ami ott is rendkívül súlyos – „nagy” és utcai – korrupcióhoz vezetett, miközben durva belharcok folytak a különböző elitcsoportok között. Ám Ukrajnában a korrupció még sűrűbben szövi át a gazdaságot és a politikát, és láthatólag még kevésbé találják a megoldást.

Lengyelország ugyanakkor képes volt elkerülni ezt a sorsot, részben mivel ott a függetlenség élharcosa az alulról szerveződő szakszervezeti mozgalom, a Szolidaritás volt (erre még később visszatérek). Ráadásul a Szovjetunió összeomlása nyomán Lengyelországban szinte teljesen megfosztották a hatalmától a korábbi kommunista elitet. Az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozás is az előnyére vált, mivel megerősítette az intézményi reformokat, és számos intézkedést hoztak a korrupció felszámolása érdekében. Ezek a korai reformok jelentősen hozzájárultak a későbbi látványos növekedési teljesítményhez. Lengyelország ugyanakkor arra is jó példa, hogy a kommunista uralom, valamint az ezzel járó korrupció és a gyenge civil társadalom évtizedei után hosszú időt vesz igénybe a jobb intézményrendszer kialakítása. A félautokratikus Jog és Igazság Párt uralma alatt mostanra újra veszélybe kerültek a lengyel demokrácia egyes fontos vívmányai, például a média szabadsága és a civil társadalom aktív politikai szerepvállalása. Ettől egyáltalán nem függetlenül Lengyelországba visszatért a korrupció.

Ám a korrupció politikai természetét és káros hatásait talán még jobban szemlélteti a régió egy másik állama, Magyarország, amely a rendszerváltás során szintén háttérbe szorította a kommunista eliteket, majd az EU-csatlakozás haszonélvezőjévé vált. Sőt, az ország az EU-csatlakozásig gyors növekedést ért el, 2010 után azonban egyetlen párt és egyetlen politikus, az Orbán Viktor vezette Fidesz párt tekintélyelvű, korrupt uralma alá került. Mostanra a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek folyamatos nyomás alatt működnek, a média nagy részét elfoglalta az uralkodó elit, a legtöbb egyetem pedig közvetlen kormánypárti ellenőrzés alá került. A korrupció minden korábbi csúcsot megdöntött Orbán Magyarországán, és szervezésében a legfőbb szerepet maga a Fidesz játssza. Ez leginkább abban érhető tetten, ahogyan az ország él és visszaél az Európai Uniótól érkező pénzekkel. A magyarországi tapasztalatok azt mutatják: nem bízhatunk az Európai Unióban, mint külső erőben, hogy az majd végrehajtja az intézményi reformokat és határt szab a korrupciónak. Bár az európai uniós csatlakozás előmozdította a politikai reformokat Lengyelországban és Magyarországon, mára az EU-s pénzek a korrupciót táplálják, miközben az unió tiltakozása és korlátozott szankciói egyik ország belső dinamikáját sem képesek megváltoztatni.

Ha a korrupció valaminek a tünete vagy következménye, akkor nyilvánvaló, hogy pusztán a korrupció leküzdésével nem lehet megváltoztatni a politikai intézményeket. Ehhez szélesebb körre irányuló erőfeszítések kellenek. De melyek ezek? Bizonyos értelemben ez a témája a nemrégiben megjelent, James A. Robinsonnal közösen írt Szűk folyosó című könyvemnek is. A könyv elsősorban a szabadságra és az azt támogató intézményekre összpontosít. A tézis azonban a befogadó intézmények, a demokratikus kormányzás, a társadalmi részvétel és a gazdasági méltányosságot támogató intézmények fejlődésének a megértése szempontjából is releváns lehet. Az ilyen intézményeket nem lehet felülről lefelé irányuló jogalkotással kikényszeríteni. Nem elég, ha azokat a politikai, gazdasági vagy akár technokrata elitek tervezik meg. Nem működik, ha a (civil) társadalom a saját feje után megy, és figyelmen kívül hagyja vagy megkerüli a törvényeket. Szükség van az állam és a társadalom, az elitek és a nemnelitek, a törvények és a tiltakozások közötti egyensúlyra. A könyvben új fogalmi keretet dolgoztunk ki és példákat hoztunk az elmúlt háromezer év történelméből. Az alábbiakban szeretném megosztani az olvasóval a könyv elméleti keretét, amelyet aztán arra fogok használni, hogy bemutassam a korrupcióval szembeni fellépés lehetőségeit.

A könyv fő tézise egy ábrában foglalható össze, amely a kötetben is szerepel.

Grafikon a Szűk folyosó című könyvből:

Ez az ábra a különböző politikai rendszerek hosszú távú evolúcióját alakító erőket mutatja be. A különböző politikai és társadalmi rendszerek két jellemzőjére összpontosít. A vízszintes tengelyen jelenítjük meg a társadalom erejét, amely a társadalom azon képességét hivatott megmutatni, hogy kollektíven, a normái és értékei szerint cselekedjék, részt vegyen a politikában, és – ami a legfontosabb – ellenálljon az állam és az elit azon törekvéseinek, hogy sémákat kényszerítsen rá. A függőleges tengelyen jelenítjük meg az állam erejét, ami az állami intézmények kapacitásait, valamint az államot irányító, a gazdaságban és a politikában kulcsszerepet játszó elit hatalmát jelenti. Az állam hatalmának van egy elnyomó oldala: minél erősebb az állam, annál inkább el tudja hallgattatni az ellenzéket és a társadalmat. De van egy szervezeti oldala is: minél erősebb az állam, annál jobb minőségű közszolgáltatásokat nyújt, képes információt gyűjteni, rendezni a vitákat és kezelni a társadalmi problémákat. A modellünkben az állam és a társadalom közötti kapcsolatok határozzák meg a politikai hatalom természetét.

Ezt az ábrán látható három mező foglalja össze. A bal oldalon találjuk a „zsarnoki Leviatánt” (a félelmetes tengeri szörnyet – a szerk.), ahol az állam a társadalom megkérdezése nélkül is képes a politikát alakítani vagy akaratát érvényesíteni. A szemléltető görbe dinamikája megállíthatatlanul halad a társadalmi hatalom alacsonyabb szintjei felé, fokozatosan közelítve a függőleges tengelyhez, ahol a társadalom hatalma az állammal szemben végül minimálisra csökken. Ez a dinamika a kínai politikatörténet leegyszerűsített változatát idézi, ahol az állami, bürokratikus és elitista hatalom jellemzően nagyon jelentős, és következetesen gátat szab a társadalom szerveződésének és a politikai részvételnek. Ez egyensúlyhiányos helyzet, de nem az egyetlen.

