Egy meg nem írt történelemkönyvből – Magyar a „damaszkuszi úton”?

Hegedűs András (Szilsárkány, 1922. október 31. – Budapest, 1999. október 23.) mindmáig minden idők legfiatalabb magyar miniszterelnöke lett (Orbán Viktor 1998-ban 35 évesen foglalta el a tisztséget), amikor 1955-ben – 33 éves korában – Rákosi Mátyásnak sikerült oly mértékben visszavágnia az 1953-i vereségért, hogy Nagy Imrét lemondatták kormányfői posztjáról… A tudtommal 1783 óta világrekorder William Pittet azonban nem tudta túlszárnyalni: az angol politikus 24 esztendős volt, amikor első ízben beült a brit miniszterelnöki székbe.

Az a történelem kemény fintora, hogy Hegedűsnek utódja lett az elődje; éppen Nagy Imrének volt kénytelen visszaadni a kormányfői posztot 1956 októberében. Az viszont Hegedűs sajátos parádriposztja, hogy később ő lett a Rákosi féle „ifjú gárda” sztárjai közül az első, aki nemcsak a politikusi pályának fordított hátat, de azoknak az világnézeti tanításoknak is, amiknek bázisán az egyébként senki által sem vitatott készségű és képzettségű közgazdász politikusi villámkarrierje elindult, majd kisiklott. 

Politikai és ideológiai nézetei miatt – legyünk pontosak, revizionista nézeteket varrtak a nyakába – 1973-ban elbocsátották az MTA Ipargazdasági Kutató Csoportjának immár nem különösebben rangos főmunkatársi állásából, s kizárták a pártból, akkor már az MSZMP-ből.

Így – Marosán György (a bal oldali képen) után időrendben a legismertebbek közül másodikként – „dobogós helyet” vívott ki magának a Kádár-korszakban a  hazai politikai „kiátkozottak” és disszidensek között, nem utolsó sorban azért, ahonnan elindult…

Már jócskán megőszült, amikor személyesen megismerkedtünk. Akkor készült el „A történelem és a hatalom igézetében” című, életrajzi elemzésnek szánt művével, s azt beszéltük meg, hogy annak 1988-i megjelenése előtt (a Kossuth Könyvkiadó készült kiadni) milyen részleteket közlünk belőle az általam szerkesztett, erősen politizáló magazinban, a Képes 7-ben. Ez akkor már lehetséges volt, a bocsánatos vétkek sorában, amiért hivatalosan meg sem orroltak a Duna-parti Fehér Házban. Özönlöttek már oda csőstől az ennél jóval nagyobb gondok.

– Elszámolok mindazzal, amihez közöm volt – mondta tömören, csendesen, s akik olvasták a könyvet, tudják, hogy valóban ezt tette. A kiadóval egyetértésben írták a kötet legvégére, hogy Hegedűsnek „a privát terrénumot meghaladó mondanivalója részleteiben és egészében is vitatható”. Ez azóta – úgy gondolom – még inkább igaz.            

Milan Kundera egy gondolatával kezdte a beszélgetésünket. Felolvasta, később megtaláltam, Hegedűs könyvében is, így pontosan idézem:

„A mámort, amitől megittasultunk, rendszerint a hatalom mámorának nevezik, de (egy kis jóakarattal) kevésbé szigorú szavakat is használhatnék: minket a történelem bűvölt meg; megmámorosított, hogy felpattantunk a hátára, s magunk alatt éreztük; igaz, hogy többnyire csupa hatalomvágy lett belőle…”            

Ezt tekintette élete magyarázatának: a mámort, az azt követő kijózanodást, és mindkettő tudatos vállalását. Céljának pedig felvállalta az okok keresését mindhalálig. Nem felejthető mondatokat is hallottam akkor tőle.

– Damaszkuszban jártam ugyan, s volt, hogy úgy gondoltam, onnan jutottam el egy másik útra. De sohasem tekinteném magam valamifajta mai Pál apostolnak, ha vannak is, akik azt próbálnának faragni belőlem. 

Éppen, hogy nem érte meg a 21. századot: 1999-ben ment el: akár jelképes is lehet, hogy éppen október 23-án….              

