Egy 80 esztendős naiv polgár – akit a politika szele megcsapott

A ma 80 esztendős Medgyessy Péter úgy lett miniszterelnök éppen húsz évvel ezelőtt – Orbán Viktort váltva –, hogy ő számított rá a legkevésbé. Talán ezért is vállalta a jelölést, miután Németh Miklósnak végül akkor sem akaródzott, hogy az MSZP jelöltjeként visszakapaszkodjék a politikába. (A nyitó képen: Medgyessy Péter és Kovács László aláírja a Magyar Köztársaság belépését az Európai Unióba.)

Ki így, ki úgy értékelte/értékeli ma is rendszerváltozás előtti múltját, kormányfői teljesítményét annak az embernek, akinek Medgyessy Miklós nevű őse (mellékesen vagy nem mellékesen) Erdélyben a fejedelmi Bethlen-család íródeákja volt. De az vitathatatlanul a személyéhez köthető, megkérdőjelezhetetlen történelmi tény, hogy az ő miniszterelnöksége alatt tartották meg a népszavazást Magyarország európai uniós tagságáról.

Az ő és Kovács László akkori külügyminiszter aláírása szerepel ugyanis a 2003. április 16-i athéni EU-belépési okmányokon. És az Európai Unióhoz történt hivatalos csatlakozás – 2004. május 1. – is az ő regnálásának időszakra esett.

Vele személyes kapcsolatom kimerült a hol „Jó napot!”, hol „Szervusz.”, egyszer „Hogy van?” másszor „Hogy vagy?”” semmitmondásaiban. És abban, hogy – nem miniszterelnökként, hanem Németh Miklós miniszterelnök-helyetteseként – néhány alkalommal élt nálam az akkor igencsak szokásos „jus murmurandi” (a szabad véleménynyilvánítás, még pontosabban: a mormogás joga) gyakorlatával, ha nem tetszett, amit írtunk.

Jó három évtizeddel ezelőtt, pontosan 1990. április 11-én, a parlamenti választásokat követően, az addig hivatalban volt kormány távozásakor a Képes 7 szerkesztőségében kézhez kapott levelének egy bekezdését – a tanulság kedvéért azonban ide írom:

„A választások lezajlottak. Amint azt több alkalommal elmondtam, nem kívánok a politikai életben szerepet vállalni, pénzügyi szakmai területen kívánok a jövőben dolgozni. Megköszönöm eddigi együttműködésüket, azt, hogy tisztességes, korrekt információkat adtak azokról a munkákról, amelyeket én gondoztam. Az esetleges kisebb konfliktusok, úgy érzem, természetesek voltak…”

A mondandóm csak annyi: Medgyessy Péter életútja a bizonyíték rá, hogy ha valakit megcsap a politika szele, nehezen gyógyul ki belőle. Bár – néhány sorral feljebb kiderült – azt ígérte, visszavonhatatlanul „jó útra” tér, nemcsak 1990, de még későbbi, kétéves miniszterelnöksége, s a távozását 2004 őszén kikényszerítő utolsó csatában szerzett sebei dacára sem tudott igazán szakítani a politikával.

Egy ideig annak a kormánynak a különleges nagyköveteként folytatta – egyébként még szelídebb hangú ellenfelei szerint is hasznosan – a „nagypolitizálást”, aminek elnöke Gyurcsány Ferenc volt, akit a barátai közé számított és aki őt kormányfői tanácsadójaként alkalmazott. És aki – meglehetősen rövid idő múltán – 2008. május 31-i hatállyal fel is mentette a nagyköveti tisztségéből. A furcsa döntést a kormányfő nyilvánosan nem indokolta, a „pesti utca” azonban tényként kezelte, hogy Medgyessy aktuálpolitikai kérdésekben bírálta az elődjét. Ezt pedig – mint tudjuk – az utódok azóta is nehezen viselik.

Medgyessy Péter ma hivatásos nyugdíjas. Úgy, ahogyan politikusként is tette és 2006-ban megjelent könyvében megírta: mint „Polgár a pályán”. Pontosabban: naiv polgár…