Diákmunkásokat várnak a nyári szünetben

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, milyen célra keres diákmunkásokat az idei nyáron. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, a gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátásához 1600-1750 forint közötti órabért kaphatnak a jelentkezők. Kétezer forintot elérő órabérre főként azok a diákok számíthatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban, telefonos ügyfélszolgálatban vagy információs technológiai területen alkalmaznak. (Az MTI nyitó képéhez: az 1950-es éves második felében, a 60-asokban a Hanság lecsapolása volt a legnehezebb nyári munka — aminek fizetsége a remény volt, hogy a diákok az ott szerzett jó pontok birtokában bejuthatnak a főiskolákra, egyetemekre.)

A múlt évihez mérten látványosan csökkent az év közben a kiskereskedelemben foglalkoztatott diákok száma, ami összefüggésben van az ágazat forgalomgyérülésével. Ezen a nyáron azonban itt fellendülés várható a diákmunkát illetően, mivel a szabadságolások miatti helyettesítésnek ez a legkézenfekvőbb módja. Szintén a szabadságok miatt nő meg a gyártás és a logisztika területén is a diákok iránti igény, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban viszont a csúcsszezon növeli a keresletet irántuk.

A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy tavaly óta SZJA-mentes a 25 évesnél fiatalabbak jövedelme. Így a diákszövetkezetben foglalkoztatott tanulók teljes egészében megkaphatják a bruttó órabérüket, ami a jelenlegi átlagnál (1800 forint) 270 forinttal nagyobb jövedelemmel jár – óránként.

A diákmunkára jelentkezéskor előny, ha a jellemzően heti 20-25 órára vállalkozók munkaidejük alakításával rugalmasan tudnak alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.