Véletleneken múlik, kire emlékszik az utókor, és miért. Mert ha, tegyük fel, egy kiskölyök indiánosdi közben nem botlik bele egy sírkőbe, amelyre az van írva, hogy Schodelné hamvainak, és nem lesz kíváncsi rá, hogy ki volt az a Schodelné, nem biztos, hogy Baranyi Ferenc olyan sok mindent ismer meg majd az operákról, mint amennyit tud. És amennyinek egy-egy töredékét meséli előadássorozatában, amelyet most történetesen a pesti, Újlipótvárosi Galériában kezdett meg.
Ezen az estén újra éledt Schodelné, aki a maga korában olyan remek szoprán volt, hogy a budai Normafánál elénekelt áriájának emlékére nevezték el barátai azt a helyet Normafának. S aki hajdan olyan odaadóan gondoskodott szíve választottja, Nyáry Pál 48-as forradalmár birtokairól, amíg a férfi börtönben sínylődött, hogy még énekesnői pályáját is feladta.
Ez a történet önmagában is nagyon érdekes, de csak egy azok közül, amelyeket Baranyi Ferenc el tud mesélni, kivált, ha valamelyik operáról van szó. A Bajazzókról például, amelyet 22-szer nézett meg egymás után (a moziba rohanva az iskolából). Csak azért nem többször, mert el kellett érnie az utolsó vonatot, amivel hazamehetett. Abban filmben játszotta Neddát, a kikapós asszonyt, Gina Lollobrigida kezdő színésznőként.
Megismerhettük a költő zsengéit, aki 15 évesen írt verset a Gyöngyhalász című Bizet opera ihletésében. Láthattuk és hallhattuk Nicolai Geddát, aki Baranyi kedvéért (meg a magyar tévé kedvéért) a budai várban énekelte Nadir románcát a Gyöngyhalászból. Sass Szilviát, aki szépséges Judit volt a Kékszakállú herceg várában, és Kincses Veronikát, ifjan, Csocsoszánként. Mindenkiről egy-egy emlék felidézésével.
Hát efféle históriákkal szórakoztatta az egybegyűlteket legutóbb Baranyi Ferenc az Operandevúk első estjén.
Folytatása következik. Hát, még ha meg is maradnának ezek az előadások, mondjuk, dvd-n!