Nemegyszer a melléktermékek a legemlékezetesebbek a világot járó krónikás számára. A svájci belpolitika tanulmányozása közben jutottam el (a többi között) az alpesi köztársaság „óravárosába”, Bielbe, ahol a világhírű Omega órák is készülnek. A Magyar Hírlap 1985. szeptember 7-i mellékletében ekként számoltam be a látottakról, hallottakról:
Ha azt mondom, Svájc, azt mondod; óra. Vagy sapka, csokoládé, Alpok, tavak, Tell Vilmos és számszeríj. Netán: tisztaság, jódli, rétoromán, kürt, semlegesség, katonakés és alagutak. Vagy rávágod: népszavazás, Vöröskereszt, hajszálpontos vonatok, teljesen automatizált távbeszélő-hálózat, magas életszínvonal. Így válaszolsz: banktitok, fehértarka, fondü. Majd nagy nevekkel folytatod a sort: Zwingli, Kálvin, Luther, Rousseau, Pestalozzi, Paracelsus, Frisch, Dürrenmatt, Honegger, Trommer, Falusi Rómeó és Júlia…
A lap aljáig és még tovább sorolhatnánk a címszavakat, és még mindig nem jutnánk e „kis óriás” specialitásainak, sajátosságainak a végére. Mert még egy szót sem ejtettünk az ENSZ európai otthonáról, amely következetesen távol maradt mindeddig a világszervezettől. Henri Nestléről sem szóltunk, az egykori patikusról, aki föltalálta a gyermektápszert, s ma óriás konszern őrzi a nevét. Az oltárépítő Ritzékről sem esett említés, a svájci idegenforgalom és a patinás szállodák szüleiről. A szövőgépes Sulzer is kimaradt a felsorolásból, miként az „illatos” Leopold Ruzicka is, aki Nobel-dijat kapott a szintetikus mósusz fölfedezéséért…
Aranykezű mestereket tömörít a bieli Ezüst utca egyik magas házában székelő Svájci Óraipari Szövetség, vagy miként a szakkörökben használatos rövidítéssel ismerik: az FH, azaz Fédération de l’Industrie Horlogére. Jó évszázados múltra tekinthet vissza az FH – miként megannyi vállalat, szervezet, üzletház, gyár ebben az országban, amelynek (de kevésnek a világon!) megadatott, hogy akkor is épüljön, szépüljön és gyarapodjék, amikor másokat a legnagyobb veszedelmek sújtottak. Nem felejthetem: miközben a bieli Silbergasse felé baktattam, szemembe ötlött az egyik háztömb bejárata fölött olvasható felirat: „Épült 1944-ben”. Lakóház, nagy ablakokkal, világos derűvel, békés bizakodással, a holnapokba vetett hittel rakott téglákból – 1944-ben…
Az Omega bieli törzsgyára.
Az FH, e XX. századi céh, szakmai érdekvédelmi szövetség „nagymestere”, Daniel Kellerhals vezérigazgató feje fölött kilencet ütő barokk óra harangocskája riaszt a filozofálgatásból:
– Hagyományosan az országnak ebben a szögletében tömörül a svájci óraipar négyötöde. Kétszáznál több óragyár tart el bennünket szolgálatainkért. Az FH érdekképviseleti, piacfigyelő, jogvédő, tanácsadó, tájékoztató szervezet. Svájcban 35, külföldön tíz munkatársunk dolgozik. Irodát tartunk fönn New Yorkban, Hongkongban, Tokióban. Informátoraink, levelezőink vannak a többi között Latin- és Dél-Amerikában, a Távol-Keleten …
– Az említett térségek, városok között jó néhány az olyan, ahonnan filléres órákkal árasztják el a piacokat …
– Nem az úgynevezett filléres óra a vetélytársunk – jelenti ki a vezérigazgató. – Aránylag olcsó időmérő tíz- és százezerszám készül nálunk is. Nem röstelljük nevünket adni hozzájuk. Swiss made – svájci gyártmányok azok is, mint a jó néhány ezer vagy tízezer frankos, különösen kiváló minőségű, drágakővel ékesített aranyóra.
– Aggaszt viszont mindnyájunkat a svájci óra hitelét rontani képes sok százezer hamisítvány. Ugyan ki gondolná például, hogy Paraguay fővárosában, Asunciónban és a diktátorról elnevezett Puerto Stroessnerben a szaküzletek, áruházak, sőt, még a repülőtéri vámmentes boltok is hamis svájci órákat kínálnak? Még számlát és garancialevelet is adnak a becsapott vásárlónak! Rio de Janeiróban és más brazil nagyvárosokban – a rendszeres rendőrségi razziák ellenére is virágzik a patinás svájci márkák piaca. Persze a hamisítványoké. Harminc-százötven svájci franknak megfelelő összegért Rolexet, Ferrarit, Cartiert, Patek Philipet, Piaget-t is vehet a gyanútlan turista… És ki tudja, hány hamis japán órát is piacra dobtak Brazíliában? A rendőrség ugyanis néhány héttel ezelőtt mintegy százezer ál-Casiót kobozott el. Értesüléseink pontosak, megbízhatóak. Mint a svájci órák – teszi hozzá Daniel Kellerhals vezérigazgató.
Saját tervezésű célgépek segítik a sorozatgyártást.
– Térjünk vissza az Alpok országába! Még nem is olyan rég sokat beszéltek, írtak a svájci óraipar válságáról. Tart még a krízis?
