Elnökválasztás (kis?) háborúban

Az amerikai országos közszolgálati rádiócsatorna, az NPR az ukrán szélsőjobboldali nacionalista csoportok éledéséről sugárzott riportot, annak apropóján, hogy Ukrajnában most vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját.

A beszámoló szerint az Oroszország elleni, jelenleg alacsony intenzitásúnak számító háború egyik mellékterméke, hogy a harcokban megkeményedett szélsőséges veteránok masíroznak Kijev utcáin, de ezeknek a jobboldali csoportoknak nincs számottevő támogatottságuk a lakosság körében. Ám szorgosan építik kapcsolataikat Európában és az Egyesült Államokban is.

Megszólal a riportban az ukrán önkéntesek Azovi Zászlóaljként emlegetett csoportjából kinőtt, Nemzeti Hadtest elnevezésű, szélsőjobboldali párt egyik szóvivője, Olena Szemenyaka, aki a nacionalisták új nemzedékeként határozza meg szerveződésüket, és azt mondja, ők annak a világméretű irányzatnak a képviselői, amelyet Donald Trump amerikai elnök győzelme, valamint a jobboldali magyar és lengyel kormánynak nyújtott támogatása testesít meg.

„Miután Trump kinyilvánította a közép- és kelet-európai jobboldali populista kormányok támogatását, a politikai légkör sokkal kedvezőbb lett a térségben a nacionalista szervezetek számára” – lelkendezik az amerikai rádióriportban Szemenyaka, az ukrán Nemzeti Hadtest szóvivője.

A The New York Times ír Sheri Berman politológusnő frissen megjelent kötetéről, amelynek címe: „Demokrácia és diktatúra Európában – az ancien régime-től napjainkig”. A könyvismertető szerint a szélsőjobboldali nacionalisták Lengyel- és Magyarországon kormányon vannak, Olaszországban és Ausztriában pedig koalícióban kormányoznak, és jelen vannak a német, a holland, illetve a francia parlamentben is. A májusi európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében szélsőjobboldali populista pártok egy csoportja újabb szövetséget hozott létre, Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezetésével. Az amerikai politikatudós könyve lényegében olyan esettanulmányok sorozata, amelyek a különböző demokráciák, illetve diktatúrák felívelésének okait igyekeznek feltárni.

Sheri Berman megállapítása szerint a liberális demokrácia építéséhez szükség van erős államra, összetartó nemzeti identitásra, valamint olyan politikai kultúrára, amelyben a polgárok és a politikusok egyaránt igazodnak a játékszabályokhoz. Ha ezek valamelyike hiányzik, az nemzedékeket vethet vissza. A könyvismertető kiemeli Itália példáját, ahol a 19. század elején még királyságok és városállamok vetélkedtek egymással. Az olasz nemzeti állam létrehozása felülről lefelé ható konszolidációs folyamat volt, amelyet a virágzó észak irányított, és az ország többi részét kényszerítéssel, illetve korrupcióval tagozta be.

Az eredmény olyan gyenge állam lett, amely aztán fogékonynak mutatkozott Mussolini és a fasiszta eszmék iránt. A liberális demokrácia csak a második világháború után érkezett meg Olaszországba, paradox módon részben Mussolini centralizációs tevékenységének köszönhetően, és a kezdeti évek öröksége még ma is kitart. Ezzel a könyvismertető szerint eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy Salvini vajon a fasiszták örökösének tekinthető-e. Sheri Berman a kötetben azt mutatja ki, hogy a demokráciák és a diktatúrák kötélhúzásában az antidemokratikus erők gyakran esnek át mutáción. Franciaországban például a 18. századi monarchistákat később az antiliberális nacionalisták váltották fel. „Úgy tűnik föl, minden korszak olyan jobboldalt kap, amilyet megérdemel” – olvasható a The New York Times írásában, amelynek a szerzője – Max Strasser – azt javasolja azoknak, akik fasiszta bélyeget nyomnak a jobboldali politikusokra, hogy keressenek új fogalmat az új jelenségekre.

 

A könyvismertetés  ezután ténylegesen bíráló tartalmat kap azért, mert a kötet miközben jól leírja az antidemokratikus irányzatok alakváltozásait, a demokráciát illetően nem mutat képzelőerőt. Olyan hatást kelt, mintha a demokrácia a második világháború után Nyugat-Európában elérkezett volna a csúcsmodell megalkotásához azzal, hogy a kapitalizmust – amerikai biztonsági ernyő alatt, a Marshall-segély pénzén – megszelídítették a szociáldemokráciával és a liberális értékekkel. A könyvkritikus szerint a kötet szerzőjének igaza van abban, hogy elítéli az elmúlt évtizedek fejleményeit, a szociális jóléti állam visszaszorítását, valamint azt, hogy az Európai Unióban kevesebb lett a demokrácia és több a technokrata jelleg. Az is helyes megállapítás, hogy a szélsőjobboldal felemelkedése erre adott válaszként értelmezendő. De Sheri Berman, látszólag, csupán a letűnt aranykorba akar visszatérni. Ha a demokrácia védelmezői a kontinensen vissza akarják verni Salvinit és szövetségeseit, akkor a puszta nosztalgiánál többet, valami demokratikusabbat kellene felmutatniuk a The New York Times könyvkritikusa szerint.