Budapesten, a világon elsőként, mutatták be a világ atomiparáról, atomenergia-helyzetéről szóló 2019-i helyzetjelentést (The World Nuclear Industry Status Report 2 019 – WNISR2019), amelyet egy nemzetközi szakértői csoport készített Mycle Schneider francia független szakértő projektje alapján. (Nyitó képünkön: atomerőmű.)
A CEU budapesti, Nádor utcai épületében tartott rendezvény alapgondolata: hosszú távon a megújuló energiaforrások kiaknázása versenyképes az atomerőművek termelte energiával, elsősorban a villamos energiával. Csökken az atomerőmű-építések növekedési üteme, a reaktorok hője segítségével előállított elektromos energia árszintje nagyjából évtizedek óta azonos, vagy kismértékben emelkedik, míg a megújuló forrásokból (szél-, nap-, vízenergia stb.) előállított energia költségei az utóbbi években meredeken csökkentek. IIy módon versenyképességük ugrásszerűen megnőtt – derült ki az előadásokból.
Ürge-Vorsatz Diána, a CEU környezetvédelmi tudományok professzora bevezetőjében hangsúlyozta, már Európában is létfontosságú ökorendszereket tettünk tönkre. Ugyanakkor – mint rámutatott – még nincs késő a klímaváltozás egyik legfontosabb komponense, a szén-dioxid-kibocsátás kérdésének megoldásához. Az energia-előállítás szén(-dioxid)-mentesítését alapkérdésnek nevezte. Hozzátette: az atomenergia fontos komponense a megoldásnak.
Magyarországon a stratégiai hosszú távot (2050-ig) tekintve fenntartható az atomenergia nélküli, megújulókra alapozott (villamos) energiatermelés – vélte Jávor Benedek, az Európai Parlament (MEP) volt képviselője. Ezt a német Wuppertal Intézet a témába vágó tanulmányára hivatkozva mondta, amely szerint a beruházási költségek a megújulók használatával és az energiahatékonyság-növeléssel akár 30 százalékkal alacsonyabbak lehetnek a paksi bővítésre szánt összegnél.
Mycle Schneider, párizsi független atomenergiaügyi konzultáns, a mai CEU-rendezvény fő előadója átfogó képet rajzolt az atomenergia-ipar fejlődéséről. Mint mondta, ez idő szerint öt ország – az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Kína és Dél-Korea – adja a világ atomerőmű-kapacitásának a hetven százalékát.
Mint gyakorlatilag mindenben, itt is érdemes Kínára figyelni. Oroszországban az atomerőmű-építés 1954 óta átlagosan 22 évet vesz igénybe, Kínában ez az idő hat esztendő. Az atomerőmű-építés ütemének lassulása a működő reaktorok, erőművek átlagéletkora növekedésével járt. Az atomerőművek életkora (világátlag) 30 év, az EU-ban valamivel több: 34 év.
Schneider idézte a Lazard, a világ vezető pénzügyi és vagyonkezelő cégének tanulmányát, amely szerint 2004–18 között a napenergia (szolár) fajlagos előállítási költsége 88, a szélenergiáé 69 százalékkal csökkent, az atomenergiáé viszont 23 százalékkal nőtt.
Az Infovilág munkatársának az Európai Unióban érvényes helyzetre vonatkozó kérdésére Mycle Schneider elmondta: az EU-ban még nem készült az Egyesült Államokban már nyilvánosságra hozott olyan felmérés, amely az egyes energiafajták előállításának teljes költségét (beleértve a tárolást is) tartalmazza. Ennek egyik oka az EU bonyolult energia-rendtartása, a tagállamok és a brüsszeli központ egymástól elváló hatáskörei. Elhangzott, hogy az Egyesült Államokban 2017-ben egyes energiaforrások teljes fajlagos költsége – piaci viszonyok közepette, a tárolás költségeit is hozzá számítva – atomenergia: 30 dollár/MWó (megawatt-óra), a megújulóké: 30-35 dollár/MWó. Ilyen piacközeli alapú számításokat az EU-ban nem végeztek.
Jelenleg (2019 július) az atomerőművek villamosenergia-termelő összteljesítménye 370 gigawatt villamos teljesítmény (GWe), a megújulóké meghaladja az 1000 GWe-t. Tehát a megújulók már globális szinten lekörözték a nukleáris energiát – húzta alá Schneider. A francia szakértő összegzése: „A klímaválság megköveteli a legolcsóbb és a leggyorsabb válaszstratégiát. Ám az atomerőmű-opció a legdrágább és a leglassabb megoldás”.