Ennek szöges ellentéte az az állapot, ahol az állam és intézményei gyengék. Ezt az ellentétes alakzatot, amelyet „hiányzó Leviatánnak” neveztünk el, legjobban a kisméretű vagy állam nélküli társadalmak politikai és társadalmi berendezkedése szemlélteti. Például a közép-nigériai Tiv közösség jól példázza, hogyan maradhat fenn hosszú ideig egy nagyon különleges társadalmi berendezkedés anélkül, hogy a törvényeket harmadik fél kikényszerítené, vagy a hierarchiával szembeni erős normák érvényesülnének. Bár erre az alternatív berendezkedésre nem jellemző az elitek és állami intézmények zsarnoksága, mégsem teszi lehetővé jobb színvonalú közszolgáltatások nyújtását és vitarendezési fórumok kialakulását, továbbá általában véve is gátolja a gazdasági és társadalmi fejlődést.

A legérdekesebb a középen elhelyezkedő régió, a szűk folyosó. Ezt a folyosót az állam és a társadalom közötti hatalmi egyensúly jellemzi. Az ezen régión belül található görbék nagyon eltérőek a régión kívüli társaiktól. Míg a másik két esetben az egyik oldal végül a másik rovására erősödik meg, a folyosón belül az állam és a társadalom egymással párhuzamosan tud fejlődni és erősödni. Álláspontunk szerint ez a „bilincsbe vert Leviatán”, ahol a továbbra is erős államot a társadalom és végső soron a demokratikus intézmények felügyelik és ellenőrzik. Elméletünk lényege, hogy a valóban demokratikus részvétel és szabadság, valamint az innovációt és a kísérletezést ösztönző gazdaságpolitika csak ezen a szűk folyosón belül lehet sikeres.

Maga a folyosó azonban a legjobb időkben is sérülékeny, igaz, a társadalmi mobilizáció és részvétel által megerősíthető. Az intézmények számítanak, de egy okosan megszövegezett alkotmány vagy a megfelelő intézményrendszer sosem elegendő a folyosó fenntartásához, és nem is valódi védőbástya a demokráciát fenyegető veszélyekkel szemben. Egyszerűbben fogalmazva: a demokráciát ritkán adják a népnek, gyakran elveszik tőle, és szinte mindig a népnek kell megvédenie. Könyvünkben számos történelmi és kortárs példán keresztül mutatjuk be, hogy az országok hogyan lépnek be a folyosóba, illetve néha miként hagyják el azt.

A szemléltetés érdekében itt most visszatérek Lengyelország politikai és gazdasági reformfolyamatához a kommunizmus bukását követően. Egyes elemzők Lengyelország sikerét a piacok gyors felszabadításával magyarázzák, és – sokkterápiával járó – libertáriánus csodaként láttatják. Ez valóban az a fajta politikai reform volt, amelyet a posztkommunista átmenet éveiben sok nyugati közgazdász és szakpolitikus tartott célszerűnek. A valóság azonban ennél bonyolultabb. Amit James Robinsonnal állítunk „A szűk folyosó” című könyvünkben, az az, hogy a sokkterápiánál lényegesen fontosabb szerepet töltött be a reformokat legitimáló politikai folyamat. Így döntő jelentőségű – bár a nyugati szakértők tanácsaival ellentétes – volt az, ahogyan a Szolidaritás és a széles körű társadalmi mozgósítás megakadályozott néhány radikális piaci reformot. A széles körű társadalmi mozgósítás következtében mindennapossá váltak a munkabeszüntetések. Tiltakozásokat, tüntetéseket, társadalmi akciókat szerveztek. Ezek eredményeként a kormány kénytelen volt bevonni a szakszervezeteket, több erőforrást csoportosítani a közszektorba, bevezetni a személyi jövedelemadót, végső soron mérsékelni a sokkterápiát. Ez pedig legitimálta a reformokat és elnyerte a társadalom támogatását.

Ilyen jellegű politikai mozgósítás nem zajlott le a Szovjetuniótól való elszakadás korai szakaszában Grúziában vagy Ukrajnában, ami azokban az országokban a folyamatot eltérítő elitek hatalmát erősítette.

Mik a korrupció elleni harc tanulságai? Bár naivitás annak feltételezése, hogy létezik egyszerű szabálykönyv a korrupció korlátozására és a korrupcióellenes normák megváltoztatására, vannak fontos és kiemelendő tanulságok. Ezek közül a leglényegesebb, hogy a korrupció elleni küzdelmet nem lehet elválasztani a politikai és gazdasági elitek hatalmának a korlátozását célzó erőfeszítésektől, illetve az intézmények kialakításának általános folyamatától. Az elitek hatalmát leghatékonyabban az alulról felfelé irányuló politikai részvétellel lehet megfékezni, nem pedig azzal, hogy új alkotmányt alkotunk, vagy lecseréljük az eliteket. Valójában amikor egy nagy hatalmú és autoriter vezető keresztes háborút hirdet a korrupció felszámolására, ez sokszor csak ürügyként szolgál a riválisok kiiktatására (ezt gyakran látjuk Kínában). Így kapcsolódik össze elválaszthatatlanul a demokrácia melletti és a korrupció elleni fellépés.

Az egyik általános tanulság az, hogy létfontosságú a demokratikus intézmények megerősítése, és ez még akkor is igaz, ha a demokratikus folyamatok néha összefonódnak a korrupt gyakorlatokkal. Ezzel szembesülve a demokrácia feláldozása helyett az első számú feladatnak a politikai korrupció megfékezésének kell lennie, elsődlegesen a demokráciapárti erők körében. Ebből a szempontból központi szerepet játszik a szabad média, illetve – általában véve – a politikával és különösen a korrupcióval kapcsolatos megbízható tájékoztatás. Amikor lelepleződik a korrupció, az átlagember egyszerűbben fel tud lépni a visszaélések ellen, és ki tudja kényszeríteni a korrupciót lehetővé tevő politikai rendszer reformját. Ezért gondolom úgy, hogy a Transparency International és a hasonló szervezetek kulcsszerepet játszanak a korrupció és az állam foglyul ejtése ellen vívott harcban. Továbbá ez az oka annak is, hogy a független, nem kormányzati szervezetek (NGO-k) és civil társadalmi csoportok folyamatos nyomás alatt kénytelenek működni az olyan autoriter rendszerekben, mint Magyarország, Oroszország vagy Törökország.

