Emmanuel Macron győzelmét nem csupán önmagáért ünnepelte a média, hanem azt rögtön európai uniós, illetve világpolitikai kontextusba is helyezte, így aztán Magyarország sem maradt ki a hírekből.
A franciák és a nyugati demokráciák győzelmi mámorával szemben épp a rossz, az árnyoldalt oldalt képviselve, negatív példaként említik hazánkat az Európa-párti diadallal szemben.
A The Washington Post cikke szerint Marine Le Pen abban reménykedett, hogy megülheti azt a hullámot, amely a Brexithez és Trump győzelméhez vezetett, s meg akarta erősíteni azt a szélsőjobb tendenciát, ami hazánkban és Lengyelországban is előretört. Azonban a franciák azt mondták, megállj és ne tovább! Igaz, most fordult elő először Franciaországban, hogy nem a két nagy párt – a szocialisták és a republikánusok – versengtek egymással, s így gyakorlatilag nem a hatalmi elitre, hanem az újra, az ismeretlenre, a köztesre szavaztak. Olyan erőre, amely nyitott a világra és segíteni fogja a menekülteket.
A The New York Times emellett még azt emeli ki, hogy ezzel a nacionalizmusnak is adott Macron egy kokit. Megfeszítve figyelte Európa, különösen Németország, a francia fejleményeket, mert az unió sorsa forgott kockán, és a világ szeme láttára Macron a nyugati demokráciáknak, így az Egyesült Államoknak és a populizmusnak is odacsapott. Annak a populista hullámnak, ami egyenesen a Fehér Házba röpítette Trumpot. A városi lakosság és a fiatalok szavazata döntött, akik a harmadik utat választották, nem a megcsontosodott elitet.
Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetemen is oktató történész, aki a Time magazin szerint a világ 100 befolyásos embere között van, közel sem ilyen optimista. Szerinte Macron győzelmével időt nyertek csupán, sikerült valóban megmenekülni a legrosszabbtól, de a Franciaország és az Európai Unió előtt álló reformokat azonban végig is kell vinni.
A The Guardianban megjelent véleménycikkében azt írja, nem kapott Európa szívinfarktust, úgyhogy emelhetjük poharunkat. Természetesen ebből a cikkből sem maradhatott ki Magyarország, amit szintén a populista és anti-liberális Lengyelországgal említ egy lapon a szerző.
Európában a birodalmi hangulat erősödik – gondolatmenet köré írta publicisztikáját Robert D. Kaplan, akit a világ 100 legnagyobb gondolkodójaként tart nyilván a Foreign Policy top 100-as listája. A The New York Timesban megjelent írásában sorra veszi az egykori birodalmakat, köztük a Habsburgot, az Osztrák–Magyar Monarchiát, másrészt az uniós erőteret, illetve az orosz befolyás térségbeli növekedését – vagy pénzügyi, vagy maffia-vonalon. Magyarország is ez utóbbi kapcsán említtetik a cikkben, ahol a CEU-val történteket ilyen jellegű orosz kontextusba kell helyezni.
Magyarország kormányát egyébként neo-autoriternek minősíti. Kaplan az Európai Unió jellemzésekor – mint írja – szándékosan használja az birodalmi jelzőt, ahol nemzetek feletti egység képe körvonalazódik. Ezt a cikk címe is egyértelműsíti: „A szükséges birodalom”. S kifejezetten pozitív jelentésben használja az uniós birodalmi kifejezést. Mert miként az ottomán birodalomtól való szabadulás is inspirálta Jugoszlávia szétesését, akként Európa volt bizánci és ottomán területeinek az Európai Unióra van nagy szükségük, amelyik stabilizálhatja a Balkánt. És nem mellékes a mostani francia választás eredménye sem, amely meghatározza az unió jövőjét és benne a térségét is.
Az AP hírügynökség beszámolóját a szombati budapesti tüntetésről az ABC kilences csatornájától kezdve mérvadó lapokig számos médium, így a The Washington Post és a The New York Times is átvette. Három pontban összegzik a magyar kormány álláspontját az „Állítsuk meg Brüsszelt!”-kampányból ismertek alapján: amely szerint az unió fel akarja emelni Magyarországon az adókat és az energiaárakat, sőt migránsokat akar betelepíteni. A Halász Júliát, a 444.hu újságíróját ért inzultus kapcsán mérleget von: a média nagy része, de különösen az állami média, a kormánypropaganda eszköze lett, tulajdonosként pedig elérte, hogy mind az elektronikus, mind a digitális média többsége megkérdőjelezhetetlen támogatója a kormánynak, mert kontroll alatt tartja valamennyit.
Gorka Sebestyén továbbra is kitart amellett, hogy semmi köze a magyar szélsőjobbhoz, és a vitézi rendhez sem – ezt az Izraelről rendezett New York-i konferencián a Jerusalem Post kérdésére válaszolva mondta el, s amit a New York-i zsidó The Algemeiner lap ismertetett. Nem antiszemita, és nincs kapcsolata egyetlen nácipárti szerveződéssel sem, sőt, eddigi életét a totalitárius ideológia elleni küzdelemnek szentelte – fogalmazott. Azt, hogy távozna a Fehér Házból, hamis hírnek nevezte, s úgy fogalmazott, „amíg az elnöknek hasznára leszek, addig maradok”.