Mind az 1986-i csernobili, mind a 2011-i fukushimai atomerőmű-szerencsétlenség (mindkettő a súlyossági skálán a 7-es fokozatba sorolt) nagymértékben hatott az atomenergiával kapcsolatos tervekre, döntésekre. Az erőmű (reaktor) építés 2011 – azaz Fukushima – után látványosan fékeződött, a kormányok, vállalatok még inkább a klímaváltozás szempontjából kevésbé káros megújulók felé fordultak.
Az új atomreaktorok építésében a csúcsot 1979-ben érték el, azóta csökken az építés üteme, és mint általánosítható szabály, nő a projektmegvalósítások ideje. A francia szakember aláhúzta, hogy a múlt század hetvenes éveiben készített előrejelzések az atomenergia-ipar fejlődéséről nagymértékben túlbecsülték annak jelentőségét. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) 1974-i prognózisa mintegy 5300 gigawatt (GW) teljesítményt jósolt a 2000. esztendőig. Ez a valóságban mintegy 350 GW-tal az előrejelzés tíz százalékát sem érte el.
Jávor Benedek Paks-2 kapcsán és más előadók is jelezték: az atomerőművek körüli szerződések, a működés átláthatósága nagy problémát okoznak. Ennek egyik oka: az atomerőművek azokban az országokban, amelyeknek saját atomfegyvereik vannak, közvetlenül a hadiipari komplexum részei.
Paks-2 nem tartozik ide. A Európai Parlament volt képviselője elmondta, hogy folyamatos jogi-közigazgatási lépései, a kormányzati szervektől való információkérései 2019 áprilisára eredménnyel jártak: nyilvánosságra hozták a Paks-2 szerződés teljes szövegét. Ez egy ilyen típusú szerződésnél a világon elsőként fordult elő, hangoztatta.
Az előzmények: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a titkosítás nem alkalmazható a teljes szerződésre. Ezt követően fokozatosan feloldották a titkosítást, 2017 májusában az üzemanyagról kötött megállapodás kivételével nyilvánossá tették a szerződés egy részét. 2018 végére a szerződés 70%-a publikus, amely döntés ellen a kormány és az orosz fél, a Roszatom fellebbezett. Érdemes volt küzdeni – mondotta Jávor. Hozzátette, hogy a valóság különbözik a kormányzat által kommunikáltaktól.
A szeptember 24-én nyilvánosságra hozott, 319 oldalas jelentésből Magyarországgal két oldalon foglalkoznak. Részben sajtójelentésekre (atlatszo.hu), részben NGO-k által szerzett információkra hivatkozva jelzik a vitát, amely Paks-2 földrajzi helyével kapcsolatos fenntartásokról, a földmozgásokra, tektonikus törésvonalakra vonatkozó IAEA-normák meg nem tartásáról, kockázatokról szól. A jelentés szerint gondok lehetnek a gazdaságossággal is. Utal a magyar Miniszterelnöki Hivatal által 2015-ben a Rothschild and Cie.-től megrendelt tanulmányra, amely szerint a Paks-2-ben megtermelt egy MWó-nyi elektromos energia piaci ára hozzávetőlegesen 73 dollár lenne, amely elég magas. (Schneider fentebb idéz egy 2017-i amerikai tanulmányt, amely szerint az USA-ban egy MWó-nyi, atomerőműben termelt villamos energiamennyiség piaci ára – beleértve a tárolás költségeit is – körülbelül 30 dollár.)
A konferenciát követő beszélgetésekben – amelyekben alkalmazták a Chatham House szabályt (= olyan alapelv, mely biztosítja a találkozón elhangozott információk bizalmas jellegét; lehetővé teszi, hogy a résztvevők, mint egyének fejthessék ki véleményüket, melyek adott esetben nem egyeznek szervezetük nézetével. Ennek köszönhetően szabadabb beszélgetésre nyílik lehetőség. alkalmazták, azaz a média az információk forrását nem közölheti) – elhangzott az aggodalom a jelenlegi fukushimai helyzet kapcsán. Egyfelől a talajvíz és a föld alatti vízfolyások folyamatosan mossák bele a Csendes-óceánba a sugárszennyezett vizet, másfelől sokmillió tonna sugárfertőzött vizet tárolnak az erőmű körül tartályokban, amelyek kapacitása lassan kimerül. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Az egyetlen lehetőség, valamelyest hígítva beleengedni ezt a hatalmas, sugárszennyezett víztömeget a Csendes-óceánba, amelynek a japán partok menti vizei halban gazdagok, és a halászat sok nemzet hajóit magában foglaló ágazat ezeken a vizeken. A Kuroshio-áramlat éppen a fukushimai partok mentén halad északra, hogy Alaszka magasságában a megmozgatott víztömeg délnek forduljon és érintse a kaliforniai partokat, majd az észak-egyenlítői áramlat ismét nyugatnak, majd északnak fordítsa a víztömegeket.