Győrött megállt az idő

Kétezerhúsz első napjaiban, tehát az időszámításunk óta eltelt 2020. évben, még pontosabban: 2020. január 26-án elhatároztam, hogy a lehetőség szerint csak jót és szépet írok Győrről. Az a bizonyos nap vasárnapra esett, és azért emlékezetes, mert a várossá válásának 750. évfordulójához közeledő Győr addigi polgármestere, Borkai Zsolt a szexbotrányát követően kénytelen volt lemondani a város polgármesteri tisztségéről, amiért is 2020. január 26-ra időközi polgármester-választást írtak ki. (A nyitó képen: a győri Jókai/Zechmeister utca sarka.)

A már hosszú idő óta Győrött is kormányzó állampárt a régi hívét, dr. Dézsi Csaba Andrást jelölte a tisztségre, és ő (mintegy 56%-kal) meg is nyerte a választást, bevonulhatott az akkoriban éppen 120 esztendős városházára, amely (tessék csak figyelni a családnevekre!) jórészt Bisinger József győri üvegesmester hagyatékából épült és a három pályázó – Alpár Ignác, Hofhauser Antal, Hübner Jenő – tervéből az elsőét fogadta el Zechmeister Károly polgármester. Schlichter Lajos építőmester, Birkmayer János kőfaragó,  Prettenhoffer Imre a lakatos és kovácsoltvas munkákat vállalta, Krausz Károly vezetésével a  Hets testvérek végezték a szobafestési munkálatokat…

A 2020. január 26-án megválasztott dr. Dézsi Csaba András polgármester a  hivatalba lépése után nem sokkal – 79 percen belül (!!!) – válaszolt az Infovilág Szerkesztőségének arra a levelére, amelyben lapunk jelezte: sem a Borkai-érában, sem pedig most, az újban, a városháza illetékesei nem hajlandók reagálni az újságírói megkeresésre.

A Dézsi-levél legfontosabb része:

„Köszönöm, hogy megkeresett. Sajnálom, egyben elnézését kérem, hogy (Szeles – a szerk.) alpolgármester úr nem reagált a megkereséseire. Beszélek vele, hogy ez miért történt így…A levélben szereplő írásaiban áldatlan állapotok láthatók egyes épületekben. Ez egyértelmű. Bármi kérdése van, készséggel állok rendelkezésére. Kérem, hogy Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztossal szíveskedjen a jövőben személyesen felvenni a kapcsolatot a következő telefonszámon: +36 30 8…… Köszönettel dr. Dézsi Csaba András polgármester”.

Mintha csak Európa működő felében lennénk – állapították meg az Infovilág munkatársai a Dézsi-levél elolvasása után.

A folytatás már korántsem adott okot az örvendésre: Virág-Adorján Andrea asszony (aki egyébként néhány hete a Győr Plusz Média vezérigazgatójává avanzsált) kifogástalan udvariassággal válaszolt is leveleinkre, ám mindennemű konkrétum nélkül. Így aztán szerkesztőségünk jobbnak látta, ha abbahagyja az eredménytelen levelezést.

A győri Napóleon-ház (hivatalosan: múzeumi képtár) a Király utcában: kívül jaj, belül juj.

Még jó néhányszor küldtünk levelet mindenekelőtt a város frissen kinevezett főépítészének, aki hajlott volna akár interjúra is, ám az utolsó pillanatban lemondta, majd pedig leváltották. Az immár harmadik, a legújabb főépítésznek is írtunk; segítendő még az interjúhoz megfogalmazott kérdéseinket is elküldtük neki, ám ő már válaszra sem méltatta a levelünket. Múlik az idő – a polgármester-választás után…

