Moszkva és Helsinki között ingázik, s most éppen előadni jött a CEU-ra Margarita Zavadszkája (a nyitó képen) PhD-kutató és egyetemi tanár. Az autokráciák természetét kutatva azt vizsgálja, hogy miként tudnak kitörni a helyi önkormányzatok a központi hatalom szorításából. Hogyan szavatolhatják a közjót és az életszínvonal emelkedését. Szerinte egyelőre nagy a különbség Moszkva és Budapest között.
– Ingajáratban van Szentpétervár és Helsinki egyetemei között, s közben még a CEU-ra is meghívták előadni egy olyan témában, ami nemcsak az ön hazájában, Oroszországban, de nálunk is izgalmas lett a nemrég előállt új politikai helyzetben, s amivel naponta szembesül a magyar főváros is. Nevezetesen azzal, hogy miként tud együtt élni az autokráciával egy-egy önkormányzat, és hozzá felveti azt a kérdést is, szolgálja-e a nép érdekeit az autokrata rendszer? – kérdem Margarita Zavadszkajától Budapesten.
Margarita Zavadszkája
– Van egy jó és egy rossz hírem. Szerintem a magyar helyzet egyelőre sokkal jobb, mint az orosz. Mert önöknél még törvények alapján igazgathatóak az önkormányzatok. Oroszországról viszont ez egyáltalán nem mondható el. Mert az egy dolog, hogy a törvény adott esetben mit határoz meg, és megint másik dolog, hogy azt miként alkalmazzák. A törvényeink nem szolgálják a polgármesterek érdekeit. Mert tegyük fel, egy független képviselő valahogy még csak-csak menedzselte, hogy megválasszák, de onnantól kezdve semmi jóra nem számíthat. 2015-ben a Komi Köztársaságban Petrozavodszk liberális polgármesterét, aki a Jábloko, az alma pártból érkezett…
– Javlinszkij pártja, ugyebár?
– Igen. Szóval Galina Sirsinát bűnösnek találták. Ami azért volt érdekes, mert csak annyit mondtak, hogy munkáját nem végezte az elvárt színvonalon, hogy nem teljesítette a kötelességét. A köztársasági elnök nyomása alá került. De mindenki számára azonnal világossá vált, hogy politikai ítélet született, semmi köze sem volt polgármesteri tevékenységéhez. Az ő győzelme majdhogynem csodával határos volt, mindenki az orosz ellenzék első, igazi, átütő sikerének tartotta, és örülhetett, hogy nem került börtönbe.
– Mire alapozza, hogy itt nálunk legalább a törvényi keretek megszabják a működést? Vagy úgy is kérdezhetném, hogy nem mindegy, milyenek azok a törvényi keretek? Mert azok csak a kormánypártnak kedveznek…
– Azt gondolom, hogy a két ország közti különbség nagy, annak ellenére, hogy Magyarországról folytonosan aggasztó jelenségekről hallunk. Oroszországot már konszolidált autoriter rendszernek tekinthetjük, önök még nem tartanak ott. Elemzők általában még csak a szürke zónába sorolják magukat. Tudom, hogy az autoriter jelző megállja a helyét, de egyelőre – idézőjelben mondom – „még gyenge” autoriter rendszer. Ahol még tartanak demokratikus választásokat. Oroszországban ezek a törvényes működési formák nem adottak – ha megnézi az önkormányzati hatalmat, a költségvetési mozgásterét, a politikai manőverezési lehetőségeket – ezek mind nincsenek.
– A fővárosban Alekszej Navalnij – a nemzetközileg is jól ismert, minden kockázatot felvállaló ellenzéki politikus – nem is tudott igazán labdába rúgni Szergej Szobjányinnal szemben.
– Igen, pedig annak ellenére, hogy központi ellenőrzés alatt tartották, mégis csak tudott magának viszonylag szép számú választói tábort toborozni, de az kevés volt a győzelemhez. Igaz, meggyőződésem, hogy választási csalást is elkövettek ellene.
– Akkor ki meri jelenteni, hogy sehol semmilyen körülmények között nincs esélye Putyin autokráciájában az ellenzéknek? S ebből a szempontból látja reménytelibbnek a magyar autokráciát?
– A jelenlegi körülmények között igen, elég valószínűtlen, hogy bármi esélye lenne az ellenzéknek. A rendszert ahhoz teljesen át kellene szabni. Az, hogy önöknél győzhetett Budapesten ellenzéki politikus, óriási vívmány. Önök még tudják feszegetni azokat a kereteket, amiket mi Oroszországban már meg sem próbálunk.
