Rendhagyó módon kezdem a ma reggeli médiaszemlét: az osztrák Der Standard anyagával, amelynek azonban ezúttal nem szerzője, hanem kitüntetett témája az a 92 éves Lendvai Pál, aki tegnap este átvehette a nevezetes Concordia sajtóklub életműdíját.
A lap élő legendának nevezi Lendvait, aki Magyarországon született, a kommunizmus elől Ausztriába menekült, onnan tudósította a brit Financial Timest, írt az osztrák Die Pressének (a bal oldali képen Paul Lendvai, foto: Die Presse), világpolitikai kommentátor volt az ORF osztrák köztévében, intendánsként működött az osztrák rádió nemzetközi adásánál, évtizedeken át szerkesztette az Európai Körképet (Europäische Rundschau), és még ma is készíti az Európastúdiót. A méltatás szerint Ausztriában senki sem tudja nála lényeglátóbban értelmezni Kelet-Európát.
A Der Standard cikke kitér arra is, hogy Lendvai már évekkel ezelőtt Európa lerombolójának nevezte Vlagyimir Putyint. Maga a kitüntetett a franciaországi és a szlovéniai választások kimeneteléből azt a következtetést vonta le, hogy a populisták fái nem nőnek az égig.
A méltató szavakat öniróniával fogadta: szerinte az újságírót, aki többnyire kétes egzisztencia, gyakran félbeszakadt tanulmányokkal, de mindenképpen a köznyugalom megzavarója, ha átlépi az ötvenet, publicistának nevezik, hatvan fölött legenda lesz belőle, és ha még hetven fölött is él, akkor élő legenda.
Most pedig lássuk az EUObserver című brüsszeli uniós hírportált, amely Michael Meyer-Resende cikkét közli, Ha így folytatjuk, nem fogjuk tudni megállítani a szélsőjobboldalt címmel. A szerző a politikai részvétel kérdéseit tanulmányozó, Democracy Reporting International elnevezésű, pártoktól független berlini NGO ügyvezető igazgatója. Mondandójának lényege, hogy most nagy a megkönnyebbülés ugyan Emmanuel Macron francia elnök újraválasztása és a szlovéniai parlamenti választás kimenetele nyomán, és az valóban üdvözlendő, hogy a demokratikus erők megnyerték ezeket a választásokat, ám az nincs igazán rendjén, hogy ez a két esemény a demokráciáról szóló referendumnak bizonyult. A demokráciának nem így kellene működnie, hanem úgy, hogy a demokratikus kereteket elfogadó erők versengenek egymással a szavazók bizalmáért, és nem az a tétje a választásnak, hogy egyáltalán megmaradhassanak-e ezek a demokratikus keretek.
„Immár egy évtizede vagyunk a szemtanúi annak, hogy a szélsőség, többnyire a szélsőjobb, növekszik, vagy legalábbis beássa magát, és a választásokat demokrácia-népszavazássá torzítja. Egyelőre senki sem találta meg erre a hatásos ellenszert” – írja Meyer-Resende. Ki a hibás? – kérdi. A baloldal – állapítja meg – a neoliberalizmust vádolja, de a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen a szélsőjobbra szavazók között sokkal többen vannak, mint amekkora a gazdasági vesztesek tábora. A jobboldal – mármint a mérsékeltebb jobboldal – ugyanakkor a liberális eliteket hibáztatja, de ez is túl egyszerű magyarázat, hiszen volt annak oka, hogy Le Pen gazdasági értelemben balra vitte el pártját.
A szerző szerint ezeknek a szélsőséges pártoknak az egyes országokban különböző a motivációjuk, és az egyszerűen populistának minősítéssel nem sokra megyünk. Számos populizmusdefiníció elmossa a különbséget a jobboldal és a szélsőjobboldal között, amikor egyes liberálisok általános értelemben véve a jobboldal ellen kelnek ki magukból. Ez a fogalmi tisztázatlanság tetten érhető az úgynevezett illiberális demokráciáról szóló szakirodalom egy részében is.
Michael Meyer-Resende megállapítja: az az állítás, hogy egyetlen párt képviseli a népet, szélsőséges, demokráciaellenes álláspontot tükröz. Elveti a pluralizmust, és azt sugallja, hogy egyes szavazók relevánsabbak, mint mások. Erre példaként hozza fel Orbán Viktornak a 2002-i választások első fordulója után tett, elhíresült kijelentését, amely szerint „a haza nem lehet ellenzékben”.