A szerzőről: Daron Acemoğlu a Massachusetts Institute of Technology (MIT) közgazdász-professzora. Az írás a Transparency International Magyarország felkérésére készült. Fordította: Barcsák Attila A fordítást ellenőrizte: Martin József Péter. – A tanulmány a Civitas Intézet és a Transparency International Magyarország Alapítvány által készített „Fekete Könyv II. – Korrupció és az állam foglyul ejtése Magyarországon” (2022) című kötetben jelent meg.

A Daron Acemoğlu: A korrupció ára bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A közösségimédia-szabályozását övező társadalmi és politikai vita ma nagyon aktuális beszédtéma. Itt értékelték a magyarországi szabályozási javaslatok hatékonyságát, átláthatóságát és jogszerűségét az európai, valamint a tekintélyelvű országok gyakorlatához képest. A bemutatott kutatás készítése közben hazai és nemzetközi szakértőket is felkerestek, hogy mind teljesebb képet kapjanak a közösségi média és tágabb digitális környezetének hatásáról a polgárok digitális jogaira, valamint a félretájékoztatásra és a politikai polarizációra. Nagy kérdés, hogy szükség van-e állami, esetleg nemzetközi szabályozásra? Ha igen, kinek a dolga ez, és milyen elvek
mentén?

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója rávilágított, mekkora hurráoptimizmus övezte úgy 2003–10 között a közösségi média jelenlétét, funkcióját és hatását a mindennapjainkban. Azóta már egyre nő a kétkedés és hitetlenkedés. Ma már mindenki használja és mindenki szidja: tehát töretlen népszerűség mellett nő a bizalmatlanság, miközben némi átrendeződés megy végbe az egyes platformok között.

Ebben a helyzetben nagy az egyetértés, hogy a szabályozás fontos, de nem mindegy – hogyan. Ideális lenne a közösségi média, amely az előnyeit növelni tudja, miközben a hátrányait csökkenti.

Berkes Rudolf, a Political Capital elemzője „A közösségimédia-szabályozás helyzete 2021-ben” című tanulmány bemutatását azzal kezdete, hogy a legfőbb cél az egyensúly megteremtése. A kihívásokat három nagy csoportba osztotta: a pszichológiai sebezhetőség, az üzleti modell és az internet általános hatása. A szabályozás dilemmáit pedig így csoportosította: szólásszabadság kontra dezinformáció, szabályozó állam kontra beavatkozó állam, illetve nemzeti kontra nemzetközi szabályozás.

Bár vannak már jó példák, jó irányok kialakulóban, rémisztő példákat is lehet látni, de az biztos, hogy lépéskényszerben van a világ, mégpedig a szabályozás megteremtésében, ami persze a nagy technológiai cégeknek, a platformok üzemeltetőinek nem eltétlenül érdeke. Igaz, a bölcs szabályozás nekik sem hátrány, hiszen súlyos felelősséget vesz le a vállalatok, üzemeltetők válláról, amik és akik addig is mérhetetlen haszonra tesznek szert. Magyarország 2021-re eljutott oda, hogy hogy várjuk meg a nemzetközi, az uniós szabályt, amely a jövő év közepére várhatóan megszületik.

Hanula Zsolt újságíró (telex.hu), Krajnyik Cintia újságíró (WMN magazin), Pásztor Emese, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője, valamint Wessenauer Veszna, a Ranking Digital Rights kutatási menedzsere részletesen vizsgálta a feladatokat, a lehetőségeket és a buktatókat.

Feltétlenül nemzetközi, de legalábbis számunkra mérvadóan európai uniós átfogó, mérsékelt szabályozás szükséges, valamint az átláthatóság kikényszerítése, illetve érdemi emberi ellenőrzés és szabályozás minden platformon. Ezek persze nagyon ábrándos, ám jogos igények. Ha belegondolunk, hogy a világon 2000 millió ember ezernyi nyelven használja ezeket a platformokat, akkor nagy kérdés: hogyan létezik erőforrás a kontrollra. Még a mesterséges intelligencia bevetése is távoli ábránd, hiszen az emberek háromnegyede sem érti mondjuk az iróniát, a mesterséges intelligencia pedig fényévekre van ettől.

Eközben még szó sem esett a felhasználói oldalról, ami pedig nem megkerülhető tényező és a legnagyobb nehézséget rejti. Hiszen alapvető védelmi rendszerek ma is működnek, csakhogy a használók nem ismerik és nem élnek a lehetőségeikkel. A cél, hogy a használó valóban használó legyen, és ne őt használja a rendszer. Ahhoz, hogy ne váljunk kiszolgáltatottá ma egyetlen korosztálynak sincsen hathatós segítsége, kulcsa a megoldáshoz.

A szólásszabadság vagy félretájékoztatás problémakör felveti a jogellenes tartalmak, a nem jogellenes, viszont káros tartalmak dilemmáját. Mi a jogellenes? Ezt akként fogalmazhatjuk meg, hogy hol? mi? Van, ahol a holokauszttagadás bűncselekmény, tehát ott jogellenes az ilyen tartalom. Van, ahol a királyról rosszat mondani felségsértés, ott az is jogellenes. És mi a káros tartalom? Mondjuk, emberéletekben mérhetően káros a vírustagadó tartalmak közlése, így ezt könnyebb azonosítani. Ám, ha valamit olyan nyelven közölnek, amit a világ szinte minden pontján értenek (angolul, spanyolul stb.), vagy ha valamit magyarul tesznek közzé, az milyen súllyal esik latba?

A szakemberek javaslatai úgy összegezhetőek, hogy legelső helyen szerepeljen a hatékony oktatás a fogyasztói oldalon, hogy gondolkodó, döntésre képes, érett, kritikus gondolkozású legyen minél több, a közösségi médiát napi szinten használó egyén. Amíg tudjuk, hogy a gyűlöletbeszéd, a dezinformáció terjedése azért képes virágozni, mert alapvető igény van rá, és bármely szabályozás azonnal ezernyi kiskaput is nyit, addig minden csak látszatmegoldás lesz. Az embert kell felmelni sürgősen, mert a technika elhúzott mellette. Így ma tényleg a legfontosabb a károk mérséklése és a platformok átláthatóságának kikényszerítése. Már láthatóak a fejlődés irányai a különböző platformoknál, de még egyik sem menne át a minimum vizsgán.

