Ma kezdődő fénykép-sorozatomban olyan felvételeket mutatok be (mielőtt bárki is a szerzői jogot vitatná, ide írom: a felvételek jórésze családi örökség, tehát nem saját „kattintásom”), amelyek egy adott helyen és időben megörökített pillanatképeket villant a mai olvasó szeme elé. A fotók között egyaránt feltűnnek a 19-20. század peremén készült, a Kárpát-medencéből és Francia- és Oroszországból származó fényképek, olyanok, amelyek az idő múlásával egyre inkább elmosódnak, elfelejtődnek. (A nyitó képhez: családi kép a Felvidékről; készült az 1900-as évek elején.)
Nem lehet elégszer ismételni, hogy nemcsak a mára és a bennünket váró holnapra kell odafigyelnünk, hanem ott vannak, nagyon is ott vannak a tegnapjaink, mert nélkülük nem tudjuk felmérni, hol tartunk is manapság, milyen örökségekkel kell megbirkóznunk, milyen a történelmi hátterünk, mit csináltunk jól és mit rontottunk el. Ennek a jó évszázadnak néhány mozzanatát láthatjuk a ma kezdődő, jó néhány részes összeállításban, ami előre kidolgozott koncepciók nélkül barangol egy olyan gazdag tárházban, mely kezdetben még természetesen nem tartalmazhatja saját felvételeimet, de mai, 21. századi világunk olvasóinak bemutatja a múlt akkori sokféle szeletét, köztük egy családi háttérből származó örökséget is.
És majd következnek a további időszakok képei is Európából, Amerikából, Afrikából, a Távol-Keletről, Latin-Amerikából és máshonnan. A válogatási elv korántsem kötődik feltétlenül történelmi eseményekhez, hanem a mindennapok mozzanatait kívánja bemutatni. És már megjelenik a szerző, a képeket készítő is, akinek felvételeit láthatjuk egy olyan időszakban, amely a számára – és persze mások, a kortársak számára is – a nemrég megélt tegnapot mutatja, miközben a többségnek ez a távlat már kevésbé kortársi, hisz’ megszületésük, felcserepedésük, felnőtté válásuk időszakát jelenti. Ezt a periódust sem szabad kiírni visszatekintő történelmünkből, és itt is bőven lehet szemezgetni a közeli múlt világát bemutató fotóspillanatokból.
Végezetül, személyes ajánlatom mindazok számára, akik majd 20, 30 vagy 40 év múlva is körülnéznek majd e földön és a Földön: mindenképpen őrizzék meg életük emlékeit, kérdezzék szüleiket, nagyszüleiket, ne hagyják veszni a talán még meglévő retrótárgyaikat, ekként a családi fényképeket sem, mert ha fiatalon nem is, de később, – és itt saját példámra hivatkozhatok – úgy a negyedik X táján, rá fognak döbbenni, hogy további életükben, gondolkodásukban mekkora értékkel bír mindaz az örökség, ami rájuk marad.
És ha már az örökség, mint összekötő kapocs, gyakran fel-felbukkant e sorokban, a múltról merengvén nem szabad kitörölni emlékezetünkből azt a hagyatékot sem, ami megannyi szenvedést, kegyetlenséget, rombolást okozott a Föld négy sarkában. Hiszen, ha tetszik, ha nem – miként szólás tartja – egyre inkább egy csónakban evezünk…
A Monarchia magyar katonája az I. világháború idején: Erdős Bernát.
Műtermi fotó az 1910-es évekből.
A moszkvai Vörös tér 1959-ben. A Kreml falain a 15 szovjet szocialista köztársaság címerei láthatók. Ha figyelmesebben megnézzük a fényképet, láthatjuk a Lenin–Sztálin mauzóleum bejárata előtt várakozó hatalmas sort.
E képen homályosan bár, de látható a két szovjet vezető neve a mauzóleum falán.
A Vörös tér 2004-ben. Már csupán Lenin neve szerepel a mauzóleumon, s várakozók sincsenek…
A fénykép 1965-ben készült a Kreml falánál eltemetett szovjet vezetők díszsírhelyeiről.
A budapesti Nagykörút és a Körönd 1959-ben. Figyeljünk csak a „hatalmas„ forgalmat!… Ma az ilyesmi elképzelhetetlen.
Az 1960-ban az erdélyi Brassón áthajtó külföldi rendszámú, amerikai Pontiac gépkocsi látványos esemény lehetett a helyiek számára.
Ezen az 1966-i brüsszeli utcai hirdetésen tanultam és értettem meg életem első flamand nyelvű mondatát; nemcsak azért, mert ott volt mellette a francia verzió, hanem mert az angol és a német alapján igen könnyen érthető volt. És a Coca-Cola továbbra is köztünk van, de nagyon… Az USA-beli Atlantában, a Coca-Cola központjában látható állandó kiállítás részletesen bemutatja az ital és az azt forgalmazó társaság történetét. A végén az embernek az az érzése támadt, hogy a Coca-Cola tulajdonképpen az emberiség történetének szerves részét képezi. És tényleg: emlékezzünk a Nyugat-Berlinben „Coca-Colától részeg” amerikai katonák garázdálkodásáról szóló akkori sajtóhírekre!
1967-ben készült e fénykép egy balatoni kempingben. A feliratok mutatják az idegenforgalom akkori fő klientúráját: csehek, keletnémetek, oroszok.
Ez az 1970-i kép nagy változások nyomait mutatja Algériában. A fővárosi utcákon (és máshol is) a régi francia utcaneveket megváltoztatták, de megőrizték francia nyelvű fordításukat.
Rabati óvoda 1972-ben.
Kép 1973-ból: a pesti Városliget mellett készült. Ha valaki már nem emlékeznék rá…
Egy párizsi kép 1974-ből. Ezt a címet adtam neki: A magány…
Jóval a schengeni rendszer bevezetése előtt, 1974-ben a svájci-olasz határon olasz, francia és angol nyelvű, vámfizetésre figyelmeztető tábla.
(Folytatása következik.)