Aczél Endre kiváló történelempanoráma-sorozatában, az „Acélsodrony” harmadik, az 1980-as évekről szóló kötetében írta meg 2011-ben: „Nagy Imréék kivégzésének harmincadik évfordulóján az immár Grósz Károly képviselte párt változatlanul azt vallotta, hogy az 1956-os forradalomról alkotott korábbi ítélet nem szorul felülvizsgálatra. Csak az 56-ban a közvélemény szemében «negatív hősként» szereplő, de 1973-től már a párt által kiátkozott szociológus, Hegedűs András tudott úgy nyilatkozni a Képes 7 című hetilapban, hogy az ellenforradalom népfelkelés volt. Ez a szó lett utóbb Pozsgay Imre szlogenje, ma is kevesen tudják, hogy Hegedűstől lopta”. (459. oldal). 

A főszerkesztőként akkor nevemmel jegyzett lap szerepét a rendszerváltó években – amelyeken józan ésszel legalább az 1988–90-es korszakot illik érteni –, nekem lehet a legkevésbé tisztem politikailag, történelmileg minősíteni: de a tények, tények. És nem csak az ominózus Hegedűs ügyben. Mai fideszesek fellapozhatják akkori alapítóiknak 1988(!)-ban a lapban megjelent nyilatkozatait is. Nem egyet…            

De maradjunk Hegedűs Andrásnál! (Portéképe jobb oldalt.)        

A Kossuth Kiadó (!) által 1988 nyarán „A hatalom és a történelem igézetében” címmel kiadott könyvéből a Képes 7 három folytatásban közölt nem akármilyen részleteket. Ezek bevezetőjeként jelent meg „A történelem ,balekja’ visszanéz” című, a lap címoldalán külön is jelzett  hosszú interjú (augusztus 13.). A negyvenedik oldalon olvasható: „Ha Rákosi menesztése után nem én, hanem Nagy Imre lett volna a miniszterelnök és Kádár János a párt első titkára minden bizonnyal elkerültük volna az 56-os nemzeti felkelést.”

A Képes 7-interjút készítő munkatársa ennek hallatán kérdezett rá: „Így nevezi? Hallottam már forradalomnak, ellenforradalomnak, októberi sajnálatos eseménynek…”

Hegedűs András válasza pedig: „Szerintem nemzeti felkelés, amit nem forradalmárok csináltak, hanem a nemzeti ellenállás névtelen tömegei. Ebből az ellenállásból bontakozott ki a nemzeti felkelés.”

Hegedűs András a lap 1988 december 10-i számában újból nyilatkozott. Abban már a „népi nemzeti felkelés” kifejezés szerepel (41. oldal), amiről addigra kiderült, hogy Hegedűs már a könyvében is nevezte így azt, ami 1956-ban történt, s ez ellen a Kossuth Kiadó lektorai sem emeltek kifogást.           

Akkor – egyéb ügyek mellett, amik így-úgy mindmáig visszaköszönnek a politikában – szóba került egy másik, akkor nem kevésbé időszerű téma is: a hadikiadások lefaragása, beleértve – bár szőr mentén – a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. Így fogalmazott az ex-miniszterelnök:

„Néhány hete az Országos Béketanács által hivatalosan rendezett nemzetközi békekonferencián felvetettem…hogy Magyarország, ennek ellentételeként pedig egy időben Görögország fokozatosan kezdje el a leszerelést és tegyen megfelelő politikai lépéseket is.” A következő mondatból pedig félreérthetetlenül kiderül, hogy Hegedűs szerint a „megfelelő politikai lépés” nem más, mint „a külföldi katonai támaszpontok felszámolása”. 

Hegedűs András Magyarország részéről aláírja a Varsói Szerződést 1955. május

Lehet gondolkozni, melyik ország tartott fenn akkor külföldi katonai támaszpontokat Magyarországon, – s ki emlegette ezek felszámolásának lehetőségét a nyilvánosság előtt elsőként, hol és mikor. Ez is történelem – ha már… (Elolvasásra ajánljuk: Az újságíró archívumából: Hogyan léptünk be a Varsói Szerződésbe? – Interjú Hegedűs Andrással)