Szociológus, dramaturg, irodalomtörténész, karmester, színművész, közgazdász-politikus, író. Immár tizenkilencedik alkalommal újabb hét nagyszerű embert tüntetett ki ma kora délután Hazám-díjjal a XXI. Század Társaság kuratóriuma. Önmeghatározása szerint: független közösségként aktív és (meg)újító fórumként kíván működni a gyökeresen új kérdések és kihívások elemző, megoldást ígérő megvitatásának – a mainál igazságosabb társadalom megteremtése – elkötelezett híveként. (Beszámolónk képeit Gergely Beatrix készítette.)
Ez alkalommal is a legérdemesebbeket díjazták a kuratórium tagjai, maguk is a kiválók közül valók, zömében tudós emberek, professzorok, kikre évtizedek óta egy ország tekint tisztelettel és elismeréssel. Az idei elismertek köszöntésére a magyar kulturális és tudományos élet számos kiválósága sorjázott be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának dísztermébe, hogy osztozzék a laudáltak örömében és kifejezhesse jókívánságait az idei heteknek, a József Attila ódájáról elnevezett Hazám-díj kitüntetettjeinek.
Az ünnepi hangulatot a kitűnő Jávori Ferenc, „Fegya”, Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, előadóművész, érdemes művész zongorajátéka és hagyományosan – József Attila minden bizonnyal legjobb tolmácsolója – Galkó Balázs színész, előadóművész tette még emelkedettebbé.
Kocsis András Sándor, a XXI. század Társaság elnöke emlékeztetett arra, hogy a kuratórium – a politikától szigorúan elhatárolódva – általában 45–50 jelölt közül választja ki a heteket, szerencsére ennél is sokkal nagyobb a kínálat. A Hazám-díjat hagyományosan a rövid életű, külső és belső okok és körülmények miatt elbukott Első Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján (november 16-án) vagy ahhoz közeli napon adják át. Ma (a naptárnak köszönhetően) éppen az esemény 101. évfordulóján kerülhetett sor a díjátadásra, amelyen ünnepeltek és ünneplők egyaránt nagy tapssal köszönthették az életének 101. esztendejében járó prof. dr. Bálint Györgyöt, az ország Bálint Gazdáját, akit tavaly tüntettek ki Hazám-díjjal.
Hagyományosan, évek óta Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító (a képen) köszönti a Hazám-díjasokat. Mai szép szavaival „a nemzet ékességeinek” nevezte a frissen kitüntetetteket, akik „tekintélyes és vonzó társaságot képeznek. Minden évben végigolvasom az eddigi kitüntetettek listáját, és mindig büszkeség tölt el amiatt, hogy igaz emberek, igaz hazafiak klubjának lehetek én is a tagja. Nem hazaffyakról beszélek, két-ef-ipszilonnal, hanem hatni akaró patriótákról, akik – Kölcseyvel szólva – azon fáradoznak, hogy a haza fényre derüljön. Ilyenek kapják ezt a medált, amelynek csillogása kezdettől fogva folttalan. Nem vetül rá pártok, ideológiák, sanda számítások árnya. Nem volt példa arra, hogy valaki ne fogadta volna el, vagy visszaküldte volna, mert olyan személy is megkapta, akivel nem lehet közösséget vállalni. Ezeknek a kitüntetetteknek kitüntetés az a közösség is, amely gyarapodik általuk, nem csupán létszámban, de rangban is” – hangoztatta Baranyi Ferenc, majd ekként fejezte be szavait:
„Akik Hazám-díjasok lettek ma, azért kapták a kitüntetést, amiért az eddigiek: fáradhatatlanul fáradoztak és fáradoznak azon, hogy a magyar sors cisz-mollból ne csak kurta időre moduláljon át a napfényesebb dúr-hangnemek valamelyikébe. Mondjuk abba, amelyben Európa himnusza, Beethoven Örömódája íródott.”
Varga Gyula
Az idei kitüntetetteket (miként évek óta) Varga Gyula professor emeritus laudálta.
