Paul Galluccio francia követ 1757. március végén addigi, nápolyi állomáshelyéről – új megbízásának megfelelően – Szentpétervár felé tartott. Mária Terézia kancelláriájának tanácsára útközben egyik pihenőhelye Eger városa volt. A követ a püspöki palotában kapott éjszakai szállást, tíz hintóból álló kísérete pedig az Oroszlánhoz címzett fogadóban élvezte a kifogástalan vendégszeretetet, amelyet az Udvar képviselője által kézbesített rendeletben is megköveteltek. (A képen: a Fourcontrasti.)
Mária Terézia számára azért volt különösen fontos a nagykövet személye, mivel Szilézia elvesztése után mindent megtett, hogy Európa koronás főit Poroszország ellen fordítsa. Sikerült már megnyernie a francia király kegyencét, Madame Pompadourt, és azt remélte, hogy Gallucio által Erzsébet orosz cárnőt is ügye mellé állíthatja. A követ küldetésébe fektetett remények nagyságát jelzi egyebek mellett az is, hogy az említett rendeletnek megfelelően azokat az utakat és hidakat is rendbe kellett hozni, amelyeken a küldöttség áthaladt.
Az egri, koncerttel egybekötött pompás vacsora és rövid alvás után a népes küldöttséget Barkóczy Ferenc püspök (a képen) olyan kirándulásra vezette, amely a sokat látott márki számára is életre szóló élményt nyújtott: a Bükk-hegység rengetegében először felkeresték a mezítlábas nazarénusok monostorát, amelyet az egyházfi a török hódítás előtt ott állt karthauzi kolostor újjáépítésével hozott létre, majd felkeresték az egedhegyi remeteséget, végül elértek a Felsőtárkány közelében épült barokk palotához, a Fuorconstrastihoz, ahol a nagykövetet az épület, a környezet és a tizenkét különböző borral feltálalt tizenhat fogásos lakoma teljességgel magával ragadtak.
A képen: a Barkóczy család címere.
A Fourcontrasti név szószerint „viszályoktól távolinak“ fordítható. Ez az elnevezés jól illeszkedik abba a korabeli európai trendbe, amely az uralkodók és más nagyurak pihenőhelyeinek olyan olasz vagy francia neveket adtak, mint a Sanssouci („gondtalan“) vagy a Monrepos („pihenőhelyem“).
Az Eger közeli csodás Vaskapu közelében álló mesés nyaralókastély egy alatta elhelyezkedő halastóban tükröződött, a látogatóra kifejtett lenyűgöző hatást pedig a környező dombok sötétlő tölgyesei és a kastély mögötti magaslatot uraló felnémeti templom tovább fokozták. Az épület tervezője a feltételezések szerint ugyanaz a bécsi építész, Gerl Mátyás (Matthias Franz Gerl) lehetett, aki az egri vármegyeháza építését is vezette a 18. század közepén. Kettejük kifinomult ízlését a barokk épület Fazola Henrik által készített félköríves kovácsoltvas betétrácsainak kimunkáltságán csodálhatjuk meg.
A kevés leírás és két fennmaradt festmény alapján (mindkettő Huetter Lukács egri irgalmasrendi barát műve) a kastély előtt gyönyörűen gondozott, teraszos franciakert lehetett, virágágyakkal, szökőkutas vízmedencével, balusztrádos korlátokkal, a rokokó vázákban citromfákkal. A kertből két lépcsősor vezetett fel az előtérhez, ahonnan további két lépcsőkar érte el a rizalit erkélyét.
Fazola Henrik lakatosmester kovácsoltvas remekei.
Az épület Bécs híres látnivalójának, az eredetileg Savoyai Jenő nyári lakhelyének épült Belvedere némileg egyszerűsített utánérzete volt, igen hasonló szerkezeti tagoltsággal: a hosszú, négyzet alakú főépület sarkain nyolcszögletű, sokablakos lakótornyok álltak. A középső rész három nagy ablakával és külön manzárdtetejével hasonlóan uralta az épületet, mint osztrák eredetijének rizalitja a kerti homlokzatot. Ugyanakkor a két felvezető lépcsősor Bécs másik példaadó kastélyának, a schönbrunninak alapján készült. Valószínűleg ugyanezen példa alapján a túloldali homlokzaton lehetett, oromzatos előcsarnokkal. Talán ezt a homlokzatot ékesíthette az a címer, amelynek egy darabját (egy angyalfigura társaságában) a múlt század harmincas éveiben kiásták, és amelyek építészettörténetünk eme gyöngyszemének fennmaradt egyedüli tárgyi emlékei.
A korabeli beszámolók szerint e pompás kastély mindössze két év alatt épült fel az erdő mélyén, ami a barokk építőmesterek kitűnő felkészültségét és szakmai tudását dicséri. A legnagyobb elismerés azonban a természetszerető és műértő megrendelőt, Barkóczy Ferencet illeti. Ő a római Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke volt 1729-től négy éven keresztül, így közvetlen közelről figyelemmel kísérhette az Örök Város környékén gombamód szaporodó nyári kastélyok felépülését, amelytől kétségtelenül kedvet kaphatott egy hasonló alkotáshoz.
Huszonhárom évesen érkezett Egerbe, ahol először kanonok és prépost lett, majd 1745-től püspök. Mivel pedig akkor még a később kihasított kassai és szatmárnémeti egyházmegye is hozzá tartozott, így gyakorlatilag az ország mintegy negyedének egyházi adóbevételei („kilenced“) az ő kincstárát gyarapították, ami számos más egri épület, így a már említett vármegyeháza mellett a főtéren álló minorita templomon kívül arra is elegendő anyagi forrást volt, hogy Felsőtárkány közelében létrehozza a remetetemplom, a monostor és legfőképpen pedig a Fuorcontrasti hármasából álló kivételes épületegyüttest. (Az építkezéseken kívül ő alapította Eger első nyomdáját, korszerűsítette a helyi kórházat és papneveldét, utóbbiból egyetemi rangú intézményt próbált létrehozni, de ez nem sikerült neki.)
Megmagyarázhatatlan módon azonban utódja, Esterházy Károly hivatalának 1762. június végi elfoglalása után nem egészen egy hónappal már elrendelte a szerinte túlságosan hivalkodó kastély lerombolását, pedig Barkóczy akkor még életben volt, ráadásul hercegprímásként utódja „hivatali főnökeként“ működött.
Mindenesetre a köveket olyan sikeresen elhordták, hogy azokból a fent leírt két kisebb darab kivételével semmi sem maradt, így ma már a kiránduló nehezen hiszi el, hogy valaha azon a réten állt a magyar barokk egyik legelegánsabb épülete.
Értékeink megbecsülése sosem volt az erősségünk.