A sajtó és a civil szervezetek szerepe, felelőssége óriási a szemléletformálásban. Ezt a problémakört beemelni a közbeszédbe elengedhetetlen, talán ez a mai rendezvény is ezt segítheti, hogy érdemi, társadalmi vita alakuljon a közösségi médiáról, hiszen ezek a platformok nem pusztán üzleti vállalkozások, gigacégek, hanem olyan szereplői az életünknek, akik s amelyek számtalan állami funkciót vállalnak át a világban. Márpedig ettől megkerülhetetlenek.

A Megregulázandó a Facebook – és csak az? bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

„e használaton kívül helyezett / folytonosságát vesztett sínpáron / többé nem utazhatunk sehová sem:/ hiába várnék veled a kitérőben / egy megkésve mégis érkező / egészen hétköznapi villamosra – / sem a messze sodródott kedvessel, / sem az idegen városban / nem utazhatunk többé semerre.”

Mi, újságírók viszont utaztunk, méghozzá Szombathelyre, amely korántsem a fenti sorok szellemében, szomorkás hangulattal várt, hanem készen arra, hogy ismét turistákat fogadjon.

De ha már szóba hoztam a villamost, tegyük hozzá, hogy a 2009-i területrendezési koncepció keretében újra felvetődött a villamospálya lefektetése. Sőt, a távlati tervekben a tram-train rendszer is szerepelt, azaz, hogy a villamos HÉV-ként is szolgálna, így Kőszegre, Felsőpulyára, Felsőőrbe,  akár Rumra is villamossal lehetett volna utazni…

Mindez később, sajnos, lekerült a napirendről, pedig mostanság, amikor bízunk a fellendülő turizmusban, és amikor az utak állapota még nem mindenütt EU-szabványos, jól jönne.

A másik kedves emlékem Szombathelyről – bármily furcsa – egy különleges látvánnyal bíró OTP-fiók, amelynek üvegpadlóján sétálva római kori emlékekre tekinthetünk rá. Ez a furcsa időutazás, alighanem, az egész országban egyedi attrakció.

Szombathely Kőszeggel együtt azon városok közé tartozik, ahová bármikor szívesen ellátogatok, és nem az osztrák határ melletti közelségük miatt! Ezen városok bája, olykor feltáratlan, ma még rejtett szépsége sejtet valamit abból, milyen lehetne mindkét település, ha 30 kilométerrel arrébb építteti meg több ezer évvel ezelőtt Claudius császár az egyik kedvenc templomát.

De nekünk mindkét település így szép és így kedves. Amit még csak tetéz, hogy tudós vendéglátóink, Szabadfi Zoltán és Győrffy Gábor, akik mindent tudnak szűkebb pátriájukról, igyekezték belefoglalni a rendelkezésre álló, viszonylag szűk időbe mindazt, amit érdemes megtekinteni és főleg, ami újdonság.

A római múlt szombathelyi kiemelkedő emlékeit, közte az Iseum Savariense múzeumot, a Romkertet, a Savaria Múzeumot sokan ismerik. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy ez utóbbiban megtekinthető a velemi bronzkori települést és az egykori római várost bemutató kiállítás.

A belváros történelmi és egyházi emlékei, valamint a múzeumok aktuális kiállításai felől a helyi Tourinformban, illetve az egyes intézmények honlapján naprakészen tájékozódhatunk, amint arra Szabadfi Zoltán, a Tourinform vezetője felhívta a figyelmünket. Még a járvány előtt frissítették a Szombathely és környéke látnivalóinak praktikus információit tartalmazó Savaria-élménykalauzt, melyet érdemes letölteni, de kérésre szívesen el is postázzák a turistáknak.

Szombathelyen és környékén se szeri, se száma a fiatalokat is érdeklő programoknak, ilyen az ország egyik legnagyobb játszótere, a Kalandváros, ahol a mozgássérülteknek is kialakítottak játéklehetőségeket. A Csónakázó-tó – vagy miként helyben emlegetik: a csótó – a város kedvelt, szabadidő eltöltésre alkalmas zöldövezeti részén található. Nem hiányoznak a kínálatból a ma oly’ divatos szabadulószobák sem, a város szívében, a Savaria Tömlöcben.

A Szombathelytől 10 percnyi autóútra található, a Kőszegi-hegység erdeinek egyikében megbúvó hatalmas kalandpark télen is várja a csoportokat. A Víztorony, valamint a pár napja nyílt Schrammel Imre állandó kiállítás – mely a régi malomépületben kapott helyet – megtekintése kihagyhatatlan.  

Üdvös dolog, hogy Szombathely és Kőszeg, e két, határ közeli város jó együttműködést mondhat magáénak. Kőszeg, azaz német nevén Güns, jól ismert nevezetességeivel fogad – a Jurisics-vár, a Patikamúzeum, a Zwinger kihagyhatatlanok, akárcsak a főtér és az ottani Ibrahim kávézó, melynek fagyija vetekszik az idei, országos fagylaltversenyben részt vett legjobb honi cukrászdák hűvös-nemes gombócaival.

Amint azt Győrffy Gábortól, a kőszegi Tourinform vezetőjétől örömmel hallottam, a város oly mértékben nem szenvedte meg a járványt, mint mondjuk az ötcsillagos budapesti szállodák. Számos kisebb új, kényelmes panzió, valamint a felújításra érdemes Aranystrucc – az ország legrégibb szállodája! – ott jártunkkor sem szenvedett hiányt vendégben.

Az Alpok alján fekvő városban és környékén nagy múltja van a szőlőtermesztésnek: már egy 1279-i oklevélben említik, mint fontos bevételi forrást. 

Az évszázadok során nagyüzemi szőlőkultúra itt nem alakult ki, a szőlő és a bor mindig megmaradt családi gazdaságnak, és öröklődött apáról fiúra. A kőszegi bor elsősorban vörös, kedvelt fajták a Blauburger, a Kékfrankos, a Zweigelt, a fehérek közül a Chardonnay, és kóstolhatunk rosét is a Cáki Műemléki Pincesoron. A falucska határában lévő, műemléki védelem alatt álló pincék talpgerendás, boronafalú, zsúppal fedett épületek, melyek régen nem – vagy nem csupán – bor, hanem elsősorban gesztenye és gyümölcs tárolására szolgáltak.

Errefelé a hangulatos bortúra az igazi élmény, amelyet ezúttal a pincesoron kezdünk. Mándli Tibor, Stefanich Kornél, a Kampits család vagy Jagoditsék gondozott szőlőbirtokai és elegáns küllemű palackozott borai arra utalnak, hogy a soproni borok mellett érdemes figyelni a kőszegi borászok produkciójára is.