–De Navalnij már 10–12 éve feszegeti ezeket a kereteket, és azért a keretek, ha apránként is, de repedeznek.
– Valóban, a helyi önkormányzatok lehetnek azok a mozgató erők, amelyek esélyt adhatnak az ellenzéknek. A középosztály a nagyvárosokban, mint Budapest vagy Moszkva, mobilizálhatják a tömegeket. Navalnij egyébként szerintem az ellenzéki figura tipikus esete, aki maga köré tudja gyűjteni ugyan az ellenzéket, de országosan képtelen egyesíteni a különféle erőket. Közép-Kelet-Európában, a még demokratikus országokban sokan küszködnek ezzel a problémával. Első lépésként az ellenzéknek és az adott politikai elitnek valamiféle paktumban ki kellene egyeznie. Békésen. De őszintén, a mai orosz helyzetet látva, semmilyen reformra és kompromisszumra nem hajlandó a politikai elit, ezért nálunk szerintem csak csúnya vége lenne egy ilyen küzdelemnek.
– Ráadásul Putyin most alkotmánymódosítással állt elő, ami lazít vagy tovább szorít a gyeplőn?
– Ahogy érzékelem, az elnöki jogkört akarja gyengíteni és ezzel egyidejűleg több hatalmat adni a kormány és így a duma, a törvényhozás kezébe is. Ez valóban egy trükk, de úgy látom, a rendszer lényegén semmit sem fog változtatni egyik irányban sem.
– Hogyan látja belülről a magyar–orosz kapcsolatokat? Vagy kívülről? Hisz maga kozmopolita, tanult az Egyesült Államokban, s most is fél lábbal Helsinkiben van.
Felkacag, mert nem sorolható igazán egyik kategóriába sem. S elmondja, a CEU-hoz hasonló helyzetbe került az ő szentpétervári egyeteme is csak a CEU-nál korábban. Történt ugyanis, hogy 2016-ban az egyetemtől megvonták az állami oktatási státuszt. Gyakorlatilag fel akarták számolni, de az egyetem akkor úgy döntött, magánegyetemmé alakul át. És egy-két éve a szentpétervári oktatók és diákok és a CEU között kezdett kialakulni egy együttműködés, s például az ő volt kutatásának tudományos vezetője is a CEU-n dolgozott.
– Gyakorlatilag mi is csak kutathattunk Szentpétervárott, oktatás nem volt, betiltották. Így diákok sem lehettek az egyetemen. Mint ahogy itt is lesz jövőre. A mi egyetemünk is azon gondolkodott, hogy mint a CEU, külföldre települ át, és én is azért tanultam és vagyok most is részben Helsinkiben, mert Szentpétervárról kitiltottak. Aztán fordult a kocka 2018-ban, és visszakaptuk az állami oktatási státuszunkat. Csak találgatni tudtuk, mi történhetett. A választás megnyugtató eredménye után már a kutyát sem érdekelte, mi történik a szentpétervári felsőoktatásban. Sőt, azt kell mondanom, most már semmilyen politikai nyomásnak sem vagyunk kitéve, teljes szabadságot élvezünk.
– Oly sok párhuzamosság van az orosz és magyar vezetés között, talán nálunk is előfordulhat még ilyen forgatókönyv, no de vissza az eredeti kérdéshez?
– Orosz szemszögből, belülről nézve is teljesen úgy fest a dolog, hogy nagy barátja Putyinnak Orbán, kiválóan megértik egymást. Nagy tisztelet övezi itt Orbánt azért a konzervatív keresztény értékrendért, amit Magyarországon az ellenzék másképp ítél meg. Csak ugyebár Oroszországban a politikai elit egyre jobban eltávolodik a néptől, az egy főre jutó jövedelmeket tekintve is. Bár fejlődő gazdaság vagyunk, az autokrata rendszerekhez képest kifejezetten fejletteknek számítunk.
– A korrupció is közös vonás?
– De mintha nálunk javulna a helyzet. Szingapúrt hozhatom fel példának, hogy ott nincs ugyan demokrácia, de a bürokráciát olyannyira sikerült megnevelni, hogy korrupció sincs. Miközben más demokratikus országban épp az ellenkezője zajlik. Lásd Magyarországot. Lásd Indiát, ahol szintén tartanak demokratikus választásokat. De még egyszer hangsúlyoznám, én nem tekintem autokráciának Magyarországot.
