Dublini reform: aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik. Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából. Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet.

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini szabályok reformjáról szóló tárgyalásokra. Az EP nagy többséggel támogatta az állampolgári jogi bizottság által készített mandátumot. (390 szavazattal 175 ellenében 44 tartózkodás mellett). Miután a tagállamok is kialakították saját álláspontjukat, elkezdődhetnek a tárgyalások.

Az állampolgári jogi bizottság javaslatai az európai menekültügyi rendszer alapját képező dublini szabályok hibáinak kiküszöbölését és egy új, működő rendszer létrehozását célozzák, ahol a menedékkérőket igazságosabban osztanák el a tagállamok között.

A tervek szerint a jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában – ehelyett a menedékkérőket gyorsan és automatikusan szétosztanák. A képviselők szerint úgy helyes, ha a szabályokat be nem tartó tagállamok azt kockáztatják, hogy kevesebb EU-s forráshoz férnek hozzá.

Az EP tárgyalási pozíciójáról bővebben itt lehet olvasni.

„Az EP készen áll a tárgyalásra és ezúton sürgetem a Miniszterek Tanácsát, hogy alakítsa ki álláspontját. Szeretnénk minél hamarabb egy jól működő, tényleges új, európai menekültügyi rendszert létrehozni” – mondta Cecilia Wikström (ALDE, Svédország) jelentéstevő.

A dublini szabályok határozzák meg, mely tagállam felelős egy-egy nemzetközi védelemért folyamodó menedékkérő ügyének elbírálásáért. Az uniós szerződésbe is beemelt és az összes tagállam által aláírt genfi egyezmény szavatolja a menedékkérés alapvető jogát.

A bizottság tárgyalási kérelmét hétfőn, az ülés kezdetén jelentették be. Szavazásra azért került sor, mivel kedd éjfélig több mint 76 képviselő kért voksolást a mandátumról.