Kőszeg azóta az egyik kedvenc városom, amióta öt évvel ezelőtt megismerkedhettem vele, Kiss Andrásnak, a Kőszegi Sör megálmodójának és kibocsátójának jóvoltából. A lelkes fiatalember azon igyekezett és igyekszik ma is, hogy szeretett szülővárosának imázsát növelje kézműves – igaz, nem helyben főzött – sörével. Tegyük hozzá: már 1896-ban főztek itt Kőszegen sört, a kétezres évek bécsi lagere tehát afféle visszanyúlás a hagyományokhoz. Ahogy annak idején András kifejtette: az a cél, hogy élvezhessük a történelmi idők egyik ízét.

Most egy újdonsággal áll elő: sörpárlatot készít, amelynek nálunk nincs nagy múltja, de német nyelvterületen annál inkább.

A fiatal vállalkozók közé tartozik Szubi Martin is, aki Dorogi Éva ügyvezetővel egyetemben az ötvenes-hatvanas években népszerű Bambi üdítőitalt szeretné ismét kelendővé tenni. A legmodernebb dizájnt felvonultató, nyitható-visszazárható, környezetbarát üvegpalack külleme és maga az ital nem emlékeztet a gyerekkorombélire, de maga a termék kellemes, bizonyára sikere lesz.

Mindezt a helyi Tourinform irodában kóstoltuk, miközben Győrffy Gábor, aki mindent tud a városról, bemutatta a korszerű, interaktív irodát, és a kedves marketing-szlogent, az „Ölellek, Kőszeg!” létrejöttét. Jó szóval és prospektusok özönével várják itt a turistákat, akik ott létünk alatt is érkeztek, számosan. Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy Kőszeg és az Írottkő Natúrpark minden szezonban, más és más, érdekes kalandot kínál, ráadásul kedvezményesen, az ide érkezőknek.

A városka polgármestere, Básthy Béla a település számos örömét, megoldandó problémáját vázolta fel röviden, nemcsak azt, ami a turizmust érinti. Ilyen például, hogy a helybeliek nagy része a határ túlsó oldalán találja meg boldogulását, ezért jellemző a munkaerőhiány, elsősorban az építőiparban, szolgáltatásokban, de a vendéglátásban is.

Kérdésemre – nem kellene-e jobban építeni a borturizmusra – Básthy Béla igennel felelt, hozzátéve, legalább annyira fontosak a belföldi, mint a külföldi vendégek. A pár kilométerre lakó osztrákok ugyanis ritkán járnak ide kóstolgatni-szomszédolni, sajnos. Pedig a cáki pincesor – jelen sorok szerzője szerint – sokkal autentikusabb és hangulatosabb hely, mint a Grinzing, igaz, ez utóbbi Bécs részeként már nem is a borról szól, és az utóbbi időben mintha hanyatlott is volna. Talán elkelne a mostaninál hatékonyabb külhoni marketingstratégia.

Ahogyan az ország legrégebbi és mindig is a település javát szolgáló, felújítás alatt lévő gyönyörű épületben elhangzott, a páratlan szépségű tér, ahol a Sgraffito-ház is látható és néhány más régi épület, mint kedvencem, a szépséges Patikamúzeum, akkor kap XXI. századi miliőt, ha fiatal, új vállalkozások veszik körül.

Örvendetes, hogy ilyenben sem szenved hiányt a város, ahol – ahogyan a régi mondás tartja – vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak.

A Az Alpokalja magyar kincsei – Szeretlek, Szombathely – Ölellek, Kőszeg bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A konferencián elhangzott, hogy ezzel a módszerrel valamennyi résztvevő pénzt és időt, egy-egy beruházás esetében akár hónapokat takarít meg. A BIM alkalmazása növeli az ágazatra évek óta jellemző alacsony hatékonyságot, javítja a nyersanyag-felhasználást, a munkamegosztást, gátat szab az energiapazarlásnak, gyorsítja a hibák felismerését és megszüntetését, megkönnyíti az adminisztrációt, egyszerűsíti a kommunikációt. Egyértelműen ez a jövő útja, ha úgy tetszik, a „csodafegyver”.

Az „Építőipar 2021” konferencia szakmai hozzászólói saját tapasztalataik alapján azt is elmondták: a munkafolyamatok összehangolása mellett a digitalizáció, a BIM alkalmazása a költségek nyomon követését, az elszámolást is támogatja. A megrendelő nem pusztán egy számlát kap az elvégzett munkáról, hanem a csatolt modellnek köszönhetően azt is ellenőrizheti lépésről-lépésre, hogy pontosan mire ment el a pénze.

Az épületüzemeltetési szoftverek, mint a PlanRadar használata ma már lehetővé teszi, hogy a változtatásokat minden résztvevő azonnal lássa és hozzáférjen a számára szükséges információkhoz. Az időbélyeg segítségével pontosan látható, hogy mikor, hol történt az esetleges hiba, a felelősök is azonosíthatóak, ami az azonnali reagálás mellett az utólagos ellenőrzést, a nyomon követhetőséget, valamint a megrendelő pontos, naprakész tájékoztatását is megkönnyíti.

Az építőipar működését meghatározó területek összekapcsolását, az együttműködés kialakítását itthon az is hátráltatja, hogy ma még igen széles az BIM-olló, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak kevesen használják magas szinten az épületinformáció-modellezést, miközben sokan még a bevezetésétől is nagyon messze vannak. A képzeletbeli olló alsó szára pedig kezdi visszahúzni a felsőt. Ezt kell megakadályozni, ha az ágazat meg akarja szüntetni a hároméves lemaradást. Nem a Nyugathoz, önmaga lehetőségeihez képest.

A A magyar építőipar kihasználatlan „csodafegyvere” bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Napjainkban a koronavírus-világjárvány segíti az álhírek terjedését. A pandémia idején otthon, a négy fal között mindenki szeretne valamilyen bizonyosságot, megerősítést kapni a veszélyhelyzetről. Ilyenkor gyakrabban tűnnek fel azok az állítólagos „szakértők”, akiknek bejegyzései, posztjai és videói a közösségi oldalakon vírusként keringve hivatkozási alappá válnak. Éppen ezért most – jobban, mint valaha – életbevágó felismerni az álhíreket, és felvértezni magunkat a hamis és a megtévesztő információk kiszűrésének képességével.

Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtár és a kebelében működő Könyvtári Intézet honlapján az álhírek visszaszorítására szolgáló információkat összefoglaló szemletanulmány vált elérhetővé, amely számos nemzetközi kezdeményezésre felhívja a figyelmet.