– Nem szeretem ezt a szót: válság. Különben is: ha válságban lennénk, már csak üzleti megfontolásokból sem beszélnénk róla. Nehézségeink viszont voltak, ma is vannak. De megkezdődött a javulás, fellendülés; már tavalyelőtt novemberben. A múlt év már viszonylag jó volt, és az adatok, előrejelzések szerint az idei még jobb lesz. A javulásért – nem titkoljuk – áldozatokat kellett hozni. Átszervezésekre, elbocsátásokra is sor került. Fájó, de nem tehettünk másként…
– Mi okozta a megtorpanást, sőt, visszaesést?
– Röviden: a svájci óraipar és a kereskedelem is elvétett egy mozdulatot. A világon elsőként ebben az országban, Neuchâtelben állítottak elő elektronikus órát. Tizennyolc évvel ezelőtt. A digitális órák gyártásában is megelőztünk mindenkit. Megvolt a szellemi és a technológiai kapacitás egyaránt. Csupán a hit hiányzott és a bizalom: sokan ugyanis nem akarták elhinni, hogy Svájc olcsó órával is megjelenhet a piacokon, és hogy az elektronikus órára sem szégyen odaírni: Swiss made. Büszkék voltunk arra, hogy csakis és kizárólag minőségi órákat állítunk elő. S közben a forradalmi hullám átcsapott a fejünk fölött. Túlságosan is büszkék voltunk a mechanikus órák gyártásában elért kétségbevonhatatlan sikereinkre. Japánnak viszont nem volt finommechanikus tradíciója, ezért nem okozott neki fejtörést az elektronika meghonosítása …
– Hol tart most Svájc az elektronikus órák gyártásában?
– Alapvető változtatást vittünk véghez – szögezi le a vezérigazgató. – Öt évvel ezelőtt az óragyártásnak csak ötöde volt elektronikus. Ma a háromnegyede az, és csak negyedrészt állítunk elő mechanikus szerkezetű időmérőket. Ennek megfelelően az óragyárak dolgozói is gyökeresen korszerűsítették, megújították tudásukat: inkább elektronikai szakemberek, mint finommechanikusok. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy kevesebb kézügyességgel, szaktudással készülnek a svájci órák.
Ennek bizonyságáról az ugyancsak bieli Stämpfli utcában, a világhírű Omega-gyárban személyesen is meggyőződhettem. Peter Stämpfli kereskedelmi igazgató mondja:
– Százhuszonöt országban vagyunk jelen óráinkkal. Magyarországon a Konsumex Külkereskedelmi Vállalattal, valamint az Óra- és Ékszer-kereskedelmi Vállalattal ápoljuk kapcsolatainkat; részt veszünk az őszi BNV-n is. Két-három évenként magyar órásokat hívunk meg gyárainkba továbbképzés, tapasztalatcsere céljából. Állandó műszaki felügyeletet tartunk a magyarországi Omega-szervizekben…
– Hány órát ad el az Omega Magyarországon?
– Ezerötszáz-kétezer darabot, az olcsóbb árfekvésűekből.
– Megéri?
– A jelenlétet és a kapcsolattartást nem szoktuk frankban kifejezni.
– Milyen órákat készít elsősorban az Omega?
– Kilencven százalékban elektronikus, tehát kvarcórákat. Van néhány kisebb üzemünk, ahol a speciális és az ékszerórák készülnek. Évente 700– 800 ezer óra kerül le a szerelőszalagokról.
Nemrégiben kezdték el gyűjteni az Omega házi múzeumának „kincseit”: csodálatos precizitással, finom kézi munkával előállított időmérő alkalmatosságok, egykori szerszámok mellett űrhajósruha. A Szojuz–Apollo közös űrrepülés részvevőinek csuklóján ugyanaz a Speedmaster Professional nevű Omega óra látható, mint az első Gemini-űrhajósén. És ugyanezt az órát viselte a Holdra lépő első asztronauta is. A görög abc 24. és egyben utolsó betűjét – mintegy a mű tökéletes befejezését is jelölve – választotta márkanévül a cégalapító Louis Brandt 1848-ban. Az ő manufaktúrájából lett világhírű óragyárrá az Omega, pontossági versenyek sokszoros győztese, 1932 óta az olimpiai játékok hivatalos időmérője. Az Omega szakemberei találták föl a célfotó-berendezést 1946-ban. A kvarcóra-korszak beköszöntével ugyancsak évente jelent meg újdonságokkal az Omega: adatfeldolgozó berendezéssel összekapcsolt sportidőméréssel; szuperlapos, 1,35 milliméter, „vastag” karórájával, és tavaly „Az idő rózsájával”.
Interlakenben, a világhírű svájci üdülőhelyen mutatták be Dominique Loiseau-nak, az Omega órás-ékszerész zsenijének alkotását. A világ legbonyolultabb asztali órája kilencezer alkatrészből áll, tízezer munkaórával készült el, 32-féle adat olvasható le számlapjairól. Szakmai körökben csak a legmagasabb dicséret szavaival szólnak Loiseau művéről: az emberi alkotóképesség, a pontosság, a miniatürizálás egyik megtestesítőjéről. A valamikori nagy óraműalkotók legjobb hagyományait testesíti meg a La Rose des Temps, Az idők rózsája, ez a finommechanikai és ötvös-remekmű.
Egy svájci óra, amit aligha fognak hamisítani.
* * *
Most, hogy archívumomban a fenti, jó három évtizeddel ezelőtt íródott beszámolómra bukkantam, kíváncsiságból utána néztem az interneten, él-e még „Az idők rózsájának” alkotója, Dominique Loiseau. Szomorúan olvastam, hogy az 1949-ben született aranykezű mester, az órák művésze nagyon fiatalon, 2013-ban elhunyt.