A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság, a gazdálkodók és az önkormányzatok figyelmébe ajánlja a rendkívül egyszerű, ugyanakkor nagyon látványos méhecskehotel-eszközcsoportot, amivel erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan és hiánypótló módon segíthetjük a szelíd beporzók szaporodását már kora tavasztól – írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Orbán Zoltán, az MME szóvivője.
A magányosan élő méhek és darazsak körülöttünk zsonganak a kertekben, parkokban, iskolákban, óvodákban, lakótelepeken – még a sokadik emelet magasában is. Mindenütt ott vannak, ahol virágokat találnak. Azért nem figyelünk fel rájuk, mert ezek az állatok – a családokban élő rokonsággal szemben – szelídek, nem támadnak, ha nem fogjuk meg őket, teljesen ártalmatlanok.
A házi méhek akár harminc-negyven ezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által épített kaptárakra – van szükségük, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.
Ilyen bölcsőkamrákat nagyon egyszerűen készíthetők a számukra az erkélyre, ablakpárkányra virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel (másik nevén darázsgarázzsal). Ezt a legegyszerűbben 10 és 4 mm átmérőjű furatokkal lyuggatott építkezésigerenda-maradékban, tűzifa kugliban készíthetjük el
A méhecskehotelek azért is különösen jó lakossági beporzórovar-védelmi eszközök, mert elkészítésük óvodai foglalkozás, iskolai tanóra, szakkör alkalmával sokkal egyszerűbb (és természetvédelmi szempontból jóval hasznosabb, alapvetőbb fontosságú), mint a nagy pontosságot és bonyolult famegmunkálási lépéseket követelő mesterséges odúké.
Azt, hogy mi történik a lezárt lárvabölcsőkben, mindeddig nem láthattuk. Az MME által néhány éve kidolgozott látvány-méhecskehotelekkel ez a helyzet alapvetően változott meg, mert immáron bárki amatőr rovarkutatóvá válhat és nyomon követheti a lárvakamrák rejtett életét is.
A méhecskehoteleket érdemes február második felében, március elején kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje. A magányosméh-fajok számos képviselője szőrös, ez a bunda szigeteli is a rovart, így már a tél végi, kora tavaszi első napsütéses napokon is aktív. A méhecskehotelek márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. Eközben a magukat nem zavartató rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról figyelhetjük meg otthon, a munkahelyen vagy az oviban, iskolában.
Világméretű méhpusztulás, fenyegető beporzórovar-krízis
Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.
Egy 2017 októberében megjelent tanulmány szerint Németország védett területein több mint 75%-al csökkent a repülő rovarok száma.
Az estére nem kaptárak, odúk védelmébe húzódó magányosméh- és darázsfajokat, illetve a többi beporzó rovart a nem szúnyog-szelektív szúnyogirtás is veszélyezteti. A Magyarországon az egyik leggyakrabban alkalmazott melegködös irtási módszer kapcsán vizsgálatok bizonyítják, hogy az új hatóanyag esetében is minden száz elpusztított rovarból csak kettő szúnyog; egykor ez az arány 1000 elhullott rovarból egy szúnyog volt.
A vadon élő méhek világállományának a múlt század második felében felerősödött csökkenése drámai módon érte el a házi méheket is az ezredfordulót követő években. Akkor jelentkezett a kaptárak teljes elnéptelenedésével járó kaptárelhagyás tünetegyüttes (Colony Collapse Disorder – CCD). Ennek hatására napok alatt tűnik el a kaptárak teljes, akár 30-50 ezer egyedet számláló népessége is.
A jelenség napjainkra világméretűvé vált, fenyegetve nemcsak a méhészetből élőket, de a növénytermesztés jövőjét is. Úgy tűnik föld, hogy a szindróma hátterében nem egyetlen ok, hanem a negatív környezeti hatások összessége, mindenekelőtt azonban a nagyüzemi agrárium áll. A növényvédő szerek, különösen a neo-nikotinoidok, a változatos virágos növényekből álló méhlegelők helyét felváltó monokultúrák, az egyoldalú táplálkozás, a méhlegelőről-méhlegelőre utaztatás stressze és a túlhajszoltság következtében a méhek immunrendszere legyengül. Ennek egyik következményeként az állatok egyre kevésbé ellenállóak a méh-kereskedelem által a világ minden tájára villámgyorsan eljuttatott élősködőkkel, és az általuk terjesztett betegségekkel szemben. Ez állhat olyan új méhbetegségek robbanásszerű és világméretű terjedése hátterében, mint amilyen a kaptárelhagyás egyik faktorának tekintett izraeli akut paralízis vírus (Israeli Acute Paralysis Virus – IAPV), melynek legfontosabb terjesztője a méhek legfőbb kártevője, az Ázsiából behurcolt méhatka (Varroa destructor).
Az MME madárbarát-programja külön fejezeteket szentel a nem madár állatcsoportok, így a beporzó magányos méhek védelmének. Ennek keretében, a méhecskehotelek, darázsgarázsok mellett, annak fontosságát is hangsúlyozzuk, hogy a települési kertek, parkok gondozásakor is terjedjen el a nyírásra szánt területeken virágos gyepfolt méh- és lepkelegelők meghagyása (ami a fészket elhagyó madárfiókáknak is búvóhelyet biztosít).
Megoldási javaslataink közül ez a kettő be is került az EU támogatású agrár-környezetgazdálkodási kifizetésben (AKG) résztvevő gazdák által végrehajtandó természetkímélő tevékenységek közé.