Tudjuk: korántsem dicsőség egy lapszerkesztőség számára, főleg, ha már akkor is jó 20 éves múlt állt mögötte. (Az Infovilág alapítási éve: 2000.) Így aztán nem tehettünk mást, mint tucatszám írtuk képekkel bőséggel illusztrált írásainkat Győr elképesztő állapotú, mindenekelőtt belvárosi és újvárosi épületeiről. Kezdetben még el-elküldtük ajánlatainkat a cikkekben fölvetett kérdések megválaszolására, ám a Borkai-korszakból ismert és tovább élő polgármesteri hivatali dölyf (törvényszerűen!) makacsnak bizonyult. Közben elhűlve értesültünk helyi és fővárosi lapokat tudósító újságírók minősíthetetlen elutasításáról a győri tisztségviselők által, akik a budapesti párttársaikat igyekeztek nem csupán utánozni, de fölülmúlni is.

Mielőtt bárki is panaszkodásnak minősítené ezen írás tényeit, javasoljuk, hogy keresgéljen győri témájúakat az Infovilág sok tízezer cikke között. Emlékeztetőül, figyelemfelkeltőül csak néhány témát sorolunk: Radó-szigeti műemlék csónakház, a Bécsi-kapu téri Schäffer-ház, a Káptalan-domb lábánál még álló, a Rába-parti (Zechmeister utcai!), egykor pompás lakóházak pusztulása

Győr, Zechmeiter utca: ilyen manapság az egykori büszke „palotasor”.

és testvéreiké is a belváros magjában, az Apáca, a Király, a Rákóczi, a Teleki, a Liszt Ferenc, a Kisfaludy stb. utcában, az újvárosi Kossuth Lajos utcában (a képen)

és mellékutcái sorában, a várost átszelő Szt. István úton az egyre elképesztőbb állapotú, valamikori pénzügyőr-palota minősíthetetlen állapota…

Eközben százszámra épülnek lakások a magukat háziuraknak képzelők befektetései révén – például a Vízivárosban, ahol sok ezer ott élő számára mindössze egy Penny-bolt kínál vásárlási lehetőséget, ám orvosi rendelő, bölcsőde, óvoda, szolgáltatóház, könyvtár, mozi stb., ami a 21. századi élet tartozéka: NINCS – mindenekelőtt albérlőknek. Azok a győriek pedig, akik anyagilag megengedhetik maguknak, menekülnek a városból – ahol már százával tátonganak üres lakások – a környező településekre, családi és kis társasházakba, és inkább vállalják a bejárást munkahelyre, iskolába.

Évtizedekig Győrszentiván kerület volt az áhított zöldövezet, ma már az ott élők menekülnek onnan a tervezett akkumulátorgyárral fenyegetés és az autó- meg motorgyár-bővítés elől.

Jó hat évvel ezelőtt a többi között ezt írtuk:

Ceterum censeo „levélre válaszolni illendő dolog”. Konkrétan: Minden bizonnyal elkényeztetett az élet. Mindeddig, ha újságíróként – kezdetben postai levélben, majd telexen, telefax-üzenetben, és amióta létezik, e-mailben – külképviselethez, minisztériumhoz, egyéb hatóságokhoz, intézményekhez, vállalatokhoz – kérdéssel, kéréssel fordultam, igen rövid idő alatt, vagy szinte azonnal, vagy néhány napon belül udvarias és a lehető legrészletesebb választ kaptam kérdéseimre, kéréseimre. Itthon és külszolgálataim alkalmával egyaránt.

A címzettek ugyanis (még az úgynevezett átkosban is) igyekeztek európai módon viselkedni és cselekedni. Itthon is, külföldön is tisztában voltak azzal, hogy az újságíró a hivatását teljesíti, közügyet szolgál, amikor felvilágosításért, tájékoztatásért fordul a megkeresetthez. Soha, senki sem éreztette szerénységemmel, hogy bármilyen tekintetben is fölöttem állónak képzeli magát, hanem lehetőségeihez mérten segített.

