Európa fegyverkezik

(Kárpáti Iván jegyzete) Európa fegyverben. Illetve paradox módon egyre kevésbé, mert amit lehet, azt Ukrajnának küldi a szűkös készletekből. Az én értelmezésemben nem nagyon van idő a mellébeszélésre, az egyrészt-másrészt fontolgatására, azokkal értek egyet, akik szerint vagy Ukrajnában állítjuk meg Putyint, vagy hamarosan azzal foglalkozhatunk, hogy mentsük a balti országokat, miként védjük a lengyel határt, nem sorolom a negatív forgatókönyveket.

Mindez egy olyan Európát ért, ahol bár voltak lokális konfliktusok, mint amilyenek a balkáni háborúk, de olyan anyagcsatákra, amik csak a világháborúkhoz mérhetők, gyakorlatilag senki sem gondolt, nem mert gondolni. Naponta tízezres nagyságrendben használnak fel tüzérségi eszközöket mindkét oldalon. Ilyen mennyiségek előteremtésére Ukrajna számára jelenleg nincs felkészülve az európai hadiipar, de még az amerikai sem, ez azonban gyorsan változhat, sőt, már változik is. Az elmúlt napokban az Ukrajnát legelszántabban támogató országok, élükön Lengyelországgal, arra vártak: engedélyezze nekik Németország, hogy a birtokukban lévő, legmodernebb technológiát képviselő német tankokat továbbadhassák az agresszorral küzdő országnak.

Németország vívódása érthető, úgy politikailag, mint a szimbolikus térben. Harcolhatnak-e újra német páncélosok az egykori Szovjetunió területén? Összeegyeztethető-e ez azzal a folyamattal, amin a németek az 1960-as évektől végigmentek, ahogy feldolgozták a múltjukat. Szerintem helyesen döntöttek, amikor azt mondták, hogy igen. Semmi sem lesz már olyan, mint régen. Lengyelország – ahol elemi erővel tört fel a történelmi tapasztalatokban gyökerező félelemmel vegyes indulat – Európa legerősebb szárazföldi hadseregét építi fel a következő években. Finnország és Svédország a NATO-ba tart, bár ezt Törökország és legnagyobb szégyenünkre Magyarország (!), ahogy csak lehet hátráltatja. Harminc éven át azt hittük, nem lesz többé szükség Európában erős hadseregekre, szinte korlátlan muníció előállítására képes hadiiparra. Egy rémálom vált kínzó és fenyegető valósságá, még fel sem fogtuk igazán.

Ha viszont Európa magához tér és még mindig tekintélyes iparát, tudását és gazdaságát beveti, talán elég erőt tud felmutatni, hogy ne csak az állítsa meg a keleti diktátort, hogy Amerika – legnagyobb szerencsénkre – még mindig mögöttünk áll.