A Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű olasz napilap; 1876-ban alapították Milánóban. Olaszország legnagyobb példányszámú és legolvasottabb napilapjának a tudósítását ismerteti Magyar Péter, az MTI egykori római tudósítója: (kép: Corriere della Sera)
Vasárnap éjszaka a Duna partján Orbán Viktor sok ezer híve előtt ünnepelte eddigi legváratlanabb választási győzelmét. Olyan győzelmet, amely sokrétű jelentést hordoz nemcsak az aprócska Magyarország számára, hanem az egész Európai Uniónak. Harmadik miniszterelnökségét nyerte meg, ismét alkotmányozásra alkalmas kétharmados többséggel, s ezzel a néptribun szerepet játszó magyar vezető gyakorlatilag előlép a nemzeti identitást védő európai jobboldal vezető személyiségévé, és kemény figyelmeztetést küld Brüsszelbe.
Úgy tűnik föl, Orbánnak otthon egyáltalán nem áll szándékában visszafogni egyre inkább tekintélyuralmi rendszerének torzulásait, azt, hogy kiiktatta a fékek és ellensúlyok működését, a jogállam biztosítékait, hogy ellenőrzése alá vonta a sajtót, a televíziót. Ezt amúgy világossá tette már március 15-ikén, amikor „erkölcsi, jogi és politikai elégtétel vételét” helyezte kilátásba – gyakorlatilag bosszúhadjáratot ellenzéke és politikai ellenfelei számára.
Európai síkon pedig pontosan egy évvel az után, hogy Emmanuel Macron elnyerte ez Élysée-palotát, újra reményt és dinamizmust adva ezzel az Európa-párti tábornak, Orbán diadala a populista mozgalmak újraerősödéséről és ellentámadásáról tanúskodik. Sokkal inkább, mint a múlt októberi ausztriai választás, amelyben Sebastian Kurz végig gondosan ügyelt arra, hogy hangsúlyozza kormánya európai elkötelezettségét. Budapesten ezzel ellentétben, Európában először olyan választási kampányt követhettünk, ahol a győztes nemcsak „Brüsszel” ellen vívott háborút, hanem egy makacsul ismételgetett hamis narratívával apokaliptikus képet festett fel arról, hogy iszlám bevándorlók milliói dörömbölnek a keresztény Európa kapuinál, és hogy egy hazátlan pénzember összeesküvést szervez földrészünk ellen, értékek nélküli multikulturalizmus jegyében. Mindez olyan ideológiai és politikai cselekvési elegyet alkot, amely vezérfonalul szolgálhat minden európai politikai erő és mozgalom számára, amely a nemzeti szuverenitást tűzi zászlajára az európai egyesülés eszméje helyett.
Olyan kihívás tehát, amelyet az Európai Uniónak nagyon komolyan kell vennie. Orbán megkérdőjelezi az unió alapvető értékeit, és meghirdeti azokkal szemben saját „illiberális demokráciája” elvét és gyakorlatát. Eddig Brüsszelben igen határozottan léptek fel a jogállam lebontására irányuló lépésekkel szemben Lengyelországban, de egyfajta „megbékélési politikát” alkalmaztak a magyar vezetővel szemben, részben talán azért, mert országa kicsi és nem annyira számít, részben pedig azért, mert Orbán és a pártja egyfajta védelmet élvez az Európai Néppárt kebelében, a Fidesz ugyanis oda tartozik.
Tegnap a lengyel nacionalisták és a francia Marine Le Pen, valamint a német Alternative für Deutschland vezetője, Alexander Gauland üdvözletei mellett, gratulált a német belügyminiszter, a bajor CSU pártvezetője, Horst Seehofer, valamint az európai parlamentbeli néppárti frakcióvezető, Manfred Weber is.
A vasárnapi választási győzelem változtat a képen. Talán elérkezett az a pillanat, amikor Angela Merkel pártcsaládjának lépnie kell, világos vörös vonalat kellene húznia, elítélni Orbán „mélységes idegengyűlöletét”, és elősegítenie végre azt, hogy büntető lépések kísérjék a magyarországi tekintélyuralmi intézkedéseket és az uniós szolidaritás teljes elutasítását.
Nem lesz könnyű persze. Főként azért nem, mert létezik egy kevéssé látható és a demokratikus Európában alig említhető mozzanata is Orbán Viktor politikai sikerének. Az európai egyesülést pártoló pártok és kormányok bírálják ugyan, Brüsszelben úgy mutogatnak rá, mint elrettentő példára, ám a magyar néptribunnak valójában sikerült már módosítania a bevándorlásról folyó európai vita kereteit. A jelek szerint anélkül, hogy ezt bevallanák, vagy elvi megfogalmazását adnák, sok európai bal- és jobboldali kormány az orbáni sorvezető mentén mozog már e témában. Seehofer a legjobb bizonyíték erre. Idézzünk az olasz belpolitikában szállóigévé lett megfogalmazást, Marco Pannella szavait az orbánizmusra alkalmazva: borzalmas államhatalmi modell ugyan, de kulturálisan rányomja bélyegét a társadalmi közegre, alakítva a közgondolkodást. (Corriere della Sera, április 9.)