Elsőként LOSONCZI ÁGNES szociológust méltatta: szakmai eredményei és a hivatásában elkötelezett, példamutatóan szorgos tudományos munkás előtt tisztelgünk a Hazám-díjjal. (A kitüntetését a lánya [a képen)] vette át.
«A magyar szociológia nagyasszonya. Alapító munkatársa az Akadémia 1963-ban létesített Szociológiai Csoportjának. A főtitkárnak – ő is szociológus – köszönhetően, még szobájuk is lett a Várban. Mellettük volt az enyém is. Így „házastársak” voltunk 5 évig.
De mára már „Hol van az a nyár?” Akkor virágoztak a kutatóintézetek, ma ritkítják őket! Főként az Úri utca tájáról.
Losonczi Ágnes a kutatásaival, szívósan haladt előre, látva, a fogyni nem akaró, fehér foltokat. Lépésenként jutott el a tánc- és színművészeti tanulmányai után a zeneszociológiához, majd a sok sebből vérző, mai társadalmunk, fájó dilemmáihoz.
A kutatómunka szívmelengető része, meglelni egy igazi, „ütős” témát, és kidolgozni a programját.
E lépéseket nem lehet hatalmi diktátummal, úgymond, „levezényelni”. Igaz, tiltani, viszont, lehet.
A jó téma „kiagyalása” maga is szakmai produkció, félkész-termék.
Olyan ez, mint egy új szerelem. Ígéretes és kalandos, amit kezdeni meg feladni is nehéz.
Mert csupa „hátha és talán?” És „vagy tán mégse?” Sőt olykor még „sötét verem” is!
Az új téma maga is kritika! Mást állít a kutató, mint amit a gyakorlat magáról hisz. Az avultakon akarnak javítani.
Munkájában a tények vezénylik. A társadalom kutatóira hárul, az eredmények közlésének terhe is. Kimondják, hogy bíz, e világ, lehetne jobb is!
Igazán bosszantó jellemvonása ez, az ellenzéki, az ifjúságot mételyező, kutyának sem kellő társadalomtudósoknak!
Mikor Losonczi Ágnes kezdő volt, civil bátorság kellett igaza kimondásához. Ma, „a megmerevedő politikai állóháborúban,” újra az kell.
Ő derűt sugárzó személyiség. Kissé huncut, okító célú szavait kilestem egy nyilatkozatából:
„Nagyon szeretek főzni. Én örömöt szeretek főzni. Örömöt főzök, szeretetet teszek bele, időnként sót is, hogy jobb íze legyen.
Amikor mondják, hogy jaj, istenem, mennyit kell főzni, sütni, mennyi bejglit, akkor én az örömét nézem. Hogy kikért, kiknek készítem. Ezért mondom, hogy örömöt főzök és szeretetet kavarok.”
Én meg csak irigykedem a kosztosaira!»
RADNÓTI ZSUZSA dramaturg több évtizedes munkásságát, főként a kortárs irodalom megismertetése érdekében kifejtett tevékenységét nagyra becsülve, ítélték meg számára a Hazám-díjat.
«A dramaturg a színielőadások láthatatlan szereplője. Nem is kap nyíltszíni tapsot, ha érdemli, sem.
Ő a kapocs a szerző és műve között. Kiemeli azt, amit anno „a mű eszmei mondanivalójának” hívtunk.
Jó dramaturgként érti az írót, de munkáját mégis inkább a mű, és a néző viszonya vezérli. Tudja, miként kell a lényeget a néző számára tolmácsolni.
Radnóti Zsuzsa régóta a Vígszínház robotosa, aki sok szeretettel és sikerrel műveli a mesterségét.
Nevéhez két tucat prózai, s több zenés és filmes alkotás fűződik. És még mintegy 30, kisebb-nagyobb szakmai írás is.
Zömük a kortárs alkotókról, és egykori férjéről, Örkény Istvánról szól, akinek ő gondozza az életművét.
Radnóti Zsuzsa sokszínű munkájáért, megérdemelten kapott 2017-ben Kossuth-díjat.