A Könyvtáros-egyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) évek óta kiemelt figyelmet szentel a könyvtárak álhírek elleni küzdelmének elősegítésére, ugyanis a bibliotékák már régóta szerepet játszanak abban, hogy erősítsék a használók kritikus szemléletét és az általuk talált információk megfelelő kezelését. Kezdetben ezek az erőfeszítések csak a felsőoktatási könyvtárakat látogató hallgatókat célozták meg, ám az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált az, hogy mindenkinek rendelkeznie kell a tudatos tájékozódáshoz szükséges alapvető készségekkel.

A koronavírus-járványra reagálva az IFLA elkészítette a népszerű „Hogyan vegyük észre az álhírt?” című infografika frissített verzióját, fokozott figyelmet fordítva a forráshitelesség ellenőrzésének szükségességére, és felismerve, hogy sokak számára a hírek már többnyire a közösségi médián keresztül terjednek.

Az Amerikai Könyvtárak Egyesülete (ALA) honlapján több, a járványt érintő kiemelt hír olvasható, illetve hatalmas forrásgyűjteményeket tett közzé számos kapcsolódó témában is. Az ALA folyamatosan nyomon követi a koronavírus terjedésével kapcsolatos eseményeket, kiemelten kezelve a WHO által definiált infodémiát, amely kifejezés a hitelesség szempontjából szelektálatlan információözönre utal. Az ALA felismerte azt is, hogy a közegészségügyi válság milyen hatással lehet a könyvtári dolgozókra, és alapos forrásgyűjteményt tett közzé arra vonatkozóan, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a könyvtárak hogyan gondoskodnak munkatársaikról, miként kezelik a munkafolyamatokat, illetve szükség szerint hogyan függesztik fel őket, valamint külön figyelmet fordít a gyűjtésben a járványhelyzet alatt az előtérbe tolakodó álhírveszélyre.

A Könyvtári Intézet – folyamatosan követve az aktuális nemzetközi szakmai trendeket – már 2019-ben beemelte a népszerű Határtalan könyvtár – K2 továbbképzési műhelysorozat témái közé az álhírek könyvtári kezelését Húzzuk be a fake-et! Könyvtárak az álhírek ellen címmel.

A március elején indult Könyvtárak.hu portál, amelyet az intézet munkatársai gondoznak, s amely a lakosság és a szakemberek tájékoztatására egyaránt szolgál, azonnal reagált a koronavírus hazai megjelenése miatt a könyves közgyűjteményekre háruló átállási problémákra azzal, hogy felületet kínált a távoli elérésű könyvtári szolgáltatások bemutatására, a forráshelyek térképes megjelenítésére. Az információáradatban való eligazodás megkönnyítése végett számos magyar bibliotéka gyűjtötte össze és tette közzé online csatornáin az országos és az adott településre vonatkozó, koronavírussal kapcsolatos rendelkezéseket, a megbetegedés megelőzésére szolgáló tanácsokat. A könyvtárak így, a hiteles információforrások bemutatásával tudják a leghatékonyabban megfékezni az álhírek terjedését.

A weboldal szolgáltatásait 272 könyvtár osztotta meg a nagyközönséggel. Közülük 70 intézmény pedig a pandémiával kapcsolatos hiteles információkat is szolgáltat.

A Könyvtárak hitelességgel az álhírek ellen bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Kutatókból álló szakértői csoport olyan eljárásrendet dolgozott ki, amellyel azonosíthatók a potenciális új kórokozók, és képesek lehetünk megelőző módon tenni a járványok kialakulása ellen. A DAMA protokoll alkalmazásával a világon elsőként Magyarország veheti át a kezdeményezést az ismeretlen kórokozóktól. Az mta.hu Szathmáry Eörssel, a csoport vezetőjével készített összefoglalót.

A csoport kiindulópontja, hogy a világ, amelyben ma élünk, egyre kedvezőbb körülményeket teremt a világméretű járványok kialakulására, és civilizációnk bonyolult szövete egyre érzékenyebb az ilyen nagy megrázkódtatásokra. Szomorú irónia – és a gondolatok tűpontos

illusztrációja –, hogy a néhány hónapja elkészült dokumentum példái

között még nem szerepel az új koronavírus, és a most kialakult helyzet

az elkerülendők között tűnik fel.

Éppen ezért tanulságos röviden összefoglalni, mit tudunk a jelenlegi koronavírus-járványról:

A vírus állatról – minden valószínűség szerint denevérről – „ugorhatott át” az emberre. Számos genetikai rokona ismert különféle állatfajokból, és szintén a koronavírusok családjába tartozik a 2000-es évek elején Kínában felbukkant SARS, majd pár évvel később a Közel-Keleten feltűnt MERS vírusa. Egyik sem okozott ugyan világjárványt, ám így is több száz áldozatot követelt.

Világosan látszik, hogy a földrészeket átívelő utasforgalommal a kórokozó meglehetősen gyorsan eljutott a világ minden tájára, és a hosszú ideig tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató hordozók miatt kevés esély volt arra, hogy a terjedést meggátló hatékony, de az emberi szabadságot nem végletesen korlátozó intézkedéseket hozzanak.

Az olaszországi tudósításokból látható, hogy egy ilyen viszonylag alacsony halálozási arányt mutató fertőzés is képes kimeríteni még oly fejlett államok egészségügyi kapacitásait, a hírekből és az előrejelzésekből pedig az is világos, hogy súlyos gazdasági következményekkel kell miatta számolni.

A friss és fájdalmas tanulságok a következőkben foglalhatók össze:

A vírusok és más potenciális kórokozók biológiai tulajdonságaiknak köszönhetően „ugrásra készen várják”, hogy emberi fertőzést okozzanak.

Az emberiség lélekszámának növekedésével és a természetes élőhelyek zsugorodásával az emberre veszélyes kórokozók felbukkanásához szükséges ember-állat találkozások száma nő.

Világunk ideális lehetőséget ad egy kórokozónak, hogy napok alatt kontinensnyi távolságokat küzdjön le.

A Földünk legtávolabbi pontjait összekötő gazdasági kapcsolatok megszakadása beláthatatlan következményekhez, akár a civilizáció összeomlásához is vezethet.