A cikkben a különféle politikai felfogások elemzése során még egy esetben előkerül a magyar szál, abban az értelemben, hogy az Európai Néppárt nagyon hosszú ideig hezitált, vajon kizárja-e sorai közül a Fideszt, amelynek a szavazatai jól jöttek neki az Európai Parlamentben. A szerző ezt annak a jelenségnek a példájaként értelmezi, hogy egyes esetekben jobboldali pártok úgy gondolják, ők maguk is hasznot húzhatnak a szélsőségesek felemelkedéséből, holott ők maguk valójában nem is szélsőségesek.
A német szerző sajnálattal állapítja meg, hogy gyakran a bíróságokra marad annak a határvonalnak a meghúzása, amely világos különbséget tesz a szélsőséges és a demokratikus erők között. Itt ismét él magyar – és lengyel – példával: utal arra, hogy több jogállamisági kérdésben az Európai Bíróság volt kénytelen állást foglalni. Meyer-Resende azonban nem tartja jó megoldásnak azt, hogy néhány bíró és jogi szakértő döntsön a szélsőségesség megfegyelmezésének az ügyében.
Szerinte ehhez szükség lenne a politikusok, elemzők, tudósok, újságírók kritikus tömegére. Társadalmunkban azonban nincs meg a kellő ellenállóképesség a politikai szélsőségességgel szemben, nem nevezzük nevén a problémát. Ha ezen nem változtatunk, nem fogjuk tudni megakadályozni az extrémitások térnyerését – zárul az EUObserver cikke.
(helyben.hu) A magyar és a lengyel kormány nyilvánvalóan teljesen tanácstalan, mivel egészen más eredményben bízott a francia elnökválasztáson. Mivel Orbán Viktor nem tett semmit az orosz gazdasági függés mérséklésére, sőt hagyta, hogy növekedjék a kiszolgáltatottság, Magyarország alaposan megérezné az olaj- és gázimport leállítását.
Le Monde Tanácstalan és néma a populista Magyar- és Lengyelország, mert nem tudja, mi tévő legyen, miután dugába dőltek nagy tervei Le Pennel kapcsolatban. Orbán Viktor abban bízott, hogy ha a szélsőjobbos jelölt lesz a befutó, akkor tető alá hozhatja Európában a jobboldali nacionalisták koalícióját. Még csak nem is gratulált Macronnak, igaz, az is adós maradt a jókívánságokkal három hete a Fidesz győzelme után.
A francia elnök a kampányban végig a magyar illiberális rendszerrel riogatott. Le Pen viszont éppen akkor maradt hoppon, amikor a magyar vezető mind inkább vákuumba kerül a földrészen. Még Közép-Európában is. A V4-es formációban nincsenek tárgyalások Ukrajna élesen eltérő megítélése miatt. Ehhez jön még, hogy Szlovéniában vasárnap szintén lebőgött Orbán szövetségese. Úgy, hogy a magyar politikus a Fidesz sikere óta kizárólag a Vatikánvárosban járt, illetve Rómában Salvinival találkozott, de ő sincs éppen jó passzban.
The Guardian Sajátos törzsi képződményt jelentenek a Fidesz-hívek, mert Közép-Európán belül példátlan arányban értenek egyet azzal, hogy a médiatulajdonosok igenis meghatározhatják, mi jelenik meg a lapjukban, rádiójukban, tévéjükben. Így értékelte annak a kutatásnak a vezetője, amely jó 4000 ember megkérdezésével mérte fel a térségben a sajtószabadság megítélését. Nálunk 30% nem tartja sokra a szerkesztőségi önállóságot.
47% ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy veszélyben a tömegtájékoztatás önállósága. 30% viszont ott sem lát semmiféle problémát.
Financial Times A földrész középső részén az erős függés miatt a magyar gazdaságot sújtanák a legkeményebb következmények, ha az EU tilalmat mond ki az orosz gázra és olajra – állapítja meg a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetének friss felmérése. De másutt is 10% fölé emelkednék az infláció, és a visszahatás különösen nagy lenne az autógyártásban. A menekültek ellátása pedig 40 000 millió eurót is felemészthet a kontinensen. A legrosszabbat természetesen Ukrajna élné át, rámehet az idei GDP fele. Ugyanakkor a recesszió szintje Oroszországban elérheti a 15%-ot.