–Pedig így van elkönyvelve a nyugati normák alapján…
– De önöknél még lehet demokratikus választásokat tartani.
– De a választási törvényt úgy szabta át a kormány, hogy az minden esetben egy erős pártnak kedvezzen.
– Abban egyetértek, hogy hazájuk kezd eltávolodni a demokratikus országoktól. De hozzánk képest még mindig sokkal messzebb van, mint mi az autokráciához.
– Nem is hívja diktatúrának az orosz rendszert?
– Diktatúrának Észak-Koreát hívnám, de vitathatatlan, hogy Oroszország is egyre lejjebb és lejjebb csúszik az autokráciától.
– Nonszensznek tűnik föl a feltételezés, amit kutat, hogy az autokrácia képes szolgálni a nép érdekeit.
– Kína pedig jó példa erre, hisz’ ott látványos és történelmi léptékkel is gyors növekedés juttatta a társadalmat viszonylagos jóléthez, tekintve az infrastruktúrát, a nagyvárosi életszínvonalat és azt, amit ők nyújtanak termelésükkel a világnak. Ezzel szemben Oroszországban a kormányzás minősége relatíve alacsony. Az én állításom, hogy nem feltétlenül a demokrácia az, amitől elvárhatjuk a jó kormányzást. Románia is jó példa a demokratikus rendszerre, hisz’ még annak hívjuk, de kezdi felenni a korrupció. Ami pedig a magyar és orosz összehasonlítást illeti, önöknél versenyben dőlt le az önkormányzati választás, ami nem áll hazánkra. Vagy elcsalják a választást, vagy a rendszer olyan, hogy kinevezik a polgármestereket. Zömében a helyi képviselő-testület, a városi tanács, illetve a moszkvai központi hatalomból rétegesen felépített rendszerben a kormányzóságon keresztül. Ezért a kiválasztott polgármesternek eleve érdeke az is, hogyan tudja Putyin hatalmát biztosítani, hogy azzal a sajátját is bebiztosítsa és megalapozza a jövőre nézve. És feladata is Putyinnak választókat felhalmozni. Miért érdekelné a közjó biztosítása az ilyen rendszer szerint beültetett, a Putyinhoz lojális vezetőt!? Magyarország még nem tart itt.
– De erőforrásait tekintve majdhogynem bábu az ellenzéki polgármester!
– Ez valóban más felállás, mert Oroszországban biztosítja a rendszer a forrásokat. Az autoriter rendszernek köszönhetően ül a polgármester a székébe. A szövetségi költségvetésnek 10%-át kapják meg a helyi önkormányzatok.
– Megjegyzem: nálunk 2-3-at.
– De az adók teljes egészében az államkincstárba mennek. S persze ez a rendszer rákfenéje is, mert épp ezért nem is érdekeltek a helyi hatalmak a gazdasági ösztönzőkben. Csak annyiban, hogy az állampolgárokat megtartsa Putyin szavazóiként, illetve, hogy még több szavazót hozzon neki. És akkor ezzel esetleg tudja zsarolni a Kremlt, és így teremtene valamivel jobb életszínvonalat. Ezt kutatom jó ideje, hogy mi élteti a rendszert. Nagy kockázatot vállal az a polgármester, aki nem Putyin szavazataiért dolgozik, és esetleg versenyhelyzetet igyekszik teremteni. S az a tapasztalatom, egyelőre nem érdeke ez egyik polgármesternek sem. Említettem Galina Sirsinát. Hiába próbálkozott saját ösztönzőkkel, versenyhelyzetet teremteni, leverték. Nem tudta saját erejéből illetve az ottani ellenzéki erőkkel átütni a rendszer falát.
– Ilyen körülmények között hol látja a jövőjét? Most is pendlizik a világ számos pontja között?
– Igazán szeretem azt, amit Oroszországban csinálok. És szerencsénkre, semmilyen cenzúrának nem vagyunk kitéve az egyetemen. De kopogjuk le, mert ugyanígy egyik pillanatról a másikra miden az ellenkezőjébe átfordulhat. Most Oroszországban tanítok és Helsinkiben kutatok. Nem érzem, hogy nyomás alatt lennék, hogy megfigyelnének, hogy ne hagynának dolgozni. Szabadon tehetem a dolgomat – nyilatkozta a Klubrádiónak Margarita Zavadszkaja, a Szentpétervári Európai és a Helsinki Egyetem oktatója, kutatója.