Ezek az összetevők már így is eléggé vészjósló képet mutatnak, azonban még nem beszéltünk egy kulcsfontosságú tényezőről: a klímaváltozásról. Ez a soha nem látott sebességű folyamat ugyanis nemcsak a mi életünket rendezi át, de a kórokozók és hordozóik számára is teljesen új kényszereket és lehetőségeket teremt. Ha az eddigiek a puskapor összetevői voltak, a klímaváltozás az, ami tökéletesen összekeveri őket, és utána valóban elég egy szikra a robbanáshoz. Ráadásul a kórokozók nemcsak közvetlenül törhetnek az életünkre és egészségünkre, hiszen ugyanilyen globális járványok fenyegetik a mezőgazdasági növényeket és a haszonállatokat is. Gondoljunk csak a legfrissebb ilyen kórságra, a Magyarországon is rohamosan terjedő afrikai sertéspestisre.

Ezt a helyzetet úgy is lehet tekinteni, mint az emberi civilizáció által felhalmozott tetemes adósságot. Belaktuk a világot, jócskán markoltunk a természet erőforrásaiból, és előrerohantunk a technológiai fejlődésben – eközben pedig nem fordítottunk elegendő figyelmet és erőforrást annak a természeti világnak a megértésére, amely körülvesz bennünket.

Ezt az adósságot próbálja valamelyest törleszteni az Ökológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) szakemberei által kidolgozott protokoll, mely a lehetséges fenyegetések feltérképezésével és a hozzájuk igazított cselekvési tervekkel próbálja elejét venni a fent említett szikra fellobbanásának.

Az eljárásrend a DAMA névre hallgat, amely a „Document–Assess–Monitor–Act”, vagyis „Dokumentáció–Értékelés–Monitoring–Cselekvés” rövidítése. Lássuk sorjában, mit is értünk az egyes lépéseken!

Az első feladat a potenciálisan veszélyes kórokozók és hordozóik fölkutatása. Mivel az összes élőlény vizsgálata irreálisan nagy feladat lenne, a protokollt kidolgozó szakértők azt ajánlják, hogy összpontosítsunk az emberi civilizáció és a természet határterületeire, és azokra az élőlényekre, amelyek e határterületeken mozognak. Így például érdemes lehet odafigyelni a kertvárosokban, parkokban nagy számban élő sünökre, a településekre bejáró rókákra vagy éppen a sertéshizlaldák lámpái körül rovarokat kapdosó denevérekre.

Természetesen külön figyelmet érdemelnek a kórokozókat átvivő élőlények, mint például a kullancs- és szúnyogfajok. A szakértők azt javasolják, hogy a kutatásba a szakirányú intézmények mellett érdemes bevonni a társadalmat is: a természetjárókat, horgászokat, vadászokat.

Az alapos dokumentáció a kutatók várakozásai szerint rengeteg ismert és sokáig ismeretlen potenciális kórokozót mutat majd ki. A következő lépésben értékelni kell az ő veszélyességüket. Az értékelés alapját eddigi ismereteink adhatják az újonnan felfedezett kórokozók genetikailag hasonló rokonairól. Fontos továbbá a kórokozó terjedésének ökológiai viszonyait is értékelni. Tehát érdemes például odafigyelni a hazai denevérekben gyakori vírusra, ha tudjuk, hogy közeli rokona okozott emberi megbetegedéseket. Hasonlóan fontos számon tartani, ha ismert emberi kórokozók – például az inváziós szúnyogfajok, behurcolt kullancsfajok – a klímaváltozás következtében megtelepszenek Magyarországon – még akkor is, ha konkrétan a másutt terjesztett összes kórokozót még nem mutatták ki a nálunk begyűjtött példányokból.

Folyamatos mintavételezéssel és az előfordulási adatbázisok figyelésével meg lehet becsülni, hogy melyikük kezd aggasztó terjeszkedésbe. Az alapos figyelés folyamatos felügyelet, amely segíthet megtalálni azokat a tényezőket is, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a járványtani folyamatokban. Így például elképzelhető, hogy egy kórokozót, illetve vektorát egyetlen tényező (például a tél huzamosan hideg időszaka) tart távol egy területtől, és a klíma változásával előre jelezhető a megjelenése újabb élőhelyeken.

Az előző három lépésben gyűjtött adatok ráirányítják a figyelmet a valós veszélyt hordozó kórokozókra, és a beavatkozás lehetőségeit is feltárják.

A főszerep a kommunikációé: megfelelő formában közvetíteni kell az információkat a szakhatóságoknak és a társadalomnak, hogy valóban meg is történjenek a szükséges beavatkozások.

A kutatók szerint Magyarország képes a DAMA-n alapuló rendszer elindítására és működtetésére. Már ez is hatalmas lépés a jövő kórokozói elleni felkészülésben, azonban – amint az az új koronavírus kapcsán látható – a fenyegetés gyakran igen messziről érkezik. Ezért a rendszer magyarországi bevezetése egyúttal példaként szolgálhatna más országok számára, és végül, ha elegen csatlakoznak hozzá, kialakulhatna egy világméretű korai előrejelző hálózat.

A részletes munkaanyagot az MTA megküldte a kormánynak.

A protokollt összeállító csoport egyik tagja, Földvári Gábor saját munkája is jól illusztrálja a korai előrejelzés fontosságát. Íme, egy rövid összefoglaló a margitszigeti városiasodott sünök járványtani szerepét vizsgáló kutatásáról:

„A Budapest szívében található Margitsziget méltán népszerű kulturális értékei, pihenési és feltöltődési lehetőségei, valamint természeti szépségei miatt. Jellemző lakói a szigetnek a sokak által kedvelt keleti sünök. Kedves megjelenésük ellenére azonban rengeteg kullancsot hordozhatnak, amelyek révén veszélyforrások is lehetnek. Ennek részleteit tanulmányozta Földvári és kutatócsoportja három egymást követő éven át. A fontos ökológiai paraméterek dokumentálása közben figyelemreméltó megfigyeléseket is tettek. Először is, hogy ezek a városi léthez nagyon sikeresen adaptálódott emlősök többszörösét érik el a természetes egyedsűrűségüknek, ha egy városi parkban élnek. Másodszor: a sünök kivételesen nagy mennyiségű kullancsot hordozhatnak magukon. Az intenzív és rendszeres terepmunka alkalmával mintegy 400 sün egyedet vizsgáltak meg. Ez nem lett volna lehetséges önkéntes érdeklődők nélkül. Néha negyvennél is több volt a lelkes amatőrök, hallgatók, családtagok, barátok száma, aki segített a sünök éjszakai befogásában, szállításában és szabadon engedésében.

