Csak egy Földünk van – Víz: és ezt mindnyájan akarjuk

Miközben az emberiség a világűrben fürkészi: vajon melyik közelebbi, vagy távoli bolygón lehet víz, hiszen az élet feltétele, és jelenlegi otthonunkban a Földön már rég nem áll korlátlanul az emberiség rendelkezésére, aközben éppen itt, a „talpunk alatt” lévő vízkinccsel nem bánunk elég okosan és előrelátóan. Pedig mai tudásunk szerint a Földről elköltözni sokkal nehezebb, mai tudásunkkal: lehetetlen, mint (meg)óvni és hatékonyan gazdálkodni a meglévő vízkészleteinkkel.

Az Európa Klub legutóbbi rendezvényén a „Klímaváltozás, víz, Európa” című előadás (alcíme ez volt: Nagy politikai duma vagy térdre, imához?) vonzott telt házat. Az magával ragadóan előadó: Szöllősi-Nagy András (jobb oldali kép) egyetemi tanár, a Sustainable Water Future Program elnöke nem sok kétséget hagyott afelől közérthetően megfogalmazott és minden gondolatával felkavaró összefoglalójával, hogy a mai vízgazdálkodási gyakorlat fenntarthatatlan, nem lokális ügyről van szó, bolygónk élhetőségének fenntartása a tét, és az egész klímaváltozás a vízről szól.

Évtized múlva az emberiség 85 százaléka (!) víz-stresszes területen fog élni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szennyvizek 85 százaléka már ma is tisztítás nélkül folyik el, és Föld vizeinek csak 2,5 százaléka édesvíz, aminek a 60 százaléka szilárd, tehát közvetlenül nem hozzáférhető, a maradék 90 százaléka a felszín alatt rejtőzik (például a Szahara alatt), akkor kiszámítható, hogy az embernek édesvizeink mindössze 0,07 százalékához van közvetlen hozzáférése. A népesség pedig őrületes tempóban növekszik. A bolygónkon eddig valaha élt homo sapiens fele a kortásunk! Öt–tíz év, és a vízkivéttel elérjük azt a pontot, ami után már visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg. A válságpont átlépését világméretű vízválság és annak igen súlyos lokális hatásai fogják jellemezni.

A klímaváltozás (is) a vízről szól. Az üvegházhatás, a Föld felmelegedése ördögi folyamat, hiszen ha megnő a levegő hőmérséklete, felgyorsul a vizek párolgása, több a felhő, soha nem látott esőzések és árvizek gyakorisága is nő. Már ma is a természeti katasztrófák négyötöde víz eredetű. A század végére 2–6 fokkal lesz magasabb közép-hőmérséklet, felborul az ökoszisztéma, eltűnik a Golf-áramlat, rohamosan olvadni fognak a sarkvidékek, a gleccserek, az emelkedő tengerszintek miatt irdatlan nagyságú emberi élőhely tűnik el, például Szibériában már most metán-robbanások jelzik, hogy nagy a baj. Optimizmusra semmi okunk. És mindez nem tőlünk távoli térben és időben zajlik, hiszen pusztító árvizek Német-, Franciaországban már nem is olyan rég tomboltak, és a 2013-i budapesti árvíz sem volt hasonlítható az előzőkhöz. Mielőbb lépnie kell az emberiségnek. Ma az biztos, hogy a Párizsi Klíma-megállapodás alap, az pedig szörnyű bűn az emberiség ellen, hogy az USA éppen kilép belőle. Klímahisztiről beszélni egyenlő a klímabutasággal, a hatalmi arrogancia diadalával. Csak remélhető, hogy mindazok a meghatározó erők, amelyek az alapvető természettudományos ismeretek hiányában szenvedve képtelenek az intelligens dialógusra – hamar eltűnnek. Miközben „hitviták” folynak, aközben nincsen B-terv, mert nincsen B-planéta. Csak egy és megismételhetetlen Földünk van, ez az emberiség hazája. Ezt tudomásul kell vennünk.

Sokakban felvetődik a kérdés, lesz-e háború a víz miatt, miképpen az olaj birtoklása is megannyi konfliktust okozott. Az bizonyos, hogy a 2030-as évekre a víz lesz a legfontosabb stratégiai eszköz a Földön, azután, hogy a víz mostanáig az együttműködés forrása volt.

Hogyan lesz ezután? Helyi konfliktusok máris vannak, a migrációs áramlatokat Afrikában már eleve a vízhez jutás vezérli. De nem kell olyan messzire tekintenünk, hiszen Miskolctól észak-keletre is majdnem olyanok a körülmények, mintha Kampalában lenne az ember!

Határozott paradigma-váltásra van szükség – állítják a szakemberek. Több tározótér szükséges. Olyan tudás és technika van az emberiség kezében, amellyel pontosan előre jelezhető minden. Adat-milliárdokkal dolgozhatunk a műholdak jóvoltából, ma már a mesterséges intelligencia támogatása sem fikció. A digitális vízgazdálkodásé a jövő. A tudományos kutatások a kezünkbe adják a jó megoldásokat. Az, hogy egy valamikor nagyhangú államtitkár vezényletével a magyar kormány megszüntette, beszántotta és a helyét is sóval hintette be a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézetnek, a VITUKI-nak, amely Európa egyik legelismertebb kutató bázisa volt, az a helyi „bölcsességet” mutatja.

A nagyon meggyőző előadást követően a hallgatóság újabb megközelítéseket vett fel kérdéseivel. Mint például: sótalanítsunk-e tengervizet?  Igen, de ez csak bizonyos területeken segít, és nem ivóvíznek, hanem az öntözéshez, ahogyan Izrael sikeresen alkalmazza.

Kérdések érkeztek Bős-Nagymaros témában, amelyről kiderült, hogy még mindig érinthetetlen. Nem kutatható, nem bolygatható az egykori egyértelműen politikai termékként leírható ügy. Bajnak máig velünk maradt, és minden bizonnyal meg kell majd építeni azt, amit ellenzői szívesen neveztek sztálini tervnek. Ám jó, ha tisztán látunk, és tudjuk, hogy ez a terv a múlt század 30-as éveiből származik, és ma már jószerivel csak a szakmabeliek tudják, ki volt Mosonyi Emil, a Kossuth-, és Széchenyi-díjas vízépítő-mérnök, és az sem biztos, hogy Vásárhelyi Pálról tudják a mai megmondóemberek, hogy ki volt, mit alkotott. Ilyen hazai körülmények között, ahol egyébiránt teljes a dezintegráció az energetika, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem kutatása, tervezése, szervezése területén, nehéz reménykedően tekinteni a jövőbe.

A globális problémák  Trump-féle buta, szakmaiatlan, önző megközelítése igen is a mi problémánk, nem hagyhatjuk egy hozzá nem értő, önimádó pillanatlovag ártó hóbortjának következményeit az utánunk jövő generációkra. Nem szabad, tilos belépni az ostobaság zsákutcájába, és ezt tudatosítani kell valamennyi ország vezetésével. A ma meg nem tett lépések a holnapot veszélyeztetik.

Nagyon közel a krízispont, elkezdődtek a visszafordíthatatlan folyamatok, és aki ezt nem érti (meg), az a jövő nemzedékeitől rabolja el az életteret. A „térdre, imához” egyáltalán nem üdvözítő megközelítése a problémáknak.

Harcot kell hirdetni az ostobaság, a tudatlanság, a restség, a gőgös és dölyfös hatalmak ellen. Hallgatni kell a tudós bölcsességre, hogy valóban bekövetkezzék a paradigmaváltás, a valódi felelősségvállalás – a még sokáig élhető Földünkért.