Huszárvirtus – sarccal és balos kesztyűkkel

Mint olvasható, 1600 millió forint állami támogatásra érdemes „a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanata”, helyesebben annak filmes megörökítése. Nota bene, megér egy misét, hogy milyen témákat támogat a Nemzeti Filmintézet Szakmai Döntőbizottsága. (A nyitó képen Hadik András lovas szobra a Budai Várban; a kép forrása: magyarforum.info)

Nem tudom elnyomni magamban a gyanút, hogy a Hadik-hőstett megfilmesítésének időzítése összefüggésben áll az Orbán-kormány és Berlin folyamatosan romló kapcsolatával. De üssenek agyon, ha tévednék!

A Mandiner tudósításában elsősorban a szóhasználat ragadott magával. Érdekes felfogás. Szintén a legdicsőbb mozzanatok közé sorolja a magyar történetírás a megszépítően „kalandozásoknak” titulált évtizedes rablóhadjáratokat is. Ezt említettem már egy korábbi eszmefuttatásomban is. Visszatérve az NFI tájékoztatójára: „Eszerint a film emléket állít a magyar huszárvirtusnak és Hadik András katonai bravúrjának.” Értetlen nyugat-európainak úgy magyaráznám: a kicsi nemzetek örök kisebbrendűségi érzésének tipikus ellensúlyozása a kivagyisággal vegyített dicső múltba révedés. A film feltételezhetően egy ilyen, történelmileg teljesen lényegtelen, mivel következmények nélküli, ötperces epizódot emel majd piedesztálra.

Nos, a huszárvirtust (Husarenstück) a németből vehette át a magyar nyelvhasználat. A kifejezést Nagy Frigyesnek tulajdonítják, aki Hadik később jól jövedelmező hadicsínye miatt szégyenében állítólag majdnem öngyilkos lett. Lásd még itt. Néhány éve Boris Kálnoky emlékezett meg a Die Weltben arról, hogyan rabolta ki Hadik a porosz fővárost.

Stratégiai szempontból nyilván bravúros volt a dolog, de hogy ez a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanata lenne, azt azért a mai általános európai történelemfelfogás talaján állva nem állítanám. Manapság aligha találni német történészt, aki büszke lenne Nagy Frigyes hódító hadjárataira vagy Lengyelország 1939-i lerohanására, a „Blitzkrieg”-re. Igaz, utóbbi az orosz front megnyitása után állóháborúvá alakult, míg négy évvel később teljes vereséggel zárult. Tény, hogy Hadik kínálkozó ritka helyzetet ügyesen kihasználva mindössze egyetlen napra megszállta Berlint, majd a sarc – amit a város polgárai adtak össze – átvétele után röviddel, de még idejében, mint a kámfor, el is tűnt nem bevárva, hogy a porosz túlerő zavarja el onnan.

Míg a budapesti folklór több generáció óta a várban lévő Hadik lovasszobor nemiszervét – mármint a lóét – fényezi, addig Berlinben egy teljesen más anekdotát tartanak nyilván:

A lovagias huszárezredes az ellenséges fővárosból gavalléros gesztusként szuvenírt akart küldeni az uralkodónőnek. Az egyik helyi manufaktúrában rekviráltatott egy tucat női kesztyűt, benne a város címerének pecsétjével. Miután megkapta, azonnal tovább küldte Bécsbe. De a berliniek kitoltak vele – csupa balos kesztyű volt a fadobozban.

A magyar Wikipédia ezt a sztorit mint történelmi tényt közli, de csak odáig, hogy – nem egy, hanem két tucat – kesztyűt rendelt, a városi címert a magyar forrás szerint utólag hímeztette bele és mintegy emiatt maradt egy napig, t.i.  ameddig a hímzés elkészült. A csattanóról, a csupa balkezes kesztyűről a magyar Wiki hallgat.

Ezek után alig várom, hogy lássam a filmet és kíváncsi vagyok, előfordul-e egyáltalán, és ha igen, hogyan ábrázolja a rendező a lerohant és megsarcolt berlini polgárok fricskáját.