A vizsgált kb. 10 ezer kullancs többsége közönséges kullancs (Ixodes ricinus) volt, amelynek a legfontosabb helyi fenntartó gazdájának a sünök bizonyultak. Egyetlen példány azonban az egzotikus Hyalomma marginatum kullancsfajhoz tartozott, amely a krími-kongói vérzéses láz vírusának ismert terjesztője. Ez a felfedezés rámutatott annak a fontosságára, hogy még a közvetlen környezetünkben is szükséges figyelni a kórokozókat és az őket terjesztőket.

Az is kiderült a vizsgálatok során, hogy noha a sünök maguk nem mutatnak tüneteket, mégis baktériumok sokaságának a hordozói, pl. a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferi sensu lato-t, az Anaplasma phagocytophilumot, a Neoehrlichia mikurensist és Rickettsia-fajokat, amelyek emberekre is veszélyesek. Megfigyelték, hogy ennek ellenére kevés ember számolt be kullancs csípéséről a szigeten tartózkodás után. Közelebbről megvizsgálva rájöttek, hogy a rövidre vágott gyepen tartózkodás után senki sem szed össze kullancsokat. Ez amiatt van, mert az alacsony aljnövényzet nem tartja meg a kullancsok számára oly szükséges magas páratartalmat. Szignifikánsan nagyobb kullancssűrűséget találtak azonban a bozótos, rejtettebb részeken, amelyek kedvezők voltak a kullancsok túléléséhez.

Tehát az emberek leginkább úgy szedhetnek össze kullancsot magukon, ha – mivel csak két nyilvános illemhely volt a szigeten – a bozótosban könnyítenek magukon. Ebből adódik egy egyszerű, olcsó, de a kullancsok által terjesztett összes kórokozóval való fertőzés rizikóját szignifikánsan csökkentő intézkedés: létesítsenek a mostaninál több nyilvános illemhelyet a városi parkokban (kivonat a The Stockholm Paradigm: Climate Change and Emerging Disease c. könyvből; Brooks et al., 2019).

A Magyar tudósok a járványok ellenében bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Mintha azt a képtelen állítást fogalmazta volna meg, hogy a magyar kormány (nyilvánvalóan egyetemet végzett tagjainak összessége) nem fogadja el a „társadalmi nemek” létezését.  (Azok ugyanis léteznek, mint alább még szó lesz róla.) De utána néztem, ugyanakkor a Magyar Távirati Iroda ennél kategorikusabb formában tudósított ugyanarról (a december 19-i kormányinfóról szóló szövegében, ami a kormány honlapján hivatalos hivatkozásként olvasható.) Ezért aztán gondolatban megkövetem az Euronews szerzőit: ők még elegánsak voltak.

A hivatalos (MTI-)szöveg jóval kevésbé: „A miniszter, kérdésre kijelentette azt is, hogy az országgyűlés nem fogja ratifikálni az Isztambuli Egyezményt. Szerinte annak ehhez az ügyhöz semmi köze, és a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet ad. Az egyezmény körüli „hisztéria” szerinte azért folyik, hogy a kormány fogadja el: az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek, ezt azonban a kormány nem akarja elfogadni”.  Ebben a fogalmazásban a miniszter egy bizonyos körben kedvelt tévesztést (modernkedően: fakenewst, durvábban: hamisító propagandalózungot) tálalt fel.

Az Euronews feldolgozott tudósításában ez olvasható: „Nőjogi civil szervezetek szerint ismét bebizonyosodott, hogy az intézményrendszer nem készült fel a hasonló esetek (a győri gyermekgyilkosság előzményeivel összefüggő nő- és gyermekvédelmi intézkedések – a szerk.) kezelésére, a megoldás a civil szervezetek bevonása és az isztambuli egyezmény ratifikálása lenne. Az utóbbi egyezményt Magyarország ugyan aláírta, de a magyar jogrendbe beépíteni – ratifikálni – ideológiai okokból nem hajlandó. – Az országgyűlés nem fogja az egyezményt ratifikálni, de még egyszer mondom, minden egyes olyan védelemre vonatkozó előírást, ami akár gyermekjogokkal akár női jogokkal kapcsolatos, azt a magyar jogrendszer részévé tettük, ha bárki mást állít, akkor hajlandóak vagyunk a részévé tenni, de azt nem fogadjuk el, hogy vannak társadalmi nemek, úgyhogy azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzet konzerválható – mondta Gulyás.  (Forrás: Euronews. „Magyarország – A kormány a túl enyhe büntetőbíráskodásban látja a győri gyerekgyilkosság okait – Írta: euronews • 19/12/2019 – 18:54)

Az Euronews tudósítása ideológiai okokra vezeti vissza az isztambuli egyezmény ratifikálásának magyar kormányzati és parlamenti elutasítását. Ez aligha légből kapott állítás. Csakhogy ez a „nem fogadjuk el, hogy vannak társadalmi nemek”, illetve az MTI hivatalos verziójában: „az egyezmény körüli hisztéria azért folyik, hogy a kormány fogadja el: az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek, ezt azonban a kormány nem akarja elfogadni” – azzal a „hanem” szóval az ideológiai berzenkedését: egy délibábos látomás elleni küzdelmével járatja le.

A „társadalmi nem” szociológiai fogalmát tévesen azonosítja a biológiai nem fogalmával, amit az előbbi sem nem tagad, sem nem relativizál. Azt kutatja, hogy a férfinak és nőnek született egyedek miként léteznek az adott társadalmakban.  

Volt már ilyen „nem akarja elfogadni”, a mai „legöregebb emberek” életében is. E korosztály közmondásosan feledékeny, ám én még emlékszem azokra az időkre, amikor a Kreml hadakozott olyan tilalmas „burzsoá áltudományok” ellen, mint például a kibernetika, vagy éppen a szociológia „kapitalista huncutsága”. (Hol volt akkor még a külföldi politikai folyamatok profi hackerekre bízott befolyásolásának lehetősége…)

Nehéz elhinni, hogy Gulyás Gergely miniszter a gender-tanulmányok vonatkozásban oly tájékozatlan volna, hogy a különbségtétel újdonság lehetne a számára. Mivel kiváló német nyelvtudása ismert, szíves figyelmébe ajánlanék egy német (müncheni) egyetemi (szociológiai intézeti) forrást, ahol számos kérdést és választ talál, mégpedig meglehetős alapossággal, sőt pro/kontra érveket felvonultató szakirodalmi linkajánlókkal:

képernyőfotó a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Társadalomtudományi Kara Szociológiai Intézetének oldaláról, ahol a több nyomtatott oldal terjedelmű ismertető és a téma feldolgozásához a szakirodalmi linkajánló található.

A Müncheni egyetemi linkajánló nyugati „áltudományok” és más huncutságok megismeréséhez bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.