Az idő szorításában – ez áll a címlap közepén, és az alcím sem szívderítő, sőt egyenesen a frászt hozza az olvasóra. Összeomlás vár ránk? Dorosz Dávid szerint igen. A Noran Libro Kiadásában megjelent csaknem 400 oldalas tanulmány szerint bolygónk évei, évtizedei meg vannak számlálva. Össze kell fognunk a katasztrófa elkerülésére.
Ismerősen csenghet a szerző neve azoknak, akik követik a hazai politikai eseményeket. Dorosz Dávid az LMP alapítói közé tartozott, majd a párt frakcióvezetője lett az országgyűlésben. Jelenleg Budapest főpolgármester-helyettese; reszortja: klímavédelem és fejlesztés. A tanulmányíró tehát egyfelől politikus, aki hisz abban, hogy tevékenységével jobbíthat a társadalom, de legalábbis a fővárosiak sorsán. Másfelől teoretikus, geopolitikai elemző, aki nagy fába vágta a fejszéjét. 2015 óta beleásta magát a (főként angolszász) szakirodalomba, hogy kiderítse: merre megy a világ. Rossz felé. Úgyszólván a vesztébe rohan. Ennek öt előidézőjét látja: túlnépesedés, klímaváltozás, negyedik ipari forradalom, egyenlőtlenségek, hatalmi átrendeződés.
Az elemző – akár egy boncmester – aprólékosan bontja ki, tárja fel az okokat. Miattuk leselkedik ránk, az emberiségre a végveszély. Legfeljebb néhány évünk, vagy évtizedünk van hátra, ha minden úgy megy tovább, mint eddig – írja.
Mai bajaink gyökere a neoliberalizmus – hangzik a diagnózis. Arról az ideológiáról, vagy inkább gyakorlatról van szó, amely már mintegy negyven éve foglyul ejtette a társadalmakat. Ezt megelőzően, nagyjából a hetvenes évek közepéig tartott a „kapitalizmus aranykora” – fejtegeti Dorosz Dávid; az előző évtizedekben munkaadók és munkavállalók a szakszervezetek hathatós közreműködésével érvényesítették érdekeiket. A neoliberalizmus miatt azonban megbomlott a munka és a tőke egyensúlya, marginalizálódtak a szakszervezetek. A tőkejövedelmek aránytalanul megnőttek, az egyenlőtlenségek elképesztően megtöbbszöröződtek. Mára a világ javainak zömét egy vékony elit birtokolja, és a multinacionális cégek súlya, befolyása olykor nagyobb egy-egy államénál.
A világot uraló trendek különösen öreg földrészünk számára hátrányosak. Miközben Ázsiában és Afrikában a népesedés elképesztő méreteket ölt, Európára (a „múzeumkontinensre”) az elöregedés jellemző. Amerika lakossága a bevándorlásnak köszönhetően nem csökken, de gazdasági szerepe, politikai befolyása igen. A világgazdaság súlypontja a jelek szerint a transzatlanti, európai térségből átkerül Kínába és a rohamosan felzárkózó Indiába. Európát, az Európai Uniót viszont válság sújtja; a megtorpanás és a többféle (kelet–nyugati, észak–déli) megosztottság tartósnak ígérkezik.
Fogy az idő – ismételgeti a szerző –, és a késlekedés végleges lemaradást vonhat maga után a mesterséges intelligencia előretörésének korában. Ráadásul az egész világrend átrendeződik: a geopolitikai képlet egyre bonyolultabb. A hidegháború lezárulását követően évtizedekig az Egyesült Államok uralta a világpolitikát, de időközben Kína, Oroszország, sőt Törökország és Irán is bejelentkezett. Peking úgyszólván újkori gyarmatosító hatalommá lépett elő – különösen Afrikában.
A társadalmi rétegeket is hatalmas változás, forrongás jellemzi. A negyedik ipari forradalom korában, a robotika gyors elterjedésével csak folyamatos átképzéssel, rugalmas átszervezésekkel lehet elkerülni a tömeges munkanélküliséget. A geopolitikai elemző úgy látja, hogy az egyenlőtlenségek újratermelődése miatt tovább nőnek a feszültségek. Hiszen igen alacsony szintű a társadalmi mobilitás, mert már a születéskor eldől (a családi háttér okán), hogy kiből mi lehet. Kasztosodik a társadalom.
A neoliberalizmus működtetői ugyanakkor szándékosan meggyengítik az államot, amely pedig nagyobb ellensúlyt képezhetne, jobban enyhíthetné az (esély)egyenlőtlenségeket. Csakhogy a kassza ezt nem engedi, mert például az egykulcsos jövedelemadó, az alacsony társasági adó miatt zsugorodik a közvagyon, ami a térfél másik oldala, a multi számára paradicsomi állapot.
Már csak azért sem kecsegtet túl sok jóval a jövő, mert – az üdítő kivételektől eltekintve – a politikai pártokat sikerült a neoliberalizmus szolgálatába állítani. Így történhetett, hogy a „harmadik utat” kereső hagyományos baloldal úgyszólván átállt a megszorításokat alkalmazók oldalára. Schröder német szociáldemokrata pártja is ezt tette, s ezért (is) ma már csak árnyéka önmagának. Az elárvult tömegek aztán mindenfelé a szélsőséges populizmus prédájává váltak.
Óriáscégek és a saját zsebüket tömő, szélhámos politikusok játszótere a világ, s közben pusztul a Föld – olvassuk Az idő szorításában lapjain. A klímaváltozást mindannyian a bőrünkön érezzük, noha egyesek óvnának az „áltudósok” riogatásától.
Dorosz Dávid az elszomorító látlelettel ugyanakkor nem lehangolni, hanem felrázni szeretné az olvasót. Ébresztő! Menj el szavazni, kapcsolódj be a civil mozgalmakba, vegyél részt tüntetéseken! Rajtad is múlik.
„A könnyű nap tegnap volt. De a mai nap még a miénk. Ideje munkához látnunk, hogy legyen holnapunk is.