A jelek szerint átírta a koronavírus a hazatérési kedvet. A családi, baráti kötelékek és az itthon is elérhető „nyugati” életszínvonal garantálhatja a „repatriálási” hajlandóságot. Legalábbis erre utal az a külföldön munkát vállaló magyarok körében végzett felmérés, amelynek tanulságait a napokban tették közzé. (A nyitó képen: hárman a New York-i magyarok közül az 1950-es években; nem akartak hazajönni… Kép: Infovilág-archív.)
A kutatás azért is különleges, mert a koronavírus járvány kitörése előtt kérdezték meg a BT (British Telecommunications) és hazai partnerének munkatársai az érintett réteget, és a felmérést megismételték az első hullám végén, a második hullám küszöbén.
Kiderült: járvány kitörése és első hullámának lezajlása között a kint tartózkodó magyar munkavállalóknak mintegy három százaléka tért haza.
A külföldi tartózkodás átlagos időtartama 71 hónap, a válaszadók kétötöde legalább hat éve él külföldön. A válaszadók döntő többsége egyelőre nem gondol a hazatérésre. Ötöde tekinti úgy, hogy egy bizonyos ideig marad kint, miután a két mintafelvétel alapján átlagosan 56 hónapra tervezi az ott létét.
Azok, akik 2020. március eleje óta hazatértek, általában 2015 közepén távoztak itthonról. A kivándorlás intenzitása csillapodott, és számottevően kisebb, mint öt évvel ezelőtt. A hazatérők távozásában nagyobb szerepet játszottak a jövedelmi viszonyok, de a döntést szakmai szempontok is befolyásolták.
A BT kutatása rámutat: a kint élők mindössze alig kétötöde ítéli meg úgy, hogy a képzettségének teljes mértékben megfelelő munkát végez, és valamivel többen vannak, akik képzettségének semmi köze ahhoz, amit dolgoznak. A hazatértek körében kisebb azok aránya, akik dolgoznak, és nagyobb azoké, akik tanulnak vagy karitatív munkát végeznek.
A válaszadók döntő többsége dolgozik, tizede tanul. A többség nagy helyi cégben, illetve multinál dolgozik, minden negyedik kint élő magyar helyi kisvállalkozásban alkalmazott, és 8 százaléknak saját vállalkozása van. A külföldön munkavállalók közel egyötöde a vendéglátásban dolgozik, és összességében csaknem egyharmad a szolgáltatási szektorban dolgozók aránya. A válaszadók hetede végez magas szintű, (felsőfokú végzettség önálló alkalmazását igénylő) munkát.
A válaszadók havonta átlagosan 688 ezer forintnak megfelelő pénzt keresnek. Ez valamelyest több mint amennyit szűk egy évvel ezelőtt kerestek (656 ezer forint), és több, mint két és félszerese annak, amit megítélésük szerint ma Magyarországon megkeresnének, és több mint három és félszerese a távozásuk előtt otthoni jövedelmüknek.
A férfiak jövedelme számottevően nagyobb a nőkénél. Életkor tekintetében ennél kisebbek a különbségek. Képzettség tekintetében is kicsik a különbségek, de a felsőfokú végzettségűek többet keresnek az alacsonyabb végzettségűeknél. A két nem jövedelme közötti különbség életkortól, iskolai végzettségtől és a befogadó országtól függetlenül minden csoportban jellemző.
A válaszadók háromötöde kizártnak tartja, hogy egy éven belül hazatérjen, és immáron hét százalék (a korábbi mérésben még csak öt százalék) mondta ezt biztosra.
A kutatás szerint a visszatérést a megkérdezettek mintegy hatoda tervezi, további 42 százalék pedig bizonytalan a kérdésben. Életkor szerint a legfiatalabbak tartják a leginkább valószínűnek, hogy hazatérnek, és a 40-44 év közöttiek körében a legkisebb ez az érték. Valamelyest nagyobb a visszatérés valószínűsége azok körében, akik erős személyes szálakkal kötődnek Magyarországhoz, mint azokéban, akik külföldön (is) jobban be vannak ágyazva.
A válaszadók 28 százaléka ugyanakkor azt állította, hogy semmilyen jövedelemért nem adná fel a kinti életét.