Még akkor is így cselekedett, ha netán szeretett volna lebeszélni egy-egy téma megírásáról, mondván „egyelőre nem időszerű” vagy egyéb kifogást keresett, de az esetek többségében nem zárkózott el, szükség esetén volt egy kiskapu, azaz: „mihelyt időszerűvé válik a téma megírása, jelezzük…”, „kollégánk szabadságon van, beteg, külföldön tartózkodik, kérjük szíves türelmét a válaszig…”

Mostanság viszont, jó néhány éve, láthatjuk a tévékben, hallhatjuk a rádiókban, a kérdezettek (főként az éppen regnáló hatalom [ki]szolgálói) eleve elzárkóznak az újságírói kérdések egyenes, korrekt megválaszolásától. Sokan úgy viselkednek, mintha a sajtó (a szerintük ellenzéki sajtó) nem is léteznék, főleg, ha nem azt visszhangozza és idézi, amit bizonyos témákban valahol valakik véleményként kigondoltak és papagájként ismétel(tet)nek. Meggyőződésem, egyikük sem hallott-olvasott Catoról, akinek a pun Karthágó neve hallatán mindig ez tolult a szájára: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, azaz: Egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell törölni a föld színéről…

Még csak föl sem villan a gondolkodásukban, hogy a tisztességes sajtó – függetlenül politikai rendszerektől, pártoktól, hatalomtól és magukat az éppen aktuális hatalom fölkent képviselőinek képzelők elvárásaitól – mindig „ellenzéki”. A tárgyilagosság, a hitelesség, tisztesség, „a hír szent, a vélemény szabad” elve és gyakorlata ezt megköveteli az újságírótól, a sajtó valamennyi munkatársától. Az újságíró akkor nyilvánítsa ki politikai meggyőződését, amikor a szavazófülkében magára marad, és ikszelnie kell. Munkája közben a pontosság, a hitelesség, a pártatlanság vezérelje, a közjót szolgálja, hogy tekintélyét és tisztességét egy életen át megőrizhesse.

Az ám, ki ne feledjük a győri „szépségek” közül a millennium idején épített, és ma országosan egyedülálló Rába-szigeti csónakházat:

…aminek mielőbbi újjépítését a papagájokat különösen kedvelő polgármester

megígérte, miután évekkel ezelőtt visszavásárolta a város.

Vissza eredeti mondandónkhoz, a válaszadási kötelezettséghez, ami nem odázható el például azzal, hogy a kérdezett (illetékes) fülére nőtt mobiltelefonnal elviharzik a sajtó munkatársai előtt és elől! Vagy: folyton időhiányra hivatkozva tér ki a válasz, a tájékoztatás kötelezettsége elől. Netán beszélő automataként nem hagyja szóhoz jutni azt, aki a hivatását igyekszik gyakorolni, és nem hajlandó mikrofonállványként viselkedni. Aki valódi párbeszédre törekszik azokkal, akik a választók (újságolvasók, rádióhallgatók, tévénézők) bizalmából (pénzéből, türelméből) ideig-óráig fölkapaszkodtak bizonyos posztokra, ám a megszólítottak azt hiszik, hogy udvariatlan elutasítással jogukban áll elhessegetni, netán fogdmegjeikkel visszalöketni az újságírókat.

Nem hivatkozunk most arra, hogy e felkent hatalmasságok – az ókori római elv és gyakorlat szerint – valójában szolgák, a köz szolgái, minusterek (és nem magisterek), valójában szolgák, ministránsok, akiknek kötelessége a legfőbb hatalmat, a népet (plebs) szolgálni. A szavukkal, a véleményükkel, az információikkal egyaránt. Mindez azért tolult elő belőlem, mert Győrött nem is egyszer, folyamatosan kell tapasztalnom a hivatali gőgöt, a „nekünk senki se írja elő, hogy egyáltalán válaszolnunk kell kérésre, kérdésre” gyakorlatát. – Mit mondana ezek után a jó öreg Marcus Porcius Cato Maior, a sapiens és priscus, a bölcs és tiszteletre méltó római történetíró és államférfi?