Bár évekig kísérleteztem azzal, hogy emberhez és európaiságunkhoz méltó, hivatalos kapcsolatot alakítsak ki a győri önkormányzattal, sajnos, erre nem nyílott módom. Néhány pillanatra fölcsillant ugyan a remény, amikor a jelenlegi orvos és polgármester váltotta a tarthatatlanná vált elődjét – aztán elillant.
Egyelőre véglegesen is, miután az orvos és polgármester Borkaitól örökölt, példára aligha serkentő intelligenciájával hivalkodó, hivatalát a tőle lehető legmagasabb szinten képviselő hivatalnoka (Radnóti Ákos alpolgármester) írásba adta: ő csak kötés alatti módon képes „tárgyalni” egy olyan újságíróval, aki megkísérelte őt a tisztségéből adódó személyiségnek tekinteni. Ilyeneket írogat HIVATALOS (alpolgármesteri) levélpapíron:
„…Ha óhajtja van csecsemőkori fürdetős fényképem is, azon biztos jobban szórakozik a kétszemélyes olvasótáborával, ha igényli elküldöm. Küldjön Ön is egyet, hadd publikáljak én is egy vidám hangulatú írást.”
Úgy vélem, ehhez nem kell semminemű kommentár, a szavak és a stílus minősítik az íróját. (Pusztán eligazításul: az R.Á. nevű, keményen elkötelezett pártkatona-hivatalnoknak küldött korrekt újságírói megkeresésben egy szó sem volt „fürdetős fényképről”. Javasolom, hogy azt ajánlgassa R.Á. a barátnőinek/barátainak, ők bizonyára hatalmas élvezettel gyönyörködnek majd benne.
A lapszerkesztő véleménye a fenti „epizódról”:
A természet rendje: a gyökér nem ítélkezik a lombról.
Tekintettel arra, hogy a győri városháza sajtóosztályának két vezetőjétől is megvált a hivatal, azt reméltem, hogy az „új érában” jóra fordul minden…sajnos, nem történt meg. A nyitottnak vélt polgármester furcsa mutatványai után gyakorlatilag visszatért az előd korszaka: a változatlan, ám pusztán csak vélt/megálmodott felsőbbrendűség és az információk eltitkolása. A többi között ezért nem tudhattam meg, hogy mi lett Mikus Sándor Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész 1971-ben – Győr várossá emelésének 700. évfordulójára készített – mintegy ötméteres bronz reliefjével, amelyet a fölállítása után 21 évvel valakinek a parancsára valakik leszereltek – és valahová eltüntettek. – Az ám, ha valaki tud a képzőművészeti alkotás sorsáról, szíveskedjék értesíteni az Infovilág szerekesztőségét; telefon: 06 1 550 00 83.,
(Az ám, kedves Olvasók, tud-e bárki is bármit erről a képzőművészeti alkotásról?)
Három évvel ezelőtt (és azóta még néhányszor) terjedelmes írás jelent meg a győri Szt. István úton (átellenben a Bisinger sétánnyal) a város egyik szégyenévé vált pénzügyi palotáról, amely egyre csak romlik-omlik, miközben meg lehetne menteni, és újra Győr egyik csodálatos, ikonikus épületévé lehetne fölújítani, akár nagyszerű szállodává átépíteni.
A három évvel ezelőtti cikkünk – „Pusztuló patinás pénzügyi palota – Győr többet érdemel(ne)” – itt olvasható, tessék kattintani.
Bevallom, miután nem sikerült az addiginál több és további hiteles információt megszerezni az azóta is minden bizonnyal nem egyszemélyi (és feltehetően nem városi) tulajdonban lévő épületről, csak az érdekeltek figyelmébe szeretném ajánlani a mostaninál sokkalta jobb sorsra érdemes, a szerfölött eseménydús magyar történelem legutóbbi csaknem 120, sajnos, nem kevés dicstelen évét is megért pompás objektumot.
Nem hiszem, hogy (például) az éppen az idén 750 esztendővel ezelőtt szabad királyi várossá előlépett Győr városképéért is felelős főépítésznek – nincs véleménye a Szt. István út 51. szám alatti ingatlanról.
További hiteles érdekességek olvashatók itt a remek „Győri Szalon” különösen értékes, képes cikkeiben a pénzügyi palotáról: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig; A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után.