Bloomberg A lap vezércikke egyértelműnek nevezi, hogy fel kell venni Finn- és Svédországot a NATO-ba, akármennyire ágál is ellene Putyin, csak kérdés, hová áll Orbán Viktor, mert a bővítéshez szükség van az összes tagállam beleegyezésére. Hiszen ő még ma is csodálattal tekint az orosz elnökre. A két csatlakozásnak vannak más kockázatai is, de azokat az előnyök messze felülmúlják. És egyértelmű, hogy egy nagyobb szervezet erősebb is, ennélfogva nem szabad meghátrálni még az orosz fenyegetőzések miatt sem.
Neue Zürcher Zeitung A franciák és a németek még mindig tördelik a kezüket, hogy milyen fegyvereket küldjenek Ukrajnának, ezzel szemben Lengyelország, Csehország és Szlovákia nehézfegyverzetet is hajlandó átadni. Mert veszélyben látják a saját biztonságukat. Magyarország ez alól kivétel, miután 2014 után még inkább függő helyzetbe került Moszkvától. Főként az energiabeszerzés miatt opportunista. Az ellentétek olyan nagyok a másik három visegrádi állammal, hogy a regionális fórumokon gyakorlatilag nem zajlanak tárgyalások.
Der Standard Sajtó nélkül a társadalom jórésze könnyű zsákmány volna a populisták médiabeli szálláscsinálói számára. Erről beszélt Paul Lendvai az este Bécsben, amikor a parlamentben átvette a Concordia Sajtóklub életműdíját. A szakma 92 éves, magyar származású doyenje megjegyezte, hogy a szlovén és francia választók döntése reményt ad, mármint hogy meg lehet állítani a populizmust.
Az évtizedekkel ezelőtt a legnagyobb példányszámú napilap, a sokak által „komoly bulvárlapnak” nevezett Mai Nap állandó rovatában (címe: Mi újság?, 1990. május 11.) készítettem villáminterjút kollégánkkal:
Paul Lendvai
Itthon Lendvai Pál. Kolléga, nemzetközi hírű Kelet-Európa-szakértő. Ötvenhét januárjában – mint a budapesti délutáni lap kiküldött rovatvezetője – nem tért haza Varsóból. Barátait forradalmi múltjuk miatt lefogták, rá is ez a sors várt volna. Ausztriában kért és kapott menedéket. A 61. évét taposó Lendvai professzor az Osztrák Nemzetközi Rádió főigazgatója, a bécsi tévé főkommentátora. író, folyóirat-szerkesztő, kiadó. Ma délelőtt legfrissebb könyvét mutatják be a magyar újságíró-szövetségben.
- Miről szól?
- Az erdeti címe is megmondja: „A makacs Magyarországiról. Alcíme: Egy határátlépő nézetei. Először 1986-ban jelent meg a nyugatnémet Fromm Verlagnál, itthon a Láng Kiadó gondozta. Több kiadást ért meg Nyugaton németül, angolul. Szabálytalan életrajznak is fölfogható, de történelem. Magyar történelemkönyv — ezt magyar címe is kifejezi: Magyarország kívülről, avagy a túlélés művészete. Megjelenhetett volna már tavaly is, csakhogy a kiadók akkor még ódzkodtak tőle.
- Egyszerű fordítása ez a kiadás a külföldieknek?
- Majdnem. Több náluk, ugyanis kiegészítettem egészen a választások előtti időszak eseményeivel. így sikeredett 11 ívesre. A bécsi Kurier kritikusa szerint képet kaphatunk belőle Kádár kompromisszumokkal teli politikájáról a brezsnyevi éra pangása idején, a gazdasági helyzetről és az egyéni megoldásokról; fölvázolódik Grósz „sok arca” is.
- Gyakran ír könyvet?
— Eddig hét kötetem jelent meg, német, angol, japán, héber nyelven. Szerződésem van az angol McMillan kiadótól Magyarország háború utáni történelmére, egy osztráktól a kelet-európai forradalmak összefoglalására, önéletrajzi kötetre. - Legközelebbi tervei?
- Önök írják meg először: júniustól magyarul is kiadjuk az általam sok év óta szerkesztett Europäische Rundschaut, azaz az Európai Szemle című folyóiratot. Május 20-án az osztrák tévében angol nyelvű, németre (és remélhetőleg magyarra is szinkrontolmácsolandó) kerekasztal-beszélgetést vezetek az osztrák, a csehszlovák, a jugoszláv, az olasz és az új magyar külügyminiszter részvételével. A helyszín a kancellária díszterme lesz.