Az élet néha furcsa helyzeteket teremt: a mai napon Übü király honába látogattunk el. Vagyis az Országgyűlés Kulturális Bizottságába kaptunk meghívást, mint afféle „szakértők”. Az MTA éves jelentésének beszámolójára jöttünk „szakérteni”, vagyis ültünk a második sorban és buzgón törekedtünk megfigyelni a megfigyelhetetlent. Sok-sok, embert próbáló harcban, akadémiai csatározásokban, feljelentgetésekben edződött két ősz bajnok, s a legkevésbé két ártatlan, gyermeki egyszerűségű, szende naiva. (Nyitó képünk: jelenet az Örkény Színház Übü király előadásából.)
Ám Übüisztán – mi tagadás – kifogott rajtunk. Az abszurd komédiairodalom legnagyobbjai, mondjuk Ionescu sem lett volna képes legjobb pillanatában olyan egyfelvonásost varázsolni elibénk a színpadra, mint amellyel a Kulturális Bizottság volt szíves szórakoztatni bennünket. Nos, ülünk a zsöllye második sorában, előttünk a színpad, nyitott tér, függöny nincs, érkeznek a szereplők, amott a kormánypártiak, emitt az ellenzékiek. És balról megjön Lovász László, az MTA elnöke, méltán világhírű matematikus, aki az MTA 2016–17-i jelentését jegyzi, s aki jelenlétével megtisztelte a Bizottság ülését. Tudós ember, felelős ember, őszinte és nyílt beszélgetésre, termékeny vitára érkezett, ahogy ez tudós emberrel történni szokott.
Első napirendi pontként a Bizottság elnöke megadja a szót Lovásznak, foglalná össze a Jelentés főbb állításait. Lovász elnök úr különös, meglehet, e bizottsági tagok többsége számára e közegben furcsa jelenségnek tetszik: nem a nyaki verőeret kidagasztó indulattal, nem a gutaütés határát súroló vöröslő fejjel, hanem elegáns visszafogottsággal és tárgyszerűséggel ismerteti azt MTA Kutatóhálózatának eredményeit. Utal az EU-s bizottságok elismerő véleményére, a nagyjából tíz éve beindított, s mostanra beérő Lendület-program fiataljainak nemzetközi eredményeire, összegzi a mostoha körülmények, az alacsony fizetések és a hiányos vagy korszerűtlen felszerelések ellenére is nemzetközi mércével mért, magasra tartott és értékelt eredményeket. Halkan, határozottan, dicsekvéstől mentesen, „objektív” hangnemben.
Őt követően – az Orbán-kormány képviseletében – az ITM államtitkára kap szót, Cseresnyés Péter, aki azzal indít, hogy közli: sok hiba található a Jelentés adataiban (a könyvtárosi végzettségű államtitkár a matematikus Lovászt számsorokkal próbálja leckéztetni), hogy aztán Cseresnyés államtitkár világra segítse ménkű nagy konklúzióját, miszerint a Jelentés következtetései hamisak. Ennek alátámasztására a Jelentéshez képest totálisan inadekvát számokat kezd el sorolni, hogy például hány egyetemistát vettek fel 2016-ban, többet, mint amit az MTA állít. Übü papa megérkezett közibünk, szelleme valahol itt kering a teremben. Ezek a számok, akár jók, akár rosszak, totálisan marginálisak az MTA rendeltetése, teljesítménye, működése és kilátásai szempontjából, és közük sincs Lovász elnök úr beszámolójához. Az államtitkár befejezi, kissé sértődötten néz össze a két „szakértő”, hát hiszen egyikük cipőméretét sem volt szíves megemlíteni Cseresnyés államtitkár, holott az ő cipőméretükből is ugyanazt a konklúziót vonhatta volna le, mint amit más, totálisan érdektelen adatokból levont.
Lovász újra szót kap, és megértő mosollyal a száján türelmesen elmagyarázza az államtitkárnak, hogy az MTA szigorúan a KSH adatait használta, minden felhasznált adatsornál gondosan megjelölve annak forrását, az ITM pedig az Oktatási Hivatalét, bizonyára innen az eltérés. Nyugodt sóhaj, megértő félmosolyok, de ekkor váratlanul és kíméletlenül lecsap Übü papa reinkarnációja. Pósán fideszes bizottsági elnök „ügyrendileg” azt javasolja, hogy a „vitát” napolják el, és erről azonnali szavazást rendel el. Ezen tán még a sokat látott Übü papa is megdöbben, nemhogy az ellenzéki oldalon helyet foglaló képviselők. Hát hisz’ most kezdődne a vita, erre készültek a bizottsági tagok, ám a vitának elibe menve a bizottsági elnök berekesztené az ülést.
