DiscoverEU: 35 000 vasúti jegy vár az európai fiatalokra még az ősszel

Az Európai Bizottság ma tette közzé a DiscoverEU program őszi pályázati felhívását, aminek köszönhetően 35 000 fiatal kap olyan vasúti igazolványt, amivel fölfedezheti Európát és annak gazdag kultúráját.


A felhívásra ma déltől október 25-én délig pályázhatnak az érdeklődők az Erasmus+ programországokból. Az utazási igazolvány elnyeréséhez a fiataloknak mindössze jelentkezniük kell az Európai Ifjúsági Portálon, és meg kell válaszolniuk 5 plusz egy kvízkérdést. A sikeresen válaszoló, 2004. január 1. és 2004. december 31. között született pályázók legfeljebb 30 napig utazhatnak Európában 2023. március 1. és 2024. február 29. között.

2022-ben az ifjúság európai éve alkalmából a szokásosnál több, összesen 70 000 utazási igazolvány találhat gazdára. A kedvezményre jogosító kártyát elnyerők továbbra is több mint 40 000 különféle kedvezmény igénybevételére lesznek jogosultak a tömegközlekedés, valamint a kulturális, szálláshely-, étkezési, sportolási és egyéb szolgáltatások terén a programban részt vevő országokban. 
 
Az ifjúság európai évében, tehát az idén még több utazási igazolvány találhat gazdára: összesen 70 ezer áll rendelkezésre. A DiscoverEU, immár az Erasmus+ részeként, nyitva áll az Izlandról, Liechtensteinből, Észak-Macedóniából, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból pályázó résztvevők előtt is. 

A kedvezményekre feljogosító kártyát elnyerők továbbra is több mint 40 000 különféle kedvezmény igénybevételére lesznek jogosultak a tömegközlekedés, valamint a kulturális, szálláshely-, étkezési, sportolási és egyéb szolgáltatások terén a programban részt vevő országokban.

Az ifjúság európai évének részeként az Európai Bizottság az idén elindította „Az ifjúság felfedezi a kultúrát a DiscoverEU-nak köszönhetően” elnevezésű kiemelt kezdeményezést. Ezért 2022. május 25-én meghirdette a DiscoverEU kulturális útvonalát, ami sokféle úti célt és kulturális ágazatot ölel fel, ideértve a többi között az építészetet, a zenét, a képző-, a színházművészetet, a divatot és a formatervezést. A DiscoverEU kezdeményezés által utazók ellátogathatnak Európa kulturális fővárosaiba, megnézhetik az UNESCO világörökségi listán szereplő úti célokat, illetve az Európai Örökség címmel rendelkező helyszíneket. Ezenkívül az Access City díjjal kitüntetett helyeken is megállhatnak. Ezek olyan városok, amelyek sokat tettek azért, hogy életkortól, mobilitástól és képességtől függetlenül mindenki számára hozzáférhetőbbek legyenek.

Az Erasmus+ nemzeti irodák az utazásra felkészítő, tájékoztató ülésekkel támogatják a fiatalokat. A DiscoverEU célja, hogy e találkozókkal is ösztönözze a többek között a fenntarthatóságról, a kultúráról és az európai identitásról folytatott beszélgetéseket. Emellett az ifjúság európai évének részeként a nemzeti irodák DiscoverEU találkozókat szerveznek; a kezdeményezés 2022 nyarától 1–3 napos, valamennyi Erasmus+ országra kiterjedő izgalmas kulturális programból áll. Eddig 49 ilyen találkozóra került sor, és egyre bővül a következő években.

Mivel az Erasmus+ program egyik prioritása a társadalmi befogadás, a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők kísérőkkel is utazhatnak. Az utazási költségek fedezésén kívül a program további, személyre szabott segítséget is nyújt számukra. Az idén az Erasmus+ nemzeti irodák útjára indítják a DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázattípust is, amelyre a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalokkal foglalkozó szervezetek pályázhatnak. A Bizottság fenntartható, tehát mindenekelőtt vasúti utazásra ösztönzi a résztvevőket.