Tizenegy év alatt, 2011–22 között valamivel több mint 200 ezerrel nőtt a magyar lakóingatlan-állomány és a nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya – ezt mutatják a legutóbbi népszámlálás már nyilvánosságra került eredményei. Ez a vándorlási irányzat rányomta bélyegét a lakáspiac utóbbi évtizedének jellemző folyamataira is.
Az életkörülmények egyik hasznos mutatója a lakásbőség, ami az otthonok és az ott lakók számát veti össze egy-egy területen. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint e szempontból Magyarország „kényelmesebb” hely lett 2011–22 között. Az előző összeírás idejével összevetve, most 334 ezerrel kevesebben osztozunk 203 ezerrel több lakáson. Így az egykori 442 helyett 478 lakás jut ezer emberre. E mutató növekedése azonban megyénként igen eltérő, de még a hasonló számok is igencsak különböző okokat rejtenek. A legkisebb változást a drága és népszerű Pest megye mutatja, ahol – szemben az átlagos 36-tal – mindössze 1-gyel nőtt az ezer polgárra jutó otthonok száma. Rögtön utána e sorban a sokkal nehezebb sorsú Szabolcs-Szatmár-Bereg következik a maga 26-os lakásnövekményével. Az ellenpóluson a Balaton miatt különösen vonzó Somogy a csúcstartó (+82); közvetlen rangsorszomszédja az a Békés megye (+63), ahol pedig – az országban egyedüliként – nem nőtt a lakások száma a legutóbbi népszámlálás óta, viszont a természetes fogyás a legnagyobb mértékű volt ezen idő alatt.
Az átlagos háztartásnagyságot vizsgálva, azaz az egy ingatlanra jutó lakosok számában, szintén nagy eltérések figyelhetőek meg az ország egyes területei között. Tavaly a legtöbben (átlagosan 2,6 személy) Pest megyében osztoztak egy lakáson, ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg 2,4, majd Fejér és Komárom-Esztergom 2,3 fővel. A listát Budapest zárja, ahol átlagosan 1,8 fő a háztartások elméleti mérete, de hasonlóan „szellősen” élnek (1,9 fő) a nagy lakásszám-növekedést mutató Somogyban és az elöregedő Békésben is.
Ha külön-külön vizsgáljuk a lakásbőséget alakító két tényező (lakás-, illetve lélekszám) alakulását, akkor beszédesebb képet kapunk az ingatlanpiac évtizedes alakulásáról is.
A vizsgált periódus végére 4,6 százalékkal emelkedett a lakásként használt ingatlanok száma. Ám a megyék többségében a lakásszám-növekedés elmaradt az országos átlagtól. A lista végén Békés (-0,2%), Borsod-Abaúj-Zemplén (+0,4%), Nógrád (+0,4%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (+0,7%) és Jász-Nagykun-Szolnok (+0,8%) áll.
A legjobb eredményt Győr-Moson-Sopron (+11,1%), Pest (+10,4%) valamint Somogy (+10,2%) érte el.
Öt százalék felett tudott még növekedni Veszprém, Fejér és Budapest lakásállománya. Az, hogy a lista egyik végén a lakásár szempontjából a legolcsóbb, míg a másikon a legdrágább országrészek állnak, nem igazán meglepő. Ahol van kereslet, ott építenek a beruházók, az új lakások magasabb ára pedig húzza magával a környék használt lakásainak piaci árait is. A lista két pólusa látványosan jelzi a kereslet országon belüli kelet-nyugati eltolódását is, amit az új otthonukat keresők költözései határoznak meg.
Mindössze két megyének sikerült lélekszám-nyereséggel zárnia a népszámlálási periódust. Ehhez az ország minden területi egységét egyöntetűen sújtó természetes fogyást kellett ellensúlyozniuk a máshonnan beköltözőkkel. A legnagyobb – a népességét 12,3 százalékkal növelő vonzerőt – a főváros „előkertje”, Pest mutatta. Ennek segítségével összességében 10 százalékkal tudta növelni a lélekszámát, ami teljesen harmonizált a lakásállománya 10,4 százalékos gyarapodásával.
Győr-Moson-Sopron kettős gyarapodásához – a lakásszám 11,1 százalékos növekedése mellett – kellett a nagy, népességarányosan 7,9 százaléknyi betelepülés is, így jöhetett ki összességében a 4,4 százalékos lélekszám-növekedés.
Három további dunántúli megye is közel került ahhoz, hogy a lakásszáma (4-6 százalékos) növelése mellett megőrizze korábbi lélekszámát. Ám Fejérben, Komárom-Esztergomban, illetve Vasban a 3-4 százalékos bevándorlás is csak arra lett elég, hogy az összes népességvesztés ne haladja meg a 2 százalékot.
A megyék egy másik csoportjában – bár a lakásállomány az átlag felett nőtt – az ott lakók száma jobban csökkent. Ez az ellentmondás legmarkánsabban Somogyban látszik, ahol az előbbi 10,2 százalékkal gyarapodott, míg az utóbbi 7,5 százalékkal csökkent. Ebben a Balaton, mint befektetési célpont vonzereje mutatkozik meg. A Balaton-effektus – ha gyengébben is, de – élénkítően hatott a veszprémi (lakás: +7%, lakosság: -4,7%) és a zalai (+4,3%, -6,7%) lakáspiacra is.
A megyék mintegy harmada korántsem ennyire szerencsés, ha a lakásállományuk az országos átlag alatt növekedett, miközben népességük akár tizedét is elveszítették. Ilyenek: Békés (lakás: -0,2%, népesség: -12,6%), Borsod-Abaúj-Zemplén (+0,4%, -9,8%), Nógrád (+0,4%, -9,8%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (+0,7%, -5,5%), Jász-Nagykun-Szolnok (+0,8%, -7,9%), Heves (+1,9%, -7,4%) és Tolna (+2,1%, -10,2%). Ám a hasonló számaik mögött igen eltérő társadalmi folyamatokat láthatunk. Például Békésben a legnagyobb (-8,8%, az országos átlag közel kétszerese) a természetes fogyás, amihez az ország második legnagyobb arányú (-3,8%) elvándorlása társul. Már ez is utal az intenzív elöregedésre: a 14 éven aluliak, illetve a 65 éven felüliek aránya itt messze alul-, illetve felülmúlja az országos átlagot. Ezzel szemben az ugyancsak nagyon sok polgárát elvesztő Borsod-Abaúj-Zemplénben a hazai átlag alatti a természetes fogyás (-4,4%), viszont az elvándorlásban országos rekorder a megye (-5,4%).
Az ott élők korszerkezete – a 14 év alattiak magas, illetve a 65 év felettiek alacsony aránya – szerint ez (Szabolcs-Szatmár-Bereggel versenyben) az ország második-harmadik legfiatalabb megyéje. E mutatókban egyértelműen megelőzni csak az a Pest tudta, amely éppen a nagyszámú bevándorlás révén is fiatalodott a két népszámlálás között.