Az ellenzéki képviselők sorra szólalnak fel, megköszönvén Lovász Lászlónak azt, hogy jelenlétével megtisztelte az ülést, és tiltakozva a vita „ügyrendi” betiltása és ellehetetlenítése ellen. A fideszes képviselők közül senki sem szólal meg, kijegecesedett tekintettel néznek maguk elé, meglehet, nem is tudják, hol vannak, csak egyet tudnak: amikor jön a parancsolat, kis kezüket szépen a magasba emelik, ügyesen, nehogy akkor tegyék ezt, amikor meg lett tiltva, hanem akkor, amikor meg lett mondva. És a kézfeltartást, mi tagadás, ügyesen és gyakorlottan abszolválják, ahogy egy kulturális bizottsági tagtól ez méltán elvárható.
Ám ekkor sztentori hang hasít Übü papa lebegő végtagjain át. L. Simon képviselő hangja, költő ő, meg borosgazda, helye van itt a Kulturális Bizottságban, sokszor bizonyított, s ért a tudományhoz is, sőt, ha kell, szabadversbe (csak ne időmértékesbe, ha kérheti) foglalja az egész MTA-t. Megszólal tehát és felfeleli: „Ügyrendi javaslat van a vita elnapolásáról, erről szavazni kell, de az ellenzéki képviselők tévednek: lesz vita, csak nem most, nem itt, nem ott és nem amott, de lesz valamikor és valahol, istenuccse.” Kb. ilyeneket mondott L. Simon, s nem kizárt, hogy tán el is hitte, amit gagyogott és ragyogott. Pedig a teremben mindenki számára evidencia, hogy a Fidesznek esze ágában sincs vitatkozni, a vita veszélyes üzemmód, még a végén kiderülhet, hogy nincs igazuk, nagyon nincs, az MTA-val nincs semmi baj, nagyon nincs, és akkor meg pocsékba rendeltük volna meg az MTA-t likvidálni szándékozó Palkovics-féle törvényjavaslatot, amivel csak baj van, szégyen van és aljasság van, nagyon is. Azt, ami annyi, de annyi, gyalázatot, elszánt országrontó szándékot hozott magával, mint tiszai áradás a sártengert, a kicsavart farönköket és az állati tetemeket.
Mindezt talán és feltételezhetően persze L. Simon is tudja, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy fentről megmondták neki, s Übü papa világában mindig kell legalább egy ember, aki minden baromságot el is hisz, s ha mégsem, akkor legalább úgy tesz. Mert szolgál és véd. Jöhet a szavazás, s Übü papa fölényesen győz: a vita a kormánypártiak minden szavazatával az ellenzékiek minden szavazata ellenében eldőlt. Nem mondhatni, hogy a kormánypárti oldal diadalt ül: egyrészt – valószínűleg – azt sem tudják, miről kellett szavazni, csak szavaztak, de az is lehet, hogy elmacskásodott végtagjaikat nyújtóztatták meg egy kicsit. Meg aztán minek örüljenek: így megy ez máskor is: megmondják a tutit, kicsit rizsázik itt egy-két alak, valamiről, valamit, de ki a bánatot érdekel mindez, aztán jó időben, rossz időben, jobb kézzel nyújtózkodni, s irány a pénztár.
Lovász elindul kifelé, barátságos, de ironikus mosoly az arcán: ismét és sokadszorra kivégezték. Most a hóhérlegények, s nem maga a legfőbb bakó, de megtörtént, aminek meg kellett történnie. A két „szakértő” is elindul kifelé, Lovász elnök úrral kézfogás, egy halk megjegyzés: tragikus paródia volt ez az egész, miközben bentről az ellenzéki képviselők megjegyzései hallhatók: gyalázat, szégyen, aljasság. Ám hangerőben felülmúlja őket a kormánypárti képviselők engedelmesen üvöltő némasága.
Kilépünk a Fehér Házból, élesen szemünkbe süt a nap, s miközben a zavaros, bölcs és nagy Dunán a hajókatasztrófával foglalkozó szakemberek lebegnek, odabenn már következik a Kulturális Bizottság második napirendi pontja.
Fecseg a felszín, hallgat a mély.
Az MTA közleménye az Országgyűlés Kulturális Bizottságában 2019. június 5-én történtekről
(MTA, 18:41) Lovász László, az MTA elnöke június 5-én délelőtt az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén Pósán László, a Bizottság elnöke meghívását elfogadva vett részt. Az MTA elnöke szóbeli kiegészítést fűzött A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről, 2015–2016 címmel az MTA által beterjesztett beszámolóhoz.
A beszámolót az MTA 2018. február 21-én, azaz közel másfél éve nyújtotta be az Országgyűlésnek, a dokumentum azóta az mta.hu oldalon is teljes egészében elérhető minden érdeklődő számára.
A beszámolóhoz a kormány a korábbiakban semmilyen észrevételt nem tett. Nem jeleztek semmilyen kifogást a kormány azon képviselői sem, aki az anyagot részleteiben is tárgyaló, az akadémiai kutatóhálózat szakmai felügyeletét a kormány képviselőivel együtt ellátó Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa ülésén vettek részt.
Mindezek után legalábbis furcsa, hogy a kormány képviselője a bizottsági ülésen az országgyűlési beszámolóban szereplő adatok sorát kérdőjelezte meg. Az MTA eddig is kész lett volna és a jövőben is kész a kormány szakmai kifogásaira választ adni, amennyiben ezekről tudomással bír.