Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történnék mindannyiunk életére kiható, valamilyen világméretű természeti katasztrófa. (E sorok megjelenésekor az Amazonas erdeje ég megállíthatatlanul.) Nem véletlen, hogy a gazdasági-társadalmi feszültségeket is kirobbantó klímaváltozásról jó ideje nemcsak a környezetbiológusok beszélnek. A világméretű felmelegedésből adódó erkölcsi kétségeket feszegető kérdésekre egyre több kortárs szépíró is keresi a válaszokat. Az ökológiai stoptáblát felmutatók között, vitathatatlanul az élvonalban, kap helyet Elina Hirvonen.
A finn szerző már a könyvének címével megkongatja a vészharangot. Az Elfogy az idő – korunk legégetőbb problémáival szembesít: éghajlatváltozás, túlnépesedés, terrorizmus, népvándorlás, a világhálón rejlő veszélyek. Ugyanakkor a Helsinkiben élő és alkotó író remekül szerkesztett regényének főszála mégiscsak a családi kötelékek „húzd meg, ereszd meg” feszítő erejének bemutatása. Az Elfogy az idő központi figurája a huszonhét éves Aslak, aki kívülről nézve egy átlagos finn családban szocializálódik. Az édesanya (Laura) aktív környezetvédőként minden cselekedetét a hivatásának rendeli alá. Az édesapa (Eerik) szintén elsősorban a munkájának él, környezettudatos építész. Az elsőszülött lánygyermek (Aava) pedig orvos Szomáliában, hogy minél távolabb legyen az anyjától. A regény nyitóképében Aslak (az úgymond normális családban felnőtt huszonéves egyetemista) egy zöld terrorista csoport tagjaként lövöldöz Helsinki egyik épületének tetejéről. A váltott perspektívák (az események láncolatába három nézőpontból – anya, fiú, lány – enged belátást a szerző) azt járják körbe: mi vezethetett odáig, hogy a filozófia- és környezetvédelem-szakos Aslak egyszer csak öko-terroristaként gyilkolni kezdjen.
A dokumentumfilm-rendezőként is tevékenykedő Hirvonen regényének sodró lendülete és plasztikus képszerűsége intim közelségbe hozza a szereplőket. Kiváló ritmusérzékkel váltogatja a különböző elbeszélői nézőpontokat (ebben segít Szécsi Noémi fordítása is), ezáltal érteni véljük az anyát, aki megpróbálkozott azzal, hogy hétköznapi gyermekeket neveljen, de a dolog valahol félresiklott. A boldog kisfiúból magányos kamasszá váló Aslak – dacára a családi támogatásnak és az antidepresszánsoknak – erőszaktevővé válik. Ha leegyszerűsítjük a felelősség kérdését, azt mondhatnánk, hogy miközben Laura a globális, távlati problémákra kereste a lehetséges válaszokat, nem figyelt eléggé a szeme előtt lezajló lelki katasztrófára. Pedig mindvégig jelen voltak a figyelmeztető jelek, amelyek arról árulkodtak, hogy az elszánt környezetvédő anya klímaváltozással kapcsolatos ideológiáját teljesen félremagyarázó fiúból gyilkos válhat.
Hirvonen könyvének természetesen rengeteg további árnyalata van, ami egy három ismeretlenes egyenlet megoldó képletével sem könnyen megfejthető.
Látszólag erőltetettnek tűnik föl párhuzamot vonni Hirvonen könyve és napjaink irodalmi szupersztárja, Sally Rooney Costa-díjas szerelmes regénye között, de megkockáztatom a kijelentést, hogy a szerzők művei gondolatrokonságot mutatnak. Bár a Normális emberek szűkebb látószögű, érzelmi-intellektuális fejlődésregénynek tekinthető olvasmány, mint az Elfogy az idő széles panorámájú kötete, de ugyanakkor (számomra legalábbis) a két író alapdilemmája azonos.
Azaz: ki tekinthető normálisnak, társadalmilag konformnak, illetve mitől válik valaki különlegessé vagy marad átlagos, továbbá mekkora szerep jut a családnak abban, hogy milyen örökséggel vagy terheltséggel távozunk a szülői házból.
A 29 éves Sally Rooney nem bonyolítja túl sem a négy évet átfogó történetét, sem az elbeszélés mikéntjét. A sallangmentesen, szikár mondatokban elmesélt 21. századi love story főhősei bár egy középiskolába járnak, egymás számára nem léteznek. Connell, a focicsapat sztárjaként népszerű fiú, Marianne, a magányos lány észrevehetetlen csodabogár. Az írói szándék szerint a tinédzserek a társadalmi különbözőségük okán keverednek kapcsolatba. Connell édesanyja ugyanis Marianne-éknál takarítónő, s néhány beszélgetés után intim kapcsolat alakul ki a fiatalok között. Ám mégis csak a házon belül találkoznak, mert a fiú titokban tartja ezt a definiálhatatlan vonzalmat. Majd amikor mindketten Dublinba mennek egyetemre, fordul a kocka. A lány lesz a társaság üdvöskéje és a fiú válik láthatatlanná. Az évek során a fiatalok másokkal is próbálkoznak, de újra és újra beigazolódik, hogy igazából csak egymással működik a bizalmi háló.
Távol álljon tőlem, hogy újabb skatulyákba helyezzem a Dublinban élő szerző kultkönyvét, így csak ennyit teszek hozzá az eddigiekhez: attól releváns írás, hogy nem tekinthető „csak” egy első szerelem krónikájának. Miként az Elfogy az idő fiataljai, akként a Normális emberek főszereplői is terheltek. Mindkét esetben, elsősorban a családi keresztmetszetben keresendők a válaszok. Sally Rooney könyvében Marianne belső csendjei legfőképp erőszakos fivére testi-lelki bántalmazásai miatt következnek be, s noha Connell másfajta lelki koloncokat cipel, neki sem könnyű felállni a padlóról, ahova bizonyos értelemben saját magát fektette ki. Hirvonen regényében az orvosként dolgozó lány (Aava) annyira szeretne különbözni és elszakadni az anyjától, hogy a világ másik végébe menekül előle. Az ökoterroristává váló Aslak szerint pedig: „… az erőszak mindig valami mással függ össze. Hogy egy másfajta erőszakra adott reakciónak is tekinthetjük. Például arra, hogy az embert úgy kezelik, mintha láthatatlan lenne.”
Jóllehet a Normális emberek fiataljai remélhetőleg ki tudnak lépni a láthatatlanságukból, nagy kérdés, hogy a klímakatasztrófa árnyékában esetleg megszülető gyermekeik átvészelik-e a globális életválságot.
Elina Hirvonen: Elfogy az idő. Fordította: Szécsi Noémi. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.
Sally Rooney: Normális emberek. Fordította: Dudik Annamária Éva. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019.
A könyvismertetők elsőként itt jelentek meg.