A héten elkezdték az új helységnévtáblák kihelyezését Szlovákiában, amelyek az ott élő kisebbségek nyelvén is feltüntetik az adott település elnevezését. Maga az erre vonatkozó törvény már több mint két évtizedes, ám annak újbóli megvalósítása mégis előrelépésként értékelhető. (Fotók: Somogyi Tibor)
Szlovákia 1993-i önállóvá válása után az ottani nemzetiségek mind erőteljesebben követelték, hogy az általuk (is) lakott településeken saját nyelvükön is tüntessék fel a helység nevét. Ez egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak. A Mečiar-kormány minden módon akadályozni igyekezett a szerencsésebb országokban eleve magától értetődő kívánság megvalósítását. Mečiarék ötletekkel álltak elő például, hogy adott helyen a szlovák elnevezés tükörfordítását tegyék ki. Dunajská Streda „magyar” megfelelője Katarína Tóthová igazságügyi miniszter szerint „Duna Szerda” lett volna, a történelmileg kialakult Dunaszerdahely név helyett.
Végül olyan megoldás született, hogy ahol az adott településen a kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, ott az ő nyelvük és hagyományaik szerint használt elnevezést írták ki a szlovák alá, ám jóval kisebb, kék színű táblán, fehér betűkkel. A felvidéki magyarság kifogásolta ugyan ezt a különbségtételt, s bár – jobb híján – elfogadta, de az ellenérzések megmaradtak. Tudvalévő, hogy a törvény alapvetően a magyarokat érintette, több mint száz város és főleg község határában jelezték a táblák az ottani állapotot, sőt, számos ponton a régi magyar név is megmaradt a (cseh)szlovák elnevezés alatt (Gabčíkovo – Bős). Ezeken kívül néhány német és ruszin lakta községben állítottak még fel kettős táblákat.
Most a Fico-kormány – amelynek koalíciós tagja a Bugár Béla vezette Híd-Most vegyes párt is – további lépést tett a lassan negyedszázada megkezdett, nem éppen sima úton. (Bár a koalíciós partnerek, a Smer és az SNS egyes politikusai szerint nem szerencsés az ötlet, sőt, feszültséget kelt.) A pozsonyi közlekedési tárca vezetője, Érsek Árpád, akit a Híd párt delegált a kormányba, s aki a csallóközi Somorja határában személyesen mutatta be az „újszülöttet” (címképünkön). Neki és kollégáinak most a szlovák belügyminisztériummal sikerült megállapodniuk az új táblákról, amelyek színben és méretben megegyeznek a többségi nemzet nyelvén írottakkal, csupán vékony kék keret jelzi a nemzetiségi jelenlétet. Korábban a Híd azt is elérte, hogy több dél-szlovákiai vasútállomáson immár két nyelven, azonos méretben szerepel a település neve, ezt egy miniszteri rendelettel oldották meg, nem törvénymódosítással.
Az osztrák helyi BVZ újság négy évvel ezelőtti képén újra szerelik a helységnévtáblát, mert valakik ellopták…)
(A szerk. megj.: A névtábla-háború nem csupán Szlovákiában, hanem a sok tekintetben példának tekintett Osztrák Köztársaságban is kiújult nem is egyszer az 1970-es, 1980-as években. Ausztriára (is) szakosodott újságíróként gyakorta szóba hoztam burgenlandi tartományi vezetőkkel folytatott baráti és hivatalos beszélgetések alkalmával, hogy miért nem írják ki a Várvidék/Őrvidék helységeinek valamikori, történelmi nevét – magyarul, horvátul. A helyiek (még a magyarnak született Theodor Kery, azaz Kéry Tódor tartományi főnök is) mindannyiszor azt felelték, hogy ez csak központi akarat – az osztrák szövetségi kormány döntése alapján – lehetséges. A bécsi Ballhausplatz – a kancellári hivatal – viszont azzal vágott vissza, hogy a helyiek kompetenciája a magyar/horvát nyelvű helységnévtáblák kihelyezése a német nyelvűek mellé, alá. Ausztria ugyanis szövetségi állam, és a helyi önkormányzatok szabadsága gyakorlatilag végtelen. – Hja, kérem, meglehetősen bonyolult az egyébként egyszerűnek látszó világ.)
