Hagyományosan évente egyszer, szilveszter táján szokott megjelenni a minisztertanácstalanság lapja, a Fanyar Hírlap. Előállítói az egykori Magyar Hírlap számos országban Iróniában, Humorban, Önkritikában, Kritikában is otthonos munkatársai voltak. Miként az 1988. évi Fanyar Hírlap vezető írásából is kiderül, kitűnő érzékkel és szellemesen mutattak rá az akkori magyar belpolitika és gazdasági élet helyenként nemzetközi felhangokkal kísért hibáira. A lapból százszámra kértek az akkori állampárt és a kormányzat tisztségviselői, hogy ki-ki a vérmérséklete és humora függvényében kinevethesse önmagát, vagy kárörvendően azokat, akikre a cikkekből ráismert.
Rázós utakon járt – A balkéz-szabály veszélyei – Hitelt vett fel rá
Ne reméljen túl sokat érte – mondta a mester, miközben füles szőrmesapkáját a tarkójára tolta, közben egyetlen pillanatra sem véve le szemét a kocsiról. – Megnéztem a forgalmiját, 44 éves lesz. No, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a 44 év minden kocsi életében matuzsálemi kort jelent. Láttam én már Fiatot vagy roncsokból összeszerelt Mercedest, és azt mondtam magamban: ezek teljesen újak. Pedig azok is ugyanannyi idősek voltak, mint ez, itt.
- Elkeserít, mester – hebegtem. – Lássa be, hogy a Dáciánál a miénknek sokkal jobb a fűtése, a világításról nem is szólva. Igaz persze, hogy többet is fogyaszt. Nem akarom dicsérni, de a Polski Fiatnál sokkal csendesebb. Nem szívesen hozom fel példának a Trabantot. Mondják, hibás a futómű beállítása, a kocsi mostanában erősen balra húz…
A mester rezzenéstelen arccal hallgat, majd akkurátusan bemászik a kocsi alá. Zseblámpát húz elő köpenyéből, megvizsgálja a fenéklemezt, azután kiszól:
– Milyen utakon jártak maguk ezzel a kocsival? Helyenként rohad, a karosszérián belül tenyérnyi rozsdafoltok és néhány ügyetlen javítás nyoma. Karambol volt?
– Az apróbb koccanásokat leszámítva csupán egy komolyabb, októberben lesz harminchárom éve.
– Csúszós volt az út? – vigyorog a mester.
Nem, balkéz-szabály.
– Mekkora volt a kár?
– Felbecsülhetetlen. Mindenesetre utána új féket kapott a kocsi. A teljes kormányt ki kellett cserélni. Előre is piros lámpákat tettek. Aztán az ajtókon
is akadt némi javítani való, hiszen attól kezdve lényegesen szorosabban zártak, mint a baleset idején. Átalakították az irányjelző berendezést is, mert akármennyire fordítottam el a kart, mindig a bal oldali égő villogott. Valami nem volt rendben a kocsival, mert attól kezdve pár évig a vidéki utakon mindig felforrt benne a víz. A városban viszont keveset fogyasztott.
– Ugyanazok a tünetek, amik 1968-ban a Skodánál jelentkeztek. Felforr a víz, hatástalan a fék, karambol, ráadásul egyszerre több járművel, azután kormánycsere. Nem gondolja, hogy ez valamiféle típushiba lehet ezeknél a kocsiknál? – vakargat ja feje búbját a mester.
– Ilyesmire nem szívesen gondol az ember, különben is, én csak felbecsültetni hoztam magához.
– Egyáltalán, a magáé ez a kocsi?
– Erről papírom van, bár a szomszéd kételkedik az okmány hitelességében. Azt mondja, hogy a jobb oldali egyharmada nem az enyém, hanem az ő Dáciájából való. Csak kölcsönben van nálam.
– Van valamilyen teher rajta? Úgy értem, kifizette a vételárat?
– Az árát már sokszorosan, bár másfél évtizede – amikor megszorultunk kissé –, hitelt kellett fölvennünk rá. Tizenhat és fél milliárdot. Ezt megelőzte – húsz éve – egy teljes átalakítás. Pontosabban: azt hiszem, becsaptak a szervizben. Hatvannyolcban azt mondták, át kell alakítani a kocsit. Nagyobb teljesítményű lesz, visszakapja a jobb oldali irányjelzőt is – ígérték –, pár év múlva azonban kiderült: kamu volt az egész. A forgalmiba beírták ugyan, hogy – ezt-azt bütyköltek rajta, de ugyanolyan lomha maradt, mint azelőtt. Voltak hetek, amikor csak hátramenetben lehetett vele közlekedni, a hitel pedig, amit a nagyjavításra felvettünk, benzinre ment el. Felzabálta ez a dög.
– Azért mégsem kellene rugdosnia ezt a kocsit – mordul a mester. – Különösen, ha 16 milliárd híján nem is a magáé. – Arra nem gondolt még, hogy egy alapos nagyjavítás nem ártana?
– Vállalja?
– Hogyne. Akár össze is állít hatná a hibajegyzékeket.
– Mindenekelőtt a fogyasztást kellene visszafogni. Aztán észrevettem, rázós úton hajlamos arra, hogy jobbra húzzon. Bedöglött az ablaktörlő is, ilyen sáros úton pedig mégsem állhat le az ember ötpercenként, hogy letörölje az ablakot, bár az autórádióban percenként elmondják, milyen fontos a tisztánlátás. Megbolondult a duda is. Hol a Himnuszt játssza, hol az Internacionálét, hol a cserkészindulót, néha meg a székely himnuszt. I
– Melyiket szeretné hallani a jövőben?
– Azt, hogy: töf, töf.
– A kormánymű milyen?
– Új, németh főcsapágyat kapott, a többi alkatrészhez – mondták –, egyelőre nem kell hozzányúlni. Apróbb cserék persze lehetségesek.
– A karosszériával mennyire elégedett?
– Magyar darab mind, Dácia-elem egy sincs benne.
– Ne cseréljük ki Volkswagenre vagy Ladára?
– Nem kell. Nekem jó lesz ez így is. Ha már egyszer történelmileg így alakult ki.