Júliusig is elhúzódhat a rendkívüli állapot Spanyolországban. Szakértők szerint április utolsó és május első hete környékén érhetjük el a járvány tetőpontját. (A kép forrása: 20 Minutos)
Ha ez megtörtént, akkor sem lehet feloldani a kijárási tilalmat, hisz’ ha mindenki fejvesztve kiszabadul a világba, akkor újra kell kezdeni a harcot a Covid-19 ellen. Spanyolország jelenleg Európa legfertőzöttebb állama, több mint 130 ezer beteggel.
Elemzők és nemzetközi egyetemi szakértők szerint Spanyolország még nem érte el a koronavírus-járvány tetőpontját. A kormány másfél hete igyekszik csillapítani a kedélyeket. A veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ vezetője, Fernando Simón a múlt hét végére jósolta a tetőzést, ehelyett azonban ő maga is megbetegedett és otthonában lábadozik. Vannak napok, amikor valóban kevesebb fertőzöttet regisztrálnak a kórházak és olyanok is, amikor a halálos áldozatok száma csökken, de eddig 4–5 nap elteltével rendszerint újra megugrottak a számok, köszönhetően az akár kéthetes lappangási időnek.
A La Razón azt írja mai cikkében, hogy szakértők szerint leghamarabb június első, legkésőbb július harmadik hetében szabadulhatunk ki a karanténból, a járvány csúcspontja pedig április utolsó vagy május első hetére várható. Pedro Sánchez miniszterelnök tegnap hosszabbította meg a szükségállapotot április 26-ig, addig tehát csak azok mehetnek ki az utcára, akiknek élelmiszert kell vásárolniuk, gyógyszertárba, kórházba tartanak vagy kutyát sétáltatnak.
A nem létfontosságú tevékenységet végző vállalkozásokra vonatkozó korlátozást nem fogja fenntartani a kormány. Az ő karanténjukat valószínűleg a húsvéti hétvége után feloldják. A kormányfő tegnap azt mondta sajtótájékoztatóján: ha a statisztikai adatok javulnak, április 26-a után megkezdődhet a korlátozások bizonyos fokú feloldása. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki kimehet az utcára.
Antoni Trilla (a La Voz de Galicia felvételén) epidemiológus, a kormány tanácsadó csoportjának egyik tagja az El Paísnak felvázolta, hogyan nézhetnek majd ki a karantént enyhítő intézkedések.
Első körben várhatóan meg fogják engedni a kisgyermekes családoknak, hogy kimenjenek az utcára, ugyanis a kicsiktől nem várhatják el tovább, hogy a négy fal közé zárva, fegyelmezetten várakozzanak még akár hetekig. Ezek a kijárások ugyanolyanok lesznek, mint a kutyaséták: otthonuktól meghatározott távolságon belül körözhetnek a szülők a gyerekekkel és a szabadban tölthető időt is maximalizálni fogják. A gyerekek idei tanévével kapcsolatban ugyanakkor egyelőre nem tudhatók konkrétumok.
A családok mellett valószínűleg kimehetnek majd az utcára azok, akik edzeni szeretnének, azonban rájuk is szigorú szabályok fognak vonatkozni. Futni például csak egyedül szabad majd. (Kép: El País )
A következő körben azt fogják vizsgálni, hogy mely tartományokat érinti legkevésbé a járvány. Ahol nem regisztrálnak több megbetegedést, ott hamarabb állítják majd vissza a hétköznapi rendet, lesznek azonban olyan közösségek, amelyek még hosszú hetekig karantén alatt maradnak, köztük a gócpont, Madrid is.
Fotó: Freepik
A tervek szerint megsürgetik majd a fiatalok és a vírusra immunisak munkába való visszatérését, az idősekre azonban a folytatásban is érvényesek lesznek a kijárási tilalom szabályai.
A legbonyolultabb a bárok, mozik és egyéb közösségi terek megnyitása lesz Trilla szerint. Kínában az első pozitív hírek után megnyitottak 600 mozit, majd a járvány újra felütötte a fejét, így vissza kellett vonniuk az enyhítő intézkedéseket.
Nemcsak az a probléma, hogy ezeken a helyeken érintkezik a legtöbb ember egymással, hanem az is, hogy ezek mozgatják leginkább a gazdaságot – különösen Spanyolországban, ahol az igen nagy többség vendéglátóhelyeken éli az életét. Rengeteg az olyan étterem-tulajdonos, akinek nincs más bevétele, ezért neki is ki kell nyitnia egy idő után, hogy ne haljon éhen.
A szakértők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a nyáron már ki lehet majd ülni egyes bárok teraszára, sőt akár a tengerparton is hűsölhetünk, de azon előírások mellett, amelyeket a koronavírus-járvány hozott be a hétköznapjainkba. Így hát szigorúbban ellenőrzik majd a pincérek, konyhán dolgozók higiéniai szabályainak megtartását, több lesz a fertőtlenítés, takarítás, kézmosás és előfordulhat, hogy a maszkokat sem vehetjük le még 40 fokos hőségben sem.
Fotó: Ideal
Spanyolországban a ma reggeli adatok szerint már több mint 130 ezer ember fertőződött meg koronavírussal. Az elhunytak száma azonban csökkent, 674-en vesztették életüket az elmúlt 24 órában a szombaton regisztrált 809 áldozattal szemben.