Hazudozás és finomítás

(Hardy Mihály jegyzete) Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában az … összeesküvés-elméletekről? Tudják, azokra a téveszmékre vagy komplett téveszme-rendszerekre gondolok, amik időről időre felütik a fejüket és igen bonyolult társadalmi jelenségekre adnak pofonegyszerű, szinte mesébe illő magyarázatot. Különösen olyan helyzetben, amikor az emberek többségének nincs ráhatása az események alakítására, de nagyon is érinti őket, ami velük, velünk történik.

Itt van például ez a benzinügy. Pontosabban a hatósági árak ilyen puccsszerű, szinte statáriális gyorsaságú kivezetése, amit kedden, az éjszaka leple alatt jelentett be Gulyás Gergely miniszter. A performance-hoz odarángatták még Hernádi Zsolt Mol-vezért is, hogy sűrűn mondogassa: „Hölgyeim és uraim! Nem volt mit tenni, a Mol ennyit bírt, nincs tovább!”

Abban még talán nem kell összeesküvést látni, hogy a hatóságilag mesterségesen alacsonyan tartott benzinár is része volt a választási kampánynak. Hiszen tankolni mindenki tankol, hát persze, hogy melengeti a szívét az érzés, hogy a pénztárcája még egy teletank után sem lett sokkal laposabb. Hála a gondoskodó kormánynak, nem igaz? Sőt, annyira olcsó maradt az üzemanyag, hogy 30 %-kal több fogyott belőle, mint amúgy normálisan. Hát persze, hogy mindenki furikázott négykeréken, még az is, aki amúgy nem engedhette volna meg magának. Meg is hálálták ezt sokan – a szavazófülke magányában.

Csakhogy a közgazdaság törvényszerűségeit nem lehet büntetlenül túl sokáig figyelmen kívül hagyni, mert az visszaüt és súlyosabb lesz a végén a baj, mintha a dolgokat a saját rendjük szerint orvosolták volna.

Nem volt könnyű arcvesztés nélkül ebből az üzemanyag-kalamajkából sem kihátrálni. A hazudozás a legmagasabb szinten is ment. Hogy pl. nem lehet „csak úgy” átalakítani a százhalombattai finomítót orosz Ural-típusú kőolajkeverékről Brent-típusú könnyűolaj finomítására. Meg, hogy mindez három-négy évbe is beletelik meg több tízezer millió forintba kerül. Aki főzött már otthon pálinkát, tudja, hogy ugyanabban az üstben nyugodtan lehet külön szilvát és külön barackot is lepárolni, az eredmény egyformán jó lesz. Ennél az olajfinomítás kissé bonyolultabb ugyan, de Schwechaton és Pozsonyban is éppúgy meg lehet oldani, ahogy Százhalombattán is. Pár hónap alatt és viszonylag alacsony költség mellett. Csak akarni kell, de ha a barátság örökre Moszkvához köt bennünket, akkor tényleg nincs mit tenni.

Egy jó kis felvásárlási hisztériával és akadozó ellátással viszont gyorsan rá lehet venni az embereket arra, hogy ha tapsolva nem is, de elfogadják: mostantól jóval drágább lesz a benzin meg a gázolaj is. De legalább lesz, így karácsony előtt. Nem is kell már mást tenni, mint megvárni az orosz olaj tengeri szállítására vonatkozó brüsszeli szankciók életbe léptetését és máris megvan a bejáratott bűnbak. Nem mi vagyunk a felelősek, hanem az a patás ördög Brüsszel. Nem a gyenge forint, nem a zűrzavaros gazdaságpolitika, a saját magunk által keltett és generált infláció, az abnormális ársapkák, a nagykereskedelmi szavazatvásárlás, az oligarcháink felhizlalása, az uniós pénzek ellopása fényes nappal. Á, dehogy! Nem, nem! Az a fránya Brüsszel a hibás mindenért.

Na látják! Így születnek az összeesküvés-elméletek!