Az új, csipkealapú alkotások pointillista technikával készültek. A kiállított képekhez a hányattatott sorsú orosz festő, Alexej Georgewitsch von Jawlensky (1864–1941) művészete szolgált alapul, a bemutatott szobrok pedig néhány Walt Disney-figurát értelmeznek újra.
Havadtőy Sámuel 1952. augusztus 4-én született Londonban. A család 1956 elején hazatért Magyarországra, és bár
a forradalmat követően szeretett volna visszamenni Angliába, erre már nem volt módja. A fiatal Havadtőy 1971-ben
illegális úton hagyta el az országot; Jugoszlávián keresztül Londonba ment, ahol egy évig élt. Ott megismerkedett
egy angol régiségkereskedő lakberendezővel, akinek meghívására 1972-ben áttelepült New Yorkba, és 1978-ban létrehozta a lakberendezéssel foglalkozó Samuel Havadtoy Gallery-t. Amerikában szoros baráti kapcsolatba került olyan kortárs amerikai művészekkel, mint Yoko Ono, Andy Warhol, Keith Haring, George Condo, Donald Baechler és mások. Húsz évig élt együtt Yoko Onóval, akitől a Havadtőy Sámuel által 1992–2000 között Budapesten működtetett Galéria 56 neve is származik.
Közvetlenül New Yorkba érkezése után kezdett el képeket festeni, de saját egyedi látásmódját a 80-as évek
közepétől alakította ki. Műveire a kulturális hatások keveredése jellemző, művészeti kísérletezéseinek
eredményeképpen mára teljesen egyedi technikája és önálló, összetéveszthetetlen stílusa alakult ki. Olaj, akril és vegyes technikájú képeket fest, valamint szitanyomatokat készít.
„Évek óta gyűjtök régi csipkefoszlányokat. Különös rokonságot, vonzódást érzek az állapotukhoz. Valamikor szerették, kényeztették, megbecsült helyen tartották őket, amikor megöregedtek, bepiszkolódtak, szétszakadva
használhatatlanná váltak, kidobták. Ugyanezt érzem önnön életemmel kapcsolatban is, a csipkefoszlányokat a saját
használhatatlanságom kifejezésére használom, remélve, hogy az alkotói folyamat visszaadja a szépségüket, életre
kelti őket és engem is. Egymás foszlányai, töredékei vagyunk valamennyien”– vallja magáról Sam Havadtoy. És
valóban: a most megnyílt kiállításon csipkealapú képei és szobrai töltik be a teret.
Megszépült, fájdalmas emlékeket rejtenek ezek a pointillista technikával készült szép művek. Ahogy a megnyitón
Alföldi Róbert fogalmazott: „Az első gyanút az keltheti fel bennünk, hogy a pöttyök alatt ott van egy kép, ami el van
fedve a pöttyökkel, és aztán a kép alatt vagy felett ott van az a bizonyos „samus” csipke, ami kissé álomszerűvé
teszi a pöttyöket, vagy pontokat, vagy éppen magát a képet. Lakáskultúránk összetéveszthetetlen kelléke, a
csipkefüggöny szintén csak valami elterelő hadművelet, hogy igazán szépnek lássuk, amit szeretnénk szépnek látni.
Ha még mélyebbre megyünk a képben – szó szerint és képletesen is –, akkor ott sokféle réteget és matériát
találunk, ami szinte ellentmond a képek lebegő, súlytalan, finom, néha alig érzékelhető színű sugárzásának. Mert
ezek a képek súlyosak.”
„Amikor néhány éve új házba költöztem, a múltam megannyi emléke idéződött fel bennem, leginkább
veszteségekről. Ráébredtem, hogy mennyi pontot hagytam a lelkemben. El akartam engedni azokat a kis pontokat,
arra vágytam, hogy a hiányt mindegyik egy szép élet emlékévé formálja át – mondja Havadtőy. – A nyilvánvaló
mester, akihez fordulnom kellett, a hányattatott sorsú orosz festő, Alexej von Jawlensky volt. Életútja és
elkötelezettsége az emberben lakozó transzcendens elem kutatása iránt, ami számára az egyén arcában sűrűsödött össze, és állandó témájává is vált, inspirációt jelentett számomra amióta csak felfedeztem munkáit.”
Ki is ez az Alexej von Jawlensky, orosz származású németországi expresszionista festő, aki előtt Havadtőy most
tiszteleg? (Egyik művével nemrég a Magyar Nemzeti Galéria „Földi paradicsom” kiállításán találkozhattunk, amiről az
Infovilág is beszámolt.) ATver kormányzóságbeli Torzsokban született 1864-ben, tízéves korában költözött családjával Moszkvába. Katonaideje alatt kezdett festészettel foglalkozni a Moszkvai Világkiállítás élményének hatására, majd 1896-ban Münchenbe költözött, ahol a szlovén származású Anton Ažbe magániskolájában tanult. Később megismerkedett Kandinszkijjal és más avantgárd művészekkel. Fontos tagja lett a Német Művész Szövetségnek, a Der Blaue Reiter (Kék Lovas) és a Die Blaue Vier (a Kék Négyek) csoportoknak. Wiesbadenben halt meg 1941-ben. Az emberben lakozó transzcendens elv kutatása iránti elkötelezettsége számára az egyén arcában sűrűsödött össze, és vált állandó témájává. A betegségében festett arcok, legyenek bár különbözőek, lényegében mind őt, magát ábrázolják. Ez inspirálta leginkább Havadtőyt.
A fájdalom és szeretetéhség köti őket össze.
A kiállítás egy másik részében újraértelmezett Walt Disney figurákat látunk, amiket ugyancsak költőien finom, színes
tónusokkal kezelt csipkébe „öltöztetett” a művész, hogy az ideális gyerekkorba vigyenek vissza bennünket, s a
boldogság ikonjaivá alakuljanak át.
A budapesti kiállítással párhuzamosan Havadtőy művei a Tel Avivban, a Modern Művészetek Múzeumában is
megtekinthetők, valamint a művész eddigi teljes pályáját bemutató katalógus is nemrégiben készült el.