Ha összefog az ellenzék, megakadályozhatja a Fidesz kétharmadát

Ez a választás gyakorlatilag élet-halál kérdése – ezt az állítást idézi az AP amerikai hírügynökség Bencsik Andrásnak, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjének a szavaiból, aki az úgynevezett „békemenet” egyik szervezője. Az összeállítást ismerteti a The New York Times és a The Washington Post.

A március 15-i ünnepnap várható budapesti ellenzéki eseményei közül az AP hírügynökség a diákok tiltakozó megmozdulását, valamint a Kétfarkú Kutya Párt békemenetét emeli ki. A cikknek a kampányról szóló része megírja, hogy Orbán Viktor és a legtöbb fideszes jelölt elzárkózott a vitákban való részvételtől. Az esélyekről szólva a szerző idézi Győri Gábort, a Policy Solutions politikai kutatóintézet vezető elemzőjét, aki szerint az ellenzéki pártok, ha koordinálnak egymással, elérhetnek bizonyos sikert, ami lehet, hogy nem lesz elég a győzelemhez, de ahhoz mindenképpen, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.

A Bloomberg hírügynökség a szlovákiai helyzetről szóló cikkében azt írja: Robert Fico miniszterelnök eddig úgy állította be önmagát, mint aki az Európai Unióban az ellenpólus olyan populista erős emberekkel szemben, mint a magyar Orbán Viktor és a lengyel Jarosław Kaczynski. Ez a kép a múlt héten elhomályosult, amikor azzal vádolta vetélytársait, hogy Soros György segítségével támadják őt. Aa kijelentés Orbánt visszhangozta, aki a magyar származású üzletembert az illiberális demokrácia ősellenségének kiáltotta ki.

Idézi a Bloomberg Lendvai Pált, a Bécsben élő Közép-Európa- szakértőt, aki – felidézve Fico azon állítását, amely szerint Szlovákia az Európa-párti érzelmek szigete a térségben – megállapította: „nem lehetsz a demokrácia szigete, ha derékig állsz a piszokban”.

Egy másik elemző azonban eltérő szemszögből nézi a dolgokat. A Bloomberg által szintén idézett Jiří Pehe, a prágai New York Egyetem igazgatója attól tart: ha összeomlik a szlovák kormány, akkor fennáll annak a veszélye, hogy euroszkeptikus pártok jutnak hatalomra. A változás – vélekedik Pehe – oda vezethet, hogy Szlovákia csatlakozik Magyarországhoz és Lengyelországhoz, valamint a Cseh Köztársaság is lecsúszhat ugyanoda, és ez nagyon veszélyes helyzetet teremtene a közép-európai térségben.

Milyen változásokat hozhat az amerikai külügyminiszter-csere? Ezen töpreng ma a világsajtó jó része. Terjedelmes cikket közöl a témáról a Los Angeles Times is, amelynek a szerzője abban látja a várható legfőbb eltérést, hogy Mike Pompeo, az amerikai diplomácia új irányítója semmiben sem fog ellentmondani Donald Trump elnöknek – szemben a külügyet eddig vezető Rex Tillersonnal. „Hatalmas energia, hatalmas intellektus, mindig ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. Nagyon jó vele a viszony, és ez az, amit elvárok a külügyminisztertől” – lelkendezett Trump azon, hogy milyen jó döntést hozott most, és kendőzetlenül elárulta, mi a legfőbb elvárása beosztottjával szemben.

A CIA főnökeként Pompeo feladata volt eddig, hogy minden reggel tájékoztassa az elnököt a hírszerzés legfrissebb, legfontosabb értesüléseiről. A Los Angeles Times szerint Trumpról közismert, hogy irtózik a részletektől, ezért Pompeo – legalábbis így tudja a lap – az eddiginél lényegesen rövidebbre fogta ezeket a reggeli beszámolókat, és rendre kihagyta belőlük azokat az információkat, amelyek arról szólnak, hol, milyen módon tettek keresztbe az oroszok az amerikai érdekeknek. A CIA-főnök el akarta ugyanis kerülni, hogy az elnök túlságosan feldühödjön.

A cikk ugyanakkor nem csupán a beosztott szolgalelkűségéről tesz keresetlen megjegyzéseket, hanem kifejti ugyanennek a visszáját is: nevezetesen azt, hogy a diplomáciában fontos lehet: ha Pompeo bármit mond majd külügyminiszterként, akkor arról mindenki tudni fogja, hogy olyan, mint ha személyesen az elnök mondta volna. Tillersonra ez a legkevésbé sem volt érvényes, hiszen közismert módon számos kérdésről másként vélekedett, mint Trump. Különösen hasznossá válhat Pompeo pedigréje a koreai témájú tárgyalásokon. A Los Angeles Times idézi Daniel Russelt, az Obama-kormány kelet-ázsiai ügyekre szakosodott volt helyettes államtitkárát, aki szerint: ha van olyan pozíció, amit az észak-koreaiak értenek és tisztelnek, az a volt kémfőnök pozíciója.

Az 54 éves Pompeo végzettségére nézve jogász, katonatisztként szolgált az első öbölháborúban. Nem volt hajlandó elítélni, hogy a CIA kínzással is szert tett információkra a terrorizmus elleni harcban.