A jutalmából alapította meg – enyhítendő a kultúra ínséges helyzetét – a Kortárs Magyar Dráma-díjat.
Vissza akar adni valamit, azoknak a drámaíróknak, színházi pályatársaknak, akik erős közéleti, a társadalom gondjait bemutató, alkotásokat hoznak létre.
E művek fórumhoz segítését a színház fontos feladatának tartja. Arra törekszik, hogy az ilyen típusú alkotások a mainál több figyelmet kapjanak.
A társadalom helyzetéről szóló, okos szavai, komoly, figyelmeztető intelmek.
Mert szerinte, ha a politikai légkör, hirtelen békésebb irányba fordulna is, az eddig fölizzított gyűlölet, nem fog hirtelen kialudni.
A feszültség enyhítésére, alaposan föl kell készülni! És nézzük az órát! Már 12 felé járunk!
Nehéz helyzetben, az állami segélytől függő kultúra van. Mi, folytatja, írók, tudósok, némi mersszel, szabadabban jártathatjuk a szánkat is. De cserébe, a közös felelősségünk is nagyobb. Még ha sunyítunk, akkor is.
Örkény szerint a célba jutásig csak azt a pár évet kell még kibírni valahogy!
Radnóti Zsuzsa, közéletünket bemutató, dramaturgi munkájával érdemelte ki a Hazám- díjat!»
DÁVID GYULA irodalomtörténész szülőföldje magyar irodalmának ápolásával, egy életen át tartó tudományos tevékenységével, a magyar és a román nép kultúrájának szolgálatával, humanizmusával érdemelte ki a Hazám-díjat.
«Kihallgatási jegyzőkönyve 1957-ből: „Dávid Gyula gyanúsított 1928. augusztus 13-án született Árapatak községben, Sztálin rajonban és Tartományban, Gyula és Ida fia, egyetemi tanársegéd, lakhelye Kolozsvár, Pata utca 105. A kihallgatás 17 órakor kezdődött és véget ért 20 órakor.”
Tagadni kár volt a hamis vádakat is. Különben agyonverték az illetőt – állítják ultima ratióként az egykori rabtársak.
Politikai elítéltként Dávid Gyula 7 évet volt börtönben.
Erről ma bölcs rezignációval beszél.
Gyerekként, édesanyja tanította magyarra, és az irodalom szeretetére, Arany és Petőfi verseiből.
A Bolyai Egyetemen, a könyvtárat felfedezve, „már csak az ösztöndíj folyósítása napján jártam be” – mesélte.
„Az illetékes szervek közben úgy határoztak” – mondja gúnnyal –, hogy „hét évre különleges képzésben részesítenek,” a szamosújvári börtönben és a hírhedt Duna-deltai Peripraván.
E szelíd szóhoz mégis ide idézem rabtársa, Páll Lajos verssorait a börtönvilágról:
„Isten malmai, sehogy sem őrölnek,
kár lassúsággal áltatni magunk,
mi le sem nyugszik, azzal virradunk…”
A börtönben megtanult kapálni, gyomlálni és más fizikai munkákat is.
A szabadulása utáni, másfél éves „vízvezeték-szerelői pályája,” azzal végződött, hogy a Tudor Argheziről írt tanulmányával „a román irodalom szakértője” lett.
Kinyílt a kiadók ajtaja. Azóta a 19. és 20. századi magyar irodalom tudós szerkesztője.
Etnikai élményeiről, Lucien Blaga román költővel egyetértve, azt mondja, hogy a magyarok és a románok közös érdekei sokkal nagyobbak, mint az ellentétesek.
Szerinte „Egymás kölcsönös megismerését az iskolapadban kellene kezdeni. A veled együtt élő, másik ember és kultúra megbecsülésével.”
Hallják ezt nálunk? És odaát? Nemigen?
Akkor hát, ennyit a szegregációról…
Van néhány tető alá hozandó terve – mondta egy éve.
Reméli, lesz még elég ideje és esze is hozzá.
Ehhez, és a Hazám-díjhoz kívánunk mi, bőséggel, jó kedvet, és egészséget!»
FISCHER ÁDÁM karmester a világhíres magyar dirigensek méltó örököseként, hirdetve szerte a világban az egyetemes zenekultúra és a magyar zene üzenetét, szolgálva a népek közötti megbékélés ügyét, vált érdemessé a Hazám-díjra.
«Zenészcsalád sarja. Napjaink, világszerte egyik legkeresettebb, karmestere.
A zenét szolgáló, magyar világpolgár, mint volt hajdan, a „hírhedett zenész” is, vagy ma, a testvéröccse.
Sok ország színpadán, hol tartósan, hol alkalmasint, szolgálja a muzsikát. Könnyen teheti ezt az, akinek a fejében van a klasszikusok szinte minden, fontosabb alkotása, a zenekari művek mellett sok-sok opera is.
Alig pár héttel ezelőtt hódította meg a hazai – és a mind népesebb, e zenéért ide zarándokló külföldi – közönséget a szinte kultikussá vált Wagner-napok produkciójával.
Kiemelkedő siker volt a Rádiózenekar produkciója, a szólistáké és a koncertmester briliáns játéka, a kölcsön kapott Stradivarin.
Sokoldalúság és igényesség jellemzi őt. Karmesterként irányít, azaz vezényel. Ez, németül, még szabatosabban hangzik: dirigál! Nem diktál, nem parancsol.
Ő megnyeri magának és a muzsikának a zenészeit, nem sajnálva energiát arra, hogy akár egyenként győzze meg őket, mit javítsanak a közös célért a saját játékukon.
Népszerű a társulata körében: tekintélye és hitele is van hozzá!
Humanista alapállását markánsan képviseli. Vallja, hogy a zenélésben különösen nincs helye a nemzeti előítéleteknek, a xenofóbiának. Az igazi zenész nem is lehet nemzetileg elfogult és idegenellenes.
Tevékeny, és hangját hallató tagja több, antirasszista civil szervezetnek.
A muzsikálás mellett olykor játékra is futja a maestro erejéből. Homo ludens, aki unokái fociedzője és szenvedelmes szakács.
Születésnapján saját kitalálású, magyaros főztjével vendégelte meg zenészei hadát.»
A Hamburgban tartózkodó Fischer Ádám üzenetet küldött a kitüntetés-átadó ünnepség részvevőinek. A világhírű művész köszönő szavait dr. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke olvasta föl:
Nagyon sajnálom, hogy személyesen nem tudtam eljönni, nagyon köszönöm a kuratórium bizalmát, a kitüntetést nagy megtiszteltetésnek érzem. Azt hiszem, tudják rólam, hogy igen kritikusan viszonyulok a mai magyar közélet több jelenségéhez, és hogy én bel- és külföldön egyaránt megpróbálok fellépni az általam igazságtalannak érzett itthoni intézkedések ellen.A kuratórium döntése, hogy a Hazám-díjjal engem is kitüntet, számomra ezáltal kicsit jelzésértékű is, Ez a döntés azt a magától értetődő alapigazságot sugalmazza, hogy a haza szeretete és a haza dicsőítése két különböző dolog. Sajnos, ez ma Magyarországon még nagyon nem nevezhető mindenki által elfogadott alapigazságnak. Sokan nem fogadják el, hogy a hazai viszonyok kíméletlen ostorozása, nem csak Ady Endrénél, de Esterházy Péternél vagy Petri Györgynél éppen a hazához való kötődés, a hibák és bűnök iránt érzett fájdalom kifejezését jelenti, éppen mély hazaszeretetük és a hazához való ragaszkodásuk jele. Azok pedig, akik azt vallják, hogy a hazát, a nemzetet csak hódolat érheti, bírálat pedig nem, ők azok, akik nem hazaszeretők. Én biztos vagyok abban, hogy a hazai irodalom kiemelkedő, hallhatatlan képviselőinek műveit mindig szeretni fogják, azokat idézni fogják, akkor is, amikor azoknak a neveit, akik őket ma a nemzeti irodalmi kánonból ki akarják zárni, már réges-rég mindenki elfelejtette. És azért is köszönöm a kuratórium bizalmát, mert szeretném remélni, hogy bátor döntéseik a magyar irodalmi közélet hangulatát is befolyásolni tudják.
KULKA JÁNOS színművész sokoldalú és kimagasló művészi teljesítménye mellett, humanizmusával, és a munkaszeretetének példázatával vívta ki a kuratórium elismerését, s a Hazám-díjat.
«A szegedi Kulka János színészként is vidéken kezdett: Pécsett, majd Kaposvárott, a legjobbnak elismert színházban.
Utána jöttek a neves pestiek, briliáns szerepekkel, sikerekkel tele. Ezekért 2006-ban Kossuth díjat is kapott.
Emlékezetes volt a Szent Johannában, az Otellóban, ahol a Jágót is játszotta. Mefisztóként nagyot alakított a Faust kétestés produkciójában.
Országosan ismert lett az első magyar szappanopera 14 éven át játszott szerepében. Milliók rokonszenvét nyerte el eg, manírok nélküli, „hús-vér-ember” hétköznapi figurájával.
Szakmája iránti alázatát és igényességét példázza, hogy autisták között készült föl Az Esőember szerepére.
Erénye a sokoldalúság. Szépen beszél, nagyszerűen énekel és fergetegesen táncol. Hiteles színész, hiteles és őszinte ember!
És miután a sors, időközben ezeket az adottságait – egyelőre – megkurtította, kiváló színészi képességeit, új oldaláról mutatja meg: Szótlanul is tud a színpadon, nagyon beszédes lenni!
De! Már próbálja a Cseresznyéskertet, amiben rövid szöveget is kap.
Szép és igaz szavakkal szól a munkáról, a munkája adta örömről. És kritikusan a bennünket körbevevő közszellemről.
„Jó lenne – mondta szelíd óhajként – egy kicsit máshol lenni, kilépni ebből az itthoni valóságból. Legyen nyár, tenger és kevesebb politika a mindennapok szintjén.”
De tudja ezt haragosan is! „Egyetlen politikai rendszernek sincs joga ahhoz, hogy a benne élők hétköznapjait elrontsa. Hogy valaki a képembe és mások képébe hazudjon!”
Sokunk kedvenc dalából (Ha volna valaki?) Kulka János az a „valaki, aki megfogja a kezedet.” Így az afáziás betegtársaiét, és biztatja, oktatja őket. Az autistáknál töltött „tanulmányi ideje” óta, ő az Autisták Országos Szövetségének nagykövete.
Sajnálja, hogy már nem, de mi reméljük, hogy csak még nem tud, újra énekelni.
Ismerve őt: vegyük biztosra, hogy fog!
Erőt, kitartást kívánunk ehhez, a Hazám-díjjal!»
NÉMETH MIKLÓS közgazdász a társai támogatta humánus döntésével, a menekülő idegenek megsegítésével, nemzetközi rokonszenvet szerezve, szolgálta a Magyar Köztársaságot és Európát. Ezért jár ki neki, a külföldi elismerés mellé az itthoni, a Hazám-díj is!
«Monok szülötte, apja a helyi téesz tagja. Fia a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke.
Kérem, gondolják át, e pályaívet. És ne feledjék el azt az eltűnt társadalmi közeget sem, amely segítette a szegény gyerekeket az értelmiséggé váláshoz.
Ő, fiatalon, talán saját meglepetésére is, egy olyan kormánynak az élére került, amely hirtelen szembesült a gyökeres társadalmi átalakulás összes kihívásával.
Főként „technokrataként” emlegetik őket, a békés átmenet sikeréért.
Én mégis inkább a józan bátorságukat és a politikai tisztességüket dicsérem, amik kikoptak már a nemzetközi s a hazai rutinból is.
Mikor 2000-ben hazatért, barátaival, így a velem is közös barátjával, Hoós Jancsival is, szót váltott, a lehetséges politikai szerepléséről.
Barátunk temetésén Németh Miklós a gyászbeszédében azt mondta, hogy az egyik leghasznosabb tanácsot tőle kapta!
„Öregem! El ne tévedj! Ez az ország már nem az, ahonnan te elmentél!” Más lett itt minden! Mások az emberek, más lett az igaz, és más a hamis! „És ne feledd! – van ám élet a politikán kívül is.”
Németh Miklóséknak vannak barátaik, és a széljárástól függő számban, tisztelőik is.
A mi felelősségünk személyüket és országlásukat a feledéstől és az átértékelők áltudományától, a történelemhamisítóktól, megóvni.
A tények erkölcsi középpontba állításával pedig példázatukat a haza morális kincsestárában, a hiteles történelemben megőrizni.
Az idegen szavak magyarítási versenye szerint a miniszter az „országszolga.” Németh Miklós – társaival együtt – világpolitikai kihatású, jó döntést hozó szolga volt, történelmünk egyik nehéz, és kockázatokkal teli időszakában.
A menekülő idegenek példamutató, önzetlen és gyors megsegítésével, nagy nemzetközi elismerést és tiszteletet szereztek az országának.
Jó magyar hazafiként szolgálták Európát, és benne a Magyar Köztársaságot. Ezért is jár ki neki – a külföldi elismerések mellé – szülőföldjén is a megbecsülés, jelesül most, a Hazám-díj is!
Viselje egészséggel!»
PARTI NAGY LAJOS író a magyar nyelv bravúros mestereként, a társadalom lelkiismeretét életre keltő, főként humoros, kritikai észrevételeivel, gazdag költői és prózaírói munkásságával szolgál rá a Hazám-díjra.
«Akasztására váró hóhérként köszöntöm nyelvünk varázsló mesterét és civil ítélőszékét, aki költő, meg szekszárdi, és őt is színésznő szereti.
Álmeséi, Somogyi Tóthként kérdik, hogy „Hogy állunk, fiatalember?” Erre, közli, hogy: „Kisebb a rosszkedvem, ha megszólalok”. – Ok meg, csak akad rá!
Álnépiesen, maró humorral ítélkezik: „Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba – teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap.”
Szavai rianások, közönyös lelkünk poshadt állóvizében. „Karácsonykor könnyű szeretni! De mi van azzal, a sok hétfő reggellel?”
Reálisan optimista. „A közélet s a politika sötét szakaszai jönnek, mennek – mondja – s csak ritkán okoznak világvéget.” Igaz, a fényes korszakok se.
Kisiskolámban az állt a falon, hogy ÚR – ÍR. Az én „Esti kérdésem” az oktatásról: miféle úr lesz az, aki nem ír? S ha nem is olvas? Akkor ő az „álom-polgár?”
Az írót írása teszi. Jó írás: jó író. A nem jó, az nem jó. Hogy akkor, mégis miért az utóbbit idézik a hazaüzenő füzetben? Így a semmi is érthetőbb.
A zöldhajtókás, sárgapitykés, silbakoló közlegénynek 200 év óta nő a sarzsija. Bár miatta is föltámad s örökkön háborog is egy-két tenger-ész!
Ma Esterházyt, tán Adyt is ki lehet radíroztatni a tankönyvekből. Az MTI híreiből kihagyni az MTA-t, meg a CEU-t. Hát, édes istenem, ha fölöslegesek!
Mondják, Parti Nagy posztmodern. (Ez olyasmi, mint gyerekkoromban volt a „formájában nemzeti, tartalmában szocialista,” bűvös homálya.) Vagy mint a liberális, ill-lel, és előtagként!
Költőnk hozott anyagból gyúr intertextuális termékeket. Bús düledékeket késztet „csokból kitagadott” vadházasságra. Így pl.: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza jókat derül!”
Azt mondja „olvasok, tehát vagyok.” De ír is, tehát úgy is van. Humorral leöntött keservei József Attilát idézik: „Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó.”
A XXI. Század Társaság – két évtizedes hagyomány szerint – ma délelőtt is megkoszorúzta József Attila sírját a Fiumei úti temetőben.