Értünk folyik a Duna – Európa és Magyarország főutcája

Gauder Péter.Az urbanisztikai szakember ma újságírók előtt, egy dunai hajócska fedélzetén fejtette ki a nemrégiben megalapított Duna-programiroda hivatását, hangoztatván: céljai egybevágnak az Európai Unió (előreláthatólag a jövő év első felében, Magyarország uniós elnöksége hónapjaiban szentesítendő) Duna-stratégiájával, aminek a megvalósítása viszont már a tagországok, mindenekelőtt pedig a Duna menti államok, térségek és helységek dolga. Gauder és munkatársai (tehát a programiroda közössége) mintegy hatvan szervezet bevonásával, civil, gazdasági, kormányzati és városüzemeltetési szakemberek, aktívák közreműködésével már meg is alapította a Duna-fórumot, amely megvalósítható ötletekkel, cselekvő módon segíti a Duna Főutca program realizálását.  

Miután nemzeti és nemzetközi összefogásról egyaránt szó van, mindenképpen Budapestet kell a Duna-program középpontjába állítani, miután nincs még egy ekkora település Európa második legnagyobb (az első a Volga) folyama mentén, amelyik ennyire központi helyet foglalna el a 2850 kilométer hosszú vízi út mentén. Gauder Péter megjegyezte, hogy örvendetes módon a többi dunai állam (Németország, Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Bulgária, Románia) is egyetért a Budapest-központúsággal, és bátorítja is a magyar fővárost és agglomerációját (mintegy 3,5 millió itt élőről van szó!) a Dunához kötődő sokoldalú fejlesztés megkezdésére. Magyarországi szakértők mindenekelőtt  a Duna Főutca kezdeményezést pártolják, a folyamnak az Esztergomtól Dunaújvárosig terjedő 70 kilométeres szakaszához kapcsolódó régió, gazdasági térség fejlesztését. Meggyőződésük, hogy ezen a területen új ágazati, vállalati kapcsolatok alakulnak ki, példát mutatván a folyó menti többi térség fejlesztéséhez, reménybeli összekapcsolásához.   

Horváth Imre.Jékely Katalin.Gauder és munkatársnője, Jékely Katalin, valamint Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára a mai sajtóeseményen kifejtette: Budapest számára fontos, hogy a regionális központi és délkelet-európai térségszervező szerepének növelése végett merőben új regionális politikát folytasson, partnerkapcsolatait újraértelmezze hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Szerencsés fekvésénél és európai rangjánál fogva Budapestre az integrátor szerepe hárul a Duna Régióban. Előbb azonban meg kell fogalmaznia a Duna-stratégiával kapcsolatos elképzeléseit, terveit, érdekeit, miképpen ezt a németek, osztrákok és románok már kifejtették. A Budapest Metropolisz Program kialakításával a magyar főváros képes bemutatni egy olyan mintát az országos programtervezés számára, amelyik példaértékű lehet a mezőgazdasági, kistelepülési, kisvárosi és nagyvárosi sűrűsödési pontok fejlődési irányának – magyarázta Gauder Péter. – Budapest metropolisz gazdasági potenciálja, népességének száma és sűrűsége versenyképes egész Európában. Ahhoz, hogy a főváros fejlődésének korlátai kitáguljanak, olyan programokra van szükség, melyek fellendítik az új, nagy, régión belüli együttműködést. Az urbanisztikai szakember leszögezte: olyan tudásalapú programokra van szükség, amelyek stabil hátteret teremthetnek további kezdeményezéseknek, „újrapozicionálván Budapestet Európában”, és ez egyben a magyar főváros, az ország délkelet-európai szerepének megerősítésével is járhat.

A MAHOSZ, azaz a Magyar Országos Hajózási Szövetség a mai rendezvény kapcsán három dokumentumot bocsátott az Infovilág szerkesztőségének a rendelkezésére, több oldalról megvilágítandó a Duna-hajózás különféle lehetőségeit és előnyeit. Íme az első, itt a második és ez a harmadik.