Bűn, gyilkosság, titok, kétely árnya lebeg a falu fölött. Rettegés, gyanakvás, elhallgatás jellemzi lakói életét. Michael Haneke 1913-ba, Németországba visz, de nem engedi nem észrevenni, és ezt a Katona József Színház előadása megerősíti, „német gyermekmeséje”, ha elszabadul a lelket mételyező gonoszság, a szellemre rátelepszik a bigott ostobaság, bármely közösségben, bármikor megtörténhet. (Képek: Katona József Színház.)
„El kell meséljem ezeket a furcsa eseményeket, mert talán fényt derítenek bizonyos, országunkban zajló folyamatokra” – kezdi a történetet a német falu Tanítója, az egyetlen a zárt közösségben, aki megérzi, a rejtélyes események indítéka nem egyszerűen a felszínen, a kiderítésre váró szimpla tettekben keresendő, hanem valahol sokkal mélyebben. Hogy az egymás után, egymásra következő borzalmak elkövetőinek nem elég a kilétét fölfedni, meg kell tudni, meg kell érteni, hogyan jutottak el a tettig, mi, vagy éppen minek a hiánya vezetett a bűnhöz.
Mert így, csakis így válik érthetővé, és a jövőre nézve talán megakadályozhatóvá a veszély, hogy újabb és újabb, immár társadalmi méretű borzalmak következzenek be. Haneke nem idealista és még kevésbé optimista, de filmje, A fehér szalag, és a nyomában Szeredás András fordításának felhasználásával, Enyedi Éva színpadra alkalmazásában, Ascher Tamás rendezésében született előadás egyszerre pontos látlelet és figyelmeztető jel: hideg, rideg, kegyetlen, hazug világban élünk. S ha nem szabadulunk meg az elhallgatásoktól, ha nem figyelünk oda, bármi megeshet, bármi megismétlődhet.
Sötétek a tónusok a Katona József Színház színpadán. Kékesszürke-fekete, monokróm világ bontakozik ki (a díszlet Khell Zsolt, a jelmez Szakács Györgyi nagyszerű munkája). A falu, melynek lakóin, van, aki mutatja, van, aki titkolja, lassan úrrá lesz a félelem, miközben szigorú tekintetű, komor, könyörtelen gyermekek, fegyelmezett rendben vonulnak, a házaknál hol itt, hol ott tűnnek fel. Az orvos titokzatos balesete után, jön a nyomorék asszonyé, hogy aztán fia a káposztákon töltse ki bosszúját, férje pedig öngyilkos legyen, gyermekfegyelmezés a nevelés jegyében, testi fenyítés és lelki terror, öngyilkossági kísérlet, gyermekkínzások, tűzvész, leányát szexuálisan zaklató özvegyember, aki előbb elzavarja megunt szeretőjét, talán mentálisan sérült gyermekének anyját… Mi következhet még? A sornak sosem lesz vége?
Szikár, feszes, feszültséggel teli, kíméletlen előadást hoztak létre a Katona József Színház művészei. Nincs itt helye egyetlen fölösleges szónak, gesztusnak, lépésnek, hangsúlynak sem. Ahogy az eredeti mű, úgy ez az előadás sem ítélkezik, nem igyekszik megoldani a rejtélyeket, de tisztán és keményen beszél meghatározó, fontos kérdésekről. Az elfojtásokról, kibeszélés, a szembenézés hiányáról, az egyén és a társadalom felelősségéről. Gyermekekről és felnőttekről, a formákban, külsőségekben megnyilvánuló családi és nevelési eszményről, a megszégyenítés gyakorlatáról, a társadalmi látszatszabályok álságos, kemény betartatásáról, a szeretet nélküliségről, a tiszta, őszinte érzelmek hiányáról. Arról, mit és miként látnak meg a kicsik a nagyok világából, milyen mintát adnak nekik a felnőttek, és ők mit vesznek észre, mit másolnak le abból. Hogyan élik meg a családi feszültségeket, mi játszódik le bennük, és adott esetben milyen módon, miféle gonosz indulattal állnak bosszút sérelmeikért.
Az események elbeszélője a Tanító. Rajkai Zoltán megmutatja az igazságot kutató embert, akinek szembesülnie kell azzal is, valójában senkinek sem érdeke, hogy a valóságra fény derüljön. Ahogy első pillantásra beleszeret a kiebrudalt Dajkába – az egyetemi hallgató Veszelovszki Janka játssza megkapó kedvességgel –, az némi halvány reményt kelt, de a rideg valóság más, a Tanító is csak mesél, cselekedni képtelen. Fullajtár Andrea remekel a megunt, megalázott Wagnerné szerepében. Ő maga a tökéletes megátalkodottság és szenvedélyes vágy az elfogadottság iránt.
Takátsy Péter (a Báró kisfia)
A többiek valamennyien több alakban, felnőttként és gyermekként jelennek meg. Tegyük hozzá, alakításuk egytől egyig a színészi arcváltás mesterműve. Bezerédi Zoltán egyszer vasfegyelmet tartó, a hit szavával ítélkező, büntető, bigott, a közösségen uralkodni akaró, gyermekeit megalázó, megtörni igyekvő Lelkész, máskor alázatos, önmagát az öngyilkosságba hajszoló Szegényparaszt, és a színészi átváltozás csúcsaként éli Wagnerné értelmi fogyatékos kisfiának figuráját. Két ellentétes helyzetű kislányt formáz tökéletes színpadi biztonsággal Mészáros Blanka. Tud megfélemlített lenni abuzált orvosgyermekként, riadt, rebbenő pillantása önmagáért beszél, és ismeri az álságos, felfokozott szeretet színeit is az intéző lányaként. A Lelkész feleségének alakjában megmutatja a félelmet és a kényszeredett megfelelni akarást.
Bányai Kelemen Barna a nagyúri gesztusok után magába forduló Bárója és az apai szigortól megkeményedő, a csínytevőből egyre inkább gonosszá váló, nagyobb lelkészgyermeke éppúgy pontosan fölépített alakítás, mint az összeszokott együttesbe remekül illeszkedő Bata Éva az utált falunak és férjének hátat fordító Bárónéja és szúrós tekintetű, keményszívű lelkészlánya. A két színész jól érzékelteti a testvérpár nem egyszerű, ki nem mondott, mély, belső kapcsolatát.
Két karaktert formál hibátlanul a társulatba vendégként érkezett Friedenthal Zoltán. Ő szeretőjétől megundorodott, inkább a saját lányát zaklató Orvos, és az apja tetszését megmentett madárkájával elnyerni próbáló, kisebb lelkészfiú, az egyetlen még romlatlan gyermek. Ugyancsak felnőttet és gyermeket játszik Takátsy Péter. Iróniával és öniróniával beszél az Északra más világból, Bajorföldről érkezett Intéző nyelvén, jól mutatja a fölényt, de azt is, lelke mélyén tart a helyiektől. A Báró jól nevelt fiaként flegma és szemtelen, minden vágya, hogy kiszabaduljon az aranykalitkából, még akkor is, ha súlyos árat kell érte majd fizetnie.
A fehér szalag a tisztaság, az ártatlanság, a megtisztulás jelképe, de a Lelkész olvasatában a büntetésé, a megbélyegzésé. Gyermekeinek apró késésért kell viselniük, és a megfélemlített, szembenézésre képtelen világban senkinek sem figyel arra, miféle elfojtások, indulatok, gyilkos szenvedélyek feszülnek a fiatalokban, mit éreznek megszégyenítve, s ha megelégelik, mit tesznek majd a fehér szalag „szorításában”. Aztán valahol eldördül egy fegyver. Szarajevóban